Népújság, 1983. október (34. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-06 / 236. szám
*• KULTÚRA — • • JV * _ K OZHUVELODES NÉPÚJSÁG, 1983. október 6., csütörtök Még ha majd tudatosan is Eger ismeretlen kincsei Eger városát büszke tornyai, vára és bora teszik híressé. Története akár jellemzője lehet egész hazánk történetének. De az a sok építészeti érték, ami itt a sors jóvoltából fölhalmozódott, több és szebb, mint az ország más tájain. Ezt még értékesebbé teszi az, hogy itt minden élő, ami a múltat idézi. Gondos kezek ápolják és féltik az összhangot és a történeti értékeket, az egyéni arculatot. Megtalálható itt mindaz, ami egy valódi városnak tartozéka. Hegykoszorú öleli. Omladékos falaival hősi történelmet idéz a vár. Impozáns főtere mellett patak szeli ketté a várost. Pompás középületei, ódon utcácskái, árnyas fasorok és parkok teszik gazdaggá. Gyönyörű hölgy ez a város, aki sokat ad külsejére, de kozmetikájával nem ráncokat leplez, hanem szinte időtlen pompába öltözik. Most mégsem a város szépségének méltatására vállalkozom, hanem arra a néhány aprónak tetsző dologra szeretném az olvasók figyelmét felhívni, amely az összképnek nemcsak kiegészítője, hanem szerves része. Az utca berendezéséről, szaknyelven utcabútorokról szeretnék szólni. Szerte a világon vitáznak és írnak erről. A gépjárműforgalom mámorától meg- csömörlött városok gyalogos utcákra vágynak. A kitiltott autók nyomán a felszabadult forgalmi sávok és parkolók helyén keresik a városlakók közösségi életük színterét, ahol a zaj elültével újból — kiabálás nélkül is — meghallják egymás szavát. Ahol a kisgyermekek önfeledten szaladgálhatnak, biciklizhetnek, az idősek félelem nélkül sétálhatnak, intézhetik ügyes-bajos dolgaikat. A gépkocsikkal együtt a közlekedési táblák dzsungele is eltűnik. A funkcióváltozással a megszülető új „élettér kezdetben üres és szegényes, a közvilágítást eredetileg a gépjárműforgalomnak és nem a gyalogosoknak szánták. A korábbi szűk járdákra összezsúfolt tucattermék hulladékgyűjtők, padok, hirdetőberendezések csúnyák, esetlenek. Eger belvárosát járva azt figyeltem, melyek azok a berendezési tárgyak, amelyek a legjobban őrzik a város történelmi hangulatát, formájukkal beilleszkednek a hagyományos városképbe és már csak a megszokás miatt is védelemre méltóak. A most formálódó gyalogos belváros, mely berendezési tárgyakkal lehetne a leghar- monikusabb ? Legelsőként a közvilágítást említem és itt is a legszebb példákat. Az érseki udvarban áll még néhány páratlanul szép egy- és háromkarú szecesz- sziós öntöttvas lámpaoszlop. Régi függesztett lámpafejét is megtalálhatjuk a városi tanács udvarán lévő két régi oszlopon. A Székesegyház előtti téren egy pásztorbot lámpaoszlop árválkodik szintén lámpatest nélkül. Ügy hallottam, hogy párját másutt őrzik. Ezekből az oszlopfajtákból Budapesten ma már egyetlenegy sem található. Egerben viszont szinte épen, újbóli öntésre alkalmas állapotban várja, hogy mint jellegzetes helyi típust a gyalogos zónákban alkalmazzák. Művészien formált falikonzolok láthatók a Líceum és a megyei tanács épületein. Ezek teljesen egyedi alkotások, megóvásuk, kiemelten kezelt, értékes épületeken való elhelyezésük elképzelhető. A leggyakoribb utcabútor a pad és szék. Fokozatos egyszerűsítések ára: formailag elszegényedtek, kényelmük szinte megszűnt, díszítő jellegük odaveszett. A jelenleg több helyen alkalmazott úgynevezett amerikai pad inkább kerítésre, mint ülő alkamatosságra emlékeztet. A kertészek gyakran erre a célra is használják. Egerben újdonság a több helyen látható lécezett, íves vonalú öntöttvaslábú pad: Egy szép formájú kerékvető kényelmes, elegáns és hangulatos. A helyi vasöntödét és a városgondozási vállalatot dicséri, hogy egy eredeti darab után ezeket újra elkészítették. A park régi, kényelmes karszékei is megújulásukat várják. A köztisztaság megóvására hivatott a hulladék- gyűjtő. Ennek különféle változatai (férni fa) szinte az országban mindenütt fellelhetők. Napjainkban a kereskedelem ontja a színes műanyag változatát, amely gyúlékony, szinte harsogó és — ez a legjelemzőbb rá — hiába új, mindig piszkos. Ezek mellett a Székesegyház előtt látható kehely alakú műkő hulladékgyűjtő a környezetbe jól illeszkedik és szerencsésnek mondható. Hangsúlyos, szinte már építészeti elem a hirdetőoszlop. Több régi, szép öntöttvas példány található a városban. Hengeres alakú, alul és felül tagozatos kialakítású. Tetejét gömb zárja le. Praktikus jól bevált alakzatával a hagy ományos városképbe jól simul. Ide sorolható a Líceum melletti WC szellőzését is magában foglaló, lapított kör alaprajzú hirde^ tőoszlop. Ebben a műfajban páratlan jó formájú utcabútor. Az épületek tartozékai a kapuk két alsó sarkában elW*« mksl Észre sem vesszük, pedig rajta járunk... Egy akna- fedlap a javából (A szerző felvételei) helyezett kerékvetők. Ma a városban csak néhány látható ezekből a furcsa — régen tömegcikkszómba menő — tárgyakból. A forgalom elválasztására szolgálnak a belső területek kapualjaiban az úgynevezett behajtásgátló kőbabák. ötletes kiemelhető megoldásukkal, rusztikus formájukkal jól egészítik ki az együttest. Noha rajtuk közlekedünk, kevés ember figyel az utca, illetve a járda síkjába simuló aknarácsokra, fedla- pokra. Ezek közül láthatunk a Dobó téren néhány egész csinos, díszes, régi darabot. Az úttestek burkoló Az épülettel harmonizáló falikonzol lámpa a Líceum falán anyaga is esztétikai kérdés, de az már nem tartozik az utcaberendezés témakörébe. A teljességre nem törekedhettem, még külön vizsgálatot érdemelnének egyéb környezetformáló elemek: a régi és új cégérek, telefon- fülkék, elárusító pavilonok, favédőkosarak, faveremrácsok, üzletportálok, díszkor- látok, növénytartó dézsák és a város legszebb díszei: a képzőművészeti alkotások, szökőkútak, szobrok. De ezúttal mindezt csak jelzésként és emlékeztetőként idézem, inkább a föntebb megemlített, néhány, védelemre szoruló, kevésbé feltűnő tárgy fontosságát óhajtottam kiemelni. A város lakói tán még nem tudják, hogy máris mennyire közel áll mindez a szívükhöz, s így is óvják, védik kis kincseinket, mégha majd tudatosan teszik ezt! Akkor még gazdagabbá válhatnak. Wild László ________________________ A czél Gábor: Két szénrajz A PRÓBA Együtt tolják a fémhulladékkal megrakott kocsit. Nehéz munka ez: négy ember kell hozzá. A kezek minden negyedórában megmarkolják a kocsi peremét, a kinyújtott ka- boK megfeszülnek, egymáshoz érnek a vállak. Előfordul, hogy a négy ember közül kicserélődik valaki. Az új embert kipróbálják. Egyszerű és kegyetlen a próba: felütik a kezét. Az új ember, ha valóban tolja a kocsit, ilyenkor megsérül. A fémhulladék közé csúszik a keze, s az éles fémdarabok véresre sebzik. Az új ember ilyenkor sötét haragot érez. Am ha az új ember nem tolja a kocsit, ha csak imitálja az erőfeszítést, felütött keze a levegőben marad. És az új ember ilyenkor szégyenkezik. Van valami rettenetesen igazságtalan ebben a próbában. De az élet is igazságtalan: mindig az sérül meg, aki cselekszik. Imitálni a cselekvést veszélytelenebb. És vannak helyzetek, amelyekben az igazságtalanság az igazság feltárására szolgál. A megméretés igazságtalansága miatt érzett' harag pedig kevésbé tartós a próbát kiálló emberekben, mint a felfedett imitátorok szégyene. De ezt csak azok tudják, akik nap mint nap együtt tolják a fémhulladékkal megrakott kocsit. Baleset történt Adatai szerint fiatalember volt. Az adatai szerint. Az adataik általában túlélik az embereket. Igyekezett valahová, ezt tudjuk, az útiránya is ismeretes, az úticélját azonban már nem sikerült megállapítani. Persze, senki nem is firtatta, hogy hová akart eljutni, az többé nem volt fontos. A fiatalember meghalt, hirtelen halt meg. Nem tudható, hogy hová indult, hogy tervezett útját milyen rö- videbb vagy hosszabb szakaszokra osztotta, hogy óvatos volt-e, vagy vakmerő. Lehet, hogy volt benne félelem, amikor előzni akart, lehet, hogy nem. Bizonyára bízott abban, hogy mások is betartják a szabályokat, de lehet, hogy nem bízott benne, csak éppen az ellenkezőjét sem feltételezte, amikor gyorsított. A vizsgálat folyik, a fiatalember állítólag szabályosan akart előzni. Milyen kevés tudható, róla! Valahová el akart jutni; valami dolga, tennivalója volt valahol, akárcsak nekünk, akik most visszaülünk a volán mögé, s megkerüljük a kocsija roncsát. Valóban ismeretlen volt számunkra, mint ahogy mi az ő számára voltunk ismeretlenek. Talán nem is érdekelte azoknak a szándéka, célja, véleménye, akiket megelőzött. De lehet, hogy igen. Ezt sem tudjuk róla biztosan. Mint ahogy a többiek- ről sem tudunk semmi ilyesmit, akiket mi előztünk. De azokról sem, akiknek nálunk is sürgősebb volt a dolguk, és bennünket hagytak el. Az előbbieket csak megmosolyogtuk, az utóbbiakat pedig vakmerő bolondoknak tartottuk. Nem gondoltunk rá, hogy ezen az úton egyaránt sietős mindannyiunknak, de a biztonságos, optimális tempó szinte valamennyiünknek más sebességet jelent. Baleset történt. Ostoba véletlen is lehetett persze. Most mindenesetre óvatosabbak vagyunk a szükségesnél, tempónkat nem pusztán a saját képességeinkhez igazítjuk, s rövid időre azt is elfelejtjük, hogy főútvonalon haladunk, hogy tehát ezen az úton nekünk van elsőbbségünk. Zenei látomások — orgonán Az Országos Filharmónia az idei egri hangversenysorozatának első műsorát, a hagyományokhoz híven a Székesegyházban rendezte meg, hétfőn este. A hangverseny anyaga a meghirdetett műsortól eltért, a Schola Hungarica nem jelent meg, így „csak” Olivier Messiaen, a francia zeneszerző és filozófusnak a hét tételből álló zenei elmélkedése, az „A megdicsőült test" hangzott el. A mű alcímében félreérthetetlenül utal (Hét rövid látomás a föltá- madottak életéről), hogy ezek a zenei megfogalmazások, elmélkedések, netán misztikus elrévedések szülöttei, amikor is az egyébként is filozofikus hajlamú Messiaen az Írás néhány mondata felett elgondolkodik. Ennek a gondolkodásnak, elmélkedésnek mintegy extatikus állapotában az olvasott, vagy már szinte kívülről ismert szövegek képekbe szöknek át; mintegy a vágyott állapotnak megfelelően keresi-ku- tatja a lélek, a töprengő ember azt az azonosúlást, amelyről a bibliai ígéret szól. Maguk a látomások minden bizonnyal attól kapják erős fényüket, mai sikerüket is, hogy igyekszenek megközelíteni, inkább közelebb hozni a mai emberhez egy olyan misztériumot, amely Európa lelkét évszázadokig ihletett állapotban tartotta, megszabta gondolkodásának irányát. Betöltötte az európai ember lelkét, hittel, magasztos érzésekkel. A zeneköltő fel is jegyzi a látomások élére azokat a versrészeket, azokat a bibliai helyeket — az evangélisták Szövegkivonatát, Pál levelei- nek részleteit, a Jelenések könyvének egyes passzusait, utal a húsvéti mise Introi- tusára is —, amelyek a hét kis, improvizációnak tűnő darab atmoszféráját az ő lelkében megteremtették. Talán a hetes szám sem véletlen, hiszen Messiaen nemcsak a misztikát ismeri, éli, de a szellemi Kelettel, annak zenéjével, lelkiségével is behatóan foglalkozott. Hiszen 6 zeneszerző és zenefilozófus is egyben. Akiben elfér az a művészi képtelenség és realitás, hogy az írott szöveg fölötti elmélkedés közben szerzett látomásait, a megdicsőült, vagy inkább a diadalmas testről — zenében mondja el. Ezt a modern emberiség számára megteremtett zenei nyelvet használja fel arra, hogy minket is bevezessen módszerébe. Elhiszi, hogy ezeket a zenei futamokat, néha a csendből alig kinövő, de tudatosan használt egyszerű hangokat, hangzatokat mi is az alázat, az elmerülés külső jegyeinek tekintjük. Mintha kényszeríteni akarná a hallgatót a megértésre. Mindezt azért kellett Messiaen és az élmény okából elmondanunk, hogy érdeklődést keltsünk a kor egyik legnagyobb zeneszerző-egyénisége iránt. Más nyelven szólal meg, mint Bach, vagy Händel, vagy C. Franck, vagy Liszt, de ahhoz nem férhet kétség, hogy témáihoz alázattal nyúl, az átélt pillanatot teszi át dallamokba. A hét látomásnak szug- gesztív ereje van, az a hatásból kitetszik: a ritmika, a sok-sok fordulat és a meglepetések finom játékossága lépésről-lépésre vitte képzeletünket a nem ismert irányba. Karasszon Dezső orgonaművész nagyszerű játékkal, elmélyült muzsikálással hozta hozzánk egyre közelebb ezt az érdekes franciát. Magától értetődő könnyedséggel hullámzott ebben a játékban az a változatosság, amely egy nagyon komoly, a bölcselkedést nem ruhaként hordozó alkotót sokszínűén mintázott elénk. A Magyar Rádió a hangverseny anyagát felvette. Farkas András
