Népújság, 1983. augusztus (34. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-12 / 190. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1983. augusitus 12., péntek A történelem üzenete Pécsi István műemléki barangolásairól PÉCSI ISTVÁN ÜZENNEK AZ ŐSÖK MŰEMLÉKI BARANGOLÁS HEVES MEGYÉSEN Kanadai Banffban — ausztriai Salzburgban Magyar tv-produkciók nemzetközi fesztiválokon A közeljövőben sorra kerülő két nemzetközi fesztiválra kaptak meghívót a Magyar Televízió produkciói. Augusztus 15. és 21. között a kanadai Banffban rendeznek televíziós találkozót, amelyen első alkalommal vesznek részt hazai alkotóműhelyekben készült filmek. A dokumentumműsorok keretében A kötelék, valamint a Börtönben az uram című filmet vetítik le. Az előbbi operatőr-rendezője, Edelényi Gábor, a Nyíregyházi. Mező- gazdasági Főiskolán dolgozó három fiatal kötelék-műre- pülő gyakorlatát kapta kameravégre a múlt esztendőben. A film a kötelék kialakulásáról, egy gyönyörű és nem veszélytelen sport műhelytitkairól ad képet. A másik alkotásban két fiatal rendező, Gém György és Moldova Ágnes a magyarországi börtönökben folyó nevelőmunkát mutatja be. E hónap 16-tól Salzburg operafilmek fesztiváljánál; ad otthont. A háromévenként sorra kerülő rendezvényen a Magyar Televízió versenyfilmjeként Székely Endre: Kőzene című operáját vetítik le. A Tv Zenés Színházának felkérésére született kompozíciót — amelynek librettóját Vészi Endre írta —, idén áprilisban láthatták- hallhatták a tv-nézők. A 36 perces, négy jelenetből álló mű egy társát kereső leány történetéről szólva a divatos magatartásformákat meglovagló látszatművészet, az igazi tartalom nélküli művészi modernkedés ellen lép fel. A Mikó András rendezte film főszerepeit Csengery Adrienne, Gáti István és Korcsmáros Péter énekli; az Állami Hangversenyzenekart Mihály András vezényli. A fesztivál zsűrijében a Magyar Televíziót Strausz Kálmán, a komoly zenei osztály vezetője képviseli. A salzburgi fesztiválon rendszeresen szerepelnek magyar tv-alkotások. Legutóbb Lendvay Kamilló Tisztességtudó utcalány című operája aratott sikert, 1977- ben pedig a rendezvény kü- löndíjával tüntették ki Vajda Jánosnak Barabás című művét. (MTI) „Az ódon kapuhoz öreg utca vezet. Ide már alig hallatszik motorizált világunk fülsértő zsivajgása. Látod még a modern háztömböket, az egy kaptafára készített betonkolosszusokat, ám képük egyre halványodik benned. Érzed és engeded, hogy mindinkább elbűvöljön a nagy hipnotizőr, a Múlt. Jelened gondjai, örömei közömbössé válnak számodra. Sejted és várod, hogy hajdanvolt emberekkel találkozol, s egykori érzelmek, indulatok ejtenek rabul.” • így ír Pécsi István „Üzennek az ősök” című most megjelent könyvének egyik fejezetében, s rögtön hozzátehetjük: a szerző személyében igen avatott és értő kísérőt kapunk a Múlt megidézéséhez, a hajdanvolt emberekkel, érzelmekkel, indulatokkal való találkozáshoz. Heves megye műemlékeinek megismeréséhez. A kötetben található írások megjelentek a Népújság hasábjain az elmúlt évek során, sőt a Központi Sajtószolgálat jóvoltából más megyék lapjaiban is. Minden írás önmagában is kerek és egész. Egy-egy jellegzetes műemléket mutat be, belehelyezve építésének korába, de egyben a történelem folyamába • is. - Mégis a kötet egészében több, mint az egyes írások ösz- szessége: sugárzik belőle a történelem megismerésére való buzdítás, az ősök által teremtett értékek tisztelete, az értéket teremtő alkotás dicsérete. Maga a szerző sem titkolja ebbéli szándékát:” .. .a múlthoz ezernyi szállal kötődöm, s hiszek abban, hogy jövőt csak úgy építhetünk, ha tanulságait sokoldalúan kamatoztatjuk, ha a régvolt századok erényeiből és hibáiból egyaránt okulunk, s így formáljuk magunkat emÉvről évre keserű tapasztalat, hogy bár az általános iskolában egyre nagyobb szükség van technika szakos pedagógusokra, a keret mindig csak pótfelvétellel telik meg. A fiatalok felkészültsége úgy tűnik az idén sem nyugtatta meg a Ho Si Minh beribb emberré.” — írja a kötet előszavában. S hogy miképpen — erre is választ ad. „Nem használva szakzsargont, kerülve a teljesen felesleges tudományoskodást, a száraz tálalást... Ehelyett az olvasmányosság előírásainak akartam eleget tenni — méghozzá következetesen —, a cél érdekében hadba vetve a fordulatos kifejezés- mód kelléktárát.” Nyugodtan leírhatjuk, hogy Pécsi István e törekvése teljességgel sikerült. Kerülte a tudományoskodást, de nem a tudományt, megbízható adatokra támaszkodva érdekesen és lenyűgözően, olvasmányosan tálalja például a feldeb- rői, a gyöngyöspatai, gyön- gyössolymosi templom keletkezésének történetét és későbbi sorsát, vagy a kastélyokat említve mondjuk a pétérvásárit, a tarnaörsit, a boconádit, a noszvajit. Gondot fordít a népi műemlékek, például a nagyrédei zsellérház, a noszvaji Gazdaház, a kisnánai paraszt- ház, az átányi népi műemlékház bemutatására, de nem feledkezik meg a nagy történelmi személyiségek egyes műemlékekhez való kapcsolatának ábrázolásáról sem. Például, hogy miként harcolt a kalapos királlyal Eszter- házy Károly herceg, egyben püspök az egri líceum megTanárképző Főiskola tanárait: a 261 jelentkező kétharmadát azért utasították el, mert még a kívánt pontszám felét sem szerezte meg] vagy el sem ment az írásbelire. A felvettek egy része már jelentkezett az idén valamilyen egytemre vagy főépítéséért. De bemutatja a kötet mindazokat a törekvéseket is, hogy mit tettek elődeink és kortársaink a műemlékek védelméért, a múlt megőrzéséért. Erre igen jó példa az egri belvárosi rekonstrukciót feltérképező fejezet. A könyv legfőbb erénye az érdekesség, az olvasmányosság. Ha valaki belekezd lapozgatásába, aligha tudja letenni, újra és újra ösztönzést kap a következő írás olvasásához. A lapokon élethűen elevenednek meg a régmúlt történetek, a hajdani emberek — nevesek és névtelenek egyaránt — és idéződnek meg a régi indulatok, hangulatok. Pécsi István a történelemszerető, kutató ember buzgalmával sarkall másokat is arra. hogy megismerje népünk és szű- kebb hazánk történetét, jó lendületet adva a honismereti mozgalomnak is. A könyv illusztrációs anyagát adó fényképeket is a Népújság munkatársa, Szabó Sándor fotori porter készítette — szintén kedvet keltve a műemlékek megismeréséhez, személyes megtekintéséhez. A kötetet a Heves megyei Idegenforgalmi Hivatal adta ki — nem első ízben mutatva példát a hasznos kezdeményezések felkarolásában. Kaposi Levente iskolára, s csupán hárman voltak olyanok, akik a gimnáziumokban és szakközép- iskolákban elérhető legmagasabb pontszámot — hatva- nat — hoztak magukkal. A kémia—technika szakon olyan kevesen nyújtottak jó teljesítményt — mindössze öten (!) —, hogy Egerben ilyen párosítás ebben az évben nem indul. A pótfelvételi nyomán R. Kirejev: Konzultáció Egy fiatalember állt a küszöbön, kezében irattartóval, író volt. Kezdő író ... Azt mondta, hogy nagyra értékeli a könyveimet és szeretné, ha... — Soha — vágtam közbe. — Soha nem fogom elolvasni a kéziratát. — Miért? Lehet, hogy az én szerény próbálkozásaim... — Annál inkább! — szakítottam félbe. — Akkor sem olvasom el, ha nem reménytelenül rosszak. Akkor sem, ha felcsillan bennük a tehetség szikrája, akkor sem, ha istenáldotta tehetséget rejtenek. — De miért? — Mert maga előtt már mindent elmondtak. Mindaz, amiről maga ír, már nem új. Egyébként valaki ezt már 400 évvel ezelőtt megértette és újra elmesélte — igaz, saját szavaival — a már leírtakat. Például Rómeó és Júlia történetét. Ügy, hogy maga már a harmadik vagy a negyedik, aki nekifut. Ha nem éppen a századik. A fiatalember az egyik kezéből a másikba tette az iratgyűjtőt. — De én nem tudom megállni, hogy ne írjak. — írjon leveleket, fellebbezéseket, írásbeli 'jelentéseket és tantervi utasításokat, szabadságkérelmeket, névtélen leveleket, az ördög vigye el. Vezessen naplót a kiadásairól és az időjárásról. Töltse ki sajét kezűleg a blankettákat a mosodában, írjon bevételi nyugtákat a takarékpénztárban, vagy ha más nincs, kiadási nyugtákat. írjon a liftben, amikor senki nem látja, de krétával, kedvesem, krétával, krétával, hogy le lehessen törölni. Végső esetben fogalmazzon szerelmes leveleket a barátnőjének. Van barátnője? Lesütötte a szemét és elpirult. — Tehát van! — kiáltottam. — Van barátnője, és maga, ne haragudjon, de szamárságokkal foglalkozik, ö, ha tudná, mennyit kockáztat! — Hogyhogy? — Még kérdi? ... Ha most karon fogja a lányt, látja a mosolyát, elakad a lélegzete. Ez van most. De később? Tudja, hogy mi lesz magából később? — Mi? — suttogta. — Hát az, hogy ha majd kézen fogja a csodálatos teremtést és remegni kezd, önkéntelenül fölfigyel: ahá, reszketés! Jó lesz egy szerelmi jelenethez. Megjegyzi magának: a lapocka táján kezdődik és halad lefelé a lép irányába. Micsoda szerelem ez?! Miféle extázis, ha éjjel-nappal éber felügyelet alatt van az ember! Mondja, fél maga a kutyáktól? — Nem, nem félek. — Akkor majd fog! Félni fog a kutyáktól, a vihartól, az autószerencsétlenségtől, az állott pirogtól (a frisstől is) a huligánoktól, a kollégája betegségétől, hogy a rákot már ne is említsem. A fiatalember hallgatott. — Ha majd kibontakozik a fantáziája — folytattam —, és ez elkerülhetetlenül bekövetkezik, elég lesz az utcán meglátnia egy kutyát, s máris borzalmas kép tárul a szeme elé. A kutya fogvicsorítva támad magára, fogai a húsába mélyednek... Vagy azt hallja az autóbuszon, hogy valaki meghalt érelmeszesedésben. Hazamegy, kinyitja a lexikont, és azonnal fölfedezi magán ugyanazokat a tünteket... Vagy azt hitte, hogy a fantáziája, ha nap mint nap írással edzi, mindig engedelmes szolgája marad? Ö nem! Nagyon hamar megtagadja az engedelmességet... És a kisebbrendűségű komplexus? És a biztos vereség a klasz- szikusokkal folytatott örök versengésben? Hát az állandó munka, ünnepnapok, szabadság nélkül —, hisz egy igazi író, mint köztudott, állandóan dolgozik. Láttam, hogy vendégem meginog. — De... — Tudom! — kiáltottam. — Nem tud tökéletes boldogságot elképzelni írás nélkül. Hát akkor nevezzen meg nekem legalább egy boldog írót! Legalább egyet! Tolsztoj? Elmenekült otthonról és idegen ágyban halt meg. Balzac? A kávé ölte meg 50 éves korában — férfikora teljében. Stendhal az utcán halt meg, csak egyetlen újság közölt róla egy kurta nekrológot, abban is megmásították a családnevét. Maupassant megőrült, Cervantes szerzetesnek ment. Gogol... — Elég! — kiáltotta. — Elég! S kirohant. Én pedig elővettem egy köteg tiszta papírt és leírtam: „Hatodik rész. Első fejezet”. (Fordította: Horváth Ida) Pusztavacs ürügyén Pusztaszerről tanult'az iskolában a ma élő valamennyi generáció! Anonymus szerint itt tartotta Árpád az első törvényhozó gyűlést. A tizenharmadik század elején épült román stílusú bencés apátság romjai mellett áll az ezeréves emlékmű Árpád szobrával. Ismeretes, hogy 1945. március 15-én itt vette kezdetét a földosztás. Pusztavacs mostanság vonult be a köztudatba, ha a kezdeményezés hagyománnyá válik, akkor minden bizonnyal a történelembe is! Elő az Űj Magyar Lexikont, lássuk mit ír Pusztavacsról? „Pest megye dabasi járás 1780 lakossal”. Ez bizony nem sok ahhoz képest, amennyit napjainkban hallunk és látunk Pusztavacsról. Illik tudnunk mindenekelőtt, hogy ez a kis alföldi falucska az ország közepe! Ezenkívül most már azt is, hogy a Képes Űjság által szervezett fesztivált más rendező szervekkel — mint az Országos Béketanács —, közösen hatalmas méretű, nagyszerűen sikerüli békedemonstrációvá változtatták. — Százezernél több jegy kelt el a különböző rendezvényekre — írta az újság! A pusztavacsi fesztivál tulajdonképpen hatalmas kétnapos népünnepély volt, amely százarcú vidámsága, szórakoztatása mellett egyben hittétel is volt a béke ügye mellett. Első hallásra nehezen érti meg az ember, hogy egy népünnepély sokszínű látnivalóival, lakodalmaival, hogyan fél össze egy olyan halálosan komoly témával, mint a béke és a háború kérdése? Pusztavacs népünnepélye és békedemonstrációja az idén egybeesett a hirosimai atomtámadás évfordulójával is, amikor szerte a világon milliók emelték fel szavukat a béke ügye mellett. Felvonultak, tiltakoztak, táviratokat küldtek a kormányoknak. És követeltek! — Soha többé háborút! A gondolkodó ember a tv-nézés, rádióhallgatás, újságolvasás közben önkéntelenül is felteszi magának a kérdést: Van-e súlya, értelme ezeknek az akcióknak? És ha van, milyen hatásúak ? Olvasom az egyik lapban, hogy Norman Mailer jobboldaliként számon tartott amerikai író nemrég megdöbbentő kijelentéseket tett: kiszámította többek között, hogy a Föld 164 országa közül jelenleg negyvenben dúl a háború négymillió reguláris katona részvételével, és hogy a háborúk harcaiban eddig ötmillió ember veszítette el az életét. — Egyre inkább „beletörődünk” a világégésbe, — sajnálkozik a hatvanesztendős Mailer, és riasztó eseményeket jósol a nyolcvanas évekre ... — Agresszívek vagyunk és nem vagyunk képesek eltűrni a világ pacifizmusát! — írja a jövőtől, a világpusztulástól rettegő, de a békéért a kisujját meg nem mozdító legtermékenyebb, de legellentmondásosabb amerikai író. Mailer felmérései a jelenleg folyó „kis” háborúkat illetően valószínűleg helytállóak. A világ szerencséjére viszont a béke és háború ügye nem kizárólagosan — és reméljük nem is elsősorban — az amerikai imperialista körök kezében van. Igenis! Hallassák szavukat mind erősebben a háborút elítélők szerte a világon. Százmilliók szavát nem lehet meg nem hallani... Ezért volt értelme a békedemonstráriónak hazánk közepén, Pusztavacson is! Szalay István Megkezdődik az egységes tanárképzés Kísérlet a Janus Pannonius Tudományegyetemen Az új tanévben megkezdődik az egységes tanárképzés a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen; az országos jelentőségű kísérlet lényege az, hogy általános és középiskolai oktatásra egyaránt képesített szaktanárokat képezzenek egyetemi szinten. Az új oktatási rendszer tehát a pedagógusképzés tartalmi és módszertani megújítását szolgálja, különös tekintettel a hallgatók gyakorlatközpontú felkészítésére. A kísérlet időtartama tíz-tizenöt év lesz, s a Pécsett szerzett tapasztalatok alapján döntenek majd az egységes tanárképzés általános bevezetéséről. A Minisztertanács 1981-ben határozatot hozott arra, hogy a pécsi tudományegyetemen — az általános iskolai tanárok négyéves képzésének folytatása mellett — meg kell teremteni az egyetemi szintű, ötéves időtartamú, egységes tanárképzés feltételeit. Ennek megfelelően megszűnt a Pécsi Tanárképző Főiskola, és létrejött a Janus Pannonius Egyetem tanárképző kara. Az új fakultás a másfél éves felkészülés után szeptemberben megkezdi — egyelőre csak a társadalomtudományi szakokon — az egységes képzést, emellett természetesen ellátja az altalános iskolai tanárképzés feladatát is. Fischer Ernő, a tanárképző kar dékánja elmondta, hogy hat szakpáron indul meg a képzés, mégpedig a következő párosításban: irodalom és magyar nyelv, irodalom és esztétika, magyar és orosz nyelv, magyar és angol nyelv, történelem és orosz nyelv, s történelem és angol nyelv. Körülbelül száz hallgató kezdi meg az ötéves tanulmányait ezeken a szakokon. A későbbiek folyamán — a személyi és tárgyi feltételek megteremtésével — további társadalomtudományi szakokra terjesztik ki a képzést. Előreláthatóan a nyolcvanas évek közepén megindul az oktatás a természet- tudományi szakokon is. Az új képzési rendszerben — a kísérleti jellegnek megfelelően — számos tartalmi és módszertani változás történik. Bevezetik az úgyneve. zett kiscsoportos oktatást, azaz minden szakterületen tizenkét-tizennégy hallgató dolgozik majd egy-egy csoportban tanáraik vezetésével. Nem az előadás lesz a domináló oktatási forma, hanem az aktívabb szemináriumi és gyakorlati foglalkozás. Csökkentik az óraszámot, hogy több idejük legyen a diákoknak az önálló munkára, s főleg: több időt tölthessenek a könyvtárban. A folyamatos tanulás végett nem különítik el a szorgalmi és a vizsgaidőszakot, hanem négy negyedéves képzési rendszert alakítanak ki és az egyes tantárgyak a negyedévi vizsgával zárulnak. (MTI)
