Népújság, 1983. november (34. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-22 / 275. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1983. november 22., kedd A Egy net... KÉPERNYŐ ELŐTT Mányai Zsuzsa és Szakácsi Sándor A sárkány menyegzője Jó cím. Arra készteti az embert, hogy ne csak felfigyeljen rá, de be is kapcsolja miatta a készülékét, sőt végig is nézze Munkácsi Miklós televíziós játékát. Jó cím, jó tévéjáték, áll fel a megelégedett televíziónéző, megjegyezvén hitestársának, vagy ott levő barátainak, akikkel esetleg együtt és csendben nézték ezt a játékot. S talán még azt is hozzáteszi: sok ilyen kellene. Ám egy negyedóra múltán a gondolatok sőréjéből előbukkan egy ifjú kandi: miről is szólt voltaképpen ez a televíziós játék? Miről? Hát miről is szólt volna másról, mint arról, hogy... szóval, arról, hogy Munkácsi Miklós azt írta meg és Gaál Albert azt rendezte meg, hogy... ... mit is? Ekkor a pimasz gondolat, amely előbb még kicsi volt, szinte újszülött még, már nem ingerkedik, inkább kö- vetelődzik, sőt dörömböl: tessék végre megmondani, miről szólt ez a jó cím, megnézésre kiválónak tűnt televíziós játék? Egy másik gondolat megpróbál felelni az iméntinek, az a gondolat, amely még ugye ott és akkor fogalmazódott meg bennem, bennünk a képernyő előtt, hogy lám, addig jár a korsó a kútra, mígnem eltörik, és aki másnak vermet ás, az maga esik belé. Ám amíg így vitázik a két gondolat egymással, rájuk bízván a döntést, jómagam közben bátran kijelenthetem, hogy a cím jóságán, az alapötlet használhatóságán túl — a meglopott tolvaj históriája más formában, köntösben — azt elismerve, nem nagyon tudok mit kezdeni A sárkány menyegzőjével. Tudniillik a pórul járt házasságszédelgő esete, aki ekképpen akarja fenntartani elárvult családja életszínvonalát, aki voltaképpen e nemtelen módszerrel, házassági hirdetések útján, a becsapott nők takarékbetétkönyvén keresztül, egyszóval a gátlástalanság mellvértjét öltve magára válik előttünk szerető szívű hőssé, nos, ez a történet éppenséggel nagyon is elképzelhető. Elképzelhető egyfajta tragédiának például, ahol végig kell követnünk a hőst, miként lesz saját szíve, csa- ládszeretete rabjává, s ennek nyomán köztörvényes bűnözővé, aki végül is a sors és az igazság szerint elbukik, De elképzelhető harsogóan „olaszos”, vaskos vígjátéknak, vagy elegáns, könnyed, szellemesen pikáns, derűt fakasztó franciás történetnek is. Csak egynek nem képzelhető el, ahogyan azt a szerző és a rendező és intencióik nyomán az egyébként jeles színészek ezt eljátszották. Műfajtalanul. Helyenként drámai teatralitással, máskor szívet szorongató romantikával, ismét máskor giocsbe hajló melo- dramatikus megoldásokkal. Az kétségtelenül igaz, hogy mély és sorsdrámának, napjaink, korunk társadalmi ellentmondásait feltáró alkotáshoz szerénynek mutatkozott volna a forgatókönyv. De vígjátéknak — pardon, ez nem lebecsülés, csak tény —, ahol szabadabb a rendezői elképzelés, ha van, bár fegyelmezett, de mégis oldottabb és társjellegűbb a színészi játék, egyszóval vígjátéknak minden bizonnyal sikeres lehetett volna A sárkány menyegzője. És mialatt a két gondolat bennem végül is egyezségre jutott, miszerint a műfajok kevertsége, a forma is alaposan visszaütött a tartalomra, most lám, már hármasban állíthatjuk: ha már kevés a hazai drámatermés a képernyőn, a dramaturgia legalább abban nyújtson segítséget, hogy az, ami a képernyőre kerül, az legyen az: ami. A sárkánynak például legyen „menyegzője”, de akkor sárkány legyen, és nem felfújt, ilyest formáló luftballon ... ... mert akkor bizony érdektelen számomra ez a menyegző. Gyurkó Géza Nemcsak a narrátor (bűnös) Fél évezrede született Luther Márton, akit felháborított az akkori katolikus egyház tengernyi visszaélése, a főpapok fejedelmi, erkölcstelen életmódja, aki a szabadgondolkodás jegyében hirdetett harcot az értelem megbéklyózói ellen, aki 1517. október 31-én a wittenbergi templom kapujára tűzte híressé vált kilencvenöt tételét. Szerencsés időpontban lépett fel, mert a társadalom elégedetlenkedő rétegei rögvest csatlakoztak hozzá. Rendkívüli érdemeit ma is emlegetjük, tisztelettel adózva — többek között — annak az embernek, aki az anyanyelvűség szószólója lett, s ezt a nemes szándékot híveiben is tudatosította, méghozzá szerte Európában. Később megrettent a nevében zászlót bontó paraszthadaktól, s szembe is került velük, ám az általa indított mozgalom öntörvényei szerint fejlődött tovább. Sokrétű, ellentmondásos egyéniségére nem véletlenül figyeltek fel a drámaírók. Ezt tette John Osborne is, akinek róla írott darabja Anglián túl is tetszést aratott, érdeklődést váltott ki. A mű színházi előadása nyomán készített amerikai tévéváltozatot láthattuk a múlt héten Guy Green rendezői felfogásában. Ő mellőzött minden erede- tieskedést, kifejezetten hű tolmácsolásra törekedett. Ezzel magyarázható, hogy nemcsak a munka erényeit csodálhattuk meg, hanem hibáit is érzékelhettük. A szerző Brechttől az epikus megközelítést tanulta meg. Ebben az esetben azonban kár volt ehhez a formai köntöshöz ragaszkodnia, mert az alapállás vontatottságot, teljesen felesleges részletezést szült. Az akciót megtörte a narrátor beiktatása, helyesebb lett volna a mondandót egészében a figurákra bízni, velük megfogalmaztatni, mert akkor a konfliktusok egymásutánja hamisítatlanul érvényesülne. Így viszont csak a íól megírt egységeket élvezhettük, s még erőteljesebben kifogásoltuk a témakör eszmei szűkítését, a cselekvéseket meghatározó társadalmi motívumok töredékes felvillantását. A műsorra tűzés, a bemutató mégsem volt céltalan, hiszen felidézte azt a személyiséget, akinek nemcsak Németföld, hanem az egész világ sokat köszönhet. Ráadásul ez a vetítés kamatoztatható művészi tanulságokkal is szolgált. A hazai alkotók számára is... (pécsi) Bernstein Ha azt mondom, hogy tipikus amerikai zenész, ezzel semmit nem mondtam, mert az amerikai zeneszerzőt, a zenepedagógust, azt, akit teljes joggal Mesternek, hívnak, ő teremtette meg. Szól róla néhány könyv és tőle hallottuk az elmúlt korábbi évtizedekben azt a tévés okítást, amiVel az amerikai zenekedvelőket és a kor hallgatóságát terelgette az elmélyültebb zenei élvezetek irányába. Most, hogy itt járt nálunk, a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekarának élén vezényelte Bartók Zene húros, ütőhangszerekre és cselesztára című művét, majd saját, zenekarra írt Divertimentó- ját és Schumann II. szimfóniáját. Nemcsak egy ragyogó tévés estével lepett meg minket. Hanem azzal is, hogy a zene játék mindenkinek! A zeneszerzőnek, a karmesternek, az előadó zenészeknek és természetesen a közönségnek. Ám ez a játék nem holmi önfeledt keresgélés a tünékeny időben, de alapos, elmélyült lelki munka, szellemi szorgalom, hallatlan becsvágy annak megmutatására, hogy a gondolat, az érzés áttöri az idő határait, és nem tud, nem akar meghalni. Ebben a játékban Bernstein az elbűvölő főjátékos. A központi figura! Mostani benyomásainkat színezte-formálta a karmester interjúja, látogatása Kádár Jánosnál; tudjuk, hogy alapítványt tett, tehát önzetlen, nagyvonalú is. És mi mégis azt a pillanatot tartjuk feledhetetlennek, amikor a Bartók-mű fárasztóan nagy vonulatába belevezetett minket; tartása minden komolyságával tudatta, miként kell érteni ezt az emberi remeklést. S rögtön ennek az élménynek a nyomában ott táncol az a másik képsor, amikor ráadásul a saját Di- vertimentójából két részletet úgy adott elő, hogy csak a fejével intett a muzsikálás megkezdéséhez, majd huncutul figyelte, mit mívelnek zene- és pályatársai. Arcán az árkolt vonások felírták a hatvanöt évet, de azt az energiát is, amely mindig nemes hivatást akar kelteni! Miért? Mert ő, a kor egyik szellemi vezéregyénisége, a mai amerikai zene pápája — E&B33HHB3HBB9E Féltéként/ feleség — Hol kószáltál? Ha jól tudom, már egy órája lejárt a munkaidőd! — Az esti lapért álltam sorban. Ezért késtem el. — Ne lódíts! Áruld el, merre kószáltál? — Ne dühöngj annyira! Hát Baraskinnál voltam, megnéztem, hogyan meszelte ki a plafont. Ezért késtem el. — Látom, nem akarod megmondani az igazat. így is jó! — Megmondom, jól van, no. De csakis azért, hogy ne zsörtölődj. Elcsevegtem az időt a kollégáimmal. Ezért késtem el. — Hazudsz! — Látom, előtted nincs titok. Hát elárulom: Visz- lonoszovéknál voltam, fiuk született. Kiköpött az apja. Hát ezért késtem el. — Ez már valószínűbben hangzik. De még csak valószínűbben ... Érted? Mindent mondj el. Kezdd már! — Hát... az úgy volt, hogy Viszlonoszovék szomszédasszonya is átjött, hogy megnézze a kis lurkót. Együtt néztük. Ezért késtem el. — Valóban? \ Engem ugyan nem versz át! Folytasd! Mi volt még? Rajta, ki vele! — A szomszédasszony elmesélte, hogy Bergyanszk- ban voltak üdülni... — Folytasd! — Remek ott az éghajlat... különösen a gyerekeknek ... — Mondj el mindent! Én erős vagyok, sokat kibírok. Az igazság többet ér nekem, mint a bizonytalanság, vagy a hazugság. — Együtt mentünk el... — Tovább! — Még mit mondjak? — Tőlem kérdezed? — Bocsáss meg ... Szóval, a szomszédasszony meghívott... — Beszélj, csak beszélj! Én erős vagyok! — Teáztunk, néztük tévét... — Tovább!.. — Hm .. . Szóval, teáztunk, tévéztünk... A bevetőn ültünk. Elszórakoztunk egy órát... — Elég! Nem kérdezem, mi történt ezután. Hadd nyomja a te lelkiismeretedet. Nekem csak egyvalami fontos: hogy mindig igazat mondj. Akkor sohasem lesz baj! A férfi megkönnyebbült sóhajjal ment be a szobába. Halkan mondta: — Mitévő legyek, én valóban az esti lapért álltam sorban... Andrej Kucsajev (Fordította: Gellért György) A Liszt Ferenc Kamarakórus hangversenye Vasárnap délelőtt, az egri házasságkötő teremben lépett fel a Liszt Ferenc Kamarakórus. Az együttest Párkai István vezényelte. Az egri műsorfüzet az Ifjúsági Ház és a Helyőrségi Művelődési Otthon program- kínálatéban is jelezte, hogy ez a rangját mindig is nagyszerű teljesítményekkel bizonyító-őrző énekkar ellátogat Egerbe. Vagy a megfelelő hírverés hiánya, vagy a különböző szintű, jellegű rendezvények mégis elvonták a figyelmet erről az eseményről. Tény, hogy a közönség nem feszítette szét a jó akusztikájú terem falait. Pedig igencsak érdemes lett volna odafigyelni erre a ragyogó programra; főként arra, ahogyan ezek az énekesek egy-egy kórusművet, madrigált, chansont, balladát, netán ódát, vagy népdalfeldolgozást a hallgatóság elé tártak. Már a műsoranyag összeállításánál is komoly igényesség vezette az együttest. Lassusnak, a XVI. századi németalföldi mesternek A visszhang című kórusát nyitószámként énekelték, s ezzel a kimunkált, művészien szerkesztett dallamok világába emelték a közönséget. Nemcsak az adott kor levegőjét idézte G. Gabrieli Dor- miva dolcementéje, de a kettéosztott énekkarral előadott szám a velencei mester zenei elképzeléseibe is bepillantást engedett. Swelinck, az egykori kitűnő orgonista Chansonja, ez a többstrófás versezet is érett, gazdag zenei korszakot idéz. Tomkins, az angol madrigál-irodalom jeles szerzője, a XVII. század szerelmes szavait fonta körül édesbús zenével. Lassus morescája, a Chi chi li chi című, a pajzán déli érzelernvilág fűszeres-borsos változata, s szinte csodálkozunk, mennyi frisseség, gúny és humor árad ebből a vásárias zsongásból! Haydn két szerzeménye, az A pillanat és az Ékesszólás sincs híjával a humornak. A múlt századi német dalirodalmat Brahms, míg a XX. századét Hindemith hat chansonja képviselte ebben a műsorban. De Falla Balada de Maiorcája Chopint idézte. Két magyar szerző is szerepelt ebben a műsorban. Bárdos a Malomnótával emlékeztetett a népi humorra, míg Kodálynak az Óda a muzsikához című műve az eszmékről gondolkodó magyar mestert juttatta eszünkbe. A mindvégig élvezetes, lebilincselő műsort egy japán népdalfeldolgozással, Mami- lya Noyosa című kórusművével fejezték be a Liszt Ferenc Kamarakórus énekesei. Párkai István, az együttes karnagya nemcsak egy hanganyagában kitűnő éneklő közösség gazdája, de távlatokban gondolkodó, céltudatos vezetője is, aki a közös énekléssel megteremtett hangulatot állandóan izzásban tartja énekeseiben, és közönségében is. Ez a fegyelmezett, magas színvonalú előadó kórus rászolgált az ütemes tapsra ez alkalommal is. Három évvel ezelőtti egri sikerüket most megismételték. A ráadásokból kitűnt, ők is jól érezték magukat az egri közönség előtt. Farkas András Lengyel vendégek a Harl Edward Witkowski az együttes ajándékával Békéscsaba és Szeged után a hét végén megyénkbe látogatott az a lengyel kulturális delegáció, amelynek tagjai a magyar intézmények közművelődési tevékenységét, különösen a művelődési házak munkáját tanulmányozzák. — Egerbe, a Harlekin báb- együttes vonzott bennünket — mondta Edward Witkowski, a bydgoszczi vajdasági művelődési ház igazgatója, aki a közelmúltban házigazdája volt a lengyelországi magyar napok rendezvénysorozatának s az ott nagy sikerrel vendégszereplő egri bábosoknak. — Személy szerint én ragaszkodtam ahhoz, hogy a magyar folklórt hagyományosan képviselő tánc- együttes helyett bábosok látogassanak hozzánk. így ismerkedtem meg Demeter Zsuzsa nagyszerű csapatával, s jó lehetőséget kínált a mostani tanulmányutunk az újbóli találkozásra, és arra, hogy nagyszerű élményeimet megoszthassam a delegáció tagjaival, Waclaw Kruszewski, vajdasági művelődési osztályvezetővel, aki Siedlcéből és Stanislaw Geslak művelődésiház-igaz- gatóval, aki Kielcéből érkezett. A lengyel vendégek városnéző sétájuk alkalmával megismerkedtek az Ifjúsági Házzal és a napokban megnyílt új Rudnai-teremmel'. Ezután Molnár Lajos igazgató mutatta be a Harlekin- nek otthont adó Hámán Kató megyei Üttörőházat. A vendégek találkozója a bábosokkal rendhagyó módon történt, ugyanis nem csupán körülményeikre, munkájuk eredményeire voltak kíváncsiak, hanem elkísérték őket bodonyi előadásukra is. A lelkes közönség soraiban tapsolták az egriek után a műsorban ugyancsak fellépő parádi Palócka bábcsoport és az ostorosi gyermekszínjátszók produkcióját is. Somfai Tiborné művelődési- otthon-vezetővel az élen a helyi közművelődés szervezői ezután megoszthatták örömeiket, gondjaikat a messziről érkezett vendégekkel. Waclaw Kruszewski osztályvezető a beszélgetés során nem is titkolta lelkesedését: — A Heves megyei látogatást rendkívül hasznosnak tartom, mert mindazt, amit a Kulturális Minisztériumban, Szegeden, és Békéscsabán hallottunk, a gyakorlatban is láthattuk, tapasztalhattuk. Az a tény, hogy ilyen ködös, zúzmarás időben is zsúfolt nézőtér volt kíváncsi a műsorra, igazolja, érdemes az ilyen kis település, mint Bodony köz- művelődéséért is fáradozni. A jó hangulatú találkozó végén Stanislaw Geslak konkrét ajánlatával búcsúzott : minden lehetőségük megvan arra, hogy vendég- szereplésre hívják a Harle- kint. Kielcében ugyanis a marionett bábtechnikának nincsenek hagyományai és az egri bábosok nem csupán maradandó élményt nyújthatnak fellépésükkel, hanem szakmai útmutatást is a lengyel kollégáknak. A vendégek visszautaztak a fővárosba és Pécsett folytatják tanulmányútjukat. pe.
