Népújság, 1983. november (34. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-11 / 266. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1983. november 11., péntek TÚL AZ ELSŐ LÉPÉSEKEN Akik a leendő múzeumbarátokat nevelik Az ifjúság és a múlt hagyatéka Dr. Bodó Sándor Valaha közművelődési csoport tevékenykedett az egri Dobó István Vármúzeumban, s az itt munkálkodók — több-kevesebb sikerrel — arra törekedtek, hogy a fiatalok érdeklődését felkeltsék a múlt értékes öröksége iránt. A gárda 1979 szeptemberében osztállyá szerveződött, s ez nem formális, hanem minőségi változást hozott. Jó irányban Dr. Bodó Sándor igazgató az elmúlt négy év tapasztalatait a következőképpen summázza: — Gyarapítottuk a létszámot, s pontosan, egyértelműen körvonalaztuk a teendőket. Tudtuk, sajátos munka vár ránk, azaz a népművelés eszköztárát körülményeinkhez kell igazítanunk. Jó érzés arról szólni, hogy a kollégák * helyes irányban indultak el, s jó néhány megbízatással eredményesen boldogultak. Közelebb kerültek — s ez nem akármilyen érdem — az egyes oktatási intézményekhez. Másképpen fogalmazva azért szorgoskodtak, hogy biztosítsák a múzeumlátogatók utánpótlását, a staféta- váltók táborát. Lényegében ezt kell tenniük a jövőben is, méghozzá úgy, hogy az eddiginél sokkalta hatékonyabb módszereket vetnek hadba a tisztes cél érdekében. Köxelebb az óvodákhoz Dr. Füköh Levente osztályvezető először arra utal, hogy az óvodások regimentjét bűvölték el. — Két kollégám múzeum- pedagógiai hangoltságú. ök elsősorban a 3-tól a hatéveseket kápráztatták el a látnivalók sorával. Méghozzá gonddal kialakított, megfontolt menetrend szerint! — A tócsik először szétnéztek az egri várban. Másodszorra már lerajzolták a látottakat, aztán néprajzi jellegű játékokat tanultak, elsajátították a bábkészítés fortélyait, majd az agyagozással ismerkedtek, s arról is képet alkothattak, hogy miként dolgozott az ősember. Húsvétkor a hímestojás-fes- tésben jeleskedtek. Végül „tanulmányaik” záróakkordjaként ellátogattak Szilvásváradra, s az ottani Or- bán-házban megtekintették a természettudományi kiállítás anyagát. Mindezzel az egymásra épültséget, a fokozatosságot akartam hangsúlyozni, azt, hogy ezekben a kicsikben felebred az érdeklődés, később csak ezt kell fenntartani. A „korosabbak” javára Természetesen nem feledkeztek meg az általános és a középiskolásokról sem. — Régebben a nevelők jelentkeztek nálunk, s tolmácsolták sajátos igényeiket. Beláttuk: változtatni kell ezen a gyakorlaton, s az lesz a legjobb, ha mi megyünk házhoz. Áttanulmányoztuk a tanterveket, s ezek alapján formáltuk ajánlatunkat. Erről még augusztusban informáltuk az érdekelteket. Azt hiszem, kínálatunk vonzó, hiszen az egyes múzeumi órákon a diákok Dobó erősségének krónikájáról, a középkori váDr. FUköh Levente (Fotó: Szántó György) rak históriájáról hallhatnak. Emellett megnézhetnek egy ilyen témájú animációs filmet is. Ráadásul a különböző fegyvereket — persze, a kevésbé értékeseket — kézbe vehetik, megcsodálhatják, s így a látottak személyes, azaz maradandó élménnyé válnak, olyanná, amely tovább munkál bennük. A gimnazistáknak és a szakközépiskolásoknak a Diárium című népszerűvé vált kiadványunkat javasoljuk, amelynek újabb száma még az idén megjelenik. Ebben közérthető stílusban számolunk be az egyes múzeumi sikerekről, ásatásokról, gyűjtésekről. „Bűvös” egység- csomagot Nemcsak a felnőtteket, hanem az ifjakat is mozgósítja a várbarátkör, a Tájak, Korok, Múzeumok klub, ezenkívül keresik a tizenévesek megnyerésének még hatékonyabb módozatait is. — Félesztendőnként játékos szombat délelőttöket rendezünk a várban. Ilyenkor igen sokan jönnek el, s nem hiányoznak a kíváncsi szülők sem. Legutóbb október 22-én találkoztunk, ekkor közös énekléssel, daltanulással, papírfigurák készítésével foglalkoztunk. Van mivel büszkélkednünk, de ' semmi okunk arra, hogy tétlenkedjünk, mert tennivaló akad még bőven. Keressük az ügyesebb fogásokat. Ezek közül hadd említsek egyet. Azt tervezzük, hogy minden ' tudományágból összeválogatunk egy kifejező erejű tárgy-, illetve leletkollekciót. Ezeket az ideérkező tanulók nemcsak szemrevételezhetik, hanem közelebbi kapcsolatba is kerülhetnek velük, azáz vizsgálgathat- ják, forgathatják. Munkatársaimmal együtt hiszek abban, hogy az effajta megközelítés még inkább fokozza a kíváncsiságot, az érdeklődést, azaz — hosszabb távon — növeli a leendő múzeumbarátok táborát. Pécsi István A tisztaszoba régen... Boldogi tisztaszobák Mit változik egy nemzedék viseletben, használati eszközökben, környezetkultúrában? E kérdésre mutatja fel a választ a Hatvány Lajos Múzeum újabban nyílt kiállítása, amely a Kossuth téri két kis terembe kényszerül sűríteni anyagát, mondandóját, éspedig a városkörnyéki község, Boldog példáján. Két tisztaszobába nyithatunk voltaképpen a saját gyűjtésű, illetve a kölcsönzött tárgyak révén. Két tisztaszobába, amelyek egyike a két háború közötti világ falusi valóságát tükrözi, a másik pedig a-napjainkét. Előbb Király Józsefné faragott, festett bútorai, vetett ágya, falon függő régi fotói, tükörképei, olajnyomatai, a sarokszekrénykén nyugvó „Mária-ház” mondja el a múltat hitelesen. Majd a következő nemzedék, azaz leánya mutatkozik be a látogatónak. A vetett ágyat itt már „Csobánc” típusbútor váltja fel, a tükörképeket poszterek helyettesítik, és a vallásos tárgyú nippeket, Mária-szobrocskákat ölelkező hattyúfigurák, elnyújtózó pőreségükkel dicsekvő nőalakok váltják fel. Íme, ezt hozta 40—50 esztendő múlása, és az út, amely az Ady Endre utcai szülői háztól a leány, Dudásné, Erkel utcai hajlékáig vezetett! A szakember persze, egyéb apróságokra is fölfigyel. Észreveszi például a „szentsarok” szüntelen gazdagodását, változását. A módot, ahogyan a népi kultúra a különböző emléktárgyak sorát átszellemíti, Palócviseletek hímzője Őrzi a népművészetet (Tudósítónktól): Finnországban, Svédországban is ismerik. Neve: Erdész Judit. Foglalkozása:« eredetileg női szabó, de tavaly óta népi iparművész. A lakása modern és patyo- latfehér; népies, falusiasán tiszta. — Szüleim vidéken éltek, egyszerű emberek — mondja. — Anyám sokat varrt, így gyerekkoromban az engem körülvevő tárgyak közül, a varrógép tetszett meg a legjobban, s a szép ruhák. Női szabó kisiparosként dolgoztam sokáig. Nyolc évvel ezelőtt indult egy megyei ■ díszítőművészeti tanfolyam a népfront és az egri Megyei Művelődési Központ keretében. Engem javasoltak a KlOSZ-ból, hogy végezzem el. Sikerült is, aztán évekig asztalterítőket hímezgettem. Két és fél évvel ezelőtt meglátogatott Hevesről Tompa Béláné népművész. Javasolta, hogy ne térítőkét, hanem ingeket csinálják. Abban az évben meg is nyertem velük egy KISZ- pályázatot. Így lettem szerelmes a hímzésmintákba, ingek, ingvállak, szoknyák, gyöngyös mellények készítésébe. Kedvencem a palócviselet, az egyszerű, szép minta. Jártam a falvakat. Parasztházakban, múzeumokban kutattam az eredeti minták, formák után. Szakkört vezettem faluhelyen: a munkáinkból kiállítás nyílt. Ettől kezdve, felgyorsulnak az események: 1981 áprilisában megrendezték az észak-magyarországi szőttesek és népi ingek kiállítását. Ezen első díjas lett palóc ingeivel, majd meghívták Stockholmba a magyar napokra, ahol harmincat mutatott be közülük. Részt vett a tavalyi őszi Budapesti Nemzetközi Vásáron is. Ekkor a Népi Iparművészeti Tanács hivatalosan is népi iparművésszé nyilvánította. A finnországi Lahti- ban és Nikkeliben tíz-tíz-napon át lehetett megtekinteni szőtteseit és ingeit. El is adta őket, sőt még további száz inget kértek tőle. — Ebben a gyönyörű északi országban alig hímeznek kézzel. Nem szeretnek vele ...a ma (Fotó: Szabó Sándor) mondjuk az olcsó vásári árucikkek esetében. Avagy egyszínűvé válik a sarok- pad, majd az 1970-es évekkel feltűnik a televízió, mindinkább magára irányítva a belépő figyelmét, eluralkodva a bútorzaton. A képi ábrák, fogalmazványok pedig? Igen, azok szintén beszédesek. Az első nemzedék a szentek tükörképei mellé még a „Magyar szövetkezeti ügy vezéralakjai”-t függeszti, gróf Károlyi Sándorral az élen, vagy az egykori „Hangya” elnökségét közvetíti a jövendőnek. Dudás Józsefné „Csobánc”-bú- torzata között viszont feltűnik a sárkányrepülős tájkép is a poszterek társaságában. Végül pár kérdés: melyik miliő embermelegűbb, melyik árulkodik gazdagabb, mélyebb érzelem világról? Melyik funkcionálisabb, magasabb esztétikai igényű? Óhatatlanul fölmerülnek bennünk e gondolatok, választ keresve. Azt hiszem, mégsem ilyen megfontolás vezette a múzeum irányítóit, amikor új kiállításukat előkészítették, megrendezték. Nem összehasonlításra, értékítéletre kívántak ösztönözni. Legalábbis nem elsődlegesen! Az viszont kimondatlanul nyilvánvaló, hogy a régi paraszti tisztaszobák minden tárgya, bútor, darabja fenntartás nélkül becsülendő, hiszen több évszázados népi kultúrha- gyományainkban gyökerezik, azokból merít, azok" megőrzésére int. „Csobánc” és bútorcsalád társai ugyanis ötévenként változnak, jellegtelensé- gükkel idomulva az ugyancsak jellegtelen panelházak lakásaihoz, legyenek bárminő formatervező szüleményei. (m. gy.) — Készül-e újabb kiállításokra? — Jövőre Csornán mutatkozom be, mégpedig teljes palócviseletekkel: mellényekkel, szoknyákkal, ingekkel. Nemcsak kiállításokra készülök, gyakran hívnak előadásokat tartani művészeti táborokba. Az egri Ifjúsági Házban szőni tanítom az érdeklődő fiatalokat. — Mit szeret legjobban ebben a munkában? — A tisztaságot, a gazdagságot, a változatosságot. Ha más területen kudarcok érnek, fel tudok oldódni ebben a művészetben, a munkámban. Szerintem csak akkor él igazán az ember, ha szenvedélyesen szereti azt, amit csinál, és ha mások elismerik. Körmendi Judit bíbelődni az emberek — magyarázza. — Lepedőnyi finn újságokat mutat nagy fotókkal. — Alig akartam elhinni, hogy ekkora az érdeklődés és a siker. Idén Budapesten a nemzetközi tavaszi fesztiválon is részt vett. Az általa készített rizitkék (női ujjasok) fesztiváldíjat kaptak. Nemrég vezetőségi taggá választották a tavaly nyáron Székesfehérvárott megalakult Népművészeti Egyesületben. — Most is sokat járok vidékre anyagot gyűjteni. Azt mondják, hogy Heves megye sokkal szegényesebb népművészeti minták és motívumok szempontjából, mint például Tolna vagy Nógrád. De azért a hevesi parasztházakban is mindig akad valami felfedeznivaló a ládafiában. Art Buchwald: Eltűnő szerelők Minap egy este feleségemmel nyaralónk tornácán ültünk, és azokról beszélgettünk, akiket az elmúlt nyarakon ismertünk meg. — Mi történt azzal a kedves emberrel, aki eladta nekünk a tv-t, és azt mondta, hogy másnap visszajön beállítani a tetőantennát? — kérdeztem. — 75-ben volt ez vagy 76-ban? — Gondolom, 75-ben, épp amikor a tetőfedő megígérte, hogy kijavítja a csatornát. Ügy hallottam, Floridába költözött — válaszolta nejem. — A tv-szerelő? — Nem, a tetőfedő. A tévést néha még most is látom; mindig azt mondja, hogy valamikor tényleg átugrik. — Elárultad neki, hogy már új készüléket vettünk? — Nem mertem, hiszen akkor esetleg soha nem jön vissza, hogy befejezze az előző antennáját. — És azt tudod, kire szoktam gondolni, ha ebbe a fotelbe ülök? Arra a lakberendezőre, aki rábeszélt, hogy megrendeljük. Mikor ülésrögzítő nélkül szállították le, megígérte, hogy amint kap egyet, áthozza. így ahányszor leülök, és a fotel összeomlik alattam, azon tűnődöm, hogy megy neki. — Néhány épe még felhívtam megkérdezni, hol van a zuhanyozófüggöny, amit előre kifizettünk. Azt mondta, bármikor megérkezhet, de elég sértődött volt a hangja. S tudod, kiiiel találkoztam a napokban? — Azzal a fickóval, aki ’73-ban a hűtőszekrényt adta el, és még mindig tartozik a jégkockatartóval. — Nem, azzal a festővel, aki négy éve félig csinálta csak meg a házunkat, aztán nem láttuk többet. — Mondta, mikor ' jön vissza? — Épp ez volt a mulatságos: úgy emlékezett, hogy befejezte a munkát, és újra ideadta a névjegyét, ha valamilyen új megbízásunk lenne. — Szólnod kellett volna, hogy a létrája, az ecsetei és a festékei még mindig a garázsban vannak. — Szóltam. Nagyon hálás is volt. Megígérte, hogy elviszi őket, mihelyt megint ezen a környéken fog dolgozni. No, még azt találd el, ki jön a héten hozzánk? — Most már belefáradtam a találgatásba. — Az a pótmama, aki 1972-ben hirdetett az újságban, és amikor felhívtuk, azt mondta, hogy rögtön indul. — És emlékeztetted, hogy a gyerekek azóta felnőttek? — Nem volt hozzá szívem. Azzal érvelt: megígértük, hogy alkalmazzuk. Szegő Gábor fordítása
