Népújság, 1983. augusztus (34. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-02 / 181. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. augusztus 2., kedd S. Víz alatt Pompeji a Nápolyi-öbölben MIÉRT VOLT SZÜKSÉG? Mesterséges nyelvek— a reneszánsztól napjainkig Ha csendes a tenger és a nap, akkor világosan felismerhető az elsüllyedt római város, amelyet Olaszországban „víz alatti Pompeji- nek” hívnak. A Nápolyiöböl északi csücskében lévő Baja fürdőhelytől nem messze, mintegy 10 méterrel a víz alatt villák romjait, utakat, tereket, fürdők romjait, teraszokat, lépcsőket, kapukat és oszlopokat lehet felismerni, amelyeket ellep a tenger állatvilága. Ez egyedülálló múzeum, amelyet azonban eddig csak búvárok és víz alatti kutatók tudtak megtekinteni. A „víz alatti Pompeji” felfedezésének története három évvel ezelőtt kezdődött. Halászok két márványkart találtak a hálójukban, amelyek egy Jx>roskancsót öleltek át. Akkor kezdődött el a rendszeres kutatás. Víz alatti régészek láttak munkához és először egy fej nélküli, erősen szétmaródott szobrot hoztak felszínre, amelyet Odüsszeusz szobraként azonosítottak. Odüsszeusz viszont a nimfák templomának nyomára vezetett. A templom egyik pompás tere 24-féle márványból épült és különböző szobrok díszítették. Közülük az egyik egy gyerekalak, feltehetően Messalina lányának márványportjéra. Piero Gianfrotta professzor, római régész véleménye szerint rendkívüli jelentőségű felfedezésről van szó. „Valószínűleg egy kb. 25 hektáros városra bukkantunk — mondta. Egy másik, hasonlóan pompás épület a Caesar palotájának látszik.” Tervszerűen kezdődik a felkutatás, a rendszerezés és a megtisztítás költséges vállalkozása. Az ingyen dolgozó lelkes sportbúvárok segítsége nélkül pénzügyi okokból nem tárhatnák fel az elsüllyedt római várost. A tudósok véleménye szerint a város egykor a gazdag rómaiak egyik legmodernebb luxus-fürdőhelye volt. Arisztokraták, bankárok, kereskedők és hajótulajdonosok építettek itt maguknak p>omp>ás villákat úszómedencékkel és csodás kertekkel. Később a talaj egyre jobban süllyedt, a tenger feltartóztathatatlanul elöntötte a várost, míg végül teljesen elmerült. (Berliner Zeitung) Svájc fővárosa, Bern dicsekedhet azzal, hogy ott már háromszor rendezték meg az Eszperantó Egyetemes Kongresszust: először 1913-ban, majd 1939-ben, ezt követően pedig 1947-ben gyűltek össze ebben az európai metropolisban a világ eszperantistáinak képviselői. Ezt a rekordot azonban most utoléri Budapest, mivelhogy az 1929-ben és 1966- ban itt megtartott U niver sala Kongreso után megint- csak mi vagyunk a házigazdái ennek a világszerte számon tartott eseménynek. Egy egész héten át — július 30-a és augusztus 6-a között — tanácskoznak a Duna partján a mesterséges nyelv tudói, tanítói, mégpedig arról, hogyan lehetne, s kellene az eddigieknél is jobban elterjeszteni a szóbeli és írásbeli érintkezésnek ezt az eszközét. Sorrendben a hatvannyolcadik kongresszusa ez a nyelvet megalapozó lengyel szemorvos, Zamenhof követőinek, s ez a tekintélyes szám is jelzi: az eszperantó, miután azt ez a varsói doktor 1877-ben kitalálta, él, virágzik, az egymást követő generációk köréből is újabb meg újabb híveket toboroz. Az, hogy tulajdonképpen miért volt szükség egy ilyen nem természetes nyelvet megszerkeszteni, nemigen szorul magyarázatra. Az emberiségnek az az igénye hívta életre, amely szerint modern korunkban is lennie kell valamiféle latinnak. Tehát egy olyan szó- és grammatikai rendszernek, amely ' a tájékozódást, a szakmai vagy magánjellegű eszmecserét a lehető legegyszerűbbé teszi. Zamenhof — eredeti nevén Samenhof — természetesen nem elsőként alkotott mesterséges nyelvet. Előtte is nagyon sokan próbálkoztak ilyesmivel. Már a reneszánsz kor idején fölmerült annak a gondolata, hogy kellene valami olyan beszédféleséget fabrikálni, amelynek segítségével megértené az egyik ember a másikat — mármint akkor, ha nem ugyanannak az országnak a szülötte. A XVI. század utópistáinak tollán aztán sorra megszülettek a különböző, egyetemesnek szánt nyelvábrán- dok: Morus Tamás Utópiájának szigetlakói, Francis Bacon Új-Atlantiszának szereplői műnyelveken is értekeztek. lEgy évszázad múlva, az 1600-as évek közepén már egészen részletes elképzelések születtek arról, hogyan lehetne a fogalmaknak egységes jeleket adni. A ma- magyar származású kiváló cseh pedagógus, Comenius Ámos János is megpróbálkozott egy ilyen mű összeállításával. Szándéka szerint a nyelvteremtőnek a leghétköznapibb valóságból kell kiindulnia, és annak min- deneki által ismert jelenségeit kell egy-egy találó kifejezéssel megjelölni. Telt múlt az idő, és a múlt század közepén — egészen pontosan 1854-ben — már kongresszust is tartottak a mesterséges nyelvek hívei. Münchenben gyűltek össze, és ők is csak annak az igazát ismételgették, hogy a fogalmaknak kell általános érvényű elnevezéseket adni. Pontosan huszonöt évnek kellett még eltelnie ahhoz, hogy a legelső „világnyelv”, a volapiik megszülessen. Schleyer svájci plébános agyából pattant ki ez, s lényege szerint már sokban hasonlított az eszperantóra. Röviden szólva a volapük a hagyományos nyelvek olyan kivonata, amely a legkönnyebben elsajátítható szavakat gyűjti egybe, egy szintén egyszerű nyelvtan keretében. Schleyer atya után nem sokkal jelentkezett Samen- hof-Zamenhof. Mégpedig álnéven, mert nyelvtervezetét Doktoro Esperanto, azaz Reménykedő Doktor szignóval látta el. Mivel magyarázhatjuk a varsói szemész műnyelvének óriási sikerét, tehát azt, hogy immár több mint nyolcvan országban használják és körülbelül húszmilliónyi ember érti? Elsősorban azzal, hogy szókészlete valóban egyszerű. Túlnyomó többségében olyan latin eredetű szavak- iból áll, amelyek a történelem folyamán számos, úgynevezett természetes nyelvben meggyökeresedtek. Ezekhez a latin kifejezésekhez némi germán elem is társul, valamint egészen csekély számú szláv szót is felfedezhet az, aki az eszperantó tanulására adja a fejét. Amilyen kevéssé bonyolult — egy forrásból eredő — ennek a nyelvnek a szókincse, ugyanolyan könnyen elsajátítható a nyelvtana is. Csak egyetlen példa: az eszperantónak csupán — csak alany- és tárgyesete van — a többi viszonyítással nem kell bajlódni. Jean Jaures, a franciák híres szocialista politikusa, aki a századforduló után ismerkedett meg az eszperantóval, joggal mondhatta, hogy ez a nyelv a demokrácia latinja. S az is, mert amiként hajdan a latin közvetített a nemzetközi politika és a tudomány világában, úgy mostanság ezt a szerepet az eszperantó veheti — a tapasztalatok alapján veszi is — át. A Budapesten megnyílt egyetemes kongresszus bizonyára fontos mérdföldkő lesz e nemzetközi nyelv egy évszázados történetében. A. L. H eti umor ét elején — Éva, ne mondd mindig Martinnak azt, hogy „szerelmem", nekem ez annyira nem tetszik. — Igazad van, mama, de még mindig jobb. mintha egyszer véletlenül Dusánnak szólítanám! ★ — Te tudtad, hogy Luciano az Istennel szokott beszélgetni? — Ki mondta ezt neked? — ö maga. —* Akkor hazudik. — Hazudik? El tudod rólam képzelni, hogy szóba állok egy hazudós emberrel? ★ — Mama, Jana megmondta neked, hogy eltörtem a vázát? — Nem mondta meg... — Jól van, akkor én se mondom meg, hogy ő pedig leöntötte tintával a szőnyeget. ★ — Ne felejtsd el, hogy Patrick szomszéd tartozik nekünk 50 fonttal — mondja a haldokló skót a feleségének. — Nem felejtem el... — És azt se felejtsd el, hogy McTavish-nek három fonttal tartozunk. — Istenem — sóhajt a feleség —, már megint félrebeszél! ★ — Milyen kár, hogy a férje röviddel az esküvőjük után meghalt... — Érdekes, éppen ezt mondta tegnap a második férjem is. it — Mielőtt kanyarodunk, ne felejtse el kitenni az irány jelzőt! — mondja a tanulóvezetőnek az oktató. — És mennyire tegyem ki? MEGZAVART NYUGALOM (Fotó: .Szabó Sándor) AZ „ARANY GYAPJÚ"-DÍJAS NASA Más bolygók jelzései? Régészeti kincsek és a gazdasági bűnözők Svédország legnagyobb szigete a történelmi értékek fontos lelőhelye Gondolatok A legsúlyosabb lelki betegség a közöny. (Alexis de Tocqueville) Ha kétségeid vannak — mondj igazat! (Twain) A biztonság — szolgaság. (Jean Rostand) Az ellentmondások nem ellentétes, csupán egymást kiegészítő dolgok. (Niels Bohr) Olyan szép várakat építettem, hogy még a romjaikkal is megelégszem. (Jules Renard) Judás, légy a testvérem! — mondta Káin. (Urszula Zybura) Amikor az ember már nem kíváncsi semmire, akkor kezd öreg lenni. (Andre Siegfried) Mosolyogj, ha másért nem, a magad kedvéért! (Krecia P.)“ Érjétek el, hogy a becsületesség jobban kifizetődjék, mint a lopás és akkor nem lesz lopás. (Konfucius) A doktrínák legalább annyira megrészegítenek, mint az alkohol. (Sienkiewicz) Hibáink többsége inkább megbocsátható, mint azok az eszközök, amelyekkel leplezni igyekszünk őket. (La Rochefoucauld) Már most súlyos kritikák érik az/ amerikai NASA új programját, amelynek keretében a Földön kívüli civilizáció rádiójelzéseit kutatják. 1977-ben a NASA egy hasonló elképzelésért megkapta az „Arany Gyapjú”- díjat, amellyel azt a programot „tüntették ki”, amely az adófizetők pénzének legnagyobb pocsékolását jelentette. Tavaly megtiltották a NASA-nak, hogy további pénzt költsön a Földön kívüli lények kutatására. Idén mégis megint 1,5 millió dől- * lár áll a NASA rendelkezésére erre a célra. A pragramban részt vevő tudósok a mesterséges rádiójelek kutatására főleg egy újonnan kifejlesztett vevőt akarnak felhasználni, amely- lyel egy számítógépet beiktatva. egyidejűleg 74 ezer frekvenciasávot tudnak elemezni. Terveik szerint úgy fogják továbbfejleszteni a berendezést, hogy akár nyolcmillió frekvenciasávot is vizsgálhassanak egyidejűleg. Bár ez egy ilyen programra eddig példátlan ráfordításnak számit, mégis kevés eredményt ígér; ha ugyanis a mesterséges jeleket meg akarjuk különböztetni a természetesektől, mely utóbbiaknak többnyire nagyobb a sávszélességük, akkor az elemzés érdekében igen keskeny (egy Hertz szélességű) frekvenciasávokra kell áttérni, így pedig a berendezés egyidejűleg megint csak nyolc megahertzet tud átfogni. Csakhogy az a frekvenciaszélesség, amelyen a Földön kívüli lények — ha egyáltalán léteznek — jeleket tudnak kisugározni, legalább ezerszer nagyobb. Ehhez járulnak még azok a további korlátok, amelyek a korábbi kutatási akciókat is már eleve kudarcra ítélték. Ha minden olyan csillagot célba vesznek, amely körül lakott bolygó keringhet és csillagonként csak ezer másodperces mérést végeznek, az időszükséglet akkor is jelentős. A Puerto Rico-i Arecibóban lévő nagy rádiótávcsővel fel tudják -fogni hasonló nagyságú rádiótávcső távoli jeleit, de csak akkor, ha az idegen távcső a Földre irányul. Erre azonban nem lehet számítani, ha feltételezzük, hogy a Földön kívüli lények az emberekhez hasonlóan viselkednek. Így tehát irányítatlan jeleket kell keresni, méghozzá olyanokat, amelyeket nagyjából folyamatosan sugároznak ki. Másképp igen kicsi a yalószínűsége, hogy ezer másodperc alatt fel lehet őket fogni, összehasonlításul végeztek már kísérleteket a Földről kisugárzott és más égitestekről visszaverődött tévé* és radarjelekkel, de ezeket a tévéjelek esetében 1,8, a radarjelek esetében 18 fényév távolságból sikerült felfogni. Gyakorlatilag teljesen kizárt, tiogy a Földtől ilyen távolságon belül technikailag fejlett Földön kívüli lények éljenek. A NASA mégsem téríthető el terveitől. A kutatóakciót végül is 1990-ben akarja beindítani az arecibói, és hat másik, teljesen egyforma rádiótávcsövével, amely Gold- stone-ban, Madridban és az ausztráliai Tidbinbillában vannak. Persze ezt csak akkor teheti meg, ha kap még pénzt ehhez a vitatott vállalkozáshoz. (Frankfurter Allagemieine Zeitung Ismét kalózok kerülgetik Gotlandot: titokzatos kincseket keresnek, ök azonban már nem hasonlítanak a régi kalózokra; kalapot, nyakkendőt hordanak, és elektronikus felszerelésekkel kutatnak kincsek után. Maj- vor östergren régésznő, aki nemrég felhívta rájuk a figyelmet a svéd televízióban, 200-ra becsüli a számukat. „Gazdasági bűnözőknek” nevezi őket, mert haszonlesésből titokban megpróbálják elvadászni a régészek elől azokat az értékeket, amelyeket még mindig rejteget a gazdag történelmi múltú és legendáktól övezett legnagyobb svéd sziget mélye. Majvor östergrennek igaza van: Svédországban alig 3001 négyzetméteren sehol nincs ennyi kultúrtörténeti kincs, mint Gotlandon. A növény- és állatvilág ritkaságaihoz csatlakozik a történelem előtti emlékművek és leletek egész sokasága: ezek minden régész szívét megdobogtatják. S a kő- és bronzkorból származó síroknak, a várromoknak, a régi hanza- város, Visby falainak és a gazdag arany- és ezustkin- cseknek hosszú, változatos történetük van, amely a régi vikingektől és nagy utazásaiktól egészen a XVII. századba nyúlik, amikor Gotland végleg a svéd birodalom része lett. Ebben az időben regisztrálták a szigeten az első leleteket. 1685-ben egy fa kiásásakor egy megsérült ezüstdórot, valamint 373 arab érmét találtak. Ezeket és a rákövetkező leleteket azonban inkább különlem gességeknek, ritkaságoknak tekintették. Miután 1835-ben megkezdődött a rendszeres régészeti kutatás, a gotlandi és főleg stockholmi múzeumok megteltek csatabárdokkal, lándzsahegyekkel, tőrökkel, gyűrűkkel és karperecekkel, de mindenekelőtt a világ minden részéből származó érmékkel. Mindez arról tanúskodik, hogy Gotland kereskedelmi központ volt már a vikingek idején, akik egészen Oroszországig és a Közel-Keletre is elhajóztak. Utoljára két alkalommal kerültek elő értékes leletek: 1967-ben P. A. Cron lumme- lundai paraszt szántás közben 10 kilogramm súlyú arany- és ezüsttárgyakat talált, melyeket a kutatók szerint 1140-ben áshattak el. 1975-ben pedig egy hemsei iskolai osztály bukkant rá egy nyúl odújában a vikingek egyik legendás kincsére, a X. századból származó 1439 érmére, gyűrűre és agyagedényre. (Neues Deutschland)
