Népújság, 1983. augusztus (34. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-24 / 199. szám
6. NÉPÚJSÁG, 1983. augusztus 24., szerda LABDARÚGÓ NB I. ÉS NB II. Keszthelyiek Egerben Ma. szerdán ismét benépesülnek a lelátók a labdarúgó NB I. és NB II. osztályban : hétközi fordulót játszanak a csapatok. Az első osztályban már a nyitó forduló nagy meglepetést hozott: az újonc Szeged „kiütéses” vereséget mért a többszörös volt magyar bajnokcsapatra, az Űjpesti Dózsára. A forduló interjúja Kaszás Gáborral, a SZEOL AK vezető edzőjével készült. — Hogyan készültek a mérkőzésre, melyek voltak a taktikai elképzelések? — Nagy jelentőséget tulajdonítottunk a bajnoki rajtnak, mivel tudtuk, hogy milyen sok múlhat egy sikeres kezdésen. Egy esetleges győzelemmel kivívhatjuk a közönség rokonszenvét, s a játékosokban a természetes feszültség is oldódhat. Ehhez mérten elszántan készült az egész csapat, a taktikánkat pedig három pont köré csoportosítottuk: erővel, harcossággal és a Dózsa kulcsjátékosainak kikapcsolásával akartunk felülkerekedni a lila-fehéreken. Sokat segített az is, hogy korábban a Megyeri úton az ifjúsági csapatnál dolgoztam, így jó néhány dózsás labdarúgó erényeit, hibáit ismerem. — Az előzetes várakozások miként igazolódtak a találkozón? — Minden sikerült. Félóra elteltével már kétgólos előnyünk volt. A pályán az történt, amit akartunk. Több játékosunk messze felülmúlta az előkészületek alapján ismert formáját. A jók közül is mindenekelőtt Segesvárit emelhetném ki. Hogy tétmérkőzésen nőttek önmaguk fölé játékosaim, az mindennél többet mond. Természetesen a győzelem mellett az is öröm, hogy a közönséget lelkes, jó játékkal sikerült megnyerni. — Hogyan tovább? A jó kezdet után is csak a bent- maradás a cél? — Nem szabad a rajt sikere után sem légvárakat építeni. A mi célunk most is csak az NB I-ben maradás kiharcolása lehet. Remélem, a játékosok is tisztában vannak azzal, hogy a kiesést csak erőn felüli munkával lehet elkerülni. Legközelebb Kispestre látogatunk. A Bp. Honvédet nehéz lesz erővel felülmúlni, és persze más idegen pályán futballozni, mint Szegeden. Sajnos, gondjaink vannak. A szombaton bemutatkozott Balázs szerdán a Honvéd ellen már a búcsúmérkőzést is lejátssza, mivel bevonul katonának. Csak most dől el, hogy Birkást sikerül-e leigazolni? Véleményem szerint egy újonc csapat nagyobb segítséget kaphatna gondjai megoldásához. Azzal kell „főzni” amink van — ez a mostani helyzet.” A labdarúgó NB II-ben a legutóbbi forduló meglepetése az ózdiak győzelme volt Keszthelyen, annak a csapatnak az otthonában, amely ma az egriekkel méri össze tudását. A piros-kékek a sorsolás „jóvoltából” az STC elleni nyitómérkőzést követően csupán csak most tudnak ismét saját közönségük előtt szerepelni, mert előbb Özdon, majd három nappal később Sopronban kellett bizonyítaniuk. A bizonyítás sikerült, mindkétszer „pontosain” tértek haza az egriek. A csapat edzője Csank János így értékelte a soproni 1—1-et: — Kitűnően játszott a csapatom, úgy, ahogyan azt idegenben kell. Az is igaz, nyertesen jöhettünk volna vissza, de egy pillanatnyi zárlat megakadályozott ebben bennünket. őszintén szólva: a találkozó előtt kiegyeztem volna ezzel az eredménnyel, hiszen csak két nap pihenő állt a rendelkezésünkre és közben az ország másik végébe kellett utaznunk. — Szerdai ellenfelünk a Keszthely — folytatta. — Keveset tudok elmondani róluk, ráadásul öt játékosuk visszakapta játékengedélyét (a totóbotrányról van szó), így azt sem tudom elképzelni, kiket szerepeltetnek majd közülük ellenünk. Ennek ellenére számunkra csak a győzelem az elfogadható eredmény. A szurkolókért... A labdarúgó NB II. nyitányán az ESE—SIC mérkőzés után nagyon sok szurkoló kereste telefonon szerkesztőségünket, de az Eger SE irodáját is. Panaszkodtak, mert sérelmesnek találták, hogy kevés pénztár állt a rendelkezésükre voltak olyanok, akik csak a második gól után jutottak be a sta- d ionba. A sportkör vezetése foglalkozott a történtekkel, és több intézkedést hozott a hasonló esetek elkerülésére. A pénztárak számát kettővel megemelték, s így a jövőben nyolc pénztárnál válthatnak jegyet a szurkolók, de egy órával előbbre hozták a pénztárak és a kapunyitás időpontját is. Ezenkívül az egyesület stadionirodájában hétfőtől péntekig reggel 9-től 16 óráig elővételben lehet jegyeket vásárolni. Ugyanígy lehet majd elővételben jegyet kapni vasárnaponként 9-től 12 óráig a főiskolánál, ahol első alkalommal a Békéscsaba elleni találkozóra árusítanak majd belépőjegyeket. Köszönjük a gyors Intézkedést az olvasók, szurkolók nevében Is! Csők röviden ... Ma előkészületi labdarúgó-mérkőzésre kerül sor Gyöngyösön, majd a városi sporttelep tanácstermében a GYSE szakosztálya szurkológyűlést tart. A mérkőzés 16.30-kor kezdődik, a GYSE ellenfele a Lehel SC. ★ NB III-as teke bajnoki mérkőzés: Lőrinci SE—Szerencsi Munkás 5—3 (2493: 2319). Ld. Juhász 443, Kurfürst 430, Kovács 429, illetve Müller 423 fa. ★ Budapesten nemzetközi Alkotmány Kupa lövészversenyen vettek részt a gyöngyösi MHSZ Kitéíőgyári Vasutas LK sportolói. A női 60 lövéses fekvő testhelyzetű puskás számot Sesz- ták Zsuzsanna 592 körös kiváló eredménnyel nyerte. Az ifjúságiaknál Rácz Györgyi 583 körrel harmadik lett. a 3X20 lövéses összetettben pedig 558 körrel ezüstérmes. A férfiak eredményei, 60 fekvőben: Lenkei László 588, Édes János 587, Nagy Tibor 582. Édes a 3X40 lövéses összetettben 1146 körrel a 8. helyre került. ★ Az egri járási labdarúgóbajnokság legutóbbi fordulójának eredményei. I. osztály (zárójelben az ifjúságiak): Istenmezeje—Bekölce 6—0 (7—1), Szilvásvárad— Verpelét 2—1 (2—6), Hevesaranyos—Novaj 2—2 (6—0), Egerszalók—Andornaktálya 3—2 (3—1), Felsőtárkány— PAKÜSE 3—2 (2—0), Makiár—Tárnáiéi esz 2—0 (0—4). II. osztály: Mátraballa— Demjén 1—2, Szajla—Eger- szólát 2—5, Füzesabony— Nagyvisnyó 6—1, Egerbocs— Egerbakta 3—1. A hatvani városi sportfelügyelőség szeptember közepén indítja az új kispályás labdarúgó-bajnoki évadot. A csapatok szeptember 5-ig nevezhetnek — kell a csapatvezető neve, lakcíme, a játékosok névsora és adatai — az alábbi címre: Hatvan, Kossuth tér 3. A sportfelügyelőség alapfokú sportvezetői és labdarúgó-játékvezetői tanfolyamot is meghirdetett, amely október hónapban kezdődik. A jelentkezők szeptember 30-ig a sportfelügyelőségen kapnak felvilágosítást. ★ A Heves megyei természetbarátok 1983. évi találkozóját augusztus 27-én Vár- kúton rendezik meg. A turistaháznál 11 órakor köszöntik a résztvevőket, jelvények és emléklapok is kiosztásra kerülnek. A hagyományos országos természet- járó és túravezetési verseny éjszakai fordulóját augusztus 27—28-án a Blikkben Bélapátfalva térségében rendezi a budapesti III. kerületi Természetbarát Szövetség. Korlátozott számban augusztus 27-én 18—20 óra között a helyszínen (Bélapátfalva cementgyár, vasútállomás) 35 forint befizetése mellett még elfogadnak nevezést a rendezők. ★ Debreceni Medicor—Egri Finommechanika 25—25 (13— 13). NB Il-es férfi kézilabda-mérkőzés, Debrecen, 200 néző. V: Galambos, Mem- csik. Finommechanika: KéAz edző elmondta még azt is, hogy Zágonyi és Szert még sérült. Kiss Gy. ugyan felépült, de szerepeltetése nagy . kockázatvállalás lenne. Jávorszky sérülése is rendbejött, bevonulása előtti utolsó mérkőzésére készülődött. A játékoskeret, akikből kikerül a kezdő tizenegy: Bodolai, Bartos, Berecz /., Zsidói, Patvaros, Varga, Jávorszky, Csepregi, Simon, Horváth, Lengyel, Méhesi, Kiss T., Béres, Szilágyi. A mérkőzés 17 órakor kezdődik, előtte 13 és 15 órakor a Kecskemét—Eger SE országos serdülő ifjúsági bajnoki mérkőzésre kerül sor. (fazekas) kési—Kosik 3, TERENYEI 9, Sajóvölgyi 2, KISS 1, BÖ- TA 7, Pongrácz. Cs; Aczél, Fehér 1, Lakatos 2, Valyon. Edző Brandstädter Gábor. A szezonnyitó találkozón színvonalas játék alakult ki. Az eredmény végig szoros volt, fej-fej melletti állás után sikerült idegenből egy pontot elhoznia a Finommechanikának. A csapat augusztus 26- án, pénteken hazai környezetben 16 órakor a Mátészalka együttesét fogadja. ★ A Heves megyei Tanács Kolacskovszky Sportegyesületének ritmikus sportgim- nasztikai szakosztálya előkészítő tanfolyamra hirdet jelentkezést négy-öt éves lányok részére. A szülők szeptember 1—2-án a Ráckapu- téri 3-as számú Általános Iskola tornatermében érdeklődhetnek 17 és 18 óra között. Űjra beindítják a korábban közkedvelt sport- gimnasztikai kondicionáló tanfolyamot is a sportág mozgásanyagát kedvelő, de versenyezni nem kívánók részére. Jelentkezni a fenti időpontban lehet. ★ A területi labdarúgó-bajnokság Mátra-csoportjának ifjúsági eredményei az első fordulóból: Borsodi Bányász —Bélapátfalva 1—1, Salgótarjáni Síküveg—Recsk 5—0, Gyöngyös—Petőfibánya 14— 0 (1), Hatvan—Balassagyár- mat 6—0, Sajóbábony—Nagy- bátony 1—0, Edelény—Borsodi Volán 4—0, DVTK II. —Vác 1—0. CSELGÁNCS Horváth Tamás ezüstérmes A Budapesti Honvéd Csángó utcai csarnokában rendezték az ifjúsági II. korcsoport második félévi első országos rangsórversenyét. A 160 indulót felsorakoztató találkozón Horváth Tamás nagyszerű versenyzéssel ezüstérmet szerzett. Az 57 kg-osok között minden mérkőzését iponnal nyerte, s a döntőben mindössze két kokéval maradt alul a SZEOL AK-os Martonositól. Az 53 kg-os Takács László a hetedik helyen végzett a népes mezőnyben. Birkózás Szombathy ismét nyert Bár az első számú válogatottak zömében ezúttal is hiányoztak, 97 induló részvételével jól sikerült a Szilvásy Miklós nemzetközi kötöttfogású birkózóverseny, amit a BVSC rendez évente az elhunyt olimpiai bajnok emlékére. Az Eger SE- ből, mivel Rácz sérült, La- \ katos pedig beteg volt, csak Szombathy indult, aki Viszont kitett magáért. Csakúgy, mint legutóbb a Lu- kácsa-emlékversenyen, ezúttal sem talált legyőzőre, és a 11 fős mezőnyben az első helyet szerezte meg. Kun József vezető edző a verseny után nagyon elégedett volt Szombathy teljesítményével, aki szinte egy pillanatra sem hagyott kétséget afelől, hogy a jelenlévők között ő a legjobb. Ezen a héten befejeződik az IBV-re készülő ifjúsági kötöttfogású birkózók budapesti edzőtáborozása. Mint ismeretes, az ESE-ből négyen tagjai a válogatott keretnek, közülük az 52 kg-os Szuromi lesz majd ott a romániai IBV-n, remélhetőleg az utolsó edzéseken nem szenved sérülést. A többiek munkájával is elégedettek a szakvezetők, különösen Faragó és Ruby gyors fejlődését értékelték nagyra. Hannover: A nemzetközi sakktorna utolsó előtti fordulójában a világbajnoki cím védője, a szovjet Karpor világos színnel játszva az 56. lépésben legyőzte honfitársát, az addig élen állt Georgadzét. Karpov ezzel átvette a vezetést, s 10,5 ponttal várja az utolsó fordulót. Georgadzének és az ugyancsak szovjet Balasov- nak egyaránt 10—10 pontja van. ★ Az Eger SE teniszezői sikeresen szerepeltek Miskolc város bajnokságán. Permay Edit az ifjúsági leány egyes megnyerése után a női III. osztályban is a mezőnyélén végzett. Az újonc fiú egyesben a szintén egri Fehérvári Zsolt győzött. Rajtuk kívül Firtkó Zsuzsa újonc leány egyesben harmadik, Weiner István a serdülő fiú egyesben második helyein, Bundies Zoltán pedig az újonc fiú egyesben a harmadik lett. ★ A IX. pánamerikai játékok nyolcadik versenynapjának kiemelkedő eredményét az Egyesült Államok 4X100 m- es férfi vegyesúszó váltója érte el új világcsúcs teljesítésével. Külön szenzáció, hogy az úszósport története során először fordult elő, hogy a négy 100 m-es egyéni világcsúcstartó együttese a vegyesváltóban világrekordot ússzon. Eredmények: Úszás: 4X100 m férfi gyorsváltó: 1. Egyesült Államok (Rick, Carey. Steve Lundquist, Matt Gribble, Rowdy Gainer) 3:40.42 p. Régi Egyesült Államok, 1982, 3:40.84 p., 2. Kanada 3:48.10, 3. Venezuela 3:50.52, Éled a női labdarúgás A hét végén nemzetközi torna, majd bajnokság A múltheti labdarúgással kapcsolatos sajtótájékoztató sorozat után a női futball lelkes vezetői is kedvet kaptak a nagyközönség tájékoztatásához. Kedden délelőtt a ferencvárosi László kórház illetékesei számoltak be a sajtó munkatársainak az éledő magyar női labdarúgás eseményeiről. Dr. Nagy Ervin, dr. Vuk- mirovits György és Hajdú József lelkesen beszélt arról, hogy a női futball ügye az MLSZ hatáskörébe került, s ettől jelentős változásokat várnak. Várhatóan már szeptember folyamán kijelölik az első magyar női szövetségi kapitányt, s a tervek között szerepel a magyar női labdarúgó válogatott első nemzetek közötti mérkőzésének lebonyolítása is (valószínűleg a Mezey György vezette csapat egyik találkozójának előmérkőzéseként). Éled a női labdarúgás, ennek jeleit mutatja, hogy a hét végén nagyszabású nemzetközi tornát rendeznék, szeptemberben pedig beindul hat csapattal az országos bajnokság. A „László Kupát” a László kórház főigazgató főorvosa álapította 1982-ben. s az első védő a Renova együttese lett. A hét végén, szombaton és vasárnap sorra kerülő II. László Kupáért a védő Renova, a rendező László kórház, az ismert Fe- mina, valamint az Egri Lendület mellett az osztrák Landhaus és az olasz Alfon- ziné indul. A tornát a Vasas Fáy utcai sportcsarnokában rendezik meg, szombaton 9 és 13, vasárnap pedig 9 és 12 óra között. Az országos női nagypályás bajnokságot szeptember első szombatján kezdik. A 6 résztvevő az őszi és a tavaszi idényben is két-két alkalommal küzd meg egymással. Diákkosarasok Idén is megrendezik a bulgáriai testvérvárosban, Targovistében öt szocialista ország (Szovjetunió. NDK, Románia, Magyarország, Bulgária) középiskolás kosárlabdázóinak tornáját. Az egri diákválogatott évek óta résztvevője a rangos eseménynek, amelyre most is közös edzőtáborozással kéTargovistébe szült az ifjúsági leány és fiú együttes. A vezetőkből, játékosokból álló csoport, a Heves megyei Diáksport Tanács, és a Gép- és Műszeripari Szakközépiskola szervezésében szerdán indul útnak, a delegáció vezetője Galambos János, a Heves megyei középiskolai sport- bizottság elnöke. MINIFUTBALL Belga bemutató, borkombinát „villogás” Két, hazánkban tartózkodó és több városban bemutató mérkőzéseket játszó belga csapat jóvoltából, az egri körcsarnok közönsége is „megízlelhette” a minifut- ball ízét, aztán a borkombinát csapatának kitűnő játékát látva meg is kedvelhette azt. Mint vendégeinktől megtudtuk, Belgiumban szervezett bajnokságok keretében, több osztály szintjén játszók ezt a „focit”, mely a látottak alapján lényegét tekintve magyarnak is tekinthető, hiszen a szellemes, kombinatív játékra épül. A labda művészei, a finom húzások és helycserék mesterei művelhetik eredményesen. Ebben a játékban, ahol a keménységet csírájában fojtják el a bírók, valóban a jó „pengések” érvényesülnek. A 4X13 perces játékidő alatt a kisméretű kaput csak lábbal lehet védeni. A szögleteket nem végzik el csak számolják, aztán a negyedik után lehet beívelni a labdát, amit a társ zavartalanul fejjel juttathat az üres kapuba. A körcsarnokban lejátszott első mérkőzésen a fi- nomszerelvénygyáriak még azt gondolhatták, hogy valami „különös” játékba avatták be őket, 4—2-es vereségük reálisnak tűnt. A borkombinát játékosai azonban, főleg Tóth, Verebélyi, Ná- dai és Molnár esetenként már alaposan összekuszálták a vendégek sorait. Hiába volt egységes, erőnlétileg kifejezetten jó a belga csapát, az egri gárda 6—2-re győzve valósággal kiütötte ellenfelét. A Belgiumból érkezett vendégek tulajdonképpen gyakorlati bemutatót tartottak a nálunk népszerű minifutball szabályaiból, az eredmény által is bizonyítottan viszont a borkombinát játékosai „villogtak”. Nem csoda, hogy a közönség jól szórakozott és vastapssal jutalmazta a hétfő esti fociajándékot. (fesztbaum) Sárkányrepülő OB Eger térségében, a Nagy-Eged- hegy déli lejtőin végrehajtott sikeres startokkal kezdetét vette az idei sárkányrepülő magyar bajnokság. A mezőny nemzetközi: nyugatnémet, angol, osztrák, csehszlovák sportolók 19 neveztek, összesen 51 név szerepel a rajtlistán. A verseny Irányát Vác felé jelölték ki a rendezők. Az első nap a budapesti Sum Zs. teljesítette legeredményesebben a távrepülési feladatot, 42,6 km-rel. A további helyezettek: 2. Majoros (MALÉV) 35,2, 3. D. Arkwright (angol) 35,2, 4. M, Camet (angol) 35,2, 5. Várkonyi (Rozmaring RK) 33,2, 6. L. Hull (angol) 32,2 km. A második napon kedvezőtlenebbek voltak a szélviszonyok, ezért gyengébb eredmények születtek. Távrepülés: 1. Hegyi (Rozmaring RK) 12,1, 2. Kocsis (MMRK) 9,7, 3. M. Camet (angol) 9,7, 4. Baráth (MMRK) 8, 5. Jadi (MÁV RK) 5,4. 6. C. Tehel (NSZK) 5,4 km. UEFA-selejtező Cegléden és Egerben A magyar Ifjúsági labdarúgó-válogatott (1966-os korosztály) szeptemberben két hazai selejtező mérkőzést vív az UEFA-torna döntőjébe jutásért. Szeptember 11-én Cegléden rendezik meg a Bulgária elleni találkozót a görög Vaszarasz bíráskodása mellett, míg a Törökország elleni selejtezőnek szeptember 28-án Eger lesz a színhelye, s a bírói tisztet az ifjabb Lo Bello tölti be.