Népújság, 1983. október (34. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-13 / 242. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. október 13., csütörtök §• Egy hét Targovistében A bolgár valóság — madártávlatból A forró nyári napokon történt, jó tehát a hidegben emlékezni rá. Megyénk ifjúsági küldöttsége Bulgáriában járt augusztus közepén, hogy tanulmányozza az ifjúsági szervezetek pilitikai nevelőmunkáját, a párttaggá előkészítés folyamatát, s hogy aláírja az újabb két évre szóló együttműködési megállapodást. Tizenkét éve már, hogy a KISZ Heves megyei Bizottsága a barátság megerősítése érdekében, a két nép életének, munkájának, kultúrájának bemutatásáért először szerződést kötött a Targoviste megyei Kom- szomol Bizottsággal. Amikor elindultunk, a sokoldalú kapcsolat, a sok barátság már jelezte számunkra: gazdag hét elé nézünk, s ennek jegyében készítettük össze úticsomagjainkat. Beléjük kerültek a megyénk életét bemutató ajándékok, az ifjúsági mozgalom munkáját megörökítő albumok, s természetesen nem maradhatott ki az egri „palackposta” sem. De poggyászunkban tervek, elképzelések is helyet kaptak: nagy várakozással tekintettünk a bolgár fiatalok körében töltendő néhány napra. A repülőterek vakító fehérsége, a beton felett lebegő forró levegő, s az utazás kábultsága röviddé tette a távolságot és az időt. Hamar megérkeztünk a fővárosba, ahol azonban csak néhány órányi pihenésre volt lehetőségünk. A kis AN-gép délután már landolt velünk Targovistében. Komszomo- listák és úttörők fogadtak virágcsokrokkal bennünket, számtalan baráti arc vett körül és forró hangulat. S természetesen mindemellé nagy meleg. Rövid autóút után megérkeztünk a város centrumába, amely igencsak megszépült az elmúlt években, ötvenezer ember él itt: e hely megőrizte a történelmi emlékeket, jól ötvözve azokat mai ipari arculatával, mezőgazdaságának nagyüzemi jellegével. A haladó hagyományok védelme — o környezet emberformáló ereje — a ma feladataira készíti fel a megye és a város fiataljait. A tárgyi emlékek azonban önmagukban keveset érnének, ha az utcákat és az épületeket nem népesítenék be az igényes, dolgos targovistei emberek. A megannyi látnivaló, a fáradságot is feledtető élmények sora lendítette túl kis csapatunkat az ilyenkor szükségszerűen jelentkező telítettségen. Bejártuk Targovistét, ismerkedtünk „ízeivel”. Ezután következett utunk szakmai része. Érdeklődéssel, figyelemmel — saját életünkkel állandóan összevetve — tanulmányoztuk egy elektronikai, egy textil- és sportruházati gyárban és egy megyei borgazdasági kombinátnál a fiatalok eszmei formálásáért és párttaggá neveléséért végzett munkát. Targoviste megyében a Komszomol-szervezetek az irányító pártszervezetekkel és alapszervezetekkel szoros együttműködésben dol- gaznak. Ugyan nem töltik be — mint a KISZ nálunk — az egyik ajánló tisztét, de kötelességük, hogy állásfoglalásukról tájékoztassák a taggyűlést, a helyi pártszerveket és a gazdasági vezetőket. Itt minden esetben két párttag ajánlja a jelöltet. Véleménykülönbségek esetén a végső döntést a pártszervek hozzák meg. A felvételt megelőző években a számításba vehető fiatalok munkájára a Kom- szomol fokozott figyelmet fordít. A jelöltek önálló feladatokat kapnak, s nemcsak ezek jó ellátását, hanem érzelmi és tudati azonosulásukat is figyelemmel kísérik. Az idősebb párttagok személyesen foglalkoznak a komszomolis- tákkal. ök minősítik a fiatalokat. A megbízatások gyakran nagyon felelősség- teljesek: majd minden termelőegységben az év egy vagy két napján a helyi komszomolista vezetők kezébe adják az irányítást, a vezetők és munkások ellenőrzését. A pártszervezetekbe belépni szándékozók elé nemcsak a szervezeti szabályzat megtartását állítják alapkövetelményül, hanem a munkafegyelmet, a minőséget, a nemzetiségiekkel való kapcsolatok erősítését, a pórt határozatainak megismerését és betartását is. Az utóbbi időben különböző vezetői — főleg középvezetői — beosztásba igen sok fiatal párttagot neveztek ki. Bizonyság ez arra, hogy a Komszomol eredményesen nevel, tehetséges ifjú szakembereket állít a párt politikájának szolgálatába. Ismerkedésünk során sok tapasztalatot szereztünk. Arra, hogy elszállt az egy hét, jószerivel csak abból jöttünk rá, hogy bolgár barátaink már a búcsúra készültek: együttműködési szerződés tervezetét nyújtották át előzetes tanulmányozásra. Néhány gondolatot érdemes kiemelni az elképzelésekből. Mindkét fél szándéka, hogy erősíti a különböző rétegekhez tartozó fiatalok közvetlen kapcsolatát, nemcsak vezetők, hanem „egyszerű” Komszomol- és KISZ-tagok találkozásával is. Küldöttséget cserélnek minden esztendőben, amelyek ifjúkommunistákból, s az úttörőmozgalom képviselőiből állnak. Rendszeresen tájékoztatják egymást mozgalmi munkájuk eredményeiről. További lépéseket tesznek a testvérvárosi kapcsolatok fejlesztésére Eger és Targoviste, Gyöngyös és Popovó, illetve Hatvan és Omurtag között. Szorgalmazzák ifjúsági brigádok és fiatal szakmunkások tapasztalatcseréjét, ugyanis egymástól sok fogást elleshetnek, amely a mindennapi munkában előnyös. A hagyományoknak megfelelően évente bolgár vendégeket hívnak az egriek a TIT nyári egyetemeire, és sportolókat küldenek a Druzsba nemzetközi kosárlabdatornára. Abban a reményben írtuk alá a szerződést, hogy segíti a kölcsönös megértést, a közös jövő formálását. Egy hét csak arra volt elegendő, hogy „madártávlatból” ismerkedjünk meg a bolgár valósággal, de a gyakoribb találkozások emberközelivé, kézfogásnyivá alakítják a távolságot. Szántó Márton, a KISZ MB titkára EGERTŐL BATUMIIG Ami nincs az útikönyvekben A szuhuml egyetem bejárata Szép volt, élményekkel gazdag a hét nap, amit a Fekete-tengeren töltött az IBUSZ jóvoltából a Heves megyeiek csapata, de az út vége felé már azt számolgattuk, mennyit kell még aludnunk, hogy ismét otthon legyünk. Mindenki emlékeket hozott vissza magával. Tárgyi és hangulati emlékeket, jó ismerősök megjegyzett vonásait, friss barátságok láthatatlan kötelékeit. Ezekről szólnék most. Két nép, több nép Köztudott, hogy a szovjet emberek mennyire barátságosak, nyitottak, jószívűek. Bármerre jártunk, megint ezt tapasztaltuk. Meglepően nyugodtak voltak az utcán és az üzletben, a zsúfolt főtereken és áruházakban, ahogy sorba álltak, s ahogy sétáltak, ahogy kijöttek csapatostól a kikötőkbe: szórakozni, másfajta emberekkel találkozni, kedvesen felmosolyogni a hajóra és egy barátságos viszontmosolygás után felintegetni. Senki nem lökdösődött, nem morgott, nem méltatlankodott. Bevallom, ez a kiegyensúlyozottság tetszett nekem. Azt is érzékeltem mindenfelé, hogy szimpatizálnak velünk, magyarokkal. Mihelyt kiderült, hogy melyik nációhoz tartozunk, mindjárt elismerően, kedvesen mosolyogtak, bólogattak. Lehet, hogy mindezt csak én láttam így és ha más nép nevét mondom ki, akkor is ugyanez lett volna a reagálás? Akarom hinni, hogy nem tévedtem. Együtt étkeztünk egy lengyel csoporttal. A mi asztalunkhoz is két egyetemista fiú került. Az első perctől kezdve a búcsúvacsora utolsó pezsőspoharáig, mindig a barátságunkra hivatkoztak és úgy is viselkedtek, ahogy csak azokkal szokás, akik régi, jó ismerősök. Ki tudja, mennyi vodka „bánta” ezt a nagy nekibuzdulást? A Kisföld Novoroszijszk éppen olyan kikötő, mint a többi a Fekete-tenger partján. Azaz: mégsem olyan. Bár jutott szenvedés, halál és pusztulás a soknál is több minden városnak itt, a part mentén, Novoroszijszk neve a Kisföld miatt vált ismertté. Ezt a hat kilométer hosz- szú és négy kilométer széles sávot tartották a szovjet harcosok szinte az utolsó csepp vérükig a németekkel szemben. Máig is látható a futóárkok és lövészgödrök egy része a víz partján, odébb pedig egy kis hadászati múzeum: fegyverek és technikai felszerelések azokból az időkből. Kiállították és megőrizték azt a repülőgépet is, amely a tengerbe zuhant, a pilótája ugyan megmenekült az ejtőernyő segítségével, a gép azonban két évig pihent a hullámsírban. Ma ott áll „ugrásra készen” azon a talapzaton, amit mészkőből építhettek meg. Mementó. Jelkép is. Mintha minden más gép és technikai eszköz „nevében” is őrködne a mindennapok csendes munkája fölött. A Kisföld itt többet jelent, mint a második világháború hősies küzdelmeinek egyik helyszínét. Az anyai szív dobbanása Egy hatalmas hajóorr betonékje nyúlik a part fölé, a fövényre támaszkodva. Egy kis csapat lép ki belőle. Katonák, partizánok, tengerészek, nők és férfiak. A deszaintalakulatok egy sej- tecskéje. A vasbeton emlékmű előtt tűzpiros virágokból álló kert. Az emlékművet úgy komponálta meg az alkotója, hogy az ék tulajdonképpen egy belül üres folyosó. Üres? Lépcsősor vezet fel a csúcsig. Kétoldalt bronz domborművek. A hősök mellképei. Arcvonásaikat így őrzi az életben maradottak hálája. Fent, a csúcson egy kis fülke. Benne az aranyozott szív, az anyai szív. A gyermekeiért, a katonafiaiért, -lányaiért aggódva dobogó anyai szív. Megszólal a zene. Ha a fájdalmat, a kétség- beesést, a reménykedést, a szenvedést, a gyötrődést hangjegyekbe lehet foglalni, akor ezt tette meg a szerző, Pticskin. A sóhajok, a jajdulások végén ötöt dobban hangosan a szív, majd ... nincs tovább. Döbbenetes. Itt már csak dadogás lenne bármilyen emberi szó a hangulat érzékeltetésére. Az ember lába legyökerezik. Még csak tizenévesek Park öleli körül a hősök tömegsírját. Tábornokok, tisztek, harcosok nyugszanak a szovjet föld mélyén. Itt érte el őket az ellenség gyilkos golyója. Ki tudja, hányán éltek itt úgy, hogy a halállal jegyezték el magukat? Az emlékművük két oldalán tengerész-egyenruhás őrség. Ahogy közelebb megyek hozzájuk, akkor látom, hogy ezek még alig tizenévesek. Fiúk és lányok. Géppisztolyt szorít a markuk. Moccanatlanul állnak. A fák lombja alatt most egy szakasznyi tengerész közeledik. Fegyelmezett menetben érnek el az emlékműhöz. Vezényszavak hangzanak fel. Az utolsó métereket kemény díszlépésben teszik meg. Egy raj fiú és egy raj lány. Állj! után vigyázzba merevednek. Majd a tányérsapkát a nyitott tenyerükre helyezik. Az első sor letérdepel. Megszólal Sosztákovics zenéje, amit erre az alkalomra írt. A kis csapat fejet hajt. Egyszerre, pontosan. Őrségváltás, amikor az utolsó akkordok is elhallgatnak. A parancsnok egy aranyváll-lapos tiszt. Vigyázzmenetben vonulnak el. Méterre tőlem lendül egyik karjuk a vállig, a másikban fegyvert tartanak. Az egyikük kerek arcú, szőke hajú kislány, alig karnyújtásnyira lépked el előttem. Arra gondolok, otthon az anyja simogatja meg a haját és húzza magához szelíden. Itt pedig, mint egy komoly tengerész, aki ismeri a katonai fegyelmet, most minden mozdulatát, még a tekintetének a komolyságát is annak rendeli alá. Tisztelegtek a hősök emléke előtt. És velük együtt tisztelegtünk mi is és rajtunk kívül még ki tudja hány turista és helybeli lakos. Egy csapat magyar Ezen az úton is éltük a magunk életét, derűs és kevésbé derűs óráinkat. Olykor nevettünk és énekeltünk, máskor viszont bosz- szankodtunk és mérgelődtünk. A hevesi Csontos Béla és a hatvani Balogh Sándor gondjaira bíztak bennünket. Ott volt köztünk Szuromi József és a felesége Andor- naktályáról, Egerből Lápisz György és a felesége, ugyancsak innen dr. Láng Péter és dr. Nyerges József, valamint dr. Eisenbacher István és Somos Jánosné és Orosz Nóra. Hevesről Gáspár Jenő és a felesége mellett még Nagy István és dr. Németh Imre a feleségével. összesen majdnem hetvenen voltunk, amikor meg kellett számolni bennünket. Senkivel semmi baj nem történt. A tenger és a vodka esetenként ugyan próbára tett néhányat közülünk, de különben... A magyarokat kedvelték a többiek is, a hajósok is. Amilyen nehezen jött el, olyan gyorsan telt el az a hét nap. Voltak, akik már harmadszor tették meg ezt az utat és akadtak olyanok, akik elhatározták, jövőre megint végighajókáznak a Fekete-tengeren. A maga szempontjából mindegyiknek igaza van. G. Molnár Ferenc NDK Villanymozdonnyal Budapestről Rostockba Sorozatban készfii a Hennigsdorf! Villany mozdony gyár ban a 212-es típusjelű, négymotoros, négytengelyes, 3720 kilowatt teljesítményű, nemzetközi összehasonlításban Is a legkorszerűbbnek tekinthető villanymozdony A gőzmozdony megtette kötelességét, a gőzmozdony mehet. A híres szállóige, úgy látszik, nagyon sok formában alkalmazható. NDK-i vasutaskörökben egyre gyakrabban hallható, hogy még ebben az ötéves tervben, tehát 1985-ig, végleg kivonják a forgalomból a jó öreg gőzösöket. Nyugdíjazásuk már a hatvanas évek végén elkezdődött, amikor elsősorban dízelmozdonyokkal váltották föl őket. Most ugyanez a cserefolyamat zajlik le a villanymozdony javára. Napjaink vontatósztárja a villanymozdony, mert: tiszta, gyors, olcsó üzemű. Ennek megfelelően lendületes ütemű vasútvillamosítási program kezdődött a Német Demokratikus Köztársaságban. Emlékszem, amikor 1980 nyarán ottani külszolgálatomat megkezdtem, a Drezda—Berlin vasútvonalon fekvő Elsterwerda állomáson jó húsz percig vesztegelt az Elbflorenz-expressz. Kérdeztem útitársaimat, hogy miért állunk? — Mozdonyt cserélünk — hangzott a válasz. — Miért? — Villany- mozdonyt dízelért. A hónapok, évek múlásával egyre északabbra állt meg mozdonycsere céljából a vonat. Ma már Berlin „Kelenföldjén”, Schönefelden dolgoznak a felsővezeték- építők. Az NDK-beli vasút- villamosítás e testvéri ország egyik legnagyobb takarékossági programja. Célja a dízelüzemanyag, tehát a gázolaj-felhasználás tetemes és gyors csökkentése. A közlekedési ágazat ugyanis — az ipar és a háztartások után — a harmadik legnagyobb energiafogyasztó az NDK-ban. Az NDK-beli vasútvillamosítási program legfőbb indítéka a 100 tonnakilométerre számított fajlagos energiafelhasználás nagymérvű csökkenése. Közúton például négyszer annyi energia- mennyiségre van szükség azonos tömegű áru elszállítására, mint sínen. A számok talán még ennél is többet mondanak: egy tonna áru 100 kilométerre történő továbbításához vasúton 49 300, közúton 203 ezer, vízi úton 37 ezer kilojoule energia kell. Miért éppen a viszonylag drágának látszó vasútvilla- mosítást szorgalmazzák, amihez felsővezetékre, áram- átalakítókra is szükség van? Az első ok: a kőolaj mérhetetlen drágulása. A drága olajat a fejlett NDK-beli vegyipar sokkal gazdaságosabban hasznosíthatja, kár azt elégetni. A villamos vontatás fajlagos energiafelhasználása 2,8-szer kisebb, mint a dízelüzemű mozdonyoké. Három évvel ezelőtt az NDK Államvasutak 14 ezer kilométeres vonalhálózatának 10 százaléka volt villamosított. Az ötéves terv végéig további 800 kilométert helyeznék feszültség alá. A villamosított vasútvonalakon bonyolódik le a vasúti szállítás egyharmada. Az NDK- beli vasútvillamosítás két fő tengelye: Rostock—Erfurt, illetve Rostock—Bad Schandau: általa az ország délnyugati, illetve délkeleti része kerül közelebb a keletitengeri kikötőhöz. S a magyar turisták és a vasúton szállított áruk is gyorsabban célhoz érnek a Budapest— Komárom—Pozsony—Brno —Prága—Bad Schandau— Drezda—Berlin—Rostock útvonalon. Kulcsár László összeállította: Gyurkó Géza
