Népújság, 1983. október (34. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-21 / 249. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1983. október 21., péntek Túrósganca, laska, sült káposzta és társaik Vendégségben őseink asztalánál Az MSZBT megyei tevékenysége Távoli városok — közeli barátok A tanácskozásokon, különösen, ha kedves külföldi vendégek vannak, nem ritkán jó falat kerül az asztalra. Olyan mégsem fordul elő mindennap, hogy az étlapon a következő fogások szerepeljenek: túrósganca, laska lekvárral, sült káposzta kolbásszal, mákoscsík és túróslepény. Mindezt hiteles néprajzi környezetben tálalták a vendégeknek: Szakács József né mátrafüredi gyűjtő palóckiállítása volt a „díszlet”. A legfontosabb — az ízek mellett — a hitelesség volt, hisz azok, akik nekiültek az ebédnek, mind komoly szaktudósok, világ- , hírű professzorok és múzeumigazgatók. Mégis, megnyalták a tíz ujjúkat, ha lehet hinni a szemtanúnak, beszélgetőtársunknak, Kisbán Eszternek, aki az MTA néprajzi kutatócsoportjának munkatársa. Vendégek húsz országból — Ez a népi táplálkozással foglalkozó munkaközösség 1970-ben alakult. Pozsonyi kutatók kezdeményezték megalakítását: azóta öt alkalommal taálkoztunk egymással. Finnország, Walles és Ausztria után most Magyarország ad otthont a tanácskozásnak. A hatvan kutató 20 európai országot és az Egyesült Államokat képviseli. — Miért éppen a föntebb említett ételek kerültek elé- bük, ezek lennének jellemzők tájegységünkre? — Nem egészen, kimaradtak a levesek. De hát arra törekedtünk, .- hogy minél többet meg tudjunk mutatni, pontosabban ízleltetni, ezért olyan fogásokkal terítettünk, amelyek „gyorsváltott tányérokban” hamar fölszolgálhatók. Mégis, a palóc étkezési kultúráról benyomásokat szerezhettek vendégeink, s nagyon is ízlett nekik ez a „bemutató”. — Azért ez mégsem holmi nemzetközi inyencklub; a tudományos tanácskozásnak mi a témája? — Kijelölt témánk az európai népi táplálkozás átalakulása, fordulópontjai a késő középkortól napjainkig. Nem kis feladat végigjárni ezt az utat, hiszen sok változáson ment keresztül az étkezési szokásrendszerünk. Hogy ne is menjek tovább, a középkorban csupán két étkezést ismertek, reggel 9- kor és délután ötkor ültek az emberek asztalhoz. Csak a XVIII. század végén alakult ki a sokkal egészségesebb napi háromszori evés; a fizikai munkát végzők szoktak rá először, majd átvették a felsőbb osztályok is. — Milyen hasznunk van abból, a puszta érdekességen túl, hogy megismerjük, mit és hogyan fogyasztottak elődeink? — Nagyon is kézzelfogható ismereteket tudunk átadni a ma táplálkozáskutatójának: a folyamatok feltárásával rájöhetnek a szakemberek, hogy a szokásokat miként lehet meghonosítani. Kisbán Eszter A burgonya regénye — Mondana erre valamilyen példát? — Nagyon érdekes például a burgonya meghonosodása. Amikor Amerikát fölfedezték, nemsokára megjelent Európában ez a növény. Egyelőre főleg kertek díszeként, az emberek nagyon nehezen barátkoztak meg vele. Előfordultak mulatságos és tragikus tévedések is: sokan azt képzelték, hogy a fölső részét kell elfogyasztani. Persze mérgezés lett a vége. Száz évbe telt, míg a balhiedelmeknek lejárt az ideje, s arra használták föl az értékes termést, amire valóban alkalmas. Hogy párhuzamos dolgot említsek: ma a zsír túlzott fogyasztása ellen harcolunk, kardoskodva a sokkal egészségesebb olaj mellett. Természetes módon nehéz beidegződések ellen érvekkel küzdeni. De, ha valaki ismeri a mechanizmust, a hagyomány kialakulásának módját, többet tud tenni, mint egyébként. Tálból az ujjunkkal — Ez valóban nagyon meggyőzően hangzik. De hogy is állunk a fordulópontokkal, étkezési szokásaink milyen úton-módon alakultak ki? — Erről a kérdésről magam tartok előadást, még nem tudom, hogy fejemet veszik-e korszakolásomért. Ügy látom, hogy az első időTöbb nemzet képviselői a közös asztalnál (Fotó: Szántó György) Judit Katona-Apte szak 1300—1500-ig terjedt, 1600-ig a következő, majd 1600—1800-ig olyan változások történtek, amelyek alap- vetőeknek mondhatók. Ekkor születtek meg a máig érvényes formák, s leszoktak- az emberek arról, hogy az asztalon álló egy tálba nyúljanak ujjúkkal. Napjainkig a városiasodás nyomja rá a bélyegét a fejlődésre, amely még ma sem zárult le. — Az önén kívül milyen előadások hangzanak el ezen a mátrafüredi tanácskozáson? — Több nézőpontból vizsgáljuk választott témánkat, van aki gazdaságtörténészként, mások néprajzosként, ismét mások pedig egy-egy nemzeti kultúra vizsgálójaként fejtik ki nézeteiket. Hogy érdeksséggel is szolgáljak: akad, aki a mai nyugati alternatív mozgalmak nézeteiről számol be. Mint tudnivaló: ezek a csoportosulások hagyományokat szeretnének föleleveníteni, s védekeznek az „iparilag fertőzött”, növényvédőszerekkel kezelt termények ellen. Harc az éhség ellen A találkozó egyik vendége az Egyesült Államokból érkezett, neve Judit Katona- Apte. Tanácsadóként dolgozik, az Egyesült Nemzetek Szervezetének egyik munkatársa. A FAO élelmezési programjában vesz részt. Tőle érdeklődtünk, hogy milyen haszna lehet tudományágának a fejlődő országokban. — Csak akkor tudunk segíteni, ha tudjuk, kiknek kell. Ismerni kell életmódjukat, táplálkozási szokásaikat. Olyan ennivalót kell juttatni számukra, ami valóban hasznos. Én specialistaként a választásban tudok tanácsot adni, hogy mit vegyenek mondjuk a Fülöp- szigetek, vagy Afrika országai számára. Az éghajlat, a szokásrendszer igen különböző. — Milyen tényezőket kell alapvetően figyelembe vennie? — Ügyelni kell arra, hogy érték legyen amit adunk, annak aki kapja. Van, ahol bizonyos termény olcsó. Egyiptomban ilyen például a kenyér, azzal nem érdemes segítenünk őket. De szó van arról is, hogy hagyományokat átformáljunk. Egyes néprajzosok tiltakoznak ugyan az ellen, hogy a rizskultúrákat rávezessük a búza fogyasztására, de mégis ezt kell tennünk, tudniillik egyre több és több ember költözik a városba. Változik életük, s könnyebb a kenyeret szállítani, mint teszem föl a főtt rizst. Reggel a gyereknek is egyszerűbb tejbe áztatni, mint megfőzni a hagyományos ételt. — Mit jelent támogatásuk, sok embert megmentenek-e az éhhaláltól? — Ha keserűen fogalmaznék, azt mondanám, hogy csepp a tengerben. Mégsem lehet lemondani róla. Olyan programokat dolgozunk ki, amelyek némi enyhülést jelentenek. Ilyen az, hogy élelemmel fizetnek sok helyen a munkáért, s több ember számára adhatnak megélhetést. Egyébként nem is az éhhaláltól kell leginkább félténi ezeket az országokat, hanem az „alultápláltságtól”: egy egyoldalú és szegényes táplálkozás legyengíti és a betegségekkel szemben védtelenné teszi az ott élőket. Gábor László tops az ember őseleme. Amikor a homo sapiens először ütött össze két követ, hogy szikrát csiholjon, talán maga sem tudta, hogy ő most tulajdonképpen tapsol. Erre csak később jött rá, akkor, amikor immár kő nélkül, szabad kézzel is megtanult összeütögetni. A taps mint jelenség az árutermelés egész történetét végigkíséri. Eleink már akkor, amikor az első gabonamagvak kikeltek magukból, ütemesen összeütö- getett tenyérrel örvendeztek, Ezért lett a szóban forgó eleségnövények neve eredeti írásmód szerint tenyérgabona. Az ógörög história tapstörténetét elsősorban Heu Taps Kandidátusi értékelés Réka költőnő feljegyzéseiből ismerjük. Innen tudjuk azt is, hogy a tapsot általánosan kötelezővé tették, ami alól csak a gályarabok élveztek felmentést, de ők is kizárólag szolgálatban. A középkorban a király érkeztekor beépített tapsi- fülesek figyelték, ki miként tapsol, és aki nem ütötte össze eléggé a tenyerét, az eléggé megütötte a bokáját. Ezt Árva Buz- nyák, a neves dalnok énekelte meg, amíg el nem kobozták a kobozát. Később a fejét is. A meteorológusok megfigyelései szerint hazánkban a legnagyobb iapsorkánok mintegy harminc esztendeje dúltak. Ekkoriban elég volt bizonyos nevet kimondani ahhoz, hogy a jelenlevők helyükről felállva ütemes tapsba kezdjenek. Persze, nem mindenki állt fel. Aki nem állt fel, az ült. De hát másképp nem lehettünk volna a vastaps és acél országa. Bár hatékony munka helyett olykor azért még manapság is inkább tapsra várunk. Rác T. János Ifjú történészek találkozója Egerben, a Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán tudományos diákkörökben tevékenykedő történelem szakos tanárképzősök országos találkozója kezdődik október 21-én, pénteken. A kétnapos programban — hat felsőoktatási intézmény képviseletében — a fiatal történészek ismertetik dolgozataikat, beszámolnak munkájukról, véleményt cserélnek a diákkörök helyzetéről, a továbblépés lehetőségeiről. A találkozó, melynek egyben célja a társintézmények együttműködésének fejlesztése, a baráti kapcsolatok ápolása, közös kirándulással fejeződik be szombaton. A budapesti Szovjet Tudomány és Kultúra Háza az idén ünnepli tízéves jubileumát — s mivel a Szovjetunó eddig elért eredményei a tudomány és a művészetek terén világszerte ismertek és elismertek — a megvalósított célok szélesebb körű bemutatására, népszerűsítésére vállalkozik az intézmény, vidéken pedig a Magyar Szovjet Baráti Társaság tagcsoportjai. Amint azt dr. Horváth Tamástól, a megyei pártbizottság munkatársától megtudtuk, a megye területén tevékenykedő MSZBT-tag- csoportok sokat tettek a két nép barátságának elmélyítéséért. Hetvenhét MSZBT- tagcsoport munkálkodik azon, hogy tartalmi munkájuk egyre inkább megfeleljen a társadalom által támogatott igényeknek, valamint népeink közös érdekeinek. Az elmúlt években valamennyi területen — városainkban, községeinkben — a közösségek minden rétegét átfogó szervezeti hálózat alakult ki. A mozgalom egyenletes fejlődését mutatja a csoportok létszámának alakulása: 1976-ban 56 működött, jelenleg már 77 a számuk. A legdinamikusabb fejlődés a megyeszékhelyekre jellemző. Kedvező jelenség, hogy a tagcsoportok 33 százaléka az iparból szerveződött. A mezőgazdasági területről 26 százalék, míg az összes többi területről negyven. Az iskolák és tanintézetek aránya 20 százalék. Szervezeti és tartalmi szempontból egyaránt komoly fejlődést jelent az utóbbi öt év munkájában az a tény, hogy megyénk valamennyi ipari szakmunkásképző intézete az MSZBT tagcsoportja lett. A szervezeti tevékenység összehangolását ügyvezető elnökségek végzik. A kezdeti útkeresés után sikerült kialakítaniuk a mozgalom jellegéből adódó munkastílust. Éves munkaterveiket az országos elnökség munkaterve, illetve a megyei pártbizottság propaganda és művelődési osztálya mellett működő akcióbizottság ajánlása alapján készítik. A végzett munka sokszínűségét helyi és országos kiállítások, vetélkedők, baráti találkozók és szovjetunióbeli utak fémjelzik, mely jelentős előrelépést jelentett a Csuvas ASZSZK és Heves megye, valamint Csebokszári és Eger város közötti testvér- kapcsolat felvétele. Az évek során nyolc MSZBT-tagcso- port alakított ki közvetlen kapcsolatot a testvéri csuvas néppel. A tanulói MSZBT-tagcso- portok között népszerűek a vetélkedők — ebben nagy szerepe van a hazánkban megjelenő hat, magyar nyelvű szovjet lapnak is. Az idén például a megszokott Ki tud többet a Szovjetunióról? vetélkedő mellett új kezdeményezésként Távoli városok — közeli barátok címmel új versenyt írtak ki. Helyi, Heves megyei kezdeményezés volt: a Kit tud többet a szovjet filmekről? — a középiskolások és szakmunkástanulók vetélkedősorozata. Sikeres volt A hősök városai — a városok hősei vetélkedő, amelyben 148 szocialista brigád indul. A barátság szorosabbra fűzését segíti az MSZBT Gorkij Nyelviskola megyei tagozatán folyó oktatás. Napjainkban már csaknem ezren tanulnak itt. Az elmúlt években főleg arra törekedtek, hogy minél szélesebb körből vonják be a felnőtteket is a nyelvtanulók táborába. A megyénkben folyó oktatómunka elismerése volt, hogy 1979-ben kilenc ország részvételével Felső- tárkányban ülésezett az orosz nyelvszakos tanárok nemzetközi szervezete. Soós Tamás Belépés nemcsak hallgatóknak Minden ősszel megváltozik Eger képe. Elmennek a madarak, megérkeznek a diákok. Megtöltik az utcákat, a parkokat, a klubokat: nyüzsögnek, zajonganak. A tanárképző klubjában szakest szakest után, koncertek, kiállítások, előadóestek váltogatják egymást. A pinceklub, s a néhány „színpaddá” változó előadóterem programja akár egyik meghatározója is lehetne Eger kulturális életének. De csak lehetne. Miért? A főiskola közművelődési titkára, Müller János szemlátomást örül, hogy elmondhatja legfőbb panaszát: — Hajlamosak arra az egriek, hogy rendezvényeinket a mi magánügyünknek tekintsék. Az Ifjúsági Ház, a művelődési központ, a mozik programjait mindenki ismeri. Ez így is van rendjén, de arról, hogy itt mi várja a fiatalokat, csak a hallgatók értesülnek. Eltekintve néhány zártkörű megmozdulástól, ugyanolyan szívesen látjuk a nem főiskolásokat is, akár a mozik vagy a művelődési házak. Saját erőnkből nincs módunk megfelelő propagandát kifejteni. Az aula viszont egész nap nyitva áll. A hirdetőtábláról ott bárki tájékozódhat kínálatunkról. — Tehát ha valaki elhatározza, hogy a főiskolán részt vesz a hallgatóknak szervezett műsorok valamelyikén, be kell csak sétálnia? — Pontosan így van. Persze belépődíj ellenében jöhetnek. Maximum 20 forintot kérünk, olyan műsoroknál is, amelyekre máshol 40 —50 forintért kaphatók a jegyek. Még olcsóbban is be lehet jutni. Száz forintért bármely rendezvényünk kezdetekor megvásárolható az az igazolvány, amellyel a klub összes programja látogatható. Hogy e félévben kinek érdemes bérletet váltani, arról az ajánlólista beszédesen tájékoztat, de mit mond erről beszélgetőtársunk? — A zenerajongóknak és a jó filmek kedvelőinek feltétlenül. Még októberben látogatást tesz a Binder kvartett, majd Kőszegi Imre és Szabados György együttese. Találkozhatunk Kolindáék- kal is, akik az ír Wied Geese együttessel érkeznek, és Cseh Tamás is csaknem elsőként Egerben mutatja be legújabb műsorát. Lemezbemutatókra is sor kerül. A filmrajongókat több filmklub is várja. A stúdiómoziban Cassavetes, ökter, Bresson filmjei pörögnek, hogy csak a legnagyobbakat említsük. A történelmi filmek klubjában főiskolai tanárok segítik a korokban való eligazodást. Létezik orosz és angol nyelvű filmklub is. Kaszkadőrbemutatót, művész-közönség találkozókat is rendeznek. — De miért soroljuk tovább, az aula egész nap nyitva áll... Szab« Péter
