Népújság, 1983. október (34. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-09 / 239. szám
f’-'äf U NÉPÚJSÁG, 1$83. október 9. vasárnap MINDENNAPI NYELVÜNK Újdonsült: újsütetű A címbeli két szóalakkal kapcsolatban nyelvművelőink és szótárszerkesztőink is elmondták véleményüket, Gárdonyi Géza a németesség (germanizmus) bélyegét sütötte rájuk, s német neugebacken tükörszavaként tartotta őket számon, s szerinte nem olyan szavak, hogy belőlük szóképek keletkezhetnének (Magyarul így! 340). Szótárainkban ezek a minősítések sorakoznak fel • bizalmas jellegű beszédhelyzetekben élünk velük, s tréfás, gunyoros, sőt rosszalló stílusértékben vállalhatnak kifejező, közlő szerepet. Mint rokon értelmű nyelvi formák elé eddig elsősorban ezekben a jelzős szerkezetekben jelentkeztek: újdonsült vőlegény, újdonsült milliomos, újsütetű hivatalnok, újdonsült képviselő, újsütetű kritikus stb. Értelmező szótárunkban arról is olvashatunk, hogy ritkán találkozunk mindkét szóalakkal. Ezek a minősítések ma már kevésbé jellemzőek rájuk. Ezt bizonyítják azok a szövegrészietek is, amelyekben egyre gyakrabban fel-feltűnnek, s újságaink, folyóirataink hasábjain igen változatos jelentéstartalommal és használati értékkel vesznek részt, mint szövegalkotó tényezők. Ez a példatár is erről győzhet meg bennünket: „A mérkőzés előtt a hazaiak újdonsült edzője a következőket mondotta” (Népsport, 1983. aug. 25.). — „Megveregette újdonsült ismerőse vállát” (Élet és Irodalom, 1983. szept. 2.). — „Fábián László az öttusa újdonsült egyéni országos bajnoka” (Képaláírás: Népsport, 1983. szept. 8.). — „Az újsütetű csapatkapitány véleményét tolmácsoljuk” (Televíziós sportközvetítés, 1983. szept. 3.). — „A költő nem számolt ezzel az újsütetű professzori érzékenységgel. (Üj Írás, 1983. 9. sz. 90.). Az sem véletlen, hogy éppen a címbeli két szóról írtunk: egy olvasónk vi- szolyog ilyen gyakori használatuktól, s a régi iskolai beidegződés hatása alatt is ki akarja iktatni mai nyelv- használatunkból. Szerinte van helyettük sok rokon értelmű megfelelő. Példával is szolgált, s a két szóalak helyett a vadonatúj összetételt ajánlotta. Nem éppen szerencsés választás, mert felsorakoztatott szövegrészleteinkbe aligha illeszthető bele, s ugyanakkor pl. ebben a szövegösszefüggésben: „érdekes, bár nem vadonatúj kezdeményezésről hallottam a napokban” (Népszabadság 1983. szept. 11.), nem lehet teljes értékű rokon értelmű megfelelő sem az újdonsült, sem az újsütetű szavunk. Ne mondjunk tehát le róluk, szükségünk van rájuk. Dr. Bakos József Megszépült a palota Helyreállították, felújították Székesfehérvár egyik legjelentősebb műemléképületét, a copf stílusú, 1800- ban Rieder Jakab tervei alapján épült püspöki palotát. A három utcára néző, díszes épületet kívül'belül felújították, korszerűsítették. Tatarozták a belső termeket, szobákat, eredeti szépségében állították helyre a negyvenezer kötetes könyvtárat, valamint az empire és biedermeier stílusú dísztermeket. A külső homlokzat visszakapta eredeti színét, s a korábbi zöld helyett krémszínűre festették. Felújították, s pótolták a Szabadság tér „ékszereként” emlegetett palota faragott faldíszeit, helyreállították a kovácsoltvas rácsokat, s a díszes tölgyfakaput. Szakítsunk és béküíjünk ki avagy: Másfél óra naivitás Népes alkotógárda vett részt a Bátyám öccse minden pénzt megér című színes csehszlovák film születésében, ám igyekezet ide, igyekezet oda, ez a másfél óra bizony majdhogynem együgyűre sikeredett. Dr. Becka ötletéből Frantisek Vicék és Borovicka írta a forgatókönyvet két család hétköznapjairól. Ezek a hétköznapok azonban semmivel sem érdekesebbek a másokénál, s ha valamiben különböznek tőlük, csupán annyiban: a valóságban sokkalta bölcsebben cselekszenek az emberek, mint ebben a filmben. A történet meglehetősen jellegtelen, s néha olyan naiv fordulatokat vesz, hogy szinte felszisszen a néző. Mert mit is tehet mást egy kamasz ügyetlen igyekezete láttán, aki azon mesterkedik, hogy kibékítse egymással bátyját és annak bűbájos feleségét. Egyébként össze- veszésük oly indokolatlan, hogy szinte megmosolyogni való. Az apró félreértést egyetlen mondattal el lehetne oszlatni, igen ám, csakhogy akkor nem készülhetett volna film az ötletből és a forgatókönyvből. Az alkotók nem az ifjúságnak szánták művüket, de alapos a gyanú: nemcsak a felnőttek, a fiatalok sem hinnének különösebben nekik. Mert tessék csak belegondolni, hogyan lehet hiteles az, hogy Prücsök, a főszereplő felismeri a tévében a mezőgazdasági minisztert, aki régen egyszer felvette kocsijába, s egyszerűen csak úgy besétál hozzá: győzze meg szüleit, engedjék állatgondozói pályára. (Egyébként a jó miniszter kutyasétáltatás közben ezt meg is teszi egy parkban.) A televízióban nemrégiben láthattuk a csehszlovák filmvígjátékok sorozatát, s tény, hogy egyértelműen sikert aratott. Nos, e film rendezője, Stanislav Sírnád, úgy tűnik, „nem ezen az iskolán nevelkedett”. A nézőnek több ízben az volt az érzése: a mi Családi körünk egy primitívebb változatát látja. Egy modell felállítása még kevés a művészi alkotáshoz, egy alaphelyzet rögzítése még hatástalan marad a közönségre. Ami a rendező javára írható, néhol valami humort megcsillantott. Igaz itt sem jellem-, hanem inkább helyzetkomikumot kaptunk. Amivel tulajdonképpen ez esetben meg is elégedhettünk volna, csakhogy jobbára félbemaradt a kibontás, s így me- gintcsak hiányérzetünk volt. Mit tehet a néző, ha a film közben kissé unatkozik? Nos, gyönyörködhet a környezetben, a tájban, aprólékosan szemügyre veszi a lakáskultúrát, „osztályozza” a szereplőket. Nos, el kell ismerni, Jan Novák operatőr kitűnő munkát végzett. Képi megoldásai újszerűek, olykor egyenesen izgalmasak. A szereplőkről viszont annyit mondhatunk el: rokonszenvesek, semmi több. Igazi színészi játékkal nem örvendeztettek meg minket, de ez jórészt a rendezőn is számonkérhető. Végül is mit kaptunk a filmtől? Az emberek szakítanak és kibékülnek. No de ezt nap mint nap mi is megtehetjük. .. Mikes Márta Sebestyén Sándor érmei Egerben Sok van, mi csodálatos... A címbéli idézet több érméjén szerepei Sebestyén Sándornak. Annak a fiatal alkotónak, aki nemrégiben a ravennai Dante-biennálén bizonyította tudását (díjazott lett). Szűkebb pátriánk képzőművészeteket kedvelő közönsége e hónapban az egri 212'es Szakmunkásképző Intézetben rendezett tárlaton ismerkedhet meg munkáival. — kis remekeivel. „Sok van mi csodálatos, de az embernél nincs csodálatosabb. .Kiállításának valamennyi darabja ezt a sophoklési „tételt” igyekszik bizonyítani. Azok a bronz kisplasztikák is, melyek az embert környező tárgyakat mintázzák, a természetet, .vagy épp csak egy hangulat megörökítését vállalják. Izgalmasak, hatásosak — és könnyen érthetők — alkotásai. A Kenyér című egy szemetes kukában jeleníti meg a közelmúlt egyik szentségét. Az Emlékérem, mely Európa utolsó ragadozó madarainak megóvására int, fájdalmas, fölösleges kiáltásnak tűnik. A csodamalom (Kodály emlékérem) különleges asszociációkat keltő háromrészes sorozat. Az Ady Endre című, csak egy fogas, rajta egy kalap, egy kabát — elgondolkodtató darab. Az egyik legszebbek közé tartozik a Harangöntő, mely kiérezhetően rengeteg töprengés, tanulmány során érlelődött. (Egy tenyércsonk — avagy levél —, benne a jelképként is felfogható apró zöldeskék harangok.) Jólesik a látogatónak többször végigsétálni e tárlaton, mely a Megyei Művelődési Központ szervezésében rendeződött. Már csak azért is, mert érződik a fiatal művész figyelmessége. A szakmunkásképzős diákok számára bemutatja érmei, kisplasztikái készítésének mesterfogásait is... (németi) Október a filmmúzeumban Mit vetít a Prizma? Újra műsorra tűzi a Haragban a világgal című filmet az Ifjúsági Ház Prizma mozija. Az érdeklődők Egerben október 12-én és 19-én láthatják James Dean és Nathalie Wood főszereplésével a bőrzekés „dühös” fiatalokról szóló első jelentős alkotást. Október 26-án és november 2-án Zilahy Lajos lírai regényének film- változatát tekinthetik meg itt a látogatók. A Két fogoly egy nagy szerelem története a század két nagy magyar színészének, Bajor Gizinek és Jávor Pálnak a főszereplésével. Egy egri gálaműsorról Pedagógusok a színpadon és a nézőtéren Pénteken délután gálaműsort rendeztek az egri úttörőházban. A pedagógusok a pedagógusoknak. Indoka többek között az is volt és lehetett, hogy a város amatőr mozgalma, ének- és zenekar, irodalmi színpad létrehozása el sem képzelhető a lelkes, tehetséges, áldozatkész pedagógusok, különösen zenetanárok közreműködése nélkül. A szándék nyilvánvalóan ez volt: megmutatni ezt a hajtóerőt még azzal is, hogy az egy műsorban való felléptetés hasson is ott, és elsősorban ott, ahonnan ezek a tehetséges fiatalok • a közönség elé lépnek. Az elgondolásból változatos, tarka műsor keletkezett. Első számként az idén alakult Kaloda népzenei együttes, Fajcsák Attila négytagú csapata adott elő népdalt, dalfeldolgozást és egy XVIII. századból származó lakodalmas dalt. Ugyancsak az Ifjúsági Ház keretében működő kvintett — vezetője Rózsa László — Hassler, Lully, Gastoldy dallamai után modern szerzőket szólaltatott meg, Bennet, és Wilbye harmóniáit, majd a tréfás Banchieri-dallal jelezte, mennyire fontos még a zenében is a humor. Az Egri Kamarakórus, Tar Lőrinc együttese két Hassler-számmal, Karai Hevesi köszöntőjével és egy Smetana-kórussal bizonyította, hogy minden fellépését komolyan veszi. Itt Marik Erzsébet kísért zongorán. Az Egri Fúvósötöst — Szepesi György az irányítója — az utóbbi időben ritkábban hallottuk. Most Tamás Endréné, Miklovitz László, Szepesi György, Papp János és Takács János volt a felállás. Gastoldy Tutti veneti amati című művével és Strauss Pizzaca- to-polkájával derűs hangulatot teremtettek. Az Egri Szimfonikus Zenekar — ezúttal kamarakiadásban — Farkas István vezényletével Brahms Első magyar táncát és Kodály Háryjának a Toborzóját játszotta. A gála zenei anyaga mellett ebben a műsorban három, az egri közönségnek új pódium-egyéniséget ismerhettünk meg. Gál Istvánná a gyakorlott nevelő atmoszférateremtő erejével mesélte el Dub a Gyula diákéletéről szóló írását; Pataki Péter, a főiskola irodalmi színpadának jelenlegi vezetője Szilágyi Domokos Próféta című verséből mondott el egy nagyobb részletet. Kocz- ka József főiskolai hallgató Radnóti Miklós Előhang egy monodrámához című írását adta elő. A három vers- és prózamondó a tanúság rá, hogy bátorítani kell az irodalmi színpadok működését Egerben. Már csak azért, is, hogy ezek az erők ne kallódjanak el — a megértés, a meghallgatás hiánya miatt. Ami a szervezést illeti: nem árt, ha egy ilyen, akárcsak bensőségesebbre tervezett pedagógus-gálaműsorra is több gondot fordítanak a rendezők. Az időpont megválasztása nem volt szerencsés. Ki megy fél 5-kor hangversenyre, pénteken délután? Amikor még alig tette le a tankönyvet és ki se fújta magát? Farkas András Az a régi nyár Reggelenként áttetsző, párás ködbe burkolóznak a hegyek. A nap bágyadtabban kapaszkodik az ég peremére. A ligetek útjait rozsdás levelek borítják, alatta gesztenyék után kutatnak a lurkók. Szeretem ezt az időt, amikor a vad nyári ragyogás már simogató fénnyé szelídül. Éjszakánként fázó* san húzzák össze magukon a maradék levélköntösüket a fák. Még emlékeznek a nyárra, de érezhető, hogy ez már az ősz. Ilyenkor jut eszembe az a regi nyár... ★ Most már tudom, igazában az a nyugalom völgye volt. Az erdő egészen a kert aljáig futott, a nagy fák hű- se alá húzódó ház beleolvadt a tájba. A szalagnyi réten vidám kispatak viharzott át, mintha csak azért vette volna erre az útját, hogy teljes legyen az idilli kép. A hegyek felől néha arra tévedt egy-egy turista, felfrissült a gémeskút vizétől, s már ment is tovább. Nem voltak erre erőt próbáló, magas csúcsok. Néha odáig hozta a szellő a hegyi rétekről a kolompszót. Éjszaka messze hallatszik, ahogy a kis csengők muzsikálnak. Egyszer eltévélygett a nyáj. Az öreg juhász fél- térdre ereszkedett, fülét a földre szorítva hallgatózott. S míg a mi, városi zajoktól eltompult hallásunk semmit sem észlelt, ő pillanatnyi hallgatózás után toronyiránt indult el a nyájért. A ház, ahol laktunk, hogy néhány napra hátat fordíthassunk a civilizáció minden áldásának és átkának, csak annyira volt komfortos, hogy ne kelljen a gé- meskútra járni mosdani. Gyerekeink titkolhatatlan örömére kis kéziszivattyúval lehetett felnyomni a házba a vizet. Megyek izmot fejleszteni, jelentették ki félóránként, a gyenge karjuk erejét a szivattyún próbálgatták. Aztán elégedetten lesték a csapból csurranó vizet. Az udvaron hatalmas farakás. Persze, hiszen csak egy lépés az erdő. Néha kezükbe véve a kisfejszét erejüket próbálgatták azon is, míg a túlzott anyai aggodalom véget nem vetett a próbálkozásnak. Aztán mellém guggolva nézték a tűzrakás művészetét, a lángok játékát. Persze, ez nem a gázcsap, amit csak el kell fordítani. Képesek voltak félóráig ácsorogni, míg a nedves ágakból fel nem csap a láng. Aztán uzsgyi, indultak felfedező utakra, félelemmel vegyes kíváncsisággal nekivágni az erdőnek. Tarka virágokkal jöttek vissza, s nekem össze kellett szedni, összes nem létező herbáriu- mi ismereteimet, hogy elmondjam; ez az árvacsalán, az a világoskék a katáng, a sárga a kikerics, ök fáradhatatlanok voltak. Apjukkal órákig elnéznénk őket, s olyan a csend körülöttünk, hogyha néha fel nem nyitjuk a rádiót, a napok múlását csak a világo- sodáson, vagy a sötétedésen vennénk észre. Mennyi játékot tartogatott számukra ez a félnomád élet. Reggelenként elő a parányi játékszerünkkel, a kis kávéfőzővel. Lestük a spirituszkocka kékes lángját, s nem is annyira a gyűszű- nyi kávénak örültünk — otthon kétszer ennyi sem lenne elég, hanem a játéknak. Kószáltunk a hegyekben. Nekirugaszkodtunk egy-egy meredek oldalnak. Fiam úgy vágtat előre, mintha sima úton menne. Felszabadult — elszabadult — benne a mozgásvágy, amelyet akár akarjuk, akár nem, megnyomorít a játszótér bekeretezett kis területe. Egész nap talpon, s alig hajlandó ebéd után egy órányi csendes pihenőre. Bár méltatlankodva, hadakozva vonul fel a felső ágyra — ez is külön szórakozás, — egy perc múlva elnyomja az álom. Lefelé hajlik a nap, mire ébren, s olyankor akkora lendülettel indul, mintha pótolni akarná az elhevert órákat. Nem messze tőlünk zsúptetős hodály áll. A juhász feleségével azonnal barátságot kötnek, megcsodálják a kis barit, a kutyát, a macskát, a ház körül ténfergő aprómarhát, s estefelé ragyogó arccal jöttek vissza: anyu, olyan tejet ittunk, ami egyenesen a tehénből jött. Valahogy magunk is a gyerekkorba csöppentünk visz- sza. önfeledten jártuk az erdőt, s este nyolckor már eloltjuk a pislákoló világot. A levegő álomba ringat mindenkit, hogy jókor reggel madárszóra ébredjünk. Mindig találnak valami újat maguknak a gyerekek. Fiam kipirult arccal birkózik a gémeskúttal. Jóízűt iszik a vödörből. A öreg juhász mogyorót hoz nekik. Csodálkozva nézik a furcsa gyümölcsöt; ez a mogyoró, kérdik kétkedve, mert egyáltalán nem hasonlít arra, amit a boltból kapnak. Bizalmatlanul kóstolgatják. Lányomat vonzza a juhászék kertje, jószágai. S mintha csak külön meglepetés volna, egy reggelre leborjazott a tehenük. Másnap korán reggel indulnak, de előbb megkérdezik nem zavarják-e a bocit? S néznék órák hosszat, amint szürcsöli a tejet. Itt valahogy minden más. Jobb ízű a kxuplipaprikás, és soha meg nem unnák a szalonnasütést. S ami otthon tévedésből sem fordul elő, hatalmas karéj zsíroskenyeret pusztítanak uzsonnára. Aztán az utolsó nap... A tábortűz! Szomorkás vidám búcsú, az erdőtől, a szabad ragyogástól, az esti szellőtől, mely oly sejtelmesen ingatja a fákat. Másnap kocsi állt meg a ház előtt. Lassan szedelőz- ködünk. Még égy pillantás vissza, s a következő kanyar elrejti előlünk a völgyet. ★ Esztendők teltek el azóta. A gyerekek felnőtté serdültek. De ha néha összehoz bennünket emlékezésre egy- egy csendes esti óra, sóhajtva emlegetjük azt a régi nyarat. Deák Rózsi
