Népújság, 1983. november (34. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-12 / 267. szám

4

NÉPÚJSÁG, 1983. november 12., szombat

A

minőségről

Elkészült a várva várt otthon. A tulajdonosok természetesen boldogok, de nem annyira, hogy a kulcsátadást követően felelőtlenül rögtön be is költözzenek. A hosszú évek megfeszített takarékoskodásával megszerzett lakás birtokba vételének első lépése ugyanis nem a bútor cipelése, hanem a bejárás. Az első nap, legalábbis annak tekintélyes része, a hibajegyzék felvételével telik el. Van mit jegyzetelni a notesä lapjaira.

Az úgynevezett hiánypótlás sajnos még mindig ter- mésztese velejárója nemcsak egy lakás, hanem az annál sokszorta többért elkészülő gyár, üzem, lakótelep, vagy akár közút átadásának is.

Statisztikai felmérések szerint az építmények értékéhez képest a minőségi hibák okozta kár nem jelentős, alig több egy százaléknál. Vagyis egy átlagos méretű, 500 ezer forintért kapható lakás esetében 5 ezer forint. Csakhogy ... Foltos a tapéta egy tenyérnyi helyen: 100— 150 forintba számláltatik; a szobaajtón egy helyütt lepattogzik a festék: 20—30 forint kárt jegyezhetünk fel; nehezen záródik, nyílik az ablak, meg kell gyalulni, 50 forint a díja ... Mindent egybevetve odajutunk, hogy az 5 ezer forint sok, egyenként csekély értékű kár végösz- szege, nem beszélve arról, hogy az úgynevezett lakhatást nem akadályozó, de bosszantó hibák a feljegyzett áron meg nem javíthatók, javíttathatok.

Tavalyi felmérések szerint az állami építőipar hibái miatt utólag szükségessé vált javítások értéke (ára) a meg. előző évek átlagához képest 30 százalékkal .csökkent. Hasonló megállapításra jutott a Központi Statisztikai Hivatal, a lakásépítéseken végzett reprezentatív vizsgálata során is. A csökkenést viszont az építmények használói nemigen érzékelik. Hogyan is érzékelnék, hiszen az mindössze annyit jelent hogy három helyiségből most már átlagosan nem kettőben, hanem csupán egyben szakadt a tapéta; három ablak közül csak egy nem zárható, nyitható, és így tovább.

A festék azonban nemcsak a falról, de a mosógépről is lepattogzik; nem csupán az ajtó fája repedezett, hanem a raktárról hozott szekrény oldalfala is; a tapétán kívül a tejeszacskó is szakadt; továbbá a mérsékelten vízálló cipő némi túlzással szólva nemhogy esőben, de ködben is beázik; a harisnyán már a műanyag tasakban fut a szem; a rádió háromszor elkerül a szerzivbe, mire valóban megbízhatóan működik; autónk összeszerelése nem a gyárban, vagy a Merkur telepén fejeződik be, hanem az 1500 kilométeres szerviz után, vagy inkább még előbb, az ismerős kisiparos műhelyében ...

Sorolhatnánk a példákat napestig.

A gödöllői galéria leglátogatottabb kiállítása tavaly az volt, amely lehetetlen tárgyainkat mutatta be. Iparunk olyan remekeit, amelyek esetében minőségről szó sem lehet, mivel minősíthetetlenek, mert használhatatlanok. Háromkerekű bicikli, amely gurulni nem tud, ellenben ügyesen lehet vele bukfencezni; fehér orvosi köpeny, a zsebében levő használati utasítás szerint nem színtartó; lábas, amelynek műanyag füle a nálunk használatos gáztűzhelyeken nagy lángon feltétlenül leég; steril ampullareszelő reszelőél nélkül...

A kiállítás szervezőjében, Vargha Kálmán népművelőben — velünk együtt — az a remény él, hogy az általa és a mások segítségével ösz- szehordott kacatokat talán azok is észreveszik, akik gyártják és eladják. Mint ahogy a Savaria Cipőgyár is átalakította egyszer Gödöllőn kiállított bedohosodó csizmáit kivehető bélésűekre, s ezzel még BNV-díjat is nyert.

A kormány Gazdasági Bizottsága 1981-ben munka- programot hagyott jóvá a hazai minőségszabályozási rendszer továbbfejlesztésére. A közelmúltban a gazdasági bizottság nyomában pedig maga a kormány is áttekintette a program végrehajtását, s megállapította, hogy „az elért szerény eredmények csak arra elegendők, hogy a helyzet további romlását elkerüljük. Az előrehaladás nincs összhangban azokkal a fokozódó követelményekkel, amelyeket a külső és (mindinkább) a belső piac is támaszt termékeinkkel szemben. Olyan esetekben is gyakori, ráadásul visszatérő a minőségi hiba, amikor azt a piaci helyzettel — a monopolhelyzettel, az áruhiánynyal — nem lehet magyarázni”.

Természetesen akadnak reményt keltő kezdeményezések. Az anyaggazdálkodás javításában elért eredményeket elősegítette, hogy a Szabványügyi Hivatal az Ipari Minisztériummal együttműködve korszerűsítette számos termék szabványait. Biztató az is, hogy az Ipari Minisztériumban összegyűjtötték és közzétették azokat a szervezési módszereket, amelyek az anyaggal való takarékoskodást, s a termékek minőségének javítását szolgálják. Jelentős megtakarítást és minőségjavulást eredményeztek például a kohászaiban végrehajtott műszaki és technológiai korszerűsítések is; az Ózdi Kohászati Üzemekben megoldották a méretpontos hengerlést, s a csepeli Egyedi Gépgyárban, a Mechanikai Művekben, a Labor Műszeripari Művekben számítógépes vezérlés bevezetésével a táblalemezek szabása méretpontossá vált és így tovább.

A közelmúltban a KERMI századik születésnapján rendezett ünnepségen Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese — többek között — azt mondta: „A minőség javítása feltétele annak, hogy termékeink piac- képessége javuljon, de ezt kívánja meg lakosságunk is. A fogyasztók joggal követelik, hogy tisztességgel megdolgozott pénzükért az annak megfelelő minőségű árut kapják. Jelentősebb előrelépés a minőség javításában főleg a piaci egyensúly megteremtésével, a piaci viszonyok ezen alapuló és ezt elősegítő kibontakoztatásával, a versenyképesség fokozásával és a monopolhelyzetek felszámolása útján érhető el.”

Marjai József hangsúlyozta továbbá, hogy a reform továbbfejlesztésének elő kell segíteni az ösztönzési rendszer javítását, hogy a végzett munka mennyiségével és minőségével jobban összhangban alakuljanak a bérek és jövedelmek. Nem csupán a kisvállalkozásokban, hanem a szocialista ipar minden termelő- és szolgáltató üzemében is. Enélkül nem tudjuk e válságos világban és válságos években megőrizni mai életünk minőségét és a továbbfejlődés esélyeit.

Mónus Miklós

VAJAT, TÚRÓT A TÁVOLBÓL - TÚRÖRUDI ÉS A FINCSI - A HŰTŐKAMRA HIÁNYZIK

Sajtot hetente háromszor*..

Eredmények és gondok a tejipar gyöngyösi üzemében

Ilyen „kicsi” tepsiben készül a finom tejszín

Sokszor hallottam gyerekkoromban, hogy nincs jobb a frissen kifejt, a még langyos, habos tejnél. A képzelet és valóság szembesítésére azonban soha nem került sor. így nem tudnék abban a kérdésben állást foglalni, hogy vajon a frissen fejt, vagy a hűtőből kivett tej-e az ízlete- sebb. Azt tudom, hogy a tejipar fölött is elszállt az idő, és nem nyomtalanul.

Arra még én is emlékszem, hogy az alumínium kannákkal jártunk a tejért. Azután jött az üveges, a zacskós tej, majd a dobozos és egy sor, korábban ismeretlen termék. A falusi emberek többségének is természetessé vált, hogy a tejet boltban vegye.

A Heves megyei települések mintegy 60 százalékát a Közép-magyarországi Tejipari Vállalat gyöngyösi üzeme látja el friss tejjel és tej termékekkel.

Az ipar újdonságairól, terveikről és gondjaikról Juhász Bélával, az üzem igazgatójával és Ari Lajos művezetővel beszélgettünk.

Az üzem a 60-as évek elején jött létre. Termelése azóta jelentősen bővült. A folyamatos, többműszakos munka biztosítja, hogy a friss tej minden reggel megérkezzék a boltokba.

Juhász Béla elmondta, hogy a tejiparnak lényegében három feladatköre van: a felvásárlás, a feldolgozás, és a késztermék kiszállítása.

Az üzem tizenöt termelő- szövetkezettel és egy állami gazdasággal kötött öt évre szóló szerződést. November

1-től megkezdődött a tej műszeres vizsgálaton alapuló minőségi átvétele. Egyféle kontroll ez: a gazdaság képviselőinek jelenlétében mintát vesznek a tejből, s ezt laboratóriumban vizsgálják. A Heves megyeieket a veszprémi tájegységi laborba szállítják.

A több ezer literes tartálykocsik a hajnali órákban indulnak a telepről, s két-három fordulóval szállítják be a tejet. Nyári napokon 85—90, télen 65—70 ezer litert. A beérkező tejet megfelelő vizsgálatok után az üzem 30 köbméteres, úgynevezett tejsilójába juttatják. Ezután következik a feldolgozás.

A termékekről: a literes, félliteres és iskolatejen kívül a közületek számára kannás tejet is szállítanak. A negyedkilós — félzsíros — túró, a kannás és a poharas tejföl, valamint a kannás tejszín mellett itt készül a közkedvelt Túróru- di alapanyaga és a Fincsi fantázianevű cukrozott tejszínhab is.

Érdemes megemlíteni, hogyan oldották meg Gyöngyösön a Túrórudi gyártását. Kihasználatlan kapacitással a sütőipar rendelkezett, szakmai ismeretekkel a tejüzem. A kettőt egyesítették, s ma már a gyöngyösi termék a Heves megyei településeken kívül eljut a Duna-kanyarba, sőt a történelmi „három városba”, azaz Kecskemétre, Nagykörösre és Ceglédre is.

Lényegében napi fogyasztási cikkeket gyártanak, a kiskereskedelmi választék ennél azonban nagyobb. Erről is az üzem gondoskodik. A vállalat budafoki raktárából például hetenté három alkalommal szállítanak sajtot. Jó a kapcsolat a Borsod megyei Tejipari Vállalattal is. Miskolcról vajat és a város üzemén keresztül Hajdúböszörményből krémtúrót szereznek be. Ízesített és natúr joghurtot a kiskunfélegyházi termelőszövetkezeti tejüzemből szállítanak.

Lelki szemeink előtt egyre bonyolultabb térkép rajzolódik ki a szállítások részleteit hallgatva. Kilométerben és költségben is- tetemes ez. Az üzemnek évente húszmillió forintnál többe kerül a szállítás! Romlékony termékekről lévén szó,

Juhász Béla: A hűtőkamrára nagy szükség lenne

(Fotó: Szántó György)

ennek a megszervezése sem egyszerű.

A jövőről szólva az igaz. gató elmondta, hogy az üzem rekonstrukcióját már régóta tervezik, de pénz hiányában erre még nem kerülhetett sor. Első lépésként 1984-ben új szociális épületet létesítenek. Igen nagy szükség lenne az 500 négyzetméter alapterületű hűtőkamrára is. E célra ugyanis kiselejtezett hűtőkamionokat használnak. Távolabbi terveik között szerepel a feldolgozás teljes korszerűsítése. Ezt egyebek mellett az is indokolttá teszi, hogy negyven órás munkahétre

kívánnak átállni.

Juhász Béla befejezésül

még azt is megemlítette, hogy a tej, illetve a tejtermékek népszerűsítéséről sem feledkeznek meg. Évente 25—30 boltban tartanak árubemutatót és évente kétszer rendeznek iskolatej-versenyeket. Ez utóbbi különösen fontos, hogy a most felnövekvő nemzedék étrendjében ezek a termékek megfelelő szerepet tölthessenek be.

Mosolygó László

TÖBBNYELVŰ SZÓTÁRT KÉSZÍT

A szőlő tudósa

Noha ez év október I-én hivatalosan nyugdíjba vonult, aktivitása mégis változatlan. Most is ott találni a szobájában, a régi íróasztala mellett, vagy kint a tanüzemben kísérletezés közben. Találkozásunkkor legújabb könyvét nyújtotta át, amely nemrég jelent meg a Mezőgazdasági Könyvkiadó gondozásában.

(Fotó: Tóth Gizella)

Hófehér haja, igaz, a múló évtizedeket jelzi, szellemi frissesége és tevékeny munkával teld napjai ma is a szakmába vetett bizalmának fő forrása. Dr. Kriszten Györgyöt, a mezőgazdasági tudományok kandidátusát, a Gyöngyös—domoszlói Állami Gazdaság tudományos tanácsadóját a szőlészet tudósaként ismerik és tisztelik. Neve, cikkei és könyvei révén nemcsak hazánkban, hanem határainkon túl is ismertté vált. Tanár és kutató egy személyben, aki jó néhány szakembert nevelt a magyar mezőgazdaságnak. Pályakezdésére ma is szívesen gondol:

— A Kertészeti Egyetemen dr. Kosinszky Viktor, a neves szőlész tanítványaként végeztem 1948-ban. Az ő tanszékére kerültem tanársegédnek és milyen az élet, most nyugdíjas fővel szeptember óta ugyanarra a szőlészeti tanszékre neveztek ki címzetes egyetemi docensnek, ahol egykor kezdtem. Már ott a kíván-* csiság keltette fel érdeklődésemet, hogy behatóan foglalkozzam a szőlők művelési módjával és a metszéssel. Mindkettő nagyon fontos és meghatározó a termelésben, hiszen a gondos metszés a következő évi jó termés lehetőségét hordozza magában, amelyet az egyes művelési módoknál különösen figyelembe kell vennünk. A metszetlen szőlőtőke is terem ugyan, de nem művelhető. Ha a növekedést nem irányítjuk, akkor néhány éven belül lehetetlenné válik a gondozása. Ezért nagyon fontosnak tartottam, hogy minél jobban megismerjem a szőlő életműködését, a megfelelő környezeti viszonyok kialakításának módszereit, mivel ezek messzemenően befolyásolják a tőkegondozást. Még ott az egyetemen, a 40-es évek végén olvastam egy orosz nyelven megjelent cikket, amely teljesen másként írta le a szőlő metszését, mint azt előtte ismertük. Nagy vihart is kavart szakmai körökben. Nos, é cikk alapján kísérleteket kezdtek a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézetben a szőlő úgynevezett gyorsított termőre fordítására vonatkozóan. A kedvező eredményeik később lehetővé tették az új művelési módok elterjesztését Magyarországon.

Dr. Kriszten György útja 1957-ben az egyetemről a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet tarcali telepére vezetett, ahol folytatta tudományos munkásságát:

— öt esztendőt töltöttem ott — emlékszik vissza —, ahol tovább vizsgáltam a metszési és művelési módokat. összesen kilenc évi kísérleti munka eredményeit azután kandidátusi disszertációmban foglaltam össze. Ott Tarcalon a tájfajták közül a furmint és a hárslevelű válogatásában is részt

vettem.' Az igazság az, hogy a napi kutatómunkám mellett nagyon hiányzott az oktatás. Ezért 1962-ben örömömre a Gödöllői Agrártudományi Egyetem kertészeti tanszékére kerültem, ahol ismét bekapcsolódtam az oktatásba is. Néhány év után azonban az akkor már jó hírű gyöngyösi Felsőfokú Mezőgazdasági Technikumba hívtak, ahol 1968-ban a szőlészeti tanszék vezetője lettem. Azután főiskolai tanár címet kaptam, és tudományos igazgató-helyettes is lettem, miután a felsőfokú technikum megszűnt és az intézmény a Kertészeti Egyetem Főiskolai Kara lett. Lényegében másfél évtizede már, hogy itt tevékenykedem Gyöngyösön. Voltak segítőtársaim, akikre szívesen gondolok, de sok veszteség is ért az életben. Például, amikor a hetvenes évek második felében az intézetet a Kertészeti Egyetemtől a Gödöllői Agrártudományi Egyetem vette át. Akkor megszűnt a szőlész-borász képzés és helyette üzem- szervező üzemmérnökök képzése kezdődött meg. Így 1979-ben átkerültem a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézethez, amely tavaly szintén megszűnt, és akkor a Gyöngyös—domoszlói Állami Gazdaság tudományos tanácsadója lettem. Ezt folytatom ma is nyugdíjasként.

— Munkásságát két állami elismerésre bejelentett szőlőfajta és több könyv is jelzi:

— Az egyik az úgynevezett mag nélküli csemege szőlő, a másik pedig egy korai érésű fehér borszőlő. Ez utóbbit francia és szovjet fagynak, illetve gombabetegségeknek ellenálló fajták keresztezésével állítottam elő. Könyveim közül immár öt kiadást ért meg a Szőlészet oímű szakközépiskolai tankönyv. 1976-ban adták ki a Szőlőlugas-t, amely a magasművelésről szól.

Ugyanabban az évben pályadíjat nyertem a Tavasztól tavaszig a szőlőben megjelent munkámmal, amely a Mezőgazdasági szakmunkáskönyvtár sorozatban adtak ki. Ebben a könyvben közérthető módon az üzemi szőlőkben dolgozó szakmunkások tevékenységét kívántam segíteni azzal, hogy a fárasztó ismeretközlés helyett sok rajzzal és olvasmányosan hívtam fel a figyelmei a teendőkre. Azt hiszem, sikerrel, mert most dolgozom a második kiadás előkészítésén. Azután itt van a legújabb, az Űj magasművelési módok a szőlőtermelésben, amelyben az úgynevezett kétsíkú magasművelési

módok hazai kísérleti és első nagyüzemi tapasztalatait foglaltam össze a Komáromi és a Hosszúhegyi Állami Gazdaság, illetve a MÉM Műszaki Intézetével összegyűjtött adatok alapján. Javaslatom alapján ugyanis hazánkban ebben a két gazdaságban vezették be elsőként az Amerikai Egyesült Államokban kifejlesztett kétsíkú szőlőművelési módokat. Ezek a hagyományostól eltérnek, miután a szőlő lombozatát úgy alakítjuk, hogy jobban érje a fény, emellett géppel eredményesebben művelhető, és lehetőség nyílik a gépi szüretre is. Mindenképpen ezé a jövő hazánkban is!

Dr. Kriszten György most újabb nagy vállalkozásba fogott, amely a jövő év őszéig napi elfoglaltságot jelent:

— Az Akadémiai Könyvkiadó megbízta a Kertészeti Egyetem munkatársait, hogy készítsék el a szőlészeti és borászati kézi szótárt. Ebből én kaptam a feladatot a szőlészeti rész összeállítására, melyet 1984 végére kér a kiadó. Óriási munkát jelent, miután kétezer címszóban foglalom össze az utóbbi tíz esztendő legújabb szőlőtermelési és kutatási eredményeit. Rendkívül nagy feladat ez, de ha az egészségem engedi, elkészítem. Az Akadémiai Könyvkiadó ugyanis a hollandiai Elsevir Kiadóval közösen több világnyelven is megjelentetni szándékszik ezt a művet. Így a fejlett szőlészettel és borászattal rendelkező országokba is eljut majd. Azt hiszem, életem eddigi legnagyobb vállalkozása lesz, de elismeréssel tartozom azoknak, akik engem tiszteltek meg ezzel a feladattal.

Mentusz Károly