Népújság, 1983. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-02 / 207. szám
4. "Sri 1 NÉPÚJSÁG, 1983. szeptember 2., péntek Helytállás teljes szívvel Tizenhat év a hatvani szakmunkásképzés szolgálatában Szervusz, magyar! Ambruzs Sándor, a hatvani Damjanich Szakmunkás- képző Intézet igazgatója, aki tizenhat éve szolgál ezen a poszton, nem először kapott elismerő kitüntetést pedagógiai munkájáért. Kiváló tanár, az oktatásügy kiváló dolgozója, valamint a Szocialista Kultúráért miniszteri kitüntetés tulajdonosa. Tavalyelőtt lett Hatvan város díszpolgára, az idén viszont Heves megye Tanácsa közoktatási díját kapta meg. Mennyire kedves ez a díj? És miért örül a megye legmagasabb elismerésének? — Ott kezdem, hogy nem szeretném magam elkülöníteni a tantestülettől, amely végső soron mindazon sikerek részese, amit iskolánk a legkülönbözőbb szakoktatási és nevelési területen elért. Egyébként vallom: csak a gyakorlat képes igazolni elgondolásaink helyességét, amelyek feladatokká válnak, majd megvalósulnak! Gondolom, hogy ezek példaereje, a Heves megyei társintézmények elé tárt eredmények vezettek oda, hogy a díjbizottság rám gondolt az idei augusztus 20. alkalmából — mondotta kérdésünkre az igazgató. — Hogy miért örülök, vagy örülök-e szívből e döntésnek? Igen... Ugyanis két dolgot igazol. Az egyik az, hogy a szakmunkásképzéssel szemben támasztott követelmények kielégítése reális igény jelen fejlődési szakaszunkban. A szükséges reformok, átcsoportosítások olyanok, amelyek a felmerülő igények kielégítését biztosítják, a majdan felmerülő gondok rendezését segít'k elő. Az elmúlt tizenöt év különben ezen iskolatípusban hozta a legtöbb változást, és azt eredményezte, hogy az üzemekben bekövetkező technikai forradalomnak jobban a közelébe került a képzés is! Így tehát a lényeges üzemi változásokra jobban reagáló, okosabban utat-mó- dot kereső fiatal munkások jutnak mindenütt többségbe. Az olyanok, akik jól képesek egyrészt a meglévő technikát működtetni, másfelől az időnként felmerülő változásokat követik. Nevelés eredménye, hogy akarnak is, tudnak is ifjú szakmunkásaink az üzemekben lévő feladatokkal, változásokkal foglalkozni. .. A másik ok: a díj is bizonyíték arra — a végzett tanulóinktól való sok visszaigazolás melletti —, hogy érdemes és lehetséges teljes szívvel, odaadással dolgozni, egy-egy területen tevékenykedni. Illetve, szerintem, csak így érdemes! Eredménye ugyanis az olyan munkának van, amelynek minden apró részlete és teljes egésze vérünkbe ivódik, megnyilvánulásainak részévé válik, egész éltető elemünket képezi. — Amennyire Ambruzs Sándort hosszú barátságunk során megismertem, az az ember, aki szinte reggeltől késő estig föllelhető az intézetben, munkahelyén, vagy éppen olyan ügyekben talpal, amelyek összefüggnek az iskola életével, fejlődésével. Hogyan lehet ezt ilyen intenzitással csinálni? — A munka, minden frázis nélkül, sok örömet jelent az embernek. És az eredménye mindig, mindenkit elvezet oda, hogy valaminő módon megnyugodjék. Ha ez általában így van, akkor a mi sajátságos helyzetünkben, amikor egy-egy tanuló teljesebb emberré válása, értelmes életre való felkészültsége függ attól, amit naponta tehet az ember, akkor csak az igazolódhat, hogy e munkáért érdemes erőfeszítéseket tenni. Nyugodt magánélete nem lehet annak, aki munkájában folyamatosan mérsékelt teljesítményt nyújt. Azt nem kérdezzük, nem vizsgáljuk, nem is kérdezhetjük, ngm is vizsgálhatjuk minden esetben, hogy mitől mérsékelt. Szakmai hozzá nem értés, ambícióhiány, munkahelyi, társadalmi beilleszkedés hiánya, kényszerpálya vagy más magyarázata persze lehet a mérsékelt teljesítménynyújtásnak, de oka nem. Éppen csak arra kell törekedni, hogy azt csináljuk, amit szeretünk, amit szívesen végzünk. Bár törekedni kell arra is, hogyan szerezzük meg azt, amit csinálunk. És a munka eredményén meglátszik majd, hogy tudásunkból, akaratunkból, figyelmünkből mennyit áldoztunk érte. — Ambruzs Sándor egyébként sokoldalúan veszi ki részét Hatvan közéletéből, sokféle feladatot vállal magára, amelyek a település fejlődését szolgálják. De igazán otthon a diákjai között van. Most új tanév kezdődött a Damja- nichban. Van-e valamilyen új elképzelése, terve is, amivel az eddigi eredményekhez, formákhoz többletet lehet adni? — Diákfórumaink jól szervezettek, többet képesek segíteni, a nevelő és oktató munka eredményességében, mint amennyit korábban feltételeztünk e közösségekről. Szerencsére a kollégák mindegyike a helyén maradt, így a részfeladatok eredményes végrehajtásának a feltételei is jobban adottak. Többet, újabbat nem akarunk ennél! Az viszont benső szándékunk, vágyunk, hogy városunk, megyénk, de az országos szakmunkásképzésben is olyan helyet foglaljunk el a következő esztendőkben, amilyet eddig kialakítottunk. Ez esetben, úgy vélem, a felsőbb szervektől, a környezetünkben lévő intézményektől joggal remélhetünk legalább annyi megértést, segítséget, mint az előző években... Moldvay Győző Bevezetés a filozófiába Új tantárgy a középiskolákban Az idei tanévtől Bevezetés a filozófiába címmel új tantárgy oktatását kezdik meg — évi 55 órában — a középiskolákban. A tananyag két különböző úton közelíti meg a marxizmus alapkérdéseit. Az „A” változat a filozófia fejlődéstörténetének útján juttat el a mai valósághoz, míg a „B” változat a mindennapi tapasztalatok összefüggései n keresztül vezet el a filozófia alapkérdéséig. A tantárgy bemutatja és kifejti az ember és a társadalom, a tudás és a tudomány, az életmód és az erkölcs témaköreit. A két új változat mellett az idei tanévben még oktatható az 1978. évben bevezetett „világnézetünk alapjai” is. A három tananyag közötz újság humorrovatának szerkesztője hívatta az egyik munkatársat. — Mondja, Brian, mit akar maga rámtukmálni? — kérdezte ingerülten, és a szemét dörzsölgette. — Miféle vicc ez? Maga ezt írta: „Jim puskaporos hordón ült, és közben pipára gyújtott. A halott huszonhét éves volt.” Ez valami hajmeresztő badarság! Mi köze ehhez Jim- 7lek, és mit keres itt ez a halott? — Már megbocsásson, Mr. McClosky, én azt hittem, hogy teljesen érthető. — Nos — mosolyodott el maró gúnnyal a szerkesztő — mindjárt meglátjuk, mit is hitt maga ... — Ez az ember, ugyebár puskaporos hordón ült... — Igen, ezt értem, ne ma- gyarázgasson nekem napnál is világosabb dolgokat, vagy hülyének tart? — Isten ments, Mr. McClosky! Ez az ember puskaporos hordón ült... — De minek a hordó és még ráadásul a puskapor? Talán nem ülhetett székre, hokedlire, vagy például hintaszékbe? Micsoda ostobaság! — Azt nem tudom pontosan megmagyarázni, hogy ez a Jim miért ült éppen egy puskaporos hordóra. ti választhatóság lehetővé teszi, hogy az oktatás rugalmasan igazodjék a tanár egyéni elképzeléséhez és a tanulócsoport érdeklődéséhez. Az új tantárgy oktatásához szükség „panoráma” jellegű tankönyveket, valamint a tanári segédleteket már minden középiskolában megkapták. Az új tantárgy oktatását az Országos Pedagógiai Intézet munkatársai és a szak- felügyelők az egész tanévben figyelemmel kísérik és folyamatosan segítik. A Világosság című folyóirat pedig a tantárgy oktatását segítő tanulmányokat jelentet meg.Joy Fullhouse: Humoros — Ahá, no látja! Nem tudja megmagyarázni nekem, amikor itt áll, a dolgozó- szobámban. Akkor hogy tudná megértetni az olvasóval? — De én úgy véltem, Mr. McClosky, semmi jélentő- sége nincs annak, hogy ez a Jim miért ült éppen puskaporos hordóra. — És azután, minek az a puskapor? Látja, csupa kérdés, újabb és újabb kérdés... Maga meg ezt feleli nekem: azt hittem ... Rendben van, én segítek magának, Brian. Tegyük fel, hogy ez a Jim kalóz volt, és tegyük fel azt is, hogy valóban egy puskaporos hordóra ült. Tegyük fel, olyan hülye volt, hogy rágyújtott. Hát aztán? Mit keres itt valamiféle hulla? Badarság! — Bocsásson meg, főnök, de ez a história nagyon mulatságosnak tűnt nekem... — Én nem azt. kérdezem magától, fiatalember, hogy mi tűnt-tünedezett magának! — emelte fel hangját a szer_ kesztő. — Hanem azt kérHuszonnyolc országból 600 résztvevő Nemzetközj gerontológiai kongresszus Budapesten Huszonnyolc európai és tengerentúli országból érkezett több mint 600 gerontológus' tanácskozik Budapesten, a Nemzetközi Gerontológiai Társaság európai biológiai és klinikai szekciójának első közös kongresszusán. A csütörtökön kezdődött konferencián három napon át 280 előadást és tudományos posztert vitatnak meg. Francia, holland, lengyel, magyar, NDK és NSZK-beli, valamint szovjet szakemberek beszámolnak azokról a 10—15 éve folytatott vizsgálatokról, amelyek eredményei elősegítik a normális biológiai öregedés meghatározását, a biológiai öregedés és az idős korban gyakori betegségek összefüggéseinek feltárását. Több ország tapasztalatait elemezve megvizsgálják: a környezet, a földrajzi helyzet, a kultúra milyen mértékben hat az öregedés folyamatára, az idősek egészségi állapotára. A kongresszusnak a Magyar Tudományos Akadémia székházában tartott első ülésén Dr. Beregi Edit egyetemi tanár, a Magyar Gerontológiai Társaság elnöke, a Nemzetközi Gerontológiai Társaság klinikai szekciójának elnöke mondott megnyitót, majd dr. Hutás Imre egészségügyi miniszterhelyettes és Dr. Szentágothai János, az MTA elnöke köszöntötte a résztvevőket. történet dezem, honnan került oda az a hulla! — Hiszen ez Jim... — suttogta Brian. — Micsoda? Jim? Talán gúnyt űz belőlem? Hiszen Jim a puskaporos hordón ül. A halott pedig honnan kerül oda? — Jim pipázott... — Nem beszélhetne kissé gyorsabban, Brian, nincs időm, hogy az örökkévalóságig fecsegjek magával Jim- ről meg holmi átkozott halottról! — De hát ez egy és ugyanaz az eniber — nyögte ki Brian. Ugyanaz? Jim a hordón ült — Hogyhogy? — csodálkozott a szerkesztő. — és pipázott, a halott pedig, mint írja, huszonhét éves volt. Milyen összefüggés van közöttük? — Én azt hittem ... — Megint hitt valamit! — Jim pipázott, egy szikra ráhullott a puskaporos hordóra, és a hordó felrobbant... — Ahá, akkor ezzel kellett volna kezdeni! Maga pedig egy árva szót nem írt arról a szikráról. Most már érthető. De ki volt mégis huszonhét éves? — Jim ... — Istenem, milyen furcsa gondolat! Milyen különös logika: előbb egyetlen szóval sem beszélt a koráról, a robbanás után pedig valamiért éppen a halott életkorára tereli az olvasó figyelmét, és semmit sem árul el a jelleméről, a családján ról, meg más egyébről. És azt képzeli, hogy ez a maga úgynevezett anekdotája szellemes? — Hát nem látja, Mr. McClosky ... — Én semmit sem látok, fiatalember. Tudja véletlenül, hogy mi a rovatunk neve? — Hu ... mór ... — Az ám! És úgy véli, hogy valakinek a szörnyű halála szórakoztathat bárkit? Eredeti elképzelése van .magának a szórakoztatásról... Válasszon inkább valamilyen szellemesebb anekdotát. Igaz is, majdnem elfelejtettem: kíváncsi vagyok, hogyan hullhatott ez a szikra a puskaporba, mikor az a hordóban volt?! Fordította: Gellért György Nagy a tolongás a vámnál. Nyár vége van, csoda, hogy még mindig kocsi kocsit ér. Cseh, német, osztrák, magyar kocsik, a legkülönbözőbb márkáik bemutatója. Felnyílik a sorompó és máris más országban suhan az autó. Idegen, ismeretlen tájak, számtalan látványosság. Szemlélődés, összehasonlítás a magunkéval, véleménymondás járja. Fél napja utazunk már, amikor egy kellemes, szép völgy, romantikus folyópart kínál pihenésit. A futballpályányi réten jó néhány gépkocsi, egy-két sátor. A forrás körül gyerekek. Német, magyar, román szó keveredik. — Igyunk egy pohár forrásvizet! — Jó. Igyunk, de... Összetört a pohár. Valaki hallja a beszélgetést. — Ugyan, kérem! Nem tesz semmit. Itt a mi poharunk, nagyon szívesen kölcsönadjuk. Elvégre magyarok vagyunk. A nyári forróságban jólesik a finom hideg forrásvíz. Amikor elmegyünk, magyar ismerőseink zsebkendővel integetnek. — Látod milyen aranyosaik! Az asszony még kemping- címeket is adott. Nehéz, kanyargós szerpentin következik, majd egyenesbe jövünk és újra suhanhat az autó. A szembejövő kocsi villogtat. — Nézd csak! H-betűs kocsi. Magyarok. Üdvözölnek minket. Néhány kilométerrel odébb két magyar kocsi is jön egymás után. Dudálnak, integetnek. Visiszamosolygunk, lelkesen integetünk. Kísérő külföldi vendégünk megszólal. — Milyen rendesek vagyok ti, magyarok. Szinte egyetlen kocsi sem megy el mellettünk üdvözlés nélkül. Délután váratlan esemény. Defekt. Ű,tmenti parkírozás, kerékcseréhez készülődés. Egyszer csak két H-betűs kocsi áll meg mögöttünk. — Segíthetünk valamit? — Köszönöm, mindenem megvan, ami szükséges. — Ugyan! Csak nem egyedül küszködik, amikor... Elvégre magyarok vagyunk.. Kerékcsere, ismerkedés, tanácskozás, biztátás. Szép az út, még szebb a táj, a vidék. Nem sietünk különösebben, meg-megállunk szétnézni, gyönyörködni. Külföldi barátunk lelkesen magyaráz, közben, ha autó suhan el mellettünk, mindig megjegyzi. — Integetnek. Magyarok ezek is! Természetesen minden hosszúnak van egy vége — ahogyan mondani szokás, — hazafelé indulunk. A határ előtt közvetlenül egy piros Skoda áll az útszélen. Magyarok. — Segíthetek ? Mosolyognak. — Köszönjük, igazán kedvesek. Nincs semmire szükségünk. A férfi cigarettával kínál, mintha mindig ismertük volna egymást. A kocsi felől érdeklődik. Túljutunk a vámon, nyílik a magyar sorompó. Hiába! Nagyot szippant az ember az itthoni levegőből. Eleinte csák lassan, hatvannal bandukolunk. Egyszer csak hátulról eszeveszett tülkölés. Próbálok lejjebb húzódni, de eső volt az éjjel, az útpadka erősen felázott. És ebben a pillanatban öt centire mellettem elhúz a piros Skoda. A lecsavairt ablakból torkaszakadtából kiabál, veszekszik, öklét rázza a magyar. Egymásra nézünk. •— Itthon vagyunk, édes fiam!! Szalay István Az első falusi galéria Megnyitották az első falusi galériát Perbálon. A helyi művészek és az Egyetértést Mgtsz., a falusi lakótelep felvonulási épületét alakította át kiállítóteremmé Mcloccó Miklós „Földművesek" című szobrának részlete A kiállítóteremben (MTI fotó — Horváth Éva felvétele — KS)
