Népújság, 1983. október (34. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-22 / 250. szám
) 10 . NÉPÚJSÁG, 1983. október 22., szombat Argentin választások Esélyek és félelmek Dél-afrikai Köztársaság A félelem országa Hét és fél évi katonai kormányzat után október 30-án ismét urnákhoz járulhatnak a szavazópolgárok Argentínában. Épp egy évtizeddel ezelőtt, 1973-ban tartottak utoljára parlameti választásokat Latin-Amerika második leg. nagyobb államában. Ám az utolsó polgári kormányzat nem bizonyult hosszú életűnek: az elhunyt férje, a legendás hírű Perón örökébe lépett Isabel asszony gyengekezű kabinetjét 1976 márciusában puccsal távolították el a hatalomból. Az azóta eltelt években jó néhány tábornok-elnök váltotta egymást a Buenos Aires-i Rózsaszínű palotában, a személycserék azonban mégsem hoztak megoldást a 28 milliós ország problémáira. A katonák kudarca A megfigyelők egybehang-» zó értékelése szerint Argen, tína az elmúlt időben történelmének talán legsúlyosabb válságát éli át. Alig egy év alatt három ízben hirdettek a szakszervezetek általános sztrájkot, pedig jellemző módon működésük voltaképp még ma is ’tilos lenne. Ä szervezett dolgozók fő követelése, hogy fizetésük tartson lépést a dj esteien világrekordot jelentő inflációval, amely meghaladja az évi 300 százalékot! De idézhetünk más adatokat is: a munkanélkü. liség 15 százalékos, az ország külföldi adóssága 40 milliárd dollár körül jár. A katonák abszolút szabad— James Bond, a pisztollyal, ököllel, női csábbal egyaránt legyőzhetetlen ügy. nők a múlté. Elavult módszerei kisiparossá teszik a láthatatlan és csalhatatlan elektronikus szemek korában. Századvégünk ügynöke 35 év körüli, enyhén kopaszodó vagy pocakosodó számítástechnikai szakember, aki algoritmusokban gondolkodik, és bonyolult mikroprocesszoros vagy lézeres szerkezetekkel fog ki az ellenségen. — Ez a kép az „elektronika a nemzetbiztonságért” névre keresztelt, a legkorszerűbb fegyvereket és katonai berendezéseket bemutató brüsszeli kiállításon bontakozik ki a látogatók előtt,. Már ama szerencsések előtt, akiket beengedtek. „Belépés csak meghívóval” — közölték udvariasan a rendezők (a Cahners brit fegyverügynökség) a hívatlan kíváncsiskodókkal. Rek. lám helyett inkább eltitkolni igyekezték ezt az Atoösszeállította: Huppán Béla kereskedelemre alapozott gazdaságpolitikája tehát katasztrofális eredményeket hozott, óhatatlanul alapul szolgálva a politikai feszültség fokozódásához. Az ellenzék térnyerését a fegyveres erők a tavalyi falklandi kalanddal sem tudták megállítani. Az átmeneti „felhőtlen nemzeti egység” gyorsan szétfoszlott, a Londontól elszenvedett megalázó vereség pedig tovább dagasztotta az elégedetlenséget. Megrendült a kudarc nyomán a junta amúgy is törékehy egysége. egyre erősödött viszont a demokráciát sürgető rétegek hangja. A hadsereg vezetői — akik elvileg kezdettől a polgári kormányzat visszaállítását ígérték — be kellett, hogy lássák: a növekvő nyugtalanság, a fe. nyegető gazdasági csőd körülményei közt nincs más kiütjük, mint a választások kiírása. Az eltűntek ügye A legális tevékenység le. hetőségét visszanyert politikai pártok a legsürgősebb lépésekben általában egyetértenek. A rendkívüli állapot megszüntetése, a szabadságjogok és a polgári kormányzat intézmény- rendszerének helyreállítása ma már valóban Össztársadalmi igény. A falklandi fiaskó okozóinak felelősségre vonása már némileg nyitottabb kérdés. S még mium tövében megnyitott fegyvervásárt. Nem csoda. Szupertitkos szerkezeteket, a ma létező legkorszerűbb célkeresőket és célravezetőket, lehallgató- és zavaróberendezéseket, mindent látó radarokat, kódoló és kódmegfejtő távközlési rendszereket, infravörös és lézersugárral működő eszközöket, rakétákat, repülőgépek építéséhez ma nélkülözhetetlen berendezéseket tanulmányozhattak a meghívottak — a világ vezető 150 hadiipari cége kínálatát. t Néhány ismertebb név a kiállítók listáján: Westinghouse, Northrop, Grumman, Martin Marietta (a Pers- hingek gyártója), General Dynamics, British Aerospace. Néhány kevésbé ismert: Racal, E-Systems, Fairchild, Bell-Hiwell. Amerikai, angol, nyugatnémet, holland, belga, japán, olasz elektronikai cégek. A meghívottak és érdeklődők: civilruhás vezérkari tisztek, szakértők, hadügyi vagy belügyi kormánytisztviselők. titkosszol. gálatok ügynökei és diplomaták — főként a harmadik világból. Argentína: Chile, Dél-Afrika képviselői voltak a legszívesebben látottak. Megfordultak a kiállító pavilonok környékén izennél is nagyobb vihart kavar az úgynevezett „eltűntek” ügye. Azokról az emberekről van szó, akik az 1976-os puccs óta a hadsereg „rendcsinálásának” estek áldozatul. Az elhurcoltak, megkínzottak vagy kivégzettek családtagjai, a híres Május téri asszonyok éveken át minden csütörtökön szenvedélyes tűnte, tésen követelik az elnöki palota előtt rokonaik, ismerőseik sorsának tisztázását. Nos,’ a katonai kormányzat idén tavasszal kiadott jelentése egyszerűen halottnak nyilvánította az „eltűn. tek” 10—30 ezer közöttire becsült seregét. Majd össze' egyfajta „önamnesztia” javaslatot emeltek törvényerőre, amely kimondja: az elmúlt hét esztendő politikai, gazdasági és katonai vétkeiért egy leendő polgári vezetés senkit sem vonhat utólag felelősségre. Az intézkedést a közvélemény érthetően felháborodással fogadta, s még az egyház képviselői is elutasították. A választási győzelemért csatázó "két legnagyobb párt, a peronista Juszticialista Párt és a Polgári Radikális Unió pedig egyaránt kilátásba helyezte, hogy eltörli a voltaképp önmaguknak megbocsátó katonák által kreált törvényt. 90 napos átmenet A szakértők a két párt közül inkább a peronisták sikerét jósolják. Hagyományosan mellettük állnak a szakszervezetek, és őket seraeliek, dél-koreaiak, pakisztániak, voltak indiai, szíriai és kínai látogatóki is. A NATO illetékes főtisztviselői is megjelentek a szomszédos központból. Ke- rekasztal-taácskozást rendeztek a kiállítás mellett: az elektronika katonai felhasználása volt a téma. A NATO hosszú távú tervet készített a hagyományos fegyverzetek elektronizálására, amivel az atomfegyverek szerepét kívánja csökkenteni, másrészt a technikai előnyt és fölényt megszerezni a Varsói Szerződéssel szemben. A tanácskozáson olasz szakértő az elektronikus cél- rairányítással rendelkező ra. kétákat zavaró és elhárító rendszereket ismerteti, nyugatnémet kollégája a számítógépes távközlési rendszerek, hálózatok szerepét fejtegeti. Ez a fegyvervásár és kiállítás rövid, de mozgalmas múltra tekinthet vissza. 1972-ben született Chicagóban. 1976-ban a nyugatnémet Wiesbadenba költözött piacokat bővíteni, de a nyugatnémet békemozgalmak sorozatos tüntetéseket rendeztek ellene. 1980-ban a város felméri, hogy mennyit kell költenie a biztonságra, és mennyi a haszna a renIsabel Perón — az elterjedt vélekedés szerint a Juszticialista Párt győzelme esetén hazatér Spanyolországból gíti a spanyolországi száműzetésbe küldött hajdani el. nökasszony, Isabel napjainkra nagyjából visszanyert tekintélye. Némi hátrányt jelentett viszont, hogy csak hosszas viták után tudtak megegyezni a párt elnökjelöltjének személyéről. Végül a szenátus volt vezetője, Italo Lúder jogász mellett döntöttek. Az ő támogatására szólította fel híveit a hat baloldali pártból szeptemberben alakult Co- lina-szövetség, amelyben a kommunista párt is részt vesz. A fő vetélytárs a radikálisok jelöltje, Raúl Al- fonsín, aki elsősorban a konzervatívabb gondolkodású középrétegekre számít. Az esélyeket latolgató sajtó jelentések ugyanakkor felidézik a félelem érzését is, emlékeztetve rá, hogy a polgári kormányzat csak egy 90 napos „átmeneti időszak” után, 1984. január 30-án léphet hivatalba. Nem ritka az a találgatás, hogy amennyiben a voksolásból győztesen kikerülő párt programja esetleg elfogadhatatlannak bizonyul a hadsereg felső vezetése számára, akkor a hatalom sima átadásának lehetősége végül mégis meghiúsul. dezvényből — és kiadja az útját. Hannover a következő állomás, de ott ugyanez játszódik le. Idén Brüsszel, a város nemzetközi vására adott otthont a kiállításnak — nem kevesebb tiltakozó akció kíséretében. A tiltakozó fiatalok tábort vertek a vásár melletti parkban. Játékfegyverekkel aggatták tele a sűrű csendőr-kordonnal védett kerítést. Vörös festékkel vérszínűre festették a csarnok előtti szökőkút vizét, a fegyverkereskedők üzleti végeredményét szemléltetendő. Szorosan egymás mel. lé feküdtek az úttestre, élő szőnyeget terítve a kiállításra igyekvők elé, hogy tudatosítsák: emberi testeken lépkedve kötik üzleteiket, „Ne rakétákra, hanem az éhség leküzdésére fordítsátok a pénzt” — szólították fel tábláik. Végül lovascsendőrök vetettek véget a „rendbontásnak". A tüntetőket támogató belga parlamenti képviselők kis csoportját, hosszas alkudozás utáa, a rendezők végül beengedték a kiállításra, de a katalógust már nem adták a kezükbe. „Végtére is mi közük hozzá?. ..” — jegyezte meg egyikük. Immár tíz esztendeje, hogy október 11-én, az apartheid elleni küzdelem világnapján a Földön minden jóérzésű ember felemeli a szavát á fajüldözés ellen. Pieter Botha, a dél-afrikai fajüldöző rendszer vezetője a közelmúltban bejelentette: november 2-án népszavazást tartanak az új alkotmányról. Ország-világ előtt azt akarta bizonyítani ezzel, hogy lám-lám, a sokat bírált Dél-afrikai Köztársaságban is változnak az idők, ott is történik valami az emberi jogok védelmében. Valóban így volna ez? Hiszen ha a Dél-afrikai Köztársaság nevét hallj uk-olvas- suk, óhatatlanul a fajüldözés fellegvárára asszociálunk. És hogy nem tévedünk, bizonyítja ez az alkotmánytervezet is. Mintha a lakosság 70 százalékát kitevő feketék, hozzávetőleg 21 millió ember nem is létezne, az ő jogaikról egy szó sem esik a dokumentumban. A hatalom a népszavazás után is a 4,7 milliós fehér kisebbség kezében marad, s kizárólag őket illeti meg a jog, hogy voksoljanak. A tervezet korlátozott törvényhozási részvételt irányoz elő az ország 2,7 millió színesbőrű (kevert fajú) és 800 ezer ázsiai származású lakójának, ám inkább a látszat kedvéért. A többség, a feketék sorsa semmit nem változik. Továbbra is bantusztánokba, törzsi rezervátumokba szorítva tengetik mindennapjaikat. A „Csak fehéreknek” táblák változatlanul kirekesztik őket az éttermekből, mozikból, a lakótelepekről, képzésükre alig tizedét költi a rezsim a fehérekének, bérük sokszor még a napi élelemre sem elég. Mozgásszabadságukat korlátozzák: aki engedély nélkül hagyja el lakóhelyét, azt letartóztathatják. Tavaly mintegy 200 ezer ember került így a fajüldözők rendőrségének kezébe. Mégis, maga a tény, hogy az új alkotmány elkészült, arra enged következtetni, hogy Pretoria valamelyes változtatásra kényszerült. Állandósult. kitapinthatóvá vált a fehér telepesek félelme, hogy egyszer a fekete többség felkel ellenük, s elvesztik anyagi és hatalmi kiváltságaikat. Ezért próbálkozik a fajüldöző kormány reformokkal, ezért az új alkotmány is. Ezt sürgetik Botha külföldi pártfogói is, mindenekelőtt az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, igaz, csak annyi engedményt várnak el tőle, amely még nem veszélyezteti gazdasági, stratégiai érdekeiket. A Dél-afrikai Köztársaság a fekete kontinens közismerten leggazdagabb országa. Itt található a tőkés világ aranykészletének 60, ismert platina-, króm- és mangántartalékainak 80—90 százaléka. Nagy mennyiségben rejt a föld mélye vasércet, nikkelt, titánt, s a fajüldöző rezsim által megszállt Namíbia uránlelőhelyei is felbecsülhetetlen értékűek. Mindezt a dél-afrikai, és az amerikai, angol, nyugatnémet, francia monopóliumok aknázzák ki, nagy haszonnal. A profitot csak növeli a rendkívül olcsó és tömegesen rendelkezésre álló fekete munkaerő. Az ország földrajzi fekvése is értékessé teszi a Dél-afrikai Köztársaságot és az általa megszállt Namíbiát. Pretoria fontos tengeri útvonalak csomópontjait tartja kezében, például Fokvárost és Walvis Bayt. A fejlett tőkés országokba irányuló kőolaj- és egyéb nyersanyagszállítmányok jó része a Jóreménység fokát megkerülve jut el a megrendelőhöz. Ha a Dél-afrikai Köztársaságban és Namíbiában egyszer hasonló fordulat zajlana le, mint Angolában, Mozambikban, vagy épp a legutóbb Zimbabwéban, az komoly károkat okozna a vezető tőkés országoknak.- Ennek tudatában a Reagan- kormányzat egyre elnézőbb a fajüldöző rezsimmel szem. ben, sőt egyenesen bátorítja Pretoriát az apartheidrendszer megszilárdítására. Elnézően kezelik a dél-afrikai csapatok sorozatos támadásait is északi szomszédai ellen. Az új kormány sem vál. toztat valójában a lényegen, a fajüldöző rendszeren, csak a háborgó nemzetközi közvélemény megtévesztését szolgálja. Dél-Afrika — fekete lakosai számára — a jelek szerint még sokáig a- félelem országa marad. Kocsi Margit Elekes Éva James Bond már csak kisiparos — Szupertitkos berendezések Elektronikai fegyvervásár Brüsszelben a családi ház építők érdekében termelőt keresünk 1983. OKTÓBER 24-28. KOZOTT 10-16 ÓRÁIG. Kiállítás a salgótarjáni Albérlők Házában (Salgótarján, Rákóczi út 156.) RENDEZŐK: Észak-magyarországi TUZÉP és a VASVILL. A dél-afrikai rendőrök könnygázzal oszlatnak szét egy tüntetést Sowetóban (Fotó: AP — MTI — KSj