Népújság, 1983. augusztus (34. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-13 / 191. szám

10. NÉPÚJSÁG, 1983. augusztus 13., szombat Kinek a tévéje? Ha az ember arra kíván­csi, hogy mi történik va­lójában ma a baloldali kor­mányzásit Franciaországban, ne a tv-híradókat nézze — mondogatják sokan a fran­cia baloldalon. 1981-ben — Mitterand el­nökké választása, majd a szocialisták elsöprő válasz­tási győzelme után minden­ki. a jobboldalt is beleért­ve, azt várta, hogy az új kormány nagyarányú tiszto­gatást hajt végre a jobbol­dali érdekeket támogató tö­megkommunikációban. Ez azonban nem történt meg. Leváltották ugyan két tévéállomás vezérigazgatóját, menesztettek néhány közis­merten szélsőjobboldali kom­mentátort — mint például Jean-Pierre Elkabbach-t —, de a híradókban túlnyomó többségben ugyanazokat le­het ma is látni, akiket 1981 májusa előtt. A jobboldali propaganda­hadjárat első számú terüle­te a gazdaság. Az ország valóban súlyos gazdasági, elsősorban pénzügyi gondok­kal küzd, amelyeket súlyos­bítja a dollár walószínűtle- nül magas árfolyama. A te­levízió ma azt érzékelteti, hogy a kormány nem is ké­pes úrrá lenni a nehézsége­ken. Minden elbocsátási ügyet, vagy erre vonatkozó tervet nagydobra vernek. 1981 előtt aligha készítettek volna tv-interjút egy har­minc év után elbocsátott porcelángyári munkással. Politikai téren a fő irány­vonal a baloldali kormány egységének szétzúzására való törekvés. Ha bármilyen szo­cialista—kommunista ellen­tétnek még csak a látszata is felbukkan, abban a pilla­natban elhangzanak a kom­munisták kilépésére vonat­kozó jóslatok — sőt köve­telések. A kommunista-ellenes Fi- lippikák két atyja az ellen­zék vezéreként fellépő Jacques Chirac, az RPR (tö­mörülés a köztársaságért) elnöke, és a hírhedtén atlan- tista Jean Lecanuet, az UDF (unió a francia demokráciá­ért) vezetője; ők még stran­dolás közben is arról nyi­latkoznak, hogy a kommu­nistáknak távozniuk kell a kormányból. A baloldali politikusokba — ha meghívják őket egy- egy tévéadásba — ma ugyan­úgy belefojtják a szót, vagy kiforgatják a mondanivaló­jukat, mint amikor ellenzék­ben voltak. Így a közvéle­mény rosszabb képet kap a kormány tevékenységéről, mint amilyen az a valóság­ban. A híradók híranyaga is egyoldalú, francia-centrikus. Külpolitikában a továbbra is napirenden tartott „lengyel kérdés” mellett elsősorban a majdnem francia belügyként kezelt Csád szerepel a kép­ernyőn. Ellenben július 24-ig a félórás műsorból minden­nap legalább tíz percet el­vett a Tour de France, a ke­rékpáros körverseny, később pedig a nagy sztár, a négy­szeres győztes Bemard Hi­nault sérült térdét állították a középpontba. A baloldali kormánynak nincsen hivatalos lapja. A kormány álláspontját legob- jektívebben a kommunista L’Humanité tükrözi. A sízo- cialistáknak napilapjuk sin­csen. Ezzel szemben a jobb­oldal több, nagy példány- számú lapot mondhat ma­gáénak, így a dühödten an- tikommunista Quotidian de Paris-t, vagy a tekintélyes Figarót, melynek tulajdono­sa, Robert Hersant, francia sajtócézár, még azzal is ki­fejezte a kormány semmibe­vételét, hogy a napilapárak befagyasztásáról szóló ren­delet ellenére felemelte a Le Figaro árát. Érezhetően kri- tikusabbá vált az egyik leg­színvonalasabb nyugati pol­gári napilap, a Le (Monde is. A nagy bábjátékos eltűnése— vagy elrablása Huszadrangú, időtlen pony­varegénybe illő képek: lyuk egy genfi börtön vaskeríté­sén; pizsamába öltöztetett bá­bú; vérnyomok és injekciós­tű, dollármilliók és milliárd dolláros csalások; hamis út­levelek és maszkírozott csir­kefogók; titokzatos összees­küvés, kettős játékot játszó titkosszolgálatok; megbukott politikusok és korrupt vati­káni bankárok; eltűnt fele­ség, halott bankár egy lon­doni híd szerkezetén — mindezek a Propaganda Due, avagy P—2 — egy titkos szervezet tevékenységét jel­ző kulcsszavak. Teljesen mindegy, hogy Li- cio Gellit, a P—2 szabadkő­műves páholy nagymesterét elrabolták-e a genfi szuper­biztosnak hitt börtönből, vagy jószántából szökött meg. Ügy hírlik — de ezt még ma sem meri senki teljes bi­zonysággal állítani —, hogy Gelli kezében futottak össze az 1981-ben leleplezett ti­tokzatos politikai, gazdasági és katonai összeesküvés szá­lai. Az a közel ezer név, amelyet a politikai skanda­lum után nyilvánosságra hoz­tak, képviselte a hatalom minden szféráját Olaszor­szágban: ha igaz, a háttér­ből valójában ez az árnyék­hatalom kormányozta Rómát. Ráadásul nemcsak Rómát: Paul Marcinkus atya, a pá­pa útimarsallja és a Vati­kán bankjának volt vezető­je révén állítólag egyes kö­zép-amerikai országokat is. Licio Gelli — aki egyszer­re mindig sok vasat tartott a tűzben és a második vi­lágháború idején egyszer­re volt ellenálló és kollabo- ráns — a kiadatással nézett szembe: augusztus 19-én tár­gyalta volna az ügyet egy svájci bíróság. Olaszország pedig remélte, hogy talán megtudja: kik mozgatják a szálakat, kik irányítják egy ország sorsát a színfalak mögül. Ez a lehetőség most ismét semmivé lett — de valamit megint bizonyított: a képte­lennek tűnő szökés és a ve­le kapcsolatban álló minden homályos ügy megtörtént — az ügyek mögött tehát élő emberek, személyek állnak, akiknek lehetősége, úgy tű­nik, korlátlan. Olaszország megdöbbent Gelli eltűnésének hallatán. Talán van valami jelentő­sége annak, hogy az új olasz kormány éppen az új kor­mányprogram vitája közben értesült a szökésről. Gelli szökése ezt a programot egy lényeges ponttal egészíti ki: Olaszországot meg kell sza­badítani a bábjátékosoktól — akik egy országgal vég­zik mutatványaikat. CSAD Új ütközőpont? törzsek közötti súlyos ellen­tétek és ellenségeskedések sokasága. Az északi terüle­tek zord viszonyai között félnomád szudáni néger népcsoportok élnek, míg a dél termékenyebb vidékei a bantu nyelvcsaládihoz tar­tozó földművelő törzsekéit Az egykori gyarmattartó Párizs ráadásul mindenkori érdekeinek megfelelően ma­nipulálta, az amúgy is szö­vevényes helyzetet. A füg­getlenség kikiáltása után az egyértelműen franciabarát politikát követő Tombalbaye elnök került hatalomra. A központi hatalom ellen már a hatvanas évek közepétől folyt a szervezett harc. Az ellenállás északon szerve­ződött először: itt alakult meg a felkelők első frontja, a FROLINAT. Ebben akkor még együtt működött a mos­tani küzdelmek két ellen­Hisszen Habré, a jelenlegi államfő Hetek óta érkeznek hírek a közép-afrikai Csádban fo­lyó harcokról, a francia, Zai­réi és amerikai fegyver­szállítmányokról, amelyek feladata: a hatalomra törő felkelők ellen kisegíteni Hiss zen Habré kormányát. Bár jelenleg nem jövendöl­hető meg, hogy Washington közvetlenül beavatkozik a konfliktusba, a világpolitika mérvadó elemzői attól tarta­nak, hogy az erősödő har­cok nyomán új nemzetközi ütközőponttá válhat az „enyészet országa”. Ért a szomorú elnevezést voltaképp egész történelmé­vel kiérdemelte e nagy te­rületű (1,3 millió négyzet­kilométer), gyér lakosságú (4,5 millió) ország. Az egy­kori francia gyarmat húsz esztendeje lett független állam — a szokásos módon: az etnikai viszonyokat fi­gyelmen kívül hagyó hatá­rok között. Kezdettől kínzó gond volt a különböző nem­zetiségű, nyelvű és vallású Az önpusztító ország térképe Amerikái szakértők oktatják a légelhárító kézifegyver kezelését a csád! katonáknak * (balra) lábas főszereplője, Hisszén Habré és Gukuni Veddei, akik egymástól függetlenül küzdöttek az 1975-ben pucs- csal hatalomra került ka­tonatiszt, Malloum ezredes diktatúrája ellen. Gyakorlatilag ettől az idő­től számíthatjuk a csádi pol­gárháború intenzív szaka­szát. Tucatnyi fegyveres szervezet harcolt a központi kormány és egymás ellen. Az ország az állandó hábo­rúzás önpusztító korszakába lépett: ezrek estek el, száz­ezrek menekültek külföldre. 1979-ben sikerült nemzetközi közvetítéssel egy egység­kormányt létrehozni: az el­nök Veddei, a hadügyminisz­ter Habré lett. A csend azonban percekig tartott csupán. Habré kiásta a csa­tabárdot, az elnök pedig Líbiát hívta segítségül a ha­talmi harcban. Az északi szomszéd csapatai átmeneti­leg rendet teremtettek, de a környező országok, az Egye­sült Államok, valamint Franciaország nyomása olyan nagy volt, hogy a líbiaiak­nak át kellett adniuk a te­repet az Afrikai Egység- szervezet rendfenntartóinak. Habré — szudáni segédlettel — végül mégis győzedelmes­kedett. Napjainkban ismétlődik a csádi történelem — csak fordított szereposztásban. Veddei támad, Habré védi hatalmát. Csakhogy ezúttal sokkal jelentősebb erők is részt vesznek a konfliktus­ban, mint korábban. Fran­ciaország, az USA, Zaire, Szudán, Líbia és Egyiptom egyaránt a közvetett vagy közvetlen beavatkozás vala­milyen eszközéhez nyúlt. JKAMEfiUN kOZEP-AFR KA A tábornok nem enged a 89-ből Ügy tűnik, Chile kinőtte saját politikai rendszerét, akár egy szűk inget. A köz­élet minden szintjén egyre határozottabban vallják: át­szabni már nem lehet a ru­hadarabot, legfeljebb újat venni. Az immár negyedszer­re meghirdetett országos til­takozási napon ezúttal nem kevesebbet követel a kor­mány (nemcsak baloldali) ellenzéke, mint hogy maga Pinochet, a chilei rezsim megtestesítője mondjon le a hatalomról. Az elmúlt négy hónapban hirtelenszerűen indult meg a politikai földcsuszamlás. Az egymást havonként követő tiltakozási napok egyre szé­lesebb kört öleltek fel: az elsőt (május 11-én) még csak a rézbányászok szakszerve­zete hirdette meg; a máso­dikat (június 14.) már egy átfogóbb szakszervezeti tö­mörülés, a dolgozók országos parancsnoksága szervezte; a harmadik (július 12.) tiltako­zási naphoz már több politi­kai, szakszervezeti, diák- és lakóhelyi szervezet csatlako­zott. A csütörtökre meghir­detett negyedik tiltakozási nap kezdeményezője már a polgári ellenzék egy részét képviselő Broden (nemzeti fejlődés tervezete) nevű la­za tömörülés volt, amely a korábbi tiltakozási napok­hoz „csak” csatlakozott. Tíz évet kellett megérnie a Pinochet-diktatúrának, ah­hoz, hogy ilyen egységesen lépjenek fel vele szemben a legfontosabb társadalmi, po­litikai és gazdasági erők. A katonai kormány 1973-ban a radikális társadalmi-gazda­sági átalakulásokra törekvő haladó baloldali erőket zúz­ta szét, később már a puccsot támogató kereszténydemok­rácia sem működhetett hiva­talos pártkeretek között. En­nek ellenére Pinochet — ki­tűnően hasznosítva a wa­shingtoni támogatásból fa­kadó lehetőségeket — az ál­lam egyszemélyi vezetője, megingathatatlan diktátora lett. Lavírozási, uralkodói képességeit kamatoztatva si­került egymás ellen kiját­szania puccsista társait, a versengő politikai és pénz­ügyi köröket úgy, hogy ha­talma csak erősödött általa. „A diktatúra én vagyok” — mondhatta volna francia ki­rályi elődjére emlékezve. Á magas fokon megszer­vezett titkosszolgálat révén külföldön is utolérte politi­kai ellenfeleit (pl. Letelier- ügy), emberek tömegeit nyelte el nyomtalanul a „föld”. Legfeljebb csak a „szépítés” lehetett a célja az 1980-ban megrendezett nép­szavazásnak, amely 1989-ig alkotmányosan szavatolta Pi­nochet elnöki hatalmát. A Népi Egység kormánya idején kiteljesedett; egyéb­ként Chilében több évtize­des hagyományokra vissza­tekintő szociálpolitikai vív­mányokat következetesen megszüntette, az állam szere­pét minimálisra csökkentette a gazdasági tevékenység te­rületén, zöld utat biztosított a szabadpiaci mozgásoknak és a külföldi tőkének. „Chilei gazdasági csodá­ról" beszéltek a hetvenes évek második felében, s ma­ga Pinochet büszke is volt „chicagói modelljére”, amely Milton Friedman amerikai közgazdász elmélete alapján működött. S bár nem a bér­ből élők voltak e modell kedvezményezettjei, kétség­telenül jelentős volt a gaz­dasági növekedés, az ipari és banktőke, valamint a közép­rétegek fogyasztói közege elégedettnek tűnt. Az új év­tizedre azonban a korlátlan tőkebeáramlás 19 milliárd dolláros eladósodáshoz, a vi­lággazdasági hullámvölgy a termelés eséséhez és a mun­kanélküliség növekedéséhez, inflációhoz, a kis- és közép- vállalatok tömeges tönkre- .nenéséhez vezetett. Ma már a nagytőke is egyre fojto- gatóbbnak érzi a rendszerből fakadó kereteket. A legutóbbi események te­hát egy hosszan erjedő fo­lyamatnak a termékei. Pino­chet diktatúrája magányossá vált, korábbi hívei sem tá­mogatják már egyértelműen. Pedig nem forradalmi vál­tozásokról van most szó Chilében, még akkor sem, ha a kormány keményen vála­szol az eseményekre: az utóbbi hónapokban letartóz­tatta Rodolfo Seguel szak- szervezeti, valamint Gabriel Valdés kereszténydemokrata vezetőt, rendkívüli biztonsá­gi intézkedéseket tett. A nemzeti tiltakozás hajtóereje most a polgári ellenzék, amely korántsem a Népi Egység radikalizmusára vá­gyik, hanem a polgári de­mokrácia tágasabb mozgás­terére (a kommunistákat ki­hagyták például a múlt hét végén a kereszténydemokra­ták, republikánusok, szociál­demokraták, szocialisták és radikálisok által megalakí­tott demokratikus szövetség­ből). E politikai erők tiltakozá­si formája „békés”, bár ha­tározott. Az új országos szin­tű akciót a „demokrácia visszaállításának” követelé­se jegyében rendezik. A „de­mokrácia” fogalmát ebben az esetben a demokratikus szövetség a következőkben határozta meg: nemzeti megegyezés egy új alkot­mány létrehozásáért, nem­zetgyűlési választások, az ál­lamfő személyének kicseré­lése, átmeneti kormány létre­hozása. Nem fogadja el a po­litikai nyitással kapcsolat­ban a tábornok által kije­lölt (1989-ig szóló) határ­időt, ^sürgeti, hogy a pártok működését engedélyező tör­vény e dátumnál hamarabb lásson napvilágot. Pinochet azonban a legcsekélyebb ha­táridő-engedményt sem haj­landó tenni. Hogy megmarad-e hatal­mon a tábornok az • alkot­mányban megjelölt idő­pontig nagy mértékben függ a külső támogatótól, az Egyesült Államoktól. Még nem dőlt el, hogy Washing, ton továbbra is Pinochet tá­bornokot, vagy valamilyen „szalonképesebb” képviselőt látna szívesebben Chile kor- mányrúdjánál. Garzó Ferenc összeállította: Pilisy Elemér A Heves megyei Finommechanikai Vállalat Autószerviz Leányvállalata, egri központi tmk-részlegéhez felvételre keres géplakatos, vagy általános lakatos szakmunkásokat (kezdők is jelentkezhetnek) villanyszerelőt (érintésvédelmi képesítéssel) kőművest és segédmunkásokat. Jelentkezés: tmk-vezetönél, munkanapokon B—14.30 óráig, raktári segédmunkást Jelentkezés: a főkönyvelőnél. Eger, Faiskola út 5. A Közmű és Mélyépítő Vállalat 65. sz. egri építésvezetősége mélyépítési gyakorlattal rendelkező MŰVEZETŐT azonnali belépéssel felvesz. Bérezés kollektív szerződés szerint. JELENTKEZÉS: Eger, Rákóczi út 68.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents