Népújság, 1983. augusztus (34. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-13 / 191. szám

/Utí

a/Emlékeznek még? Rohantunk haza, hogy le ne maradjunk aHosz- szú forró nyár-ról, erről a fordulatos, Izgalmas, érdekes amerikai tévéfilmsorozatról. Meg még dúdoltuk is, hogy: ...hosszú forró nyár... Mert szövegíró és zeneszerző kapott ihletet a Hosszú forró nyár-tói. Amelyért oly lelkesen rohantunk egykoron haza, azért . most egy lépést se kellett tennünk. Nem is nagyon bírtuk volna. Megkaptuk „helyben” eredeti magyar kivitelben. Kárpát-medencei technológiával, folytatásokban a hosszú forró nyarat — hogy dúdolni sem volt kedvünk, erőnk már.

A legvárosibb ember számára is beszédtéma az időjárás és az aszály, amely itt tombolt — remélhetőleg múlt időben — felettünk, majdhogynem hónapokon át. Az aszály, amely annyiban volt újszerű és másszerű, mint a megszokott — ha ezt a mi égövünk alatt megszokottnak lehet nevezni és tartani egyáltalán —, hogy nemcsak esőtlenséget jelentett, amely önmagában véve sem kedvez se növénynek, se állatnak, se embernek, de ráadásul kegyetlen forró- sággal is társult. Mintha Afrika minden sivatagja ide fújta volna, kérlelhetetlen lélegzeteket véve. megmegújuló rohammal felénk, fölénk a tikkasztó forróságát. A hőmérő is meghökkenhetett, amikor körülnézett és már árnyékban is majdnem a 40 foknál találta magát benne a higanyszál. És nem egyszer, nem egy-két napig, hanem többszörös szikkasztó rohammal heteken át.

Azt mondják az öregek, miért is ne hinnénk nekik, ők bizony nem emlékeznek ilyen időjárásra. Hogy eső nem volt hetekig, arra igen. Hogy napokra „felült Lackó a béres nyakára”, hát arra is. Ám, hogy kemence-meleg legyen hetekig és még tovább is, meg hogy egyetlen csepp égi áldás sem, hát arra aztán végképpen nem vélek- szenek vissza. Azt mondják a szakemberek, a mezőgazdaságiak, meg az időjáráshoz értők, hogy való igaz, ilyen aszály nem szerepel az évszázadról szóló meteorológiai feljegyzésekben. És az esőtlen forróság ráadásul hűen követte hazánk földrajzi adottságait: ahol amúgy is kevés a csapadék, az Alföldön, vagy annak peremén, ott még felhő se volt az égen és negyven fok fölé is felkapaszkodott ama bizonyos higanyszál, míg az eső- sebb — most szinte tréfásan hangzik a fogalom — tájakon valamelyest enyhébb és némiképpen csapadékosabb volt az idő.

Más szóval ott tombolt leginkább a kánikula ördöghada, ahol elsősorban gabonát — búzát, árpát, kukoricát —, takarmánynövényeket termesztenek. Nem az ország éléskamrájában ugyan, de a hombárjában igencsak úrnak bizonyult az aszály. Az országot járó ember láthatta és láthatja, hogy Szolnok megyében, Békésben, Csongrád megyében, a Hajdúságban meg a homokos Bács-Kiskun- ban mennyire más most a határ, mint mondjuk Hevesben, Nógrád- ban, vagy a Dunántúl jó részén.

Poroszlón akkor sem láttak egyetlen felhőt sem. amikor a 'Mátra mögött, Gyöngyös könyékén és még tovább is, végre kiadós zápor locsolta magához a növényzetet.

Hosszú, forró nyár!

Az volt, s aligha van kedve dalra fakadnia tőle az embernek. Még akkor sem és ott sem, ahol mint fentebb jeleztem kisebb, vagy másmilyen jellegű a gond. Mert ugyan igaz, hogy megtermett az idéini is tisztességgel az ország kenyere — teljes mérleget vonni még a szakemberek sem vonnak, nemhogy én —, s bár az is kétségtelen, hogy az aszály okozta károk miatt ténylegesen csökkent a tervezetthez képest, illetőleg a kukoricát is beleértve csökkeni fog az országos termésátlag, csak gondjaink lesznek, de baj nem.

Gondjaink igen, baj nem!

Egyszű kijelentő mondat ez, csak magam felkiáltójeleztem meg, mert felkiáltásra méltó. Ugye ki gondolná, hogy a termékboltok és a politika egymást feltételező valamik? Pedig politikáról, az agrárpolitikáról van szó, ha a terményboltok árukészletét és kínálatát nyugodtan várhatjuk majd. Az agrárpolitikáról van szó, ha tudjuk és tudják is a gazdaságok — a kisgazdaságok is! —, hogy szó sincs és szó sem lehet „feketepiacról”, mert mondjuk kevesebb kukorica termett. Szavatolt állami áron juthat

hozzá az állattartó, a növénytermesztő mindahhoz a termékhez, vetőmaghoz, takarmányhoz, amire szüksége van és lesz. Az időjárás gondokat okozhat, de országos bajt semmiképpen sem.

Gondot például, hogy az aszálytól legjobban sújtott és valóban károkat szenvedett területekre az ország más részéből kell és lehet takarmánynak valót szállítani például. Hogy a szokásostól eltérően most központilag is irányítják a segítséget a termelés zavartalan folytatásához. Gondot az irányítóknak, a tervezőknek, szervezőknek, de ezek a gondok lényegében megmaradnak a „szakmán” belül, nem hatnak ki például az ország belső ellátására a?m.

Tíz esztendeje? — de húsz éve minden bizonnyal egy országot rázott volna meg gazdasági alapjaiban az ilyen nyár, mint a mostani. A háború előtt, vagy a felszabadulás után — talán nem túlzó a kifejezés — katasztrofális lett volna az egész ország helyzete. De miért megyünk vissza a múltba? Egy ilyen időjárás a tőkés országok mezőgazdasági kisüzemeinek, a farmerek tömegeinek tragédiáját hozza magával, belebuknak a termelésbe, képtelenek újra talpra- állni. Amit a biztosító fizet, az többnyire csak a kárt téríti meg, ha megtéríti, de nem ad lehetőséget a termelés bővítésére, átszervezésére a továbblépésre. Az aszály nemcsak a Szahel övezetben képes pusztítani, de a társadalmilag magasabb fejlettségi és szélességi fokon élő közösségekben is.

A magyar mezőgazdaságnak nem kell aggódnia, csak dolgoznia. A különösen nagy kárt szenvedett szövetkezetek mellé odaáll a szocialista állam és készleteiből segítséget nyújt.

íme az agrárpolitika!

— Az a csodálatos a mi szakmánkban — mondta egyszer, nem is olyan nagyon régen egy szövetkezeti szakember —, hogy újra lehet és kell kezdeni. Aszály? Vetni kell újra, hogy a következő évben arathassunk. Es ami még érdekesebb, megfigyeltem, hogy ilyen év után jön az igazán kedvező... Igen, mindig újra lehet kezdeni,

mert mindig van beteljesülő remény — mondta mély meggyőződéssel és nékem aligha van rá okom, hogy ebben akár egy pillanatig is kételkedjem.

Hosszú, forró nyár.

Hát nem volt ez egy televíziós szórakoztató műsor, az egyszer biztos. De jönni fog mert jönnie kell, egy hosszú, kellemes ősznek, az azt követő ugyancsak hosszú, és bízzunk benne, hogy sokat hozó új mezőgazdasági évnek. És amit majd elfelejtettem: országosan a tervezetthez képest mutatkozik az elmaradás. Most! De amit mi terveztünk, az már régen a világszínvonalat ostromol- oly hosszú és forró nyár sem tudja. És ezt az ostromot egy még- ja immár sikertelenné tenni.