Népújság, 1983. július (34. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-12 / 163. szám
6. NÉPÚJSÁG, 1983. július 12., kedd Tóth BMW-je volt a leggyorsabb - A gyöngyösi Stiller vasárnap repesztett - Jövőre, ugyanitt nemzetközi (?) Kellenek a meglepetések A kitűnően rendezett Mátra LAKISZ hegyiversenyről Útban a győzelem felé Tóth János (BMW Toj) Stiller Zoltán a Forma Easterben A mátrai rajt előtt a versenyzőket minden bizonnyal saját autójuk erőállapota és az ellenfelek formája foglalkoztatta. Bennünket viszont kezdettől fogiva a kétnapos program sikere, s örömmel állapíthattuk meg a színvonalas visszatérést. Kétévi szünet után minden olyan sámán ment, mintha gazdát sem cserélt volna időközben a hegyi verseny. A hazai mezőny mintegy 60 képviselője változatos, meglepetésekben bővelkedő küzdelmet vívott a pairád- sasvári és gályái elágazók közötti 5450 méteres, 26 kanyarral tűzdelt, 240 m szánt- különbségű pályán. Rontott, s már az első tréningfutam után ki kellett szállnia a Trabant volánja mögül az egyetlen női pilótának, a kecskeméti Tercsi Tibornénak. A legkisebb géposztályban egyik nap Reiser, a másik nap az esélyesebb Várhegyi lehetett a legelégedettebb. Panaszra nem volt oka az érdeklődő nagyközönségnek (több mint tízezren látták a versenyt). Favoritnak számító vezetők (Kantra, Selmeczi, Nagy A., Leitold, Kiss D.) szinte verhetetlennek hitt kocsikkal (Lada, Renault Alpine, Skoda 130 RS, Wartburg, BMW Osella) maradtak alul, elveszítve egy, vagy két bajnoki aranyat. Ugyanakkor a vártnál nagyobb szerephez jutottak az eddigi „nyomke- resők”. (Kotán, Szabolcsai, Gündisch, Klink, Kövesdán, Stiller, Tóth J.). Az előre lefutottnak vélt eredmények rontanak a versenyszellemen. A jó versenyhez kellenek a meglepetést szerzők. Itt voltak, mert az, elég hosszú pálya jobban tompította a motorok objektív teljesítménye A parádsasvári patkó és a valós vezetői képességek közötti különbségeket. Kétségkívül a kétüléses nyitott sportkocsik párharca számított a legzajosabib csemegének. Megint a bajnok Kiss Dezső (?), vagy most Tóth János (?) — ez volt a kérdés. A válasz olyan simára sikeredett, hogy utólag a BMW Toj (Tóth gépe) akár meg is sértődhetett volna a talányon. Pedig a népszerű „Janika” nagy drukkja közepette már-már hátrányos helyzetbe került: — A szombati nyitó futamban start után az egyesből a négyes fokozatba „dugtam” a sebváltót, persze „meghalt” a motor. Innen mit kellett behoznom! A két abszolút győzelemmel elégedett voltam, bára2:39-nél a 2100 kcm-es 305 lóerős autómtól jobb időt képzeltem el.. Az a három defekt tett óvatossá, amit gyorsan ösz- szeszedtem a murvás úton. végéből rajtolt a mezőny (Fotó: Szántó György) A Lada-motorok köré épített kocsik (Formula Easter) világában az alig húszéves volt gokartos Kesjár■ Csaba nem mindennapi tehetség. Először láttuk a Mátrában, csak úgy, mint Easterre! a gyöngyösi Stiller Zoltánt, aki vasárnap remek időt repeszt- ve a kategóriában ezüstérmet nyert, abszolútban pedig az előkelő 5. helyre került. Félsiker kísérte a hatvani Soós István és az egri Gárdonyi Balázs versenyzését a 7. géposztályban. Szelephibák miatt csak egy-egy nap tudtak beleszólni az élmezőny alakulásába. A cél előtti tribünről figyelte a mezőnyt Reisz György, a sportág hazai szak- ágvezetője. A látottakról és annak kapcsán a jövőről a következőképpen vélekedett: — Gratulálok a rendezőknek, hiszen ott folytatták, azon a színvonalon, amelyet itt korábban megszoktunk. Véleményem szerint nemcsak a sportágnak, de ennek a környezetnek, megyének is hihetetlenül hiányzott az újabb találkozás. A mostani tapasztalatok alapján, jövőre szeretnénk ugyanitt meghívásos nemzetközi versenyt rendezni. Sőt 1985-ben FIA (Nemzetközi Autós Szövetség) képviselőit hívni, s amennyiben a pénzügyi keretek engedik, 1986-ban EB- futamot rendezni! Herczog Tamás, az egri Lakásszerviz Szerelő és Szakipari Kisszövetkezet elnöke, a rendezők nevében most még csak azt állítja biztosan, hogy kellemesen elfáradt az, akinek része volt az előkészítésben, lebonyolításban. A mérlegkészítés még hátra van... A hegyi autós gyorsasági OB 3. és 4. fordulójának géposztályonként! győztesei. 700 kcm: Reiser (Pécsi Volán) 6:57.81 és Várhegyi (Metri- pond SE) 6:51.44. I/B csoport, 1300 kcm: Gündisdh (Bp. Volán) 6:56.67 és Ranga (Pécsi Volán) 6:55.26. 1150 kcm: Kotán (Vác) 6:49.67, és Leitold (Vác) 6:46.65. 1300 kcm: Nagy A. (Bp. Volán) 6:13.45 és Szabolcsfi (Külker. SC) 6:14.51. 1600 kcm: Kövesdán (Külker SC) 6:06.65, és Kövesdán 6:04.0. 1600 kcm felett: Barka (Külker SC) 6:30.42 és Barka 6:22.04. BBK kategória: Gaál (Bp. Volán) 6:15.07 és Gaál 6:32.06. Formula Easter: Kesjár (Bp. Volán) 5:59.61 és Kesjár 6:04.71. Ví. csoport: Tóth J. (Külker SC) 5:20.67 és Tóth J. 5:21.03. Csapatban Bp. Volán 22, és Külker SC 21 ponttal. Abszolút sorrend: 1. Tóth J., 2. Kiss D., 3. Kesjár és Kövesdán. Budavári Sándor TENISZ DAVIS KUPA Következnek a jugoszlávok Vasárnap a két hátralevő egyessel 2—1-es magyar vezetésnél folytatódott az osztrákok elleni Davis Kupa elődöntő. A Machán—Feigl mérkőzésen már úgy tűnt, hogy nem is lesz szükség Taróczy remélt győzelmére, miután Machánnak csupán egy játék hiányzott a sikerhez. Ám Feigl bravúrosan fordított, és végül egyenlített. Az európai B-zóna döntőbe jutáshoz szükséges harmadik pontot Taróczy Balázs Pits ellen szerezte meg magabiztos, jó játékkal. A csoportdöntőben a bolgárok ellen nyertes Jugoszlávia következik szeptember végén Splitben. Birkózás — vidékbajnokság Rácz és Szombathy második Az i'dei országos birkózó versenynaptár a világversenyekhez igazodva jelentősen különbözik attól, amit a sportág berkeiben megszoktak. A versenyzőknek nehézséget jelent az alkalmazkodás, a felnőtt országos bajnokságot, melynek közvetlen előcsatározása volt a mostani vidékbai nokság, majd csak ősszel rendezik. Székesfehérváron több, mint 100 induló részvételével kerüllt Sor a legjobb vidéki felnőtt kötöttfogású bir. kózók bajnokságára, ahol az Eger SE 7 fővel képviseltette magát, közülük ketten is ezüstérmet szereztek. A 74 kg-os Rácz végig kitűnően birkózott, és a selejtezőkből csoportelsőként került ki. A döntőben Vámos elllen lépett szőnyegre, és bár becsülettel helyt állt. kénytelen volt elismerni, hogy ellenfele jobb nálla. A 68 kg-os Szombathy nehézségek árán haladt előre, de végül Ráczhoz hasonlóan ő is döntős lett. Szombathy a súlycsoport fináléjában nyújtotta a ver_ seny során a legjobb teljesítményt, a válogatott Péter ellen azonban ez is kevés volt, így a dobogó második fokára állhatott fel. A 68 kg-ban indult még az egri Lakatos is, aki csak arra ügyelt, hogy a legjobb 6 közé kerülve jogot szerezzen az országos bajnokságon való indulásra. Ezt a célkitűzést a negyedik hely. lyel biztosította. Ott lesz az •országos bajnokságon a 90 kg-os Ferenczi is, a most elért 6. helyezése révén. Holló, Juhász és Dobrányi nem tudott a továbbjutók közé bekerülni. ÖKÖLVÍVÁS Négy aranyérem Nagykanizsáról A 33. vasutasnap alkalmából Nagykanizsán a MÁV NTE sportcsarnokban rendezték meg az országos vasutas ökölvívó-bajnokságot. Három korcsoportban nyolc' egyesület 100 versenyzője vetélkedett a bajnoki érmekért. A Hatvani KVSC színeiben három serdülő, három ifjúsági és két felnőtt öklöző lépett a ringbe. A Zagyva mentiek kitűnően szerepeltek: négy arany-, egy ezüstös egy bronzérmet nyertek. Serdülő kisváltósúlyban Lakatos István első mérkőzésén kiütéssel nyert egy szolnoki versenyző ellen. A döntőben a nyíregyházi Boldizsár Zsolt sérülésre hivatkozva nem állt ki Lakatos ellen. Ifjúsági papírsúlyban a jól öklöző Balogh Bertalan nyakába akasztották az aranyérmet. A középsúlyú döntőben a hatvani Szívós Zoltánnak a ceglédi Macsik volt az ellenfele. Zoli nagy lendülettel kezdett, csak úgy záporoztak ütései, s az első menet végefelé döntő fölényét hirdették ki. Felnőtt szupernehézsúlyban Gesch- wendtner László lett az idei vasutas bajnok. Az ifjúsági harmatsúly döntőjében jól kezdett Balogh Béla. Az első három percben fölényre tett szert. A második menet közepén elfáradt, több nagy ütést kapott, s edzője feladta a kilátástalan küzdelmet, így ezüstérmes lett. Említést érdemel, hogy kétévi szünet után ismét Pethö András edző foglalkozik a Hatvani KVSC ökölvívóival. Sikeresen tért vissza az ökölvívó berkekben oly népszerű Bandi bácsi. (szigetváry) EGER KUPA *83 Új magyar csúcs Az Eger Kupa ’83 nemzetközi sárkányrepülő verseny utolsó napjának küzdelmei bár nem eredményeztek változást az élmezőny állásában, meglepetést azonban még így is tartogattak. Fekete Kornélia ugyanis 75,5 kilométerrel beállította az új magyar csúcsot, valamint új csehszlovák, bolgár és szovjet rekord is született. Az immáron hetedik alkalommal megrendezett találkozó sikerét tükrözi az 52 versenyző 5255 kilométeres teljesítménye, amely az előző évinek csaknem ötszöröse. Egyébként ez az eredmény egyedülálló a sportág történetében. A kedvező időjárásnak köszönhető, hogy 29- en repültek 50 kilométer felett. Ezüstkoszorút pedig 14 sárkányrepülő teljesített. Végeredmény: 1. Hegyi Endre (Rozmaring Klub) 4927, 2. Zách (osztrák) 4672, 3. Várkonyi (Rozmaring Klub) 4467 ponttal. 1. Standard Liege—Zürich 3—0 1 2. Hammarby—Bryne 6—0 1 3. Slavia Praha—Young Boys 2—1 1 4. Malmö—Bremen 2—1 1 5. St. Gallen—Pogon 3—3 x 6. Aarhus—Luzern 8—3 1 7. Inter Bratislava— Sloboda Tuzla 2—1 1 8. Innsbruck—Bp. Honvéd 2—1 1 9. Stavanger—Eisenstadt 1—1 x 10. Bohemians—Odense 2—1 1 11. Göteborg—Gdynia - 3—0 1 12. Botev—Bielefeld 0—1 2 13. Videoton—Sturm Graz 3—0 1 +1 14. Cracovia—RH Cheb 0—2 2 Kiss Gyula Nagybátonyból Egerbe került Új játékosok az NB ll-ben Újra amatőrök a teniszpályákon Vasárnap újra az amatőrök vették birtokukba az egri teniszpályákat, ekkor rendezték meg a város nem hivatásos teniszezőinek férfi páros versenyét. A korábbi egyéni versenyhez ha. sonilóan ezúttal is nagy volt az érdeklődés, és ezért az első fordulóban • „elvérzettek” számára vigaszdíjat is kitűztek. Az elsőségért a Bölkény—Hegyi páros a Szombathy—Müller párossal vívott nagy küzdelmet. Böl. kényék dicséretére válik, hogy 2—5-ről tudtak győzni. A vigaszágon a Kertész —Drahos páros győzött a fiatalabb Gyulavári—Kelemen páros ellen. Két hét múlva ugyancsak amatőr küzdelmek zajlanak a pályákon: a nők és férfiak egyéni versenyét rendezik a lelkes sportbarátok. Az elmúlt heti NB I-es átigazolási értekezlet után hétfőn délelőtt a labdarúgó NB II. képviselői is megjelentek az MLSZ-ben és benyújtották első átigazolási kérelmeiket. Meglepetést keltett, hogy a 20 NB Il-es csapat közül három nem képviseltette magát ezen az értekezleten, a távolmaradók: a Szekszárd, valamint két újonc, a Szolnoki MÁV MTE és a Honvéd Szabó Lajos SE. További négy klubnak — Baja, Keszthely, Nagykanizsa és Ganz-MÁ- VAG — még nincs rendezett átigazolási témája. A hétfőn rögzített átigazolások: Debreceni MVSC: Somogyi Mátyás és Bállá Ferenc (mindkettő Debreceni USE). Szóba került, mi lesz a válogatott Kerekes Györggyel. A DMVSC bejelentése szerint Kerekest még egy évig szerződés köti klubjához és az egyesület elnöksége úgy határozott, hogy bár Kerekes szeretne menni, senkinek a távozását nem engedélyezik. Az MLSZ átigazolási bizottságához viszont levél érkezett Kerekestől, amelyben bejelenti, hogy a DMVSC Szerződésszegést követett el, s ennek értelmében kéri a megállapodás felbontását. A Debreceni MVSC kontra Kerekes ügyben július 19-én lesz tárgyalás az érdekelt felek részvételével. Békéscsaba: Gyurmánczi Attila (Rába ETO), Tóth Gábor (Bauxitbányász), Samu Mihály (Szarvas). Vitás még a Szarvasnak korábban kölcsön adott Hanyecz ügye és tárgyalnak a SZEOL AK- val is, miután az NB I-be visszakerült Tisza-partiak Nagyszénásról átigazolták Nagy Attilát, holott ő a Békéscsaba játékosa, és csak kölcsönként volt Nagyszénáson. Salgótarján: Tóth István (Szigetszentmiklós) és Gyöngyösi János (BVSC). Siófok: Gál Ignác (Pusztavám). Kecskemét: Patkós György (ÉGSZÖV MEDOSZ). Hódmezővásárhely: Riczu János (Siófok). Eger: Kiss Gyula (Nagy- bátony). 22. sz. Volán: Rácz Iván (Építők). Ózd: Homonnai László (Komló). Kazincbarcika: Májer Zoltán (Tiszavasvári) és Kádár Lajos (Edelény). Sopron: Eller Arnold és Németh Gábor (mindkettő Haladás). Debreceni Kinizsi: Bruder Károly (MÁV Előre). Bakony Vegyész: Tóth Gábor (Balassagyarmat), Diósi László (NIKE Fűzfő), Andorka Gábor (Sabária). Az átigazolási bizottság keddi és pénteki napokon tárgyalja július 31-ig bezárólag folyamatosan az NB I-es és NB Il-es klubok átigazolási ügyeit.