Népújság, 1983. november (34. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-10 / 265. szám

NÉPÚJSÁG, 1983. november 10., csütörtök S. Rjazanov rendez. A Hozomány nélküli menyasszony forgatásán, szemben a főhősnőt ala­kító Larisza Guzejeva SZOVJETUNIÓ Rjazanov rendez LENGYELORSZÁG Takarékosság - az energiagazdálkodásban is Lengyelországban az idén 190 millió tonna szén kiter­melésével számolnak. Nincs gond a szénnel, sőt évek óta először tartalékokról is tudnak gondoskodni. Au­gusztus végén már mintegy 25 millió tonnát tettek ki a széntartalékok. így a jövő évtől kezdve várhatóan megszűnik a szénvásárlási korlátozás, a szénexport pedig 35 millió tonna lesz. A világhíres szovjet film­rendező és dramaturg, El­dar Rjazanov új filmjét for­gatja. A XIX. század han­gulatát idéző környezetben az Alekszandr Osztrovszkij Hozomány nélküli menyasz- szony című drámájából ké­szült Kegyetlen románc fel­vételei folynak. Eldár Rja­zanov műveit, filmkomédiá­it szeretik a nézők, nem­csak a Szovjetunióban, ha­nem sok országban is, ahol vetítették őket. Legutóbbi sikeres alkotásainak egyike volt A kétszemélyes pálya­udvar, amelyet csaknem egy év óta vetítenek telt házak előtt Moszkvában. — Sokan talán furcsáll­ják, hogy én, aki korábban filmkomédiákat csináltam, a klasszikus drámák feldolgo­zására adtam a fejem. A Hatalmas külső és belső rekonstrukció után 1983. no­vember 18-án újra meg­nyílik a prágai Nemzeti Színház. Ezzel véget ért a csehszlovák építészmérnö­kök, építőmunkások és ipar­művészek több mint hatéves erőfeszítése, a Nemzeti Szín­ház épületének felújítása és az azt körülvevő objektumok felépítése. Egyben ekkor ünnepük a színházépület megnyitásának századik év­fordulóját is. Az Orbis Sajtó- ügynökség interjút kért a prágai Nemzeti Színház igaz­gatójától, Jiri Pauertől. — A prágai Nemzeti Szín­ház századik születésnapjára nagyvonalú ajándékot kapott társadalmunktól.. Nem csu­pán történelmi épületét re- kontsruálták, hanem több úi épülettel is gazdagodott — az úgynevezett Oj Szín­paddal, valamint próbater­mekkel, egy — a nyilvános­ság számára is hozzáférhető — étteremmel, kávéházzal, alkalmi rendezvényekre szol­gáló kis szalonokkal. Újdon­ság a föld alatti parkoló; a látogatók a színházjeggyel együtt parkolójegyet is vá­sárolhatnak. A mozgás- - és hallássérült látogatók szá­mára megfelelő berendezések készültek. A színház üzeme­lése szempontjából azonban talán a legfontosabbak a nagyméretű föld alatti kosz­tüm-, kellék- és dekoráció- raktárak. Emellett mind a történelmi színházépületet, mind az Űj Színpadot a leg­korszerűbb színpadi és szcenográfiai berendezésekkel látták el. — Milyen repertoárt ké­szítettek elő az 1983—84-es évadra? — A műsortervünk rend­kívül terjedelmes — nyolc­Hozomány nélküli menyasz- szony például a főhősnő ha­lálával végződik. De nincs ebben semmi különös, a komédiától egyenes út vezet a tragédiához, idővel sok mindent másképpen lát az ember, mint az előtt. Már a Kétszemélyes pályaudvar is tragikomédia volt. Osztrovszkij egyik legjobb drámája a Hozomány nél­küli menyasszony, amely lé­nyegében örökös problémát, a szerelem, és a cinizmus harcát testesíti meg. Kedvelt volt ez a darab a múlt szá­zad hetvenes évei Oroszor­szágénak demokratikus fia­talsága körében, de erkölcsi problémái a mai napig meg­tartották aktualitásukat. A forgatókönyvben ezen kívül Anna Ahmatova, Marina Cvetajeva és Bella Ahma­van művet tartalmaz. Be­mutatásukban részt vesz minden részlegünk: az ope­ra-, a prózai és a balett­együttes, sőt a Laterna Ma­gika együttese is, amely igen népszerű itthon és külföl­dön. Ez a szezon magába foglalja a cseh színház évét és az 1984-es cseh zene évét. Az élenjáró hazai és kül­földi szerzők műveiből ösz- szeállított új darabokat is ezzel a ténnyel számolva' vá­logattuk ki bemutatásra. — A prágai Nemzeti Szín­ház együttműködik Európa sok élenjáró színházával. Számolnak azzal, hogy a tör­ténelmi színházépület ünne­pélyes megnyitása és a Nem­zeti Színház százéves jubi­leuma megünneplésében részt vesznek külföldi part­nereik is? — Már 1983 nyár elején meghívókat küldtünk húsz ország partner intézményei­dulina verseit is feldolgoz­tam: Andrej Petrov zenéjé­vel a filmben románcként fognak elhangozni. A film­ben a szovjet filmművészet kedvelt csillagai játszanak: Alisza Frejdlih, Nyikita Mi- halkov, Andrej Mjagkov. A főszerepben pedig a Lenin- grádi Színművészeti Főisko­la hallgatója, Larisza Gu­zejeva teszi próbára tudá­sát. Eldar Rjazanov, a filmko­média mestere, annak elle­nére, hogy kirándulást tett a tragédia világába, nem szándékozik búcsút monda­ni a régi műfajnak sem. A Kegyetlen románc után ter­vei szerint az olasz film nagyszerű mesterével, Al­berto Sordival fog filmet forgatni. Hogy mit, az egye­lőre még titok. nek, barátainknak. Az ün­nepségek keretében konfe­renciát tartunk Prágában a szocialista országok színházi és operaigazgatóinak rész­vételével, amelyen szeret­nénk kicserélni velük ta­pasztalatainkat és kölcsönös egyezményeket kívánunk kötni a további együttműkö­désről. Előre örülünk, hogy az ünnepségekre ide érkez­nek a többi között a moszk­vai Nagy Színház, a szófiai Állami Akadémiai Színház, az Opera- és Balett Színház, a budapesti Állami Opera­ház, a berlini Vígopera, a varsói Nagy Színház, a bu­karesti Állami Opera, vala­mint Ulánbátor, Havanna, Belgrád és Zágráb opera- házainak képviselői. — Mit jelent önnek sze­mélyesen 1983. november 18.? — Elsősorban gondokat — gondot mind az ünnepségek előkészítésével, mind lefolyá­JUGOSZLÁVIA Egy horvát polihisztor Háromszáz évvel ezelőtt, 1683-ban Jan Sobieski len­gyel király felmentő serege szabadította meg Bécset a töröktől. E kisszámú, de bátor lengyel seregben har­colt a horvát Juraj Kriza­nic, a szlávok közös török elleni harcának nagy hirde­tője, aki a lengyel sereg fergeteges rohamában esett el. Krizanic öt évig Horvát­országban lelkészkedett, majd Oroszországba utazott, s Moszkvában az orosz nyelv megreformálásán dol­gozott. Ezután visszatért Rómába, de 1659-ben ismét Moszkvában találjuk. Cári szolgálatba lépett, eltitkol­va papi kilétét, s hozzálá­tott az prosz cirillbetűs ábé­cé megreformálásához. Egy év múltán azonban magá­ra haragította a cárt, s ezért Szibériába száműzték. Tizenöt évet töltött szám­űzetésben, s közben ren­geteget írt. Szibériában fe­jezte be az orosz helyesírás és nyelvtan megreformálá­sával kapcsolatos tanulmá­nyát, s itt írta meg Politi­ka című életművét, a köz­gazdaság, a haditudomány és a politika trilógiája. Mi­roslav Krleza, a nagy író mondotta Krizáméról, hogy „a horvátság szimbóluma­ként járta be a világot, aki 15 meddő évig raboskodott Szibériában azzal a gyanú­val, hogy „latin”, s aki Ró­mában is kegyvesztett lett„ ahol azzal gyanúsították, hogy szlavofil...” Krizanic 15 évi száműze­tés után kegyelmet kapott, s Vilniuszba ment, de ha­marosan Sobieski hadsere­gében bukkant fel, hogy hő­si halált haljon Bécs alatt azért az eszméért, amely­nek egész életét szentelte. sukkal kapcsolatosan. De gondot okoz az is, hogy ne csupán áz ünnepi hét és ün­nepi évad előkészítése le­gyen olyan színvonalon, ami méltó a Nemzeti Színháznak a cseh kultúrában elfoglalt helyéhez és jelentőségéhez, hanem ezt a színvonalat megőrizze a színház most kezdődő második évszázadá­nak további szezonjai során is. S persze büszkeséget is je­lent. Büszkeséget arra, hogy a Nemzeti Színház törté­nelmi épületének rekonstruk­cióját a csehszlovák társada­lom saját ügyének tekintette. Ezt nem csupán a munká­latok egész folyamata során tanúsított érdeklődés bizo­nyítja, hanem sok száz, sőt sok ezer polgár részvétele az építkezéseken és a környék szépítésében. Petra Frankeova Ez utóbbi adat igazolja, hogy Lengyelország kezdi visszaszerezni elvesztett ér­tékesítési piacait. Tekintet­tel azonban a szén világ­piaci árának várható csök­kenésére, az exportot nem lenne célszerű tovább nö­velni, jóllehet a bányászok munkája ezt lehetővé tenné. Jelenleg az energetikai szén tonnájának ára mintegy 50 dollár, a darabos széné pe­dig 70—80 dollár. A szénbányászatban elért eredményeknek kö­szönhetően sikerült felszá­molni a villamosenergia-de- ficitet. Az idén a villamos- energia termelése megha­ladja a 122,5 milliárd kilo­wattórát, tehát akkora lesz, mint 1980-ban volt. Az idei őszi-téli szezonban — ha­csak nem következik be rendkívüli elemi csapás — nem terveznek semmiféle energiakorlátozást, sem az ipar, sem a lakosság szá­mára. Ugyanakkor azonban 3,4 millió tonnával alacso­nyabb lesz a koksz és az úgynevezett félkoksz terme­lése. A legnehezebb a helyzet a szénhidrogén energiahor­dozók — a gáz és a kőolaj- termékek — termelésében. A dízelolaj-ellátás kiegyen­súlyozott, bár az idén 100— 200 ezer tonna hiánnyal számoltak. A kedvező idő­járás az aratás idején azon­ban enyhített a gondokon: a gabonaszárítökban keve­sebb olajat használtak fel a tervezettnél. Gondot okoz viszont a fű­tőolaj-ellátás. Leállítot­A Balkán-hegység észak­bulgáriai részén napjainkig több mint 300 barlangot tártak fel. Közülük a Lede- nika-barlang a legismertebb, amelynek érdekes kőformái egyre több látogatót vonza­nak. Belső utak kiépítésével, a villany bevezetésével két évtizede tették látogatha- tóvá a széles közönség szá­mára, s ma már évente 100 ezernél is több bolgár és külföldi turista keresi fel. Télen és tavasszal külö­nösen szép látványt nyújt a cseppkőbarlang. Ekkor a víz ' jég formájában, furcsa alakzatokat ölt. A föld alat­ti szépség birodalmába ke­rülve az ember a szikla- képződmények gazdagságá­nak rabjává válik. A ref­lektorok fénynyalábjai, a ták, illetve csökkentették a többi között a termelést a pakurával fűtött cementgyá­rakban, s az élelmiszeripar­ban nem adtak át rendelte­tésének számos üvegházat. A negyedik negyedévben és a jövő év első negyedé­ben előreláthatóan 20—40 napig tartó gázszolgáltatá­si korlátozást vezetnek be a kohó- és a vegyiparban. A pótlólagos importnak kö­szönhetően azonban növek­szik az ellátás a cseppfo­lyós gázból. A kőolajfeldolgozás az elmúlt évben csak 13,2 millió tonna volt, s ebben az évben sem lesz több. (összehasonlításképpen: 1979-ben több mint 16,6 millió tonna kőolajat dol­gozták fel Lengyelország­ban.) A Szovjetunióból szár­mazó importot — kőolajból 12,7 millió, kőolajtermékek­ből pedig több mint 2 mil­lió tonna — több évre szóló szerződések szabályozzák, s az évről évre történő növe­lésre nincs lehetőség. A ne­gyedik negyedévben és 1984 első negyedében várható a lakossági benzinvásárlási fejadag 20 százalékos csök­kentése. Ebben az esetben azonban biztosítják a ne­gyedévi mennyiséggel való szabad rendelkezés jogát. A benzinellátás további korlá­tozása az ország közúti szál­lításának zavarával fenye­getne. Emiatt a Miniszter- tanács elnöksége kötelezte az Állami Tervbizottságot és az egyes tárcákat megfe- , lelő devizaeszközök kigaz­dálkodására a tőkés orszá­gokból származó pótlólagos kőolajimport céljaira. cseppköveken megtörve, a színek és formák páratlan árnyalatait teszik láthatóvá. Gyönyörű kép tárul elénk a 60 méter hosszú, 45 méter széles és 23 méter magas nagyteremben, ahol a kitű­nő akusztikát kihasználva évente többször is rendez­nek szimfonikus zenekari és énekkari hangversenyt. Az országos jelentőségű idegenforgalmi nevezetes­ségnek nyilvánított Ledeni- ka cseppkőbarlang könnyen megközelíthető. Vranca megye lakosai, társadalmi munkában, a barlang köz­vetlen közelében korszerű háromemeletes turistahá­zat építették, étteremmel, sportpályákkal. A kirándu­lók nyugodt és kellemes kö­rülmények között tölthetik el itt hét végi pihenőnap­jaikat. A színház épülete 1881-ben CSEHSZLOVÁKIA Az újjáépült prágai^ Nemzeti Színház BULGARIA Lede­rt i ka csepp- kő- bar- lang

Next

/
Thumbnails
Contents