Népújság, 1983. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-29 / 230. szám

NÉPÚJSÁG, 1983. szeptember 29., csütörtök S. Uj juh- fajta — a hegy­vidéki korridel Az elit tenyész- juhok a legelőn (Fotó: APN) A Szovjetunióiból, ponto­sabban a Sztavropol-határ- vidékről évente több mint 5 ezer elit tenyészjuh kerül a különböző országokba, Bulgária, Magyarország, Ro­mánia, a Német Demokrati­kus Köztársaság, India vá­sárolja a törzsjuihokat. Az említett országok, továbbá Ausztrália, Anglia, Jugo­szlávia ju'htenyésztő szak­emberei tapasztalatcserére rendszeresen ellátogatnak a sztavropoli juhtenyésztők- höz. — A határvidék juhállo­mánya jelenleg 1 millió da­rab — mondja Jevgenyij Sugaj, az Össz-szövetségi juh- és kecsketényésztési Tudományos Kutató Intézet igazgatója. — A Sztavropol- határvidék jelenleg a fi­nomgyapjas tenyészjuhok legnagyobb szaporító ja a Szovjetunióban. Az utóbbi öt évben az anyajuhok szá­ma 400 ezerrel gyarapodott, s 1985 végéig a határvidék gazdaságainak 4 millió anyajuhhal kell rendelkez­niük. Ez több mint 60 szá­zaléka az ország egész anya­juhállományának. Az itt kinemesített pro­duktív juhfajták közül a legfontosabbak: a szovjet merinó, a sztavropoli és a kaukázusi juh. Minden ál­latról évente 5,5 kilogramm gyapjút nyírnak le. A hús­hasznosítású juhok átlagos élősúlya 33,4 kilogramm. Az utóbbi időben a Sztav- ropol-határvidék elitállo­mánya új fajtával gazdago­dott, a hegyvidéki korridel fajtával, amelyet a mi tu­dósaink és gyakorlati szak­embereink nemesítettek ki. Az ehhez a fajtához tartozó, hegyi tartásra szánt juhok ellenállóképesek, jól tűrik a 3000 méteres vagy ennél is magasabb hegyek alpesi körülményeit. Nem félnek az ilyen magasságokban gyakori ködöktől és esőktől. Az új fajta 17 centiméter hosszú, úgynevezett „lüszte- res”, fémes fényű gyapjú­val tűnik ki. A határvidék juhtenyész­tésének aktív fejlesztése az intenzív szántóföldi növény- termesztéssel azonban — a legelők problémájába ütkö­zik. Mint ismeretes, a juh vándorló állat. A legelőket azonban a búza kiterjedt vetésterületei szűk keretek közé szorítják. Az Össz-szövetségi juh- és kecsketenyésztési Tudomá­nyos Kutató Intézet tudósai a növendék- és az anya­juhállomány tartásának ipari technológiáját javasolták, és a kísérleti gazdaságban pontosan kidolgozták a tech­nológiát. Ma már több mint 50 ilyen komplexum épült nálunk. Az új technológia az ország más juhtenyésztő gazdaságaiban is széles­körűen elterjedt. A juhtenyésztő komple­xum — egyetlen üzem, tel­jesen gépesített állatgondo­zással és a nemesítés meg­határozott irányvonalával. Minden dolgozó 400—500 anyajuhot gondoz, ez dup­lája a juhok legelőn tartá­sánál elfogadott normának. A takaimánybázist a kul- túrállapotban tartott lege­lők, és a gazdaság öntözött földjein termesztett takar­mánynövények biztosítják. Minden komplexumban 3— 15 ezer juhot tartanak. Az ipari technológia szá­mos előnyt jelent a juhte- nyésztőknek. Az egykori vándorló juhász áttért a le­települt életmódra. Rosztyiszlav Kvjatkovszkij LENGYELORSZÁG Zene - mindenütt JUGOSZLÁVIA Árucsere­forgalom a fejlődő országokkal Jugoszlávia jelenleg mint­egy 100 fejlődő országgal áll kereskedelmi kapcsolatban. A fejlődő államokba irányu­ló export értéke 1981-ben 2 milliárd, 1982-ben 2,13 mil­liárd dollár volt. Az előzetes számítások szerint az idén a kivitel értéke eléri a 2,72 milliárd dollárt. Ugyanakkor ezek az államok 1981-ben 2 milliárd 408 millió, 1982-ben pedig — a kőolajimport csökkenése miatt — 1 mil­liárd 880 millió dollár ér­tékben szállítottak árut Ju­goszláviába. A fejlődő orszá­gokból várható behozatal értéke 1983-ban előrelátha­tóan 2 milliárd 454 millió dollár lesz. A fejlődő államok közül ma Jugoszlávia legjelentő­sebb partnerei az olajexpor­táló arab országok. A lehe­tőségekhez képest kisebb az árucsere-forgalom Jugoszlá­via és néhány ázsiai ország, valamint a Szaharától délre fekvő afrikai államok kö­zött. Jugoszlávia a jövőben szo­rosabb gazdasági kapcsola­tokat kíván kiépíteni a la­tin-amerikai és a karib-ten- geri államokkal is. 1983-ban 78 százalékkal növelik az ide irányuló jugoszláv ex­portot. Ez értékben nem na­gyobb összeg, mindössze 125 millió dollár, de emelkedést mutat. A fejlődő országokba irá­nyított kivitel széles skálát ölel föl. Az exportlistán fő­leg villamos berendezések és -alkatrészek, fémek, tex­til- és konfekciótermékek, cipők, élelmiszerek, italok, dohányáruk, fa- és papíráru, bútorok, járművek és alkat­részeik, játék- és sportsze­rek szerepelnek. Az importlista rövidebb. Elsősorban nyersanyagokból áll. Májustól októberig Len­gyelországban egész sor zenei fesztivált tartanak. Vannak kamarazenei fesztiválok, amelyeket régi várak, kasté­lyok, múzeumok hangulatos termeiben rendeznek. A nagyszabású fesztiválok egyike a „Wratislavia can- tans”, amelyen számos ország énekkarai mutatnak be ora­tóriumokat és kantátákat. A fesztiválsorozatot ősszel az immár világhírű zenei talál­kozó, a „Varsói ősz” zárja. Tegyük még hozzá, hogy négy-, illetve ötévenként megrendezik a Henryk Wie- niawskiról elnevezett nem­zetközi hegedűversenyt, és a legjobb Chopin-elóadóművé- szek világraszóló versengését, a Chopin-zongoraversenyt. E gazdag fesztivál- és hangversenyélet ellenére az ország jelentős területeinek lakossága nem áll eleven A jiddis folklóréneklés ma élő, talán legnagyobb alakja Lin Jaldati. A hol­land származású művésznő tavaly decemberben ünne­pelte 70. születésnapját. Első ízben 1949-ben lépett a nyilvánosság elé. Az NDK- ban mutatkozott be. Meg­rázó erejű dalaival óriási sikert aratott. A közönség soraiban ott ült Arnold Zweig, Anna Seghers és Ernst Busch, a nagyszerű énekes, aki nagy jövőt jó­solt Jaldatinak. Amikor Hollandiát is elérte a hideg­háború, a haladó szellemű énekesnő 1952-ben végleg az NDK-ban telepedett le. Egyénisége, művészete el­választhatatlan a szocialista német állam kultúrájától. A kapcsolatban a muzsikával. E zenei „csend-övezetek” fel­számolására már sokféle próbálkozás történt. A Len­gyel Zeneművészek Szövetsé­ge tagjainak kezdeményezé­sére megalakult az Országos Hangversenyiroda, amely napjainkig csaknem ötezer koncertet szervezett. A műsorok változatossága, a művészek elismert rangja, a friss kezdeményező kedv eredményeként a fellépéseket összegző naptárak általában gyorsan betelnek. Megrende­lések, meghívások futnak be olyan vidékekről, amelyeket a közvélemény még nem is olyan régen „süketnek” és „némának” tartott. Sőt, a hangversenyirodával a helyi kultúrszervezők egyre gyak­rabban kötnek egész évre szóló hangversenyciklus-meg- állapodást. Maria C. Guziolek mindmáig népszerű énekes­nő minden műsora siker. Programján a jiddis folklór legszebb darabjai szerepel­nek : gettódalok, harci éne­kek, lírai szerelmi dalok, népdalok. A Berlin környé­kén élő művésznőről a kö­zelmúltban dokumentumfil­met forgattak „Az élet da­lai” címmel. Jaldati és családja a mu­zsika elkötelezettje. Férje, Eberhard Rebling zongora- művész, nemzetközileg is elismert zenetudós, akinek nemrégiben jelent meg ta­nulmánykötete India tánc­művészetéről. Lánya, Jalda Rebling több mint 50 dal­estet tartott édesanyjával együtt az NDK-ban és Nyu- gat-Berlinben. NDK Lin Jaldati dalai BULGARIA Angelov és brigádja Angelov (balra) a Magyar Kulturális Intézet Igazgatójával Röpke brigádgyűlés (Fotók: Szófiapress) Aszparuh Angelovval egy csésze fekete mellett ismer­kedtem meg Jakab Róbert­nál, a szófiai Magyar Kul­turális Intézet igazgatójánál. A fővárosi autógumigyár gépszerelő brigádja vezető­jének ez a látogatása nem volt véletlen. Már 12 éve, hogy a brigád Zalka Máté nevét viseli, és a Magyar Kulturális Intézettel szoros kapcsolatokat tart fenn. — Angelovot sok okból becsüljük — közli az igaz­gató. — Mint önkéntes, részt vett az Első Bolgár Hadse­regnek a Drávánál vívott harcaiban, ott megsebe­sült ... Búcsúzáskor elfogadtam a meghívást, hogy a brigáddal találkozzak, de már saját területéin, a gyárban. ★ Aszparuh Angelov meg­mutatta az üzemet, ahová nemrégen új gépek érkeztek a Szovjetunióból. A gépek karbantartása és javítása most a brigád feladata. Je­lenleg az üzem rekonstruk­ció alatt van, az itt gyártott villamostargonca-gumik kö­zel 90 százaléka a világ sok országába, köztük Magyar- országra kerül. A brigádsarokban „ma­gyar hullámhosszra” állunk be. Fellapozzuk a fénykép- albumot: a felvételek töb­bek között a magyar nagy­követ és a Magyar Kultu­rális Intézet igazgatójának látogatását idézik vissza. Előttünk van a napló is, amelyből kiderül, milyen sok magyar kulturális ren­dezvényen vettek részt a brigád tagjai. A Taurus autógumigyárban 1974-ben Angelov szerződést írt alá az ottani gépkarbantartó brigáddal a kölcsönös láto­gatásokról, az együttműkö­désről. Azóta minden nyá­ron magyar munkások üdülnek a Fekete-tenger partján a Georgi Dimitrov Autógumigyár üdülőjében, bolgár kollégáik pedig ná­lunk pihennek. — Három évvel ezelőtt voltam a Balatonnál — meséli Ilja Velicskov — és nem fogom elfelejteni azt a figyelmet, amellyel a ma­gyar elvtársak minket kö­rülvettek. Az egyik nap a Taurus egyik üzemének ve­zetője is meglátogatott min­ket. Később Budapesten meghívtak minket az üzem­be, ahol a Hriszto Botev brigád névadói lettünk ... A brigád egy másik tagja a drávai harcokban vett részt a második világhábo­rúban, ő Georgi Trendafilov, az Első Bolgár Hadsereg akkori tisztje. A már őszü­lőben levő munkás megosz­totta velünk örömét: „Nem­rég Duganovo faluban, Elin- Pelin körzetében tartottam a fiam esküvőjét és ki vit­tem az egész brigádot is. Mint kedves vendég, jelen volt Magyarország bulgáriai nagykövete is. Ebben a kis munkáskol­lektívában ritkán van ün­nep magyar vendég részvé­tele nélkül. A baráti talál­kozókon a brigád hivatalos tolmácsa, Angelov felesége, aki a Magyar Kulturális Intézetben a magyar nyelv- tanfolyamokat végigjárta. Mint látja, a követőim szá­ma sokszorozóddk, már a saját feleségem is túltett rajtam — viccelődik Ange­lov, én meg arra gondolok, hogy szavaiban sok igazság van ... Katja Konsztantlnova CSEHSZLOVÁKIA A habánok utóda Stupava néhány ezer lako­sú község Pozsonytól húsz­egynéhány kilométerre. Olyan, mint a többi község a cseh és a szlovák határ mentén: takaros házaiban jómódú lakosok élnek, akik­nek egy része a kitűnő mi­nőségű földeken működő kollektív gazdaságokban dolgozik, másik részük Po­zsonyba vagy a közeli na­gyobb városok ipari üzemei­be jár. A rendezett utcákkal, vi­rágos udvarokkal szép be­nyomást keltő Stupavának azonban van egy nevezetes­sége: Ferdis Kostka népi ke- rámikus műhelye és lakóhá­za, amely most emlékmú­zeumként működik. Ferdis Kostka 1871-ben született, és 1951-ben hunyt el. Habánok ivadéka volt: ősei azok a Svájcból Auszt­rián át morva földre, majd onnan a Felvidék északnyu­gati csücskébe vándorolt fa­zekasmesterek voltak, akik főként a XVII. században készített munkákkal megte­remtették a különleges má­zakkal díszített, speciális formájú, úgynevezett habán edényeket. A fehér vagy kék alapszínű tálakon, kor­sókon, kancsókon, butéliá- kon kivirágzó motívumok csodálatosan élénk színeit olyan ólom-alapanyagú má­zak adták, melyeknek keve­rési titka nemzedékről nemzedékre öröklődött a ha­bán fazekasok között. Kost­ka is eltanulta a fogásokat, s amikor apjától átvette a régi malomból kialakított műhelyt, először a hagyo­mányos habán edények ké­szítésével folytatta az ősi mesterséget. De — mint a kiállított tárgyakon jól lát­ható — már ekkor feltűnik az általa készített használa­ti tárgyakon a szlovák népi fazekasság több ismert mo­tívuma. Stupava földrajzi helyzeténél fogva is alkal­mas volt egy ilyen szintézis létrehozására: a több száz év­vel ezelőtt ezen a környé­ken megtelepedett habánok tradícióit természetes mó­don befolyásolta az itt élő lakosság népművészete. Sa­játos egymásrahatásuk érde­kesen ötvöződik a kései utód munkásságában: Kostka úgy használta a habán technikát, hogy szlovák formákon al­kalmazta a mázakat, illetve a szlovák virágmintákat ha­bán stílusú edényeken raj­zolta ki. Későbbi munkásságában aztán tulajdonképpen mind­két hagyománytól elszakadt. Fazekasságával szerzett nagy formázókészségét figurális munkákban kamatoztatta. Ezek a tárgyak világosan mutatják, hogyan váltott át a fazekas Kostka a kerá- mikus Kostka periódusába. Kis szobrai, életképei arról vallanak, hogy kiváló meg­figyelője volt az őt körülve­vő valóságnak, s a körülötte élő embereknek. Munkái ezt a környezetet ábrázolják, de a figurákon is érződik egy különleges szintézis az arcok típusai, a ruházkodás darab­jai jellegzetesen helyi szlo­vák vonásokat mutatnak, ugyanakkor a színezés, a máz technikája a habán tra­díciókat őrzi. Ferdis Kostka régi műhe­lyében ott sorakoznak a mesterség kellékei, a felsze­relési tárgyak, a szerszámok, az égetőkemence, a korong, egy másik helyiségben a különböző időszakokból származó munkák láthatók, a harmadikban a hivatalos elismerések és a róla szóló cikkek, beszámolók adnak képet az 1946-ban a nemzeti művész címmel kitüntetett mester életéről. A látogató­kat Ferdis Kostka lánya ve­zeti végig az érdekes és szép emlékházon, melyet csak az különböztet meg a többi ha­sonló stupavai háztól, hogy az utcai homlokzatán em­léktábla hirdeti: ott élt és dolgozott Ferdis Kostka ke­ramikus népművész. összeállította: Gyurkó Géza

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents