Népújság, 1983. december (34. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-23 / 302. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1983. december 23., péntek Karácsonyi hangverseny Egerben Az Egri Szimfonikus Zenekar szerdán délután adott hangversenyt a Helyőrségi Művelődési Otthon dísztermében „Karácsonyi muzsika” címmel. Az egri együttes ezzel a hangversennyel a fennállása óta ápolt legjobb hagyományaihoz nyúlt vissza. Azokhoz a barokk mesterekhez, a XVII—XVIII. század szerzőihez, akiknél a vonós hangszerek, a meghitt harmóniák az élet derűjét, a nemes gondolkodás békéjét, hatását árasztják. Ebben a műsorban igazán, nevén nevezve csak egy karácsonyi szám hangzott el, mégis az egész hangverseny, ez a jó hangulatú másfél óra az ünnepi fényt és hangulatot teremtette meg. A karmester, Farkas István és zenekara érti ezt a mai fülnek már kamarazenélést és a felhangzó műveket lényegük szerint eleveníti fel. A műsor nyitószámaként J. S. Bach Air-je hangzott fel, amelyben Ágoston Ottó vibrafonnal működött közre. Ez a valóban légies lebegés jól vezette be a koncertet. A vibrafon technikai modernsége mássá, érdekesebbé tette ezt az egyébként is igen melodikus művet. Az este énekes-szólistája, Markovics Erika az ismert Purcell-operából Didó búcsúját énekelte, majd Per- golesi Stabat Materéből a két híres szopránáriát. A művész pályája kezdetén álló zeneakadémiai növendék másodízben énekelt zenekari kísérettel, de már most is kitetszett, hogy Sík Olga és Fábry Edit növendéke, orgánuma és egyéni adottságai szerint drámai Megjelent Sugár István Lehanyatlika A Heves megyei Népújság és a Hevesi Szemle rendszeres cikkírójának, Sugár Istvánnak e napokban került a könyvesboltokba legújabb kötete, amelynek címe Lehanyatlik a török félhold. A szerző, aki korábban már megírta a szigetvári és az egri vár viadalát, a budai vár ostromának történetét — ezúttal Buda visszafoglaláalkat. Didó búcsúját, mint az asszonyi érzelmek átélt tolmácsolását fogta fel és énekelte; de a Stabat Mater két áriája — éppen fojtott drámaisága okából is — belülről, a kibontakozni kész dinamikából szólalt meg. J. B. Bach h-moll szvitjét Hibay Éva, a helsinki zene- akadémia tanára adta elő, könnyeden, a technikai fel- készültség, az átélés birtokában kitűnő teljesítményt nyújtva. Az egri szimfonikusok egykori tagja ösztöndíjas férjével együtt hónapokig tartózkodik még hazánkban, ezért szülővárosában szívesen fogadnánk újabb szereplését. Vivaldi Négy évszakjának negyedik hegedűversenyét, a Telet Radnóti Tibor hegedű- művész, a szimfonikus zenekar koncertmestere játszotta a kamaraegyüttes kíséretében. Nem először hallván Radnóti Tibor lírai felfogásában ezt a muzsikát, kíváncsiság ébred bennünk, mikorra veszi birtokába mind a négy hegedűversenyt, hogy ezt a sokrétű, változatos Vivaldi-muzsikát tőle is hallhassa élőben az egri közönség. Corelli Concerto grosso- jában a valódi, a melengető ünnepi hangulat áradt el, a békesség öröméé. A mű szólistái Radnóti Tibor, Nyeste Erzsébet, Kiss József és Pál- völgyi Ágnes voltak. A hangversenyen az emberi, a költői szót József Attila verse, a Betlehemi királyok jelentette Jónás Zoltán előadásában. A műsor összekötő szövegét Juhász Csaba mondotta el. Farkas András kötete török félhold sának históriáját eleveníti föl. Közeledik a török kiűzésének 300. évfordulója, már csak ezért is bizonyos, hogy nagy érdeklődésre tarthat számot az események e monografikus földolgozása, mely amellett, hogy tudományos igényű, népszerű stílusban írt meg a szerző. A kötetet a Zrínyi Kiadó jelentette meg. A pódiumon: Gombos Katalin és Vitai Ildikó (Fotó: Szabó Sándor) A GALÉRIA SZERVEZÉSÉBEN Siker, minden műfajban Ajándékkosár Hatvanban A Zagyva-parti város kulturális életében meghatározó szerepet betöltő Hatvani Galéria arra is vállalkozik, hogy az érdeklődők számára ízelítőt adjon a társművészetek értékeiből. Az is hagyomány, hogy minden esztendő záróakkordjaként karácsonyi ajándékkosarat nyújt át a művelődni, a szórakozni vágyók széles rétegének. Az utóbbi kifejezés egyáltalán nem túlzás, ugyanis a december 19-én este a helyi sportcsarnokban megrendezett ünnepi gálaestre majd nyolcszázan váltottak jegyet. Nemcsak az ér. telmiségiek jelentek meg itt hanem a kétkezi munkások, a település szövetkezeteinek és üzemeinek dolgozói is, méghozzá majd minden korosztály színeiben. Ilyen vegyes összetételű közönség tetszését megnyerni nem könnyű, ebben az esetben mégis sikerült, hiszen a fellépő neves művészek minden műfajban osztatlan sikert arattak. Pódiumra lépett T- többek között — Sinkovits Imre, Pso- ta Irén, Kováts Kolos, Faragó Laura, Zsoldos Imre, Sá- rosi Katalin, Gombos Katalin, Lukács Sándor, Gyur- kovics Zsuzsa, Rohonyi'Anikó, a Tomkis énekegyüttes és a rádió mindmáig népszerű Stúdió 11 tánczenekara. A felsorolás is érzékelteti a sokszínűséget, az irigylendőén széles skálát. A változatos kínálat a Szózattól a közkedvelt slágerekig terjedt. Nem hiányoztak az operarészletek, volt musical, s nem szorult háttérbe a folyvást örökifjú operett sem. A merész váltások senkit sem zavartak, a műsorösszeállítás során ugyanis egészségesen ötvöződtek a látszólag nehezen társítható motívumok is. Érthető, hiszen valamennyit a hamisítatlan tehetség fémjelezte. Ezek a kitűnő színészek és énekesek mindannyian tudták, hogy tisztes küldetést teljesítenek, ezért feladataikat igen komolyan vették, így aztán arra törekedtek, hogy a kultúra valódi kincseit nyújtsák át a hallgatóságnak irigylendőén igényes foglalatban. Egyikő- jüket sem zavarta az, hogy meglehetősen mostoha körülmények között mutatkozhattak be, hogy hiányzott a Psota Irén hatáskeltő világítás, hogy a kis „színpadon” — inkább dobogónak nevezhetnénk ezt az emelvényt — olykor alig fértek egymástól. Nem erre gondoltak, a lelkes, a színvonalas produkciókért méltán hálás nézőket látták, s az ő elismerésük feledtette velük a mostoha adottságokat. Manapság gyakorta hivatkoznak érdektelenségre, közömbösségre, a drága műsorokra, anyagi nehézségekre, finanszírozási gondokra. Nos a Galéria legutóbbi programja ebből a szempontból is magvas tanulsággal szolgál, s azt igazolja, hogy a vérbeli népművelők — sar- zsival vagy anélkül — úrrá lehetnek a kísértő bajokon. Persze, csak akkor, ha értelmetlen, öncélú sirámok helyett szervezésből is jelesre vizsgáznak. Aligha létezik ennél hatásosabb recept... Pécsi István Helyreállított mecseki templomok Helyreállították a Mecsek karéjában fennmaradt hét Árpád-kori templomot. A több évig tartó rekontsruk- ciós program során — az egyház és az állam együttműködésének eredményeként — megújultak a Mánián, Málomban, Cserkúton, Kővágószőlősön, Kővágótöttö- sön, Bakonyán és Hetvelyen levő műemlékek. A felújítást megelőző régészeti kutatás számos eddig ismeretlen részlettel gazdagította a 700 —800 éves templomokat. Több egyházi épület új funkciókkal is gyarapodott: a mániái templom például kamarahangversenyeknek ad helyet, a cserkúti templomban képzőművészeti kiállításokat rendeznek, a hetve- helyi templom pedig múzeum lett. Megkezdődött a téli szünet Csütörtökön az iskolákban megkezdődött a téli szünet, amely 1984. január 2-ig tart, s 3-án folytatódik a tanítás. A Művelődési Minisztériumnak az 1983'84-es tanév munkarendjére vonatkozó utasítása szerint az első félév 1984. január 29-ig tart, az utolsó tanítási nap január 27. A diákok és szüleik február 3-án kapják meg az eddig végzett munka mii*ő- sítését tartalmazó értesítést. A tavaszi szünet első napja április 2-a, az utolsó pedig áprijis 6-a lesz. A tanév további „menetrendje” szerint az utolsó tanítási nap az alapfokú oktatási intézményekben és " a középiskolák I—III. osztályaiban 1984. június 15-én lesz. A szakmunkásképző intézetekben — az utolsó évfolyam kivételével — június 8-ig tart a tanítás. A végzős középiskolások, illetve egészségügyi szakiskolások 1984. május 11-ig, a szakmunkás- képző intézetek végzős növendékei május 25-ig járnak iskolába. Az érettségi vizsgák a nemzetiségi gimnáziumokban május 11-én, a többi gimnáziumban és a szakközépiskolákban május 14-én, az esti és levelező tagozatokon pedig május 28-án kezdődnek. A szakmunkásvizsgára június 14-től, illetve — középiskolát végzettek számára indított másfél éves tanfolyamok zárásaként — február 16-tól kerül sor. Lázár Ervin: Egy kis játék a másik Télapóval — Apu, te most ideülsz a ládára! — Dehogy ülök! Eszem ágában sincs! — De amikor játszunk! — Játszunk? Ezt eddig nem tudtam. És miért kellene nekem a ládára ülnöm? — Mert te leszel a szegényember. Na persze — gondolom —, mi sem jellemzőbb a szegényemberekre, minthogy a ládán ülnek. — És te mi leszel? — Én a Télapó. Ez nagyszerű! Igazán rámférne már egy kis ajándék. Leülök a ládára. Szegényember vagyok. Télapó előrenyújtja a kezét, és vésztjóslóan búg. Ügy látszik, ez egy búgócsigával ötvözött Télapó. — Remélem, Télapó, jó nehéz a puttonyod — mondom bizakodva. •LÄZÄR ERVIN Írása a Központi Sajtószolgálat 1983. évi novella- és tárcapályázatán első dijat nyert, novella kategóriában. Abbahagyja a búgást, a kezét leereszti. — Milyen puttonyom? — Amiben az ajándékokat hozod. — Ááá — nevet a tudatlan szegényembereknek kijáró fölénnyel —, én nem az a Télapó vagyok. A másik! — A másik? Melyik? Űjra búgni kezd, a keze fönn. Búgás közben mondja ... mit mondja?!... sziszegi: — Ebben a zsebemben — a jobb zsebére üt — van a jég meg a hó, — a bal zsebére üt — ebben a hideg, téli szelek, — egyik mellényzseb — ebben van a dér, — másik mellényzseb — ebben meg a zúzmaranéni. Én oktondi! Méghogy búgócsiga?! Nyilván a hideg téli szelek búgnak a zsebében. Vagy a zúzmaranéni. Egy zúzmaranénitől minden kitelik. A konyhában érezhetően csökken a hőmérséklet, a födőtartón egy piros födő fázósan megrezzen, összébb húzom magamon az ingem. — Még szerencse, hogy nincs több zsebed — mondom, és vacogok egy kicsit. — Ne beszélj annyit, szegényember — süvíti Télapó —, mert kieresztem a jégt és a hót. Nem is tétovázik: kiereszti. Szép nagy pely- ihekben hullani kezd a hó, a mosogatón és a gázcsöveken hegyes jégcsapok híznak. Didergek. — Ha ezt előre mondod, melegebben felöltözöm. Télapó kutyába se vesz, a másik zsebéből előzúgnak a hideg téli szelek, füttyögnek a konyha egyik sarkából a másikba, ci- bálják szegény pletyka gyerektenyérnyi, cirmos- zöld leveleit, behuhognak a konyhaszekrénybe, meg- zörrentik az evőeszközöket, és hordják, hordják a havat. Ülök térdig hófúvásban, az ingem alá — megannyi tűszúrás — hópihék száguldanak. És mindez nem elég kiszabadul a dér is, fehérük a hajam, a bajszom, és ajaj, jön már zúzmaranéni Í6, rámtelepszik, olyan a testem, mintha ezüsttel volna bevonva — már amennyi kilátszik belőle a hóból. — Látom, szegényember, súlyosan fázol — mondja elégedetten Télapó. — De még milyen súlyosan — motyogom elké- kült szájjal —, lassan á szívemen is jégcsapok lógnak. Télapó ezen elgondolkozik, mereven néz, talán a jégcsapos szívemet próbálja elképzelni. Na itt az alkalom — gondolom — és nemhiába vagyok szegényember, már mondom is, mint Tiborc: — Akármennyire is a Másik Télapó vagy, mégsem szép tőled, hogy csak havazod, jegezed, szelezed, derezed és zúzmaranénized a szegényembert. Valami jó, valami szegényembernek való azért akadhatott volna egyik fránya zsebedben. Jaj, megfagyok! Tényleg kezem-lábam mind egy érzéketlen kődarab, a fülem egyetlen szúró fájdalom. Egy jegesmedve sem bírná ezt a rémületes telet. — Na várj — mondja Télapó —, ebben a zsebemben is hoztam valamit. Szegény embernek valót. — Az inge zsebébe nyúl. — Mi az? — Téli csillagok. Felszikráznak fölöttünk a téli csillagok, csupa sziporka, csupa ragyogás a konyha mennyezete. A hideg most is csontig ható, a szegényember szívéről nagy koppanással mégis lehullik egy jégcsap. Hát emlékszik rá! Tavaly télen együtt nézte Télapó és a szegényember a téli csillagokat. Mert télen a legcsodálatosabb a tiszta, csillagos ég. Csak kevesen tudják, mert kinek van érkezése nagy hidegekben csillagos eget bámulni? Télapó meg a szegényember tudják. Igen ám, de akkor füles sapkában voltunk, bundás csizmában és télikabátban. Ügy köny- nyű! — Ez nagyon szép tőled, Télapó — vocogom maradék erőmmel —, de csak annyit értél el vele, hogy díszkivilágítás mellett fagyok meg. Lép felém egyet. — Mit is mondtál, miből raktatok nagy tüzet hideg teleken, amikor gyerek voltál Rácpácegre- sen? — Rozséból — nyögöm, és a dobhártyámon már dörömbölnek a fagyhalál bim-bamjai. j— Azt is hoztam! — kiált Télapó. — Mit? — Rőzsetüzet. — Már hogy hoztál volna, kedves Télapó, amikor nincs is több zsebed. — Dede! — mondja büszkén és megfordul. Tényleg! A farzseb! Kedves szülők, csak far- zsebes nadrágot vegyetek a gyerekeiteknek! Előveszi a farzsebéből a rőzsetüzet, elém rakja. Eszi a láng a vékony ágakat, a ropogás boldog szimfónia, a téli csillagokig csap fel a rőzsetűz. A szegényember mohón előrenyújtja elgémberedett kezét, elpárállanak róla a havak, jegek, derek és zúzmaranénik, Északisarki konyha vöröslő fényben dereng. — Te nem fázol, Télapó? — De, egy kicsit én is. — Akkor gyere közelebb. Közelebb jön, leguggol a tűz mellé, ő is a láng felé tartja a kezét. — Jó meleg — mondja. — Ühüm — bólint a szegényember. Melegszenek:
