Népújság, 1983. december (34. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-02 / 284. szám

6. NÉPÚJSÁG, 1983. december 2., péntek Mérlegen az ESE női kézilabdacsapata Elkerülték a búcsút - de ez kevés Képünk a nem mindennapi izgalmakat hozott ESE—Özd összecsapást idézi: Lengyelné be­törési kísérlete, hátul Káló látszik (Fotó: Szántó György) A sport és világa? Egy rádióadás nyomán Két' évvel ezelőtt, egy korábbi, meglehetősen hosszú időszakot lezárva határozott úgy az Eger SE egyesületi és szakosztályi vezetése, hogy magasabb célkitűzések helyett a jövőben megelég­szik azzal, ha az NB I/B középmezőnyében foglal he­lyet a női kézilabdacsapat. Olyan együttest képzeltek, amelyik az alsó régióktól messze eltávolodva minden­kor biztos résztvevője az osztálynak, közben a közön­séget kiszolgálva hazai pá­lyán a legjobbaknak is méltó ellenfele. A célkitűzés meg­valósítása egyelőre még vá­rat magára. A bentmaradást tervezték Alig több, mint egy év alatt olyan jelentős személyi változás történt a csapat összetételében — egy csa­patra való játékos igazolt más egyesületbe vagy fejezte be aktív sportolói pályafu­tását —, aminek következ­tében erre az évre már csak a bentmaradást lehetett valós célként meghatározni. A tavaly tizedik helyen vég­zett csapatból négyen tá­voztak, így a bajnokság első mérkőzésein Hegedűs Gábor edzőnek a kezdő csapaton kívül csak olyan fiatal já­tékosok álltak a rendelke­zésére, akik jószerivel még jelenleg is csak ismerkednem az NB I/B-vel. Ennek meg­felelően alakultak az ered­mények, vagyis az ESE ké- zilabdásai az első mérkő­zéstől kezdve végig a kiesés ellen küzdöttek. Röviddel a rajt után, az idény közben ismét szak­osztályvezetői feladatokat vállaló Sípos László jóvoltá­ból sikerült újból csatasorba állítani két visszavonult já­tékost. Honfiúéval és Szabó­val lett aztán annyira ütő­képes a csapat, hogy elke­rülte a kiesést, ami viszont ebben a mezőnyben nem tekinthető bravúrnak. A lá­tottak alapján még ez a meggyengült egri gárda is képes lehetett volna jobb helyezésre, ha többször ját­szik valós képességei szerint. Nemcsak a bajnoki év egészében, hanem még az egyes mérkőzéseken belül is rendkívül ingadozó volt a csapat formája. Számos esetben fordult .lő, hogy remek első félidő után ki­ábrándító játékot produkál­tak a második játékrészben, máskor rendkívül gyenge kezdést követően szünet után valósággal „lesöpörték” el­lenfelüket a pályáról, ösz- szességében a végeredmé­nyek úgy alakultak, hogy a célkitűzés megvalósult, mind­ez azonban nem szolgáltat­hat okot az elégedettségre. Az a csapat, amelyik valós körülmények között magas színvonalú mérkőzésen dön­tetlent játszik a későbbi bajnokkal, sziporkázó játék­kal és nagy különbséggel győzi le a bajnokság bronz­érmesét, három pontot sze­rez az ötödik helyen végzett Pécstől, maga sem lehet elé­gedett egy minimális cél­kitűzés megvalósításával. Szerencsére a búcsúzni kényszerülők igencsak gyen­gélkedtek. Eredmények, egyéni teljesítmények Az egri piros-kékek ta­vasszal tizenegy, ősszel ki­lenc pontot szereztek. Hazai pályán négyszer szenvedtek vereséget, melyek közül a KÉV Metró és a Goldberger elleni balsiker volt főleg fájdalmas, mi több, bosz- szantó. Idegenben mind­össze a sereghajtó debrece­nieket tudták legyőzni, a pécsi pontszerzés annak ide­jén a remények újraébre- dését jelentette, mint később nyilvánvalóvá vált — hiába. A 38,5 százalékos össztelje­sítmény közben nem fordult elő, hogy kétszer egymást követően győzzön a csapat, o bajnokság hajrájában vi­szont négy vereséget szen­vedtek — sorozatban. Az évzáró összecsapás elveszté­sével nemcsak egy jobb helyezés lehetőségétől estek el, de egyúttal nem tudták győzelemmel megörvendez­tetni a sikertelenségek elle­nére is kitartó közönségüket. Az ESE csapatában az idén a következő játékosok kaptak helyet (a számok a dobott gólokat jelentik): Csanálosiné, Mészárosáé, Kovács 51, Vas 33, Csabéné 143, Szabó 22, Lengyelné 145, Káló 62, Honfiúé 37, Juhász 22, Jacsó 3, Takácsné 2, He­gedűs T., Birincsikné. Egyénileg Csanálosiné és Mészárosné, a két kapus vé­gig jól védett, ezen a posz­ton szerencsére nincs gondja a szakvezetésnek. A me­zőnyben Csabáné és Len­gyelné jelentette a fő erős­séget, amit nemcsak a do­bott gólok száma, hanem jó átlagteljesítmény is bizo­nyít. Kovács erőszakos, len­dületes játéka olykor szép gólokat eredményezett, szé.- ső társa, Káló viszont végig rapszodikus formát muta­tott, pedig többre lenne kö­pés. Honimé és Szabó ta­pasztalata sokat ért, játélmk hasznos volt. Juhászt sérü­lése hátráltatta. Vas nagy ígéretként került a csapat­ba, de fejlődése egyelőre megrekedt. A még fiatalabb Jacsó és Hegedűs T. inkább a kispadon foglalt helyet. Takácsnénak csak megkö­szönni lehet, hogy szülés után a szokottnál előbb sie­tett a csapat segítségére. Bi­rincsikné mindössze néhány percig volt pályán. Összefogásra van szükség Az idei eredmények fel­tétlen figyelmeztetőként kell, hogy szolgáljanak a csapat háza táján, de vonatkoztat­hatjuk az intelmeket széle­sebb körre is. A közönséget jól szórakoztató labdajátékok közül Egerben most a kézi­labda van a legalacsonyabb szinten, a változtatás már önmagában feltételezné az összefogást. Az ESE szakosztályveze­tése sokat tett az idén is a problémák megoldását se­gítendő, de az eltávozotta­kat képtelenség rövid idő alatt pótolni. Támogatást még a sportág helyi vezetőitől sem kaptak eddig! A tehet­séges utánpótlás beépítése nyűgödtabb légkört kívánna, a türelmetlenség nem -zül jót. Meggyőződésünk, hogy a következő bajnokság kezde­téig sikerül rendezni a so­rokat. Az illetékesek meg­teremtik annak a feltételeit, hogy a csapat kimozduljon a holtpontról. A jövőben jobban meg kell tudni őrizni az értékeket, ne más csapa­tokat — főleg ellenfeleket — erősítsenek az Egerben ki­nevelt vagy itt feltűnt já­tékosok. Ezekben a tennivalókban nem maradhat egyedül a szakosztály vezetés, hiszen erőik főleg itt végesek A szakadék szélére sodródás is nagyrészt a „vérvesztesé­gek” következménye... Fesztbaum Béla A női kézilabda NB I/B. 1983. évi végeredménye: 1. Borsodi Bányász 26 20 1 5 560-492 41 2. EMG Sashalom 26 18 3 5 497-422 39 3. Nagykanizsa 26 17 2 7 552-486 36 4. Özd 26 16 2 8 434-376 34 5. Pécs 26 11 7 8 510-486 29 6. Győri Richards 26 14 1 11 542-540 29 7. KÉV Metró 26 11 3 12 478-462 29 8. Goldberger 26 11 2 13 543-557 24 9. Lehel SE 26 12 - 14 480-494 24 10. Nyíregyháza 26 9 2 15 470-533 20 11. Eger SE 26 9 2 15 520-534 20 12. VOSE Soroksár 26 9-17 494-550 18 13. Szentes 26 6 2 18 453-560 14 14. Debreceni Közút 26 4 3 19 489-574 11 A felső vonal feletti csapatok 1984-ben az NB I-ben szerepel­nek, az alsó vonal alattiak ki­estek az NB n-be. Aligha kell bizonygat­nunk: népszerű műsora a Petőfi Rádiónak a hétfő es­ténként sugárzásra kerülő „Sportvilág”. A riporterek itt igyekeznek a legérdeke­sebb heti eseményekről ki­kérni az érdekeltek vélemé­nyét, a történéseket tisztáz­ni, és természetesen mind­ezek hátteréről is tájékoz­tatni a hallgatókat. Nem véletlen hát, hogy milliók hallgatják az ország hatá­rain belül és kívül is. Mil­liók hallgatták a műsor leg­utóbbi adását, amikor töb­bek között szót kaphatott — mint a labdarúgó NB II. őszi első csapatának képvi­selője — Szölgyémi Ferenc, az ESE ügyvezető elnöke, aki a rendelkezésre álló rö­vid idő alatt igyekezett a kérdésekre választ adni. Az interjú készítője — a szer­kesztő lelke rajta — eléggé „meglepő” kérdést tett fel, majd az azt követő jegyzet­író sajátos kioktatásba ré­szesítette az ESE vezetését. A jegyzet lényege egyéb­ként az volt, hogy a pilla­natnyilag élen álló két együttes (Eger és a Hódme­zővásárhely) került már ha­sonló helyzetbe — már mint hogy feljutó jelöltek voltak — de mindannyiszor meg­Az Országos Testnevelési és Sporthivatal, a Művelő­dési Minisztérium és a Ma­gyar Újságírók Országos Szövetsége az idén is felhí­vással fordul az érintettek­hez, hogy tegyenek javas­latot az általuk legsportsze­rűbbnek ítélt személyek dí­jazására. Az 1967-ben alapított Sportszerűségi Díjat a ki­emelkedően sportszerű ma­gatartást tanúsító sportem­berek (versenyzők, diák­sportolók, sportvezetők, ed­zők, testnevelő tanárok, já­tékvezetők, társadalmi aktí­vák stb.), vagy sportkollek­tívák (sportegyesületek, diák sportkörök, szakosztályok, csapatok, együttesek stb.) erre irányuló javaslat alap­ján ez évben is elnyerhetik. A testnevelési és sport- szervezetek a területileg il­buktak a labdarúgás színpa­dán. Az egri sportvezető nyilatkozatában — tette hozzá — csak annyit mond­hatott, mint egy vezető ilyen­kor mondhat. És a következ­tetés: a Debrecen, meg a Békéscsaba képviselhet olyan erőt, amely megér­demli, hogy a felsőbb osz­tályba kerülhessen. Ezt a szándékukat a bajnokság elején egyértelműen ki is jelentették. Az Esti Hírlap elsőként ocsúdva a „félkézzel” oda­vetett megjegyzések után csak annyit kérdezett a jegyzetíró: „Honnan tudhat­ja?” ezeket? A kérdésre ő sem adott választ — érzé­sünk szerint nem is akart —, mert tisztában van az­zal, hogy már az NB II-ben is újra erős lyukból fúj a szél. Nagy erők mozdultak meg a tabella tavaszi átírá­sára. Ha ez tavasszal a zöld gyepen történik meg tiszta eszközökkel, akkor szót sem érdemel az egész ... A jó szándék ellenére is valljuk, balul sikerült ez a riport és az azt követő jegy­zet. Véljük: nem segítette a magyar labdarúgás etikai ki­bontakozását. (fazekas) letékes testnevelési és sporthivatalok révén, ma­gánszemélyek pedig közvet­lenül, vagy a sportsajtó út­ján tehetnek írásban indo­kolt javaslatot, amelyeket az OTSH sajtó- és propagan­da osztályára (Budapest, Rosenberg hp. u. 1. 1054) kell eljuttatni. Az oktatási intézmények indokolt javas­lataikat a területileg illeté­kes szakigazgatási szervek­hez küldhetik, amely azokat a Művelődési Minisztérium testnevelési és sportosztályá­hoz (Budapest, Szalay u. 10—14. 1055) továbbítják. A beérkezett javaslatokat társadalmi bizottság bírálja el, és egyúttal dönt az ado­mányozható díjak, plakettek, elismerő oklevelek számáról is. A javaslatok beküldési határideje: 1984. január 31. Sportszerűségi Díj Tömegsport: Egy dosszié nem túl fényes tényei Manapság egyre többen és több helyütt beszélnek a tö­megsportmozgalom szürke­ségéről. Számos fórumon na­pirendre kerül a fontos té­ma. A magyar testnevelés és sportmozgalom alfája és ómegája ugyanis éppen a tömegsport, annak milyen­sége. Gondoljunk csak bele, miikor tartották számon a magyar labdarúgást a nem­zetközi életben? Akkor, ami­kor a grundfoci élt és vi­rult. Sokan állítják, azért lehe- hetett aranycsapat szűkebb pátriánkban, mert tehetsé­gek egész sarából válogathat­tak a szakemberek. Pedig biztos, hogy ma legalább annyi talentum csillan fel a pályákon, mint hajdanán, csak éppen a kiaknázásban hibádzik valami. De! Aranycsapat ide, arany­csapat oda, egyet fel kellene végre fogni. Az élsportoló­kért folytatott erőfeszítések is csak akkor hoznak ered­ményeket, ha az széles alap­ra támaszkodik. Olyan alap­ra, ahonnan majd természe­tes kiválogatódás után felfe­lé áramlanak a jó képessé­gekkel is megáldott fiatalok. Egy biztos, a türelmetlenség, a kampánymunka még soha nem termett babérokat. Leg­feljebb csak olyan fiatalo­kat, akik már az első ros­tán — a bevonulásnál — kiesnek. Növelve ezzel az év­ről évre meg nem feleltek statisztikáját. Most már csak az a kérdés, hogy a felelőt­len munka „végterméke” mi­ként állja majd a sarat a társadalomban. Határozatok már vannak a tömegsport fellendítésére. Az is igaz, ha egyszer az il­letékesek annyi időt fordí­tanának megvalósításukra, mint amennyit a Heves me­gyei Népi Ellenőrzési Bizott­ság legutóbb áldozott a me­gye tömegsportéletének fel- térképezésére, akkor minden bizonnyal már az előbhre- lépés szerény jeleiről is szá­mat adhatnánk. (A többi megyei NEB is elvégezte a fent említett vizsgálatot, de csak a Heves megyei akták kerültek kezembe — a szerk.) így csak a hevesi dosszié nem túl fényes tényeit tár­hatom fel. A vizsgálati anyag szerint, a megye 147 általános isko­lájában csaknem negyven­ezer tanulónak 36 tornate­rem jut. Emellett persze hatvan bitumenes és salakos pályán, valamint 45 sport­udvaron mozoghatnak a di­ákok, illetve 12 iskola a mű­velődési ház megfelelő he­lyiségét is igénybe veszi. Testnevelést 118-an oktat­nak, közülük ötvennek van szaktanári diplomája, 17 pe­dig képesítés nélküli. Követ­kezik a mélypont, miszerint az alsó tagozatos tanulócso­portok 11,5 százalékánál mondható el, hogy testneve­lő tanár tartja az órákat. Nem tudom kiben mit éb­reszt fel e számadat, azt vi­szont felháborodás nélkül is leszögezhetem, hogy itt ered­nek tömegsportéletünk gyen­geségének gyökerei. Mert mit lát a kívülálló? Például azt, hogy néhány szülő kézenfogja csemetéjét, s heti két alkalommal a gyerektomára cipeli, ahol azután ugrálhat, mászhat, futhat a gyerek. Na, persze mindezért fizetni kell. De üsse kő, valamit valamiért. Az utánjárás voltaképpen el­kerülhető lenne, ha mond­juk az általános iskola alsó tagozatában kötelezővé ten­nék a tömegsport-foglalkozá­sokat. Egyelőre az is ered­mény lenne, ha a testnevelés órákat képesített pedagógu­sok irányítanák, ha vala­mennyi apróság megismer­kedhetne a zsámollyal... a tornateremmel. Addig ne is ábrándozzunk a fejlődésről, amíg a legkisebbek a tan­teremben, zárt foglalkozáso­kon úgymond „testedzenek”. A játékos gyakorlatok még jó szándékkal sem szolgál­ják egészségük védelmét. Valamivel szívet melenge­tőbb a helyzet a felsőtago­zatban, ahal már a tanuló- csoportok ötven százaléká­nál képesített testnevelők ve­zetik az órákat. A tízeszten­dős diákok — közülük a sze­rencsésebbek — végre talál­koznak a testi nevelés örö­meivel, fáradalmaival. A ver­senyben persze csak azok a srácok maradnak, - akik ko­rábban már magukba szív­ták a küzdőterek levegőjét. Akik pedig kihulltak a sor­ból, azok felmentettként szemlélik kortársaik erősö­dését. „Hogy miből lesz a cserebogár?” Nos, az már itt eldől. S nézzük, milyen lehetősé­ge van a megye 12 500 kö­zépiskolás tanulójának a megkezdett út továbbfolyta­tására? Tizennégy tornate­remben, két kondicionáló te­remben, 14 bitumenes (vagy salakos) pályán 52 testneve­lő tanár tarthatja az órákat. Az esetek többségében egy- egy foglalkozáson két-há- rom osztálynyi fiatal szo­rong. S a baj még csak nem is e zsúfoltság. A szakmun­kástanulók és a gimnazis­ták megkülönböztetésében feszül egy kis ellentmondás, miszerint az ipari iskolák­ban ciklusonként három, a a gimnáziumokban pedig öt testnevelés óra van. A vész­harangot itt már hiába kon­gatjuk, az sem kelti életre a mozgás iránti igényt az ifjúságban. Az ördögi körből kilábalni csak oly módon le­het, ha elsőként a piramis, úgynevezett alapjait rendez­getik, mert csak erre építve lehet majd visszakérdezni, nos, hol vannak az eredmé­nyek? Tereny Andrea

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents