Népújság, 1983. november (34. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-09 / 264. szám

6. NÉPÚJSÁG, 1983. november 9., szerdo y w. MA 13 ÓRAKOR GYÖNGYÖSÖN Vízilabda MNK RÖPLABDA NB I. Az NB l-ben: FTC-DVTK Az I. osztályú labdarúgó­bajnokság első fordulójából maradt el még augusztusban a mai összecsapás, amelyet 13 órától — a plakátokon feltüntetett időpontnál tehát félórával korábban — ren­deznek meg Gyöngyösön, az Egri úti sporttelepen. A Diósgyőr jelenleg há­rom ponttal jobban áll, a 13. helyet foglalja el, a Ferencváros pedig sereg­hajtó. A Diósgyőr szeptem­ber 17., a Ferencváros pe­dig augusztus 27. óta nem nyert bajnoki mérkőzést, a győzelem mind a két együt­tesnél már nagyon idősze­rű. Az előző bajnokságban ősszel Diósgyőrött 2—2 volt az eredmény, tavasszal pe­dig a Népstadionban a Fe­rencváros 4—0 arányban bizonyult jobbnak. A DVTK csapata az éj­szakát már a Mátra Szálló­ban töltötte, labdarúgói kö­zül Gulyás, Borostyán, Lip- pai és Teodoru a helyi szurkolók előtt ismert arc, hiszen alig két hónapja ugyanitt léptek pályára a magyar utánpótlás-váloga­tottban az NSZK ellen. Fe­kete Ferenc vezető edző várhatóan a következő ösz- szeállításban küldi pályára csapatát: Gulyás — Szlo­vák, Oláh, Teodoru I., Gör­get — Kiss, Kléninger, Fe­kete — Lippai, László (Sza­bó), Borostyán. A Ferenc­város összeállítását Novák Dezső csak a mérkőzés előtt hirdeti ki. Nemcsak a mérsékelt formák miatt van gcmdja, hanem azért is, mert Dózsa lábát gipszbe tették, Pölöskei sérült, Bán­kinak pedig 3 sárga lapja van. A labdarúgó NB I. to­vábbi hét végi eredményei: ZTE—Volán SC 4—1, MTK VM—Ferencváros 4—0, Ta­tabánya—Nyíregyháza 1—4. A bajnokság állása a mai elmaradt a mérkőzés előtt: 1. z. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. ÍZ. 13. 14. 15. ie. Videoton Tatabánya Bp. Honvéd D. Dózsa Rába ETO Vasas SZEOL AK Csepel Zalaegerszegi TE ÍZ MTK-VM 12 Pécsi MSC ÍZ Haladás VSE 12 Diósgyőri VTK 11 NYVSSC 12 Volán SC IZ Ferencváros II 8 Z 2 24- 8 18 732 18-13-17 í 4 2 17- 8 16 561 23-15 16 5 6 1 26-19 16 444 14-13 12 444 14-17 12 4 3 5 16-13 11 4 £ 5 11-13 11 426 20-22 10 345 15-18 10 426 15-21 10 254 10-13 9 3 2 jf 13-21 8 2 4 6 15-25 8 146 13-25 6 Stark gólja döntött Ez sem ment be..., földön a vásárhelyi kapus, az egyik vé­dő, a gólvonal előtt is csak szemlélői a labda útjának a biz­tosító emberek Hódmezővásárhely—Eger SE 1—0 (0—0) NB Il-es labdarúgó-mér­kőzés, Eger, 5000 néző. V.: Makó. (Czirba, Gáspár). Hódgép: Ulbert — Szenti, Riczu, Petrók, Talapa — Varga, Fehér, Olasz — Tassi, Stark, Fo­dor (Fitala a 77. percben). Edző: Bánkúti László. Eger: Bartos — Berecz I., Zsi­dai, Varga, Lengyel — Simon, Szilágyi, Horváth (Sass a 67. periben), Kiss Gv.. Kiss X.,Mé- hesi (Béres a 75. percben). Ed­ző: Csank János. Óvatosan kezdett mindkét csapat, így az első tíz perc­ben csupán két esemény 'történt: a 4. percben az eg­riek, a 10.-ben pedig a vendégek végezhettek el egy-egy szögiletrúgást. A 11. percben Stark 24 méteres szabadrúgását könnyedén fogta Bartos. A 28. perc­ben Kiss T. indította 30 méteres átadással Kiss Gy.-t a balösszekötő helyén, aki olyan erősen tette maga elé a labdát, hogy az az elmoz­duló kapus mellett suhant az üres bal sarok mellé. A 32. percben a sokat mozgó Stark fordulásból lőtt, a labda a bal felső kapufát érintve vágódott a mezőny­be. A 35. percben Kiss Gy. a jobb oldalon tört előre, védőit kicselezve pontosan ívelt Horváth elé, aki öt méterről olyan rosszul ért a labdához, hogy azt Riczu könnyedén adhatta vissza kapusának. A 37. percben Petrók szándékosan felrúgta a kapura törő Simont, ami­ért sárga lapos figyelmezte­tésben részesült. A 40. perc­ben nagy jelenet zajlott le az egri kapu előterében; a vendégcsatárok egymást is zavarva célozták meg Bar­tos kapuját, így a labda ide-oda vágódott, végül Be­recz I. felszabadított. SZÜNET UTÁN az 52. percben Tassi 22 méteres jól eltalált szabad­rúgása a sorfalról lepattant, az ellentámadást viszont Méhesi nem tudta értékesí­teni. Az 54. percben Szilá­gyi reklamálásért kapott sárga lapos figyelmeztetést, majd az 57. percben Hor­váth erősen belőtt szögle­tét a vendégkapus kiejtette, a labda Kiss Gy. elé került, aki meglepődött a kínálko­zó lehetőségen, kivárt, s öt méterrről bombája az egyik védőről szögletre pat­tant. A mérkőzés sorsa az 59. percben dőlt el: a bal­szélen feltűnő Stark kapott jobb oldalról lesgyanús helyzetben egy átadást, majd néhány lépés után védhetetlen nagy gólt lőtt éles szögből a bal felső sa­rokba, 1—0. Forróbbá vált a hangulat a pályán. A 61. percben Zsidai, két perccel később pedig Lengyel kapott lerán­tásért sárga lapot a bírótól. A 64. percben Méhesi közé­pen tört kapura a 11-es pont tájékán, egyből Kiss Gy.-hez továbbított, akinek léc alá tartó nagy lövését Ulbert nagyszerű érzékkel ütötte szögletre. Ezután az egriek kerültek fölénybe, szögletrúgást szögletrúgás követett, majd a 73. perc­ben Szilágyi bal oldalról küldött beadását Méhesi a vetődő kapusba lőtte hét méterről. A 86. percben Kiss T. 24 méteres szabad­rúgását könnyedén ölelte magához Ulbert. Nagy érdeklődés előzte meg a találkozót, amelytől mindenki azt várta, hogy fordulatokban gazdag, szín­vonalas és jó iramú lesz. Ebből az elvárásból azon­ban sokáig nem teljesült szinte semmi, mert nagyon féltek egymástól az ellenfe­lek. Ennek ellenére az első játékrészben a vendégek harcoltak ki mezőfölényt, de a 16-os vonalánál „le­eresztett” a csatárok tudo­mánya. Szünet után lehetett látni, hogy mindkét gárda döntésre akarja vinni a dol­got, ezért lüktetőbbé vált a mérkőzés ritmusa. Mindkét kapu többször került ve­szélybe, de gólt a vendé­geknek sikerült elérniük, amellyel a két bajnoki pon­tot is megszerezték. A hód­mezővásárhelyiek azért ér­(Fotó: Szántó György) demelték meg a győzelmet, mert védelmük szilárd volt, és középpályás, valamint csatársoruk is határozot- tabbnak bizonyult döntő esetekben. A jobb és össze- szokottabb csapatmunka minden körülmények között a vendégek javára írható. Egyénileg Bartos a gólt nem védhette, de feltűnő volt, hogy többször bizony­talanul jött ki kapujából. A közvetlen védelem erősen megérezte Szert hiányát, közülük Zsidai teljesítmé­nye volt a legegyenletesebb. A középpályán csupán Si­mon nyújtott annyit, amit tud, a többiek, beleértve a csatárokat is, mélyen tudá­suk alatt, görcsösen szere­peltek. Fazekas István Az NB II. további eredményei: Ózd—Siófok 2—2, Salgótarján— Kazincbarcika 4—0, Keszthely— Nagykanizsa 4—1, Kecskemét— Debrecen 3—2, Ganz-MAVAG— Szabó L. SE 1—0,' Békéscsaba— 22. sz. Volán 2—1, Szolnok—Ba­kony Vegyész 4—2, Szekszárd— D. Kinizsi 3—1, Sopron—Baja 2—0. Az NB n. állása: 1. Eger SE 16 9 5 2 34-19 23 2. Hódgép 16 8 6 2 24-11 22 3. Békéscsaba 16 8 5 3 40-23 21 4. Debrecen 16 7 7 2 27-18­21 5. 22. sz. Volán 16 8 3 5 24-26 19 6. Siófok x 16 7 7 2 33-18 17 7. Szolnok 16 6 5 5 28-21 17 8. Olajbányász 16 5 7 4 35-36 17 9. Bakony V. 16 6 4 6 31-33 16 10. Keszthely 16 4 7 5 23-18 15 11. Ózd 16 4 7 5 26-28 15 12. Kecskemét 16 6 3 7 25-35 15 13. STC 16 5 4 7 25-20 14 14. Szekszárd 16 4 6 6 14-22 14 15. Sopron 16 5 4 7 15-24 14 16. Baja 16 4 S 7 26-32 13 17. K.-barclka 16 5 2 9 20-34 12 18. Szabó L. SE 16 3 5 8 13-23 11 19. D. Kinizsi 16 4 3 9 20-25 11 20. Ganz-MAVAG 16 2 5 9 17-36 9 x=a Siófok csapatától 4 bün­tetőpont levonva. 1. Bielefeld—Bremen 2—0 1 2. Kaiserlautern— Mönchengladbach 0—2 2 3. Frankfurt—Bayern München 0—0 x 4. Karlsruhe—Schalke 04 3—0 1 5. Duisburg—Solingen 1—2 2 6. Darmstadt—Herta BSC 4—3 1 7. Ascoü—Torino 0—0 x 8. Inter.—Milan 2—0 1 9. Sampdorla—Genoa 2—0 l 10. Udinese—Roma 1—0 l 11. Cavese—Cesena 3—0 l 12. Cremonese—Varese 3—0 1 13. Palermo—Pistoiese 2—0 1 •fl 14. Wattenscheid—Kassel 2—0 1 A totó nyereményei: 13+1 ta­lálat (6 db) =290 021 Ft, 13 talá­lat (13 db) =121 494 Ft, 12 találat (952 db) =2125 Ft, 11 találat (1233 db) =164 Ft, 10 találat (78 900 db) =38 Ft. Teke Agrla SC—Egri Spartacus 4—4 (2422:2403). NB Il-es tekemérkő­zés. A két hazai pályán gurító ellenfél „négyszázas” átlagot ho­zott, s megosztoztak a pontokon. Agrla: Szecskó 399, Lukács 425. Zsíros 390. Tóth 390, Bárdos 393, Jéger 417. Spartacus: Kátai 389. Utas! 410, Tóth T. 402, Révász 383, Molnár D. 401, Tóth J. 41B fa. Egri VM—Lőrinci SE 3—5 (2371:2372). Ld.: Juhász 410, Be­de 402, Gál 401, 111. Lőrlncz 420, Nyári 416, Nagy J. 400 fa. Elfogadható — ha továbbjutnak KSI—Eger SE 15—10 (3—2, 3—3, 5—1, 4—4) Vízilabda MNK-mérkő- zés, a legjobb nyolc közé jutásért, Budapest. ESE: Kiss — Ancsán, Kelemen Nagy, Búza, Danes, Bíró. Cs.: Denk, dr. Sike, Soós, Fülöp, Eged. Pozsgay Zsolt edző a mérkőzéssel kapcsolatban egyetlen pozitívumot tudott felhozni, a serdülő-váloga­tott Denk Zoltán bemutat­kozását a felnőttgárdában. Az ESE — nélkülözve sérü­lés, betegség miatt Lipovi- csót, Gyulavárit, Vinczét és Vec serit — különösen a harmadik negyedben nyúj­tott széteső játékot. A baj­noki vereségért a visszavá­gás egyelőre elmaradt, az MNK-találkozó vasárnapi egri összecsapása azonban még javíthat a mérlegen. De a győzelemnek olyan ará­nyúnak kell lennie, hogy elegendő legyen a tovább­jutáshoz. Kezdési idő a fe­dett uszodában 15.30-kor, az Eger—DMVSC NB Il-es bajnoki labdarúgó-rangadó után. „Versenytárgyalás” helyett • • • • • Gomon (HKVSC) visszatér Talán maga az érintett labdarúgó tudna a legjob­ban beszámolni arról, hogy milyen nagy volt az utóbbi hetekben játéka iránt az ér­deklődés. Ahogy hírlik, Gö- möri Ottót az élvonal tizen­hat csapatából tizennégy megkereste, átigazolást ajánlva. A 21 éves, Egerben nevelkedett gólerős játékos azonban szeretne ismét anyaegyesületében szerepelni. Káló József, az Eger SE NB Il-es labdarúgócsapatá­nak technikai vezetője ezzel kapcsolatban elmondta, hogy megállapodás jött létre a Hatvani KVSC-vel és a lab­darúgóval arról, hogy Gö- möri pályafutását a bajnoki évad befejeztével, 1984 nya­rától az ESE-ben folytatja. A megállapodást megküldték az MLSZ átigazoló bizottsá­gához, Gömöri Ottó az át­igazolási lapot aláírta, s vele az egri klub rövidesen elő­szerződést köt. Jó taktika, négy pont Főszerepben a sánc, ezúttal Liktor kezéről pattan vissza a szombathelyiek térfelére a labda (Fotó: Szántó György) Százszázalékos sikerrel vette a legutóbbi kettős fordulót a női röplabda­bajnokság élvonalában az újonc Eger SE. Az öt éve megszakítás nélkül az NB I-ben szereplő szombathe­lyieket valósággal leiskoláz­ták, idegenben és idehaza egyaránt. A hazai visszavá­gó tömör krónikája: kérésén valósítottak meg. Különösen Szombathelyen — ahol 3—1-re nyertek — működött hibátlanul az eg­ri sánc, és az onnan lepat­tanó labdákat szerezték meg Ugyancsak kitűnő me­zőnymunkával. A Kemény Ferenc Sportcsarnokban ezt a teljesítményt jó nyitások­kal még fokozni tudták. Eger SE—Haladás VSE 3—0 (9, 9, 14) NB I-es női röplabda-mér­kőzés, Kemény Ferenc Sportcsarnok 400 néző. V: Hurák, Máthé. ESE: HÉRI, Arany, Se­regi, LIKTOR, Szakmár, Baranyi. Cs.: ÉLESNÉ, BÉ­RES, Pálos, Vajk. Edző: Bodnár János. Már 33 percnyi játék után 2—0 volt az állás, pe­dig a második játszmában 0—7-ről (Szakmár nélkül) fordított az ESE. Az utolsó játszma volt a legizgalma­sabb, végül Béres nyitásból szerezte a mérkőzést is el­döntő pontot. Bodnár János eredményes taktikát dolgo­zott ki a magassági fölény­ben levő Vas megyeiek el­len, amelyet játékosai si­Az NB I-ben a B lás a: 1. DMVSC 2. Székesfehérvár 3. Szolnok 4. Eger SE 5. DUTÉP SC 6. BVSC 7. Haladás 8. Kaposvár csoport ál­8 8 — 24- 7 16 862 19-15 14 8 5 3 20-15 13 844 17-15 12 835 15-17 11 826 14-20 10 8 2 6 10-20 10 826 10-20 10 Legközelebb a BVSC lesz az ESE ellenfele, pénteken Budapesten, szombaton 10 órától pedig Egerben. ★ NYVSSC—Hatvani KVSC 3—1 (13, —14, 12, 13) NB Il-es női röplabda­mérkőzés. Nyíregyháza 50 néző. V.: Dr. Fejes, Huszár. HKVSC: Farkas, Király, Pelle, Keresztfalvi, Kre- nyácz, Oláh. Cs.: Vizer, Pásztor. Edző: Krenyácz István. Szoros küzdelemben ka­pott ki az újonc hatvani csapat rutinosabb vendéglá­tójától. Jók: Pelle, Vizer Ejtőernyős ugrás sárkányrepülőből Egy tehetséges játékossal erősödik majd az Eger SE, és legalább ennyire tiszte­letre méltó a klubok szán­déka is, a közös megegyezés, amellyel a megyében tartot­ták. Hétfőn a farkashegyi repülőtéren a Hlács Ferenc motoros pilóta (az MHSZ MÁV repülőklub tagja) által vezetett sárkányrepülőgépből Szeder Ferenc beugró ejtő­ernyős 600 méter magasság­ból sikeres ejtőernyős ugrást hajtott végre, a világon elő­ször. Célugrásra még sár­kányrepülőből eddig nem került sor. A gép típusa HLAMOT Tornado. (MTI) ^ yy „egyMASra vágyva £ A Jászberényi Aprítógépgyár, Hatvani 2. sz. Gyáregysége felvételre keres dolgozókat: áron). esztergályos, marós, Most először Egerben, a Katona István téri üzletünkben exkluzív női cipők nagy választékban november 9-től, amíg a készlet tart! vasszerkezeti lakatos, géplakatos, hegesztő, bet. munkás munkakő­VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! rökbe. ÁFÉSZ, EGER Jelentkezés a gyáregység­vezetőnél, Hatvan, Mészáros Lázár u.

Next

/
Thumbnails
Contents