Népújság, 1983. augusztus (34. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-05 / 184. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1983. augusztus 5., péntek CSAK A FELNÖTTKORZETBEN Pontozzák az orvosokat Mintha valamiféle „vég. bizonyítvány” lenne: ösz- szeállítottáik az orvosok pont- számát. Egy egész évi tevékenység minősítését szolgálja az értékelés. A városiak a legjobb esetben hetven, a községiek pedig száz pontot gyűjthettek össze. Most történt meg mindez az első esetben Gyöngyösön ás. Bevallom, engem nagyon érdékelt az új módszer. Kíváncsivá tett. Azt szerettem volna megtudná, lki.k a „zsűri” tagjai, és mit hasznosíthatnák mindebből az érdekeltek. A megyei értekezleten A városi főorvos, dr. Thu- róczy János a következőiket mondta: — Tavaly a megyei értekezleten ismertették a jelenlevőikkel: városi, járási főorvosakkal, intézmények vezetőiivei, a tanácsi illetékes tisztségviselőkkel, a társadalmi szervekkel, .hogy bevezetik a felnőttkörzetekben az orvosi munka pontozását. — Milyen szempontok szerint? — A gyógyító munka, a közegészségügyi-járványügyi teendők, az egészségnevelési munka, az adminisztrációs tevékenység, az emberi, etikai magatartás, társadalmi, közéleti tevékenység, képzés, továbbképzés és a városkörnyéki községekben még hozzájárul mindezekhez az anya- és csecsemővédelmi munka. — Kik végzik a minősítést? — Mindig az adott területék vezető szakorvosai. Kivéve az adminisztrációt, amelynek minősítése a városi főorvos feladata, illetve ide tartozik még az emberi, etikai magatartás is. így kezdődött, ezek voltak a szempontok. A végrehajtás pedig,.. ? Az igazgató és helyettese Miután a körzeti orvosok is a kórházhoz tartoznak, annak egyszemélyi felelőse pedig a mátraalji településen dr. Mátyus László, őt is kérdeztem: — Az igaz, hogy a felelősség az enyém — kezdte a válaszát —, de ezért a területért, a járóbeteg-ellátásért az igazgatóhelyettes, a rendelőintézet vezetője ,a közvetlenül felelős személy. Mielőtt elkezdtük volna ennék a módszernek a gyakorlatát, arra hívtam fel a figyelmet, hogy a körzeti orvosok munkáját egységesen ítéljék meg. Például két belgyógyászati osztályunk van. De a csoportvezető orvosok sem tehetik meg, hogy ugyanazt a tevékenységet másként minősítsék. A részletekről dr. Molnár Tivadar beszélt: — A javaslatokat ’írásban toptam meg. Az összesítést szintén írásban terjesztettem a megyéhez. — Minden beküldött véleményt elfogadott? — Nem. Megtörtént, hogy módosítanom kellett. A szubjektivitás veszélye nem zárható ki ugyanis semmiféle olyan értékelésből, amelyet nem objektív méréssel végeznek el. — Mi történik a pontszámok nyomán? — Mindenekelőtt kialakul egy kép az egyes orvosok munkájáról, tevékenységéről. Ennek eredményeként a megye a jó teljesítményt jutalmazza is.' De a pontozásnak az is előnye, hogy feltétlenül igényli a jó kapcsolatot, a folyamatos megbeszélést a pontozók és a pontozottak között. — Miután minden város és járás pontoz, nem tételezhető fel, hogy senki sem akar lemaradni? — Nehéz kérdés, de a pontozás, mint az előbb is említettem, lehetőséget ad a szubjektivitásra. Maradjunk annál a kifejezésnél, amely eléggé diplomatikus és elég gyakran használt jogi kategória: nem kizárt. A pórt- és a szakszervezet Lehet-e nálunk bármit tenni az emberekkel kapcsolatban úgy, hogy arról a párt- és a szakszervezet ne tudjon? Nem. Kezdjük a szakszervezetnél, amelynek titkára a kórházban Kis Józsefné. — Én is ott voltam a megyénél azon a bizonyos értekezleten. Később megkaptuk a pontozás tervezetét, hogy minősítsük. De akkorra már bevezették. Világos, hogy a cél: mérni a teljesítményt. De a mérce most az ember, ami lehetőséget teremt az elfogultsághoz. Ezért voltak fenntartásaink. Az érintettektől hozzánk észrevétel, panasz nem érkezett. Hadd tegyem hozzá: a minősítés összeállításánál a szakszervezetet nem kérdezték meg. Az alapszervezet titkára dr. Szél Mária. Ezt mondta: — Amikor a rendszert nálunk bevezették, még nem voltam párttitkár. De amióta az vagyok, a pártrendezvényeken nem került szóba a pontozás. Elvben semmi kifogásom ellene, de tartok a szubjektivitás veszélyétől. — Kikérték a párttitkár véleményét a minősítés összegzésekor? — Nem. Én nem vettem részt ebben a munkában. A körzeti orvos Dr. pócsik József az Olimpia utcai rendelőben .tölti a nap megszabott óráit. — Amikor elkezdték, közölték velünk a pontozás célját és a módját is. Hogy már összesítették az értékelést, arról nem tudok. Nem emlékszem, hogy az értekezleten szóba került volna. — Jobb orvos lett a pontozás nyomán? — Ezt így nem lehet mondani. Egy tény: jobban oda kellett figyelnem az egyes területekre. — Mi a véleménye arról, hogy csak a felnőttkörzetek orvosait mérték meg? — Bevallom, furcsállot- tam. Régi panaszunk, hogy például a gyermekkörzetek orvosai nem tartanak éjszakai ügyeletet, a hét végi rendelésekkor sem mennek ki fekvőbetegekhez. Ugyanígy a fogfájós betegek ellátása is miránk vár éjszakai ügyeleteken, a hét végi napokban, Most ez a pontozás is csak minket érint. — Hogyan fogadták az új módszert? — Volt bizonyos ellenérzés a kollégáimban is. Osztályoznak bennünket, mint valami kisiskolásokat? — Javult a kapcsolata az intézettel? — Azelőtt is vagy a beteggel együtt mentem be a kórházba, ha ennek szükségét láttam, vagy utána érdeklődtem. — Ha más volt a diagnózis bent? — Abból csak tanulhatok. A lényeg azonban: tudjam, mikor kell a beteget a kórházba küldeni. Ma már itt, a rendelőben is adottak a lehetőségek bizonyos vizsgálatok elvégzéséhez. Nem kell a beteget mindjárt továbbküldeni. Az orvosi munka minősége tehát nem a pontoktól függ. Végezetül A szándék nem vitatható. Feltétlenül ösztönzi is a pontozás az orvosokat, akár bevallják, akár nem. Más dolog, hogy mennyi adminisztrációs munkát igényel ez is, amikor éppen eleget panaszkodnak az egészségügyiek is a sok rub- Liikázott papír miatt. Abban sem vagyak biztos, hogy a már meglevő és kötelező minősítést most még egy újabb formával szükséges bővíteni. Feltételezem, hogy a kol- légiális és a függőségi kapcsolatok elmélyítése a fontos. A tartalmi munka. G. Molnár Ferenc /£aw4SM&>r/ Szabad szombat Alig vártuk, végre megérkezett! Törvénybe iktattuk, bevezettük, örülünk neki... — Miről beszél? — A szabad szombatról. — Mi az, hogy szabad? Szombatnak szombat, de szabadnak éppenséggel nem szabad! Az életemben annyit nem güriztem, mint mostanában szombatonként. — Panaszkodik? Ne vicceljen! Vakargatja a fejét, pödörgeti harcsabajuszát, rángatja a vállát, míg végre megszólal: — Azt is lehet mondani. — Ugyan miért? Két pihenőnap egymás után... Nem hagyom elkalandozni, maradunk a szabad szombatnál és rágjuk a témát, mint a kutya a csontot. — öt napot dolgozik, kettőt pihen! Vagy nem igaz? — öt napot úgy, hogy beledolgozom a hatodikat is. — Azt ne mondja, hogy beleszakad a benti munkába! Rázza a fejét, így sem tetszik a fogalmazás. — Túlhajtom magam szombaton és vasárnap! Szőlőt, kertet vállaltam, nutriatenyésztésbe fogtam, a feleségem nyaggat, hogy tenyésszünk néma kacsát is. — Ha néma, az nem lehet rossz! — Kacsánál ez nem lényeges. A kacsa nem olyan, mint teszem azt a páva, vagy a gyöngytyúk, hogy nem hagyja aludni még a szomszédokat sem. Azt hiszem, a nutriatenyésztés rejtelmeibe kezd bevezetni, aztán a kacsatenyésztés előnyeit hangsúlyozza, de nem hagyom békén: — Szóval, nem szabad a szombatja? Hangosan felnevet, még a harmadik szomszédból is idefigyelnek: — A vasárnapom sem, uram! Amíg nem volt szabad szombat, azt mondtuk az asszonnyal: Ez az „egy” vasárnapunk van. Pihenjünk! Mit is lehetett volna mást kezdeni azzal az egy nappal? De most, hogy itt a szabad szombat, aztán néha még az ünnepet is idecsapják, ez már valami.- A múltkor megint emiatt volt köztünk szóváltás a feleségemmel. Azt kérdezi egy reggel: — Mit csinálsz ma, meg holnap? — Mit csinálnék? Pihenek! Elvégre azért van szabad szombat. — Te megőrültél! Két napig talán a hasadat sütteted majd a tóparton? — Szó sincs róla! Szombaton hajnalban permetezés a meleg miatt, délután tépjük a szőlő zöldjét. — Csontozunk talán? Még a szakkifejezésekkel sem vagy tisztában. — És vasárnap? — Vasárnap építed a nutriaólat! Segítsen a fiad is, meg az a részeges szomszédod... — Vasárnap nem lehet! Hajnalban pecázni indulok, délután meccs, este egy jó film lesz a tv-ben. Vasárnap déltájban feléjük sétálok. Szakad róla a víz és az udvaron készíti a helyet a jövendő nutriáknak. — Mit csinál? — Várom a hétfőt! — ordítja vissza és a nagy hőségben mérgében a földhöz vágja az üres sörösüveget... Szalay István A római kori település feltárása Zalalövőn A Villa Publican feltárása Római kori település maradványát tárják fel Zalalövőn. Az évekkel ezelőtt megkezdett ásatások során egy egész településrendszer kőházainak maradványaira bukkantak, köztük egy hatalmas méretű, egykor szálláshelyül szolgáló épületre, a Villa Publicara. Találtak itt padlófűtéses fürdőt és bolthajtásos csatomamaradványokat is. A leletek restaurálása (Fotó: MTI — Arany Gábor felv.) Szűcs Mariann: ...tehát vagyok IV/3. — Hát még? — Uraim, gondolkodom. Gondolkodom, tehát vagyok. Ez az egyetlen, amiben még hinni tudok. Gondolkodom, tehát vagyok. Cogito ergo sum. Tudják, ki mondta ezt? — Maga — bökött Bahul Gézára az egyik. — Én csak hiszem, uraim. Ezt Descartes mondta. Gondolkodom. Mert az élet túl bonyolult ahhoz, hogy bármit is meg lehessen fejteni belőle, így a gondolkodással flémileg megfejthetem létezésemet. Mert ugye. a halhatatlanság, uraim.., — No, ebből elég! Inkább azt mondja meg, hogy ki maga! — Ezen igyekszem. — Akkor ide a papírokat! Bahul Géza kotorászott a zsebében, végső elkeseredésében átnyújtotta a halotti bizonyítványát. A zseblámpás tüzetesen átvizsgálta. — Rendben — adta vissza az okmányt. — Szerencséje, hogy meghalt — biccentett felé a másik. — Miben halt meg, ha nem veszi tolakodásnak? — kérdezte a zseblámpás. — Állítólag autóbaleset. — Aha. Hát nem irigylem magát. Minden jót! — biccentett a zseblámpás. — Örök békességet! —tette hozzá a másik. A tíz éve feldúcolt temetőkapu büszkén hirdette, hogy feltámadunk. Varr Zsuzsa szinte futva ment Bahul Géza felesége felé. — Milyen csinos vagy! — gusztálta a ruhaanyagot, majd részvétet kívánt. A ravatalozó bejáratánál* délelőtti napsütés pánikszerűen ódalgott tovább. — Porból vagyunk és porrá leszünk — fontoskodott Girgácz Jenő kiváló dolgozó. — Milyen ízléses urna! — fújta ki az orrát Demeter József raktáros. Bahul Géza felesége bedagadt szemekkel fogadta a vállalat dolgozóinak, a kollégáinak és a lakótársaknak a részvétnyilvánítását. Közben sajnálta, hogy ezt a napot nem érhette meg szegény, ámbár jó anyja, aki sose tudott belenyugodni házasságukba. Tíz óra előtt pár perccel megérkezett a vezérigazgató, a főkönyvelő és doktor Forgács. Varr Zsuzsa rögtön ott sündörgött körülöttük, mivel az utóbbi napokban a fülébe jutott, hogy esetleg a vezér mellé nevezik ki főtit- karnőnek. — Felkérem a kartársnőt, hogy vezesse a jegyzőkönyvet! — szólt könnyedén a titkárnő felé a vezér. — Mindjárt kezdik 1 — sug- dolózott a gyászoló tömeg. A vezér méltóságteljesen megállt a ravatal előtt, és megköszörülte a torkát. — Kedves kollégák, drága barátaim, tisztelt gyászoló rokonság és további gyászoló egybegyűltek! Szomorú napra virradtunk. Ugyanis itt kellett találkoznunk. Szeretett és mindenki által nagyrabecsült kollégánkat, Bahul Gézát, a mi Gézukánkat kísérjük utolsó és éppen ezért rém hosszú útjára. A kifürkészhetetlen sors. mint ebben a tragikus esetben is, játékszernek tekintette egy ember életét. Pedig Bahul Gézának, a mi Gázunknak még sok sürgős dolga akadt volna ebben az árnyékvilágban — itt egy kis szünetet tartott * vezér, mert néhányan felzokogtak. — Vállalatunk nagy reményekkel jogosította fel Bahul Gézát, a mi Gézukánkat. Hiszen csak negyvenkilenc éves lenne, egy férfi alkotó éveinek teljében. — Negyvennyolc! — szólalt meg hátul a tömegben Bahul Géza. Mindenki a hang irányába fordult. — Megmondtam, hogy el fog jönni! — zokogta az özvegy a főkönyvelő vállán. — Csak semmi pánik, édesem! — sziszegte a főkönyvelő. — Hiszen csak negyven- nyolc éves lenne, ha köztünk lenne — folytatta enyhe sértődöttséggel a hangjában a vezér, mert nem tűrte, ha belebeszélnek jól felépített előterjesztéseibe —, és mint kiváló szakembert, a műszaki-gazadsági terület igazgatójának szántuk. De a szándék hiába elszánt, ha a sors így beleszól a dolgok mibenlétébe. -. — Ezt a kinevezést nem is említette, vezér! — szakította félbe újra a szónokot Bahul Géza. — Kérem, ne zavarja a vezért! — fontoskodott a főkönyvelő. — Te csak hallgass, te piszok! — De uraim! — toppantott a lábával Varr Zsuzsa. — Legyenek szívesek abbahagyni ! Bahul Gézát nem lehetett megállítani. — Idefigyeljenek! Én élek. Hús-vér ember vagyok! Ez itt valaki más, valaki másnak a porai, egy vadidegen emberé. Értsék meg! Én élek! És kikérem magamnak ezt a cirkuszt! — Géééza, tűnj el! — könyörögte a zilált özvegy. — Csak szeretnéd! — folytatta Bahul Géza. — Hát nézzék meg ezt az asszonyt! Ez a feleségem! Volt. uraim, volt. Értik? Ez a céda volt a feleségem. Ezzel a disznóval már egy éve ösz- szesczűrte a levet... — mutatott az asszony mellett remegő főkönyvelőre. — Ezt mindenki tudja! — legyintett Demeter József. Doktor Forgács a temető irodájába rohant. — Kérem, elnézést a zavarásért, egy őrült van a temetőben ! — Itt majd megnyugszik — bökött bicskájával kifelé a szalonnázó kertész. — Egy telefont megengedne? A mentőket szeretném kihívni! — Tessék! (Folytatjuk.)
