Népújság, 1983. július (34. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-10 / 162. szám

NÉPÚJSÁG, 1983. július 10., vasárnap 7. Július 15—16. Úttörőatléták nemzetközi versenye Veszprémben A baráti országok úttörő- szervezeteinek és gyermek- lapjainak szervezésében már több mint negyedszázada évről évre megrendezik a legjobb úttörőatléták sereg­szemléjét: a Nemzetközi Ba­rátság könnyűatlétiikai négy- tusa versenyt. A Magyar Úttörők Szövet­ségének Országos Tanácsa és a Pajtás újság közös ren­dezésében immár negyedik alkalommal ad otthont ha­zánk e nagyszabású sport- eseménynek, amelyen a magyar versenyzők mellett kilenc ország — a Szovjet­unió, Mongólia, Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelor­szág, NDK, Kuba, Románia — 7-7 tagú fiú- és lánycsa­patai versengenek. A nem­zetközi úttörőviadal július 15—16-án lesz a veszprémi városi stadionban, ahol 60 méteres és 500 méteres (fi­úknál 800 méteres) síkfu­tás. kislabdahajítás, magas­ugrás versenyszámokban küzdenek az ifjú sportolók. Július 11-én érkeznek Bu­dapestre a csapatok, a né­hány napos fővárosi tartóz­kodás alatt színes program­ban lesz részük, majd a verseny után két hetet tölthetnek a zánkai úttörő­táborban. A négytusa-versenyhez kapcsolódik a Pajtás szer­kesztősége és az Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Iroda rendezvénye, a július 15-4 Pajtás-nap is. Az egész napos találkozó sok szórako­zási lehetőséget kínál: ve­télkedők, ügyességi verse­nyek, tréfás játékok között válogathatnak a gyerekek ki miiben akar jeleskedni. Lesz mini SZÚR is, a mű- vészosapat tagjai: Bujtor Ist­ván, Frenreisz Károly, Ihász Gábor. Koltai Róbert, Komár László, Kemény Győ­ző, Török Ádám. Aki tán­colni szeret, az választhat a diszkó és a táncház között. A nemzetközi seregszemle célja, hogy mindenütt minél többet sportoljanak a gyere­kek, s a tehetségek .rangos versenyeken mérhessék ösz- sze erejüket, tudásukat, ügyességüket. S mindenek­előtt: a barátság szorosabb­ra fűzése — ismerjék meg egymás hazáját, népét, szo­kásait. H. A. Vasárnapi sportműsor Autósport: hegyi OB, Pá­rád. Edzés: 9. Verseny: 11. Sárkányrepülés: VII. Eger Kupa nemzetközi verseny be­mutatója. Nagy-Eged, fél 12. (Kedvezőtlen időjárás ese­tén elmarad.) Vízilabda: Egri Vízmű— Tipográfia OB //-es mérkő­zés. Eger, Sportuszoda 11. Kiss O., Koós. Tenisz: férfi párosok ama­tőr versenye. 'Eger, 8. 1983. július 9-K). OB III—IV. futam a parádsasvári és a galyatetői elágazás közötti útszakaszon. 4 VARJUK ÖNT és kedves családját is! A megyei labdarúgó-bajnokság újoncai A boldogi bajnokcsapat. Álló sor balról jobbra: Dibáczi La­jos technikai vezető. Futó A., Zólyomi A., Makádi J., Katona István szakosztályvezető, Zólyomi F., Varga L., őszi Cs., Rohács Vencel intéző, Makádi Gy., őszi J. Guggolnak: Józsa P., Csányi István edző. Futó F., Józsa Gy., Kiss L., Imre Z„ Józsa S. A Mikófalvi TSZ SK, az egri járás bajnoka. Álló sor balról jobbra: Stoff J., Kovács J., Joó, Kovács G„ Nagy edző, Ko­vács A., Kovács L., Kovács B., Mikó K. Guggolnak: Csuhány B., Józsa F., Csuhány K., Baranyi B., Józsa Cs., Kelemen csapatkapitány Mint ismért, a négy járás bajnokcsapata körmérkőzé­ses osztályozót játszott a megyei bajnokságba jutást jelentő első két helyért. Az előrelépés végül a boldogi és a mikófalvi labdarúgók­nak sikerült. Boldog! Tsz SK Az 1982—83. évi gyöngyösi járási bajnokság rajtja előtt az első három hely valame­lyikének megszerzését tűz­ték ki célul. Ahogy jöttek a jó eredmények — a játéko­sok felkészültsége, a jó kö­zösségi szellem jóvoltából — menet közben némi módosí­tást, egyértelműen a bajnok­ság megnyerését helyezték előtérbe. Egy ideig a Gyöngyöspata, Adács és Nagyréde számí­tott 'vetélytársnak, majd a mezőnytől elhúztak a boldo­gnak, végül hétpontos tete­mes előnnyel lettek elsők. Csányi István játékos-edző csapata a harminc mérkőzé­sen 53 pontot gyűjtött, 117 gólt lőtt (!) és csak 23-at ka­pott. A legtöbb találat őszi Csaba nevéhez fűződik. A bajnokcsapatban a kö­vetkező labdarúgók kaptak játéklehetőséget: Kiss Lász­ló, Acs Sándor, őszi József, Makádi György Makádi Jó­zsef, Futó András, Zólyomi Ferenc, Kókai Ferenc, Var­ga Lajos, Lukács Gyula, Lu­kács Ferenc, Futó Ferenc, Zólyomi András. Csányi Ist­ván, Nagy József, Józsa Gyu­la, Józsa Sándor, Józsa Pé­ter, Imre Zoltán, őszi Csaba, Petrivics István, Bangó Pál. A sportköri vezetés sze­rint legjobb 11 a következő volt: Kiss — Makádi Gy., Varga, Makádi J., Józsa P., Csányi, őszi Cs., Zólyomi F., Józsa Gy., Futó F. Jmre. — A labdarúgó-csapat ered­ményes szereplése érdeké­ben szakmai szempontból so­kat tett Csányi István edző — hangsúlyozta Cserkúti István sportköri elnök. — A csapat ügyeinek intézésében hosszú éveken át lelkiisme­retes, odaadó munkát vég­zett Katona István szakosz­tályvezető. aki sportköri el­nök is volt. Hasonló lelke­sedéssel végezte munkáját Rohács Vencel intéző, Hege­dűs Ernő vezetőségi tag, az általános iskola igazgatója és Tóth László gazdasági ve­zető. Külön köszönetét kell mondanunk a Lenin Terme­lőszövetkezet és a hatvani áfész anyagi támogatásáért. A .létesítményi és anyagi helyzetünk szerény, de úgy érezzük, hogy a magasabb osztályban való szereplés kö­vetelményeinek megfelelünk. Újonc csapat célkitűzése nem lehet más. mint a tisztes helytállás, a ibentmaradás ki­harcolása. Mikófalvi Tsz SK A .boldogiakhoz hasonlóan, a mikófalviak is az első há­rom hely valamelyikére vár­ták csapatukat a rajt előtt. Az őszi gyenge szereplés után erre kevés reményük volt. Sokáig Novaj vezetett, de szorosan ott volt a nyo­mában Andornaktálya, Is­tenmezeje és Tamalelesz együttese is... A január 16-án megkez­dett kemény alapozás meg­hozta gyümölcsét. A mikó­falviak hátrányukat fokoza­tosan dolgozták le. az élre kerültek, végül kétpontos előnnyel zártak. A 24 mér­kőzésből 14-et megnyertek, hatszor döntetlenül végeztek, ,s négy alkalommal vesztes­ként hagyták el a pályát. Az 59 lőtt gól ellenében 36-ot kaptak. A bajnokcsapat tag­jai: Nagy Attila. Józsa Csa­ba, Baranyi Béla, Kovács Lajos, Kelemen Béla, Mikó Károly, Kovács Albin, Stoff József, Józsa Ferenc, Csu­hány Károly, Kovács Géza, Joó Miklós, Kovács József, Kovács Béla, Csuhány Béla, Sárosi András, Telek József. A csapat legtöbbször a 4—3—3-as formációban ját­szott. A legjobbnak vélt 11: Józsa Cs. — Kovács L., Ke­lemen B., Mikó K., Kovács A. — Stoff J., Józsa F., Csu­hány K. — Csuhány B., Ko­vács J., Kovács B. A házi góllövőlista élme­zőnye a következőképpen alakult: Kovács B. 19, Ko­vács J. 11. és Józsa F. 7 ta­lálattal. — A sikeres szereplés ér­dekében sokat tett Nagy Miklós edző, valamint a ter­melőszövetkezet vezetősége, élén Énekes Istvánnal — mondotta Kovács Géza sport­köri elnök. — A bázisszer­vünk a termelőszövetkezet, továbbra is támogatja a csa­patot. Hideg-meleg vizes, tá­gas öltözőhelyiségeink van­nak. Pályánk füvesített. 110 X60 méteres, elég nagy mé­retű. Mindenképpen igyek­szünk megfelelni a megyei osztály követelményeinek. Úgy érezzük, mint minden újoncnak, nekünk is a bent- maradás biztosítása lehet a célunk. Szigetváry József Tíz év után ismét az „aranyos“ Tamperében Az egyik hagyományos magyar sikersportág, a ka­jak-kenu XVIII. világbaj­nokságát idén Tamperében rendezik. Abban a városban, ahol éppen tíz évvel ez­előtt. 1973-ban minden idők legsikeresebb vb-mérlegét könyvelhette el a magyai válogatott: 7 arany, 4 ezüst és 5 bronzérmet gyűjtött a csapat, amelynek az akkor fénykorát élő Csapó Géza, a három első helyet szerző „kajakkirály” volt a vezér­alakja. Tíz év nagy idő a sportban, két tamperei „ve­terán”, Wichmann Tamás és Buday Tamás azonban még ma is állja a sarat, egy év­tized múltán ismét ott lesz­nek a {égi sikerek színhe­lyén. Az 1973-as világtalál­kozón Wichmann három, Buday egy bronzérmet szer­zett. A 35 éves Wichman egyébként kilenc aranyér­mével a világbajnokságok abszolút mércével mérve is legeredményesebb verseny­zője, a sors furcsa játéka­ként a legsikeresebb magyar vb-n egyetlen aranyhoz sem jutott, most azonban a hosz- szú távú kenu egyes meg­nyerésével tízre kerekítheti az általa elért legfényesebb medálok számát. Az „aranyos” Tampere tehát dicsőséges emlékeket villant fel a sportág hazai szurkolói előtt, éppen ezért kétszeresen nagy felelősség nyugszik a vb-re utazó ver­senyzők vállán. A szövetség hivatalos célkitűzései szerint öt szám­ban szerezhetnek aranyér­met a magyar színek kép­viselői. C—2 500 (Foltán, Vaskúti), C—2 1000 (Sarusi, Hajdú), C—2 10 000 (Buday, •Vaskúti), C—1 10 000 (W.ieh- mann). K—2 10 000 (Szabó, Tóth) méteren, ez azonban nem jelenti azt, az esélye­sek valóra is Váltják a re­ményeket. mozi ) EGKl VÜHÜS CSILLAG Telefon: n-888 De. 10 órakor: Hatan hetedhét országon át Du. fél 4 órakor: Johohohó! Színes, szinkronizált bolgár film Este fél 8 és 10 órakor is: öld meg a sogunt! Színes, szinkronizált japán film EGRI BRÓDY Telefon: 11-773 Du. 4 órakor: Veszélyes játékok Este 6 és 8 órakor: Ki öli meg Európa nagy konyhafőnökeit? EGRI KERT Este 9 órakor: Dutyi dili EGRI IFJÚSÁGI HÁZ 10- én: örizetbevétel 11- én: Nem akarok felnőni GYÖNGYÖSI PUSKIN Este 10 órakor is: Hét merész kaszkadőr Színes, amerikai kalandfilm ll-én este 10 órakor is: Bulldogok és cseresznyék Színes, szinkronizált csehszlovák film QYÖNGYÖSI SZABADSÁG De. 10 órakor: Az álmatlan fülesbagoly 10- én: Az Ifjúság édes madara 11- én: Ekszerrablás fényes nappal GYÖNGYÖSI KERT 10- én: Üjra szól a hatlövetű 11- én: Jesse James balladája GYÖNGYÖSI MŰVÉSZ ll-én: Az oberwaldi titok I—II. HATVANI VÖRÖS CSILLAG De. 10 órakor: Srácurak Dü. fél 4 és fél 6 órakor: Szegény Dzsoni és Arnika 10- én este fél 8 órakor: Mindent fordítva 11- én este fél 8 órakor: Az ifjúkor forró évei HATVANI KOSSUTH 10—ll-én: Elvis Presley FÜZESABONY 10—ll-én : A karatézó Cobra visszatér HEVES 10—ll-én: Talpig olajban ( rádió ) KOSSUTH 8.05 öt kontinens hét napja. 8.21 Énekszóval, muzsikával 9.00 A Manderley-ház asz- szonya. I. rész. 10.03 Matiné­mazsolák. A Gyermekrádió műsora. 11.00 Vasárnapi kok­( MAI MŰSOROK tél. 12.05 Harminc perc alati a Föld körűi. 12.35 Édes anyanyelvűnk. 12.40 Keres­kedjünk! Faragó Vilmos írá­sa. 12.50 A Magyar Állami Hangversenyzenekar hang­versenye a Pesti Vigadóban. 14.02 Így láttam Kodályt. A mikrofonnál: Arany Sándor. 14.29 Szonda. Tudományos magazin. 15.05 Népdalkörök pódiuma. 15.30 Művészleme­zek. 16.12 Tegnap. VI. rész. Béklyók és barátok. 17.05 Társadalmi vita kicsiben. Szél Júlia riportja. 17.30 Grieg: Peer Gynt — kísérő­zene-részletek. 18.15 Hol volt, hol nem volt... 18.40 Jaroslav HaSek: Svejk. Epi­zódok a regényből. 19.40 A Magyar Rádió Brahms-cik- lusa. 20.52 Sarasaié—Farkas Gyula feldolgozása: Cigányo- san. 21.01 A főszerepben: Je- lena Obrazcova. Verdi: Luisa Miller. Háromfelvonásos opera. 23.36 Nóták. PETŐFI 6.00 Népszerű muzsika — koránkelőknek! 7.00 a Ma­gyar Orthodox Egyház órá­ja. 8.05 Mesék borogatás közben. 9.03 „ ... ki sohase nyúlt szennyezett kilincs­hez”. Zelk Zoltán versei. 9.13 Mit hallunk? 9.38 Az MRT gyermekkórusa énekel. 10.00 Népdalok. 10.35 Operaéneke­sek operettekből és zenés já­•tékokból énekelnek. 11.00 A Rádió Kabarészínház júliusi bemutatója. Egy tiszta ka­baré! II. rész, 12.10 Jó ebéd­hez szól a nóta. 13.00 Emlé­kek, otthonok Fekete Gyu­la életében, munkásságában. 14.00 A Magyar Rádió kör­zeti stúdióinak műsoraiból. 14.35 Táskarádió. 15.33 Pop­tarisznya. 17.44 „Töretlenül állok itt...” 18.33 Útközben hazafelé. 20.35 Társalgó. 21.58 Halló, Berlin—Halló, Buda­pest! 23.15 Kellemes pihe­nést! MISKOLC Jó reggelt, jó szórakozást, jó pihenést! Információs, szol­gáltató és szórakoztató mű­sor. (8.00 Vasárnapi krónika. Lapszemle. 8.15 Program- ajánlat. 8.20 Riporternapló. Nyári színes szőttes. Szer­kesztő: Imreh József. 9.00 Táncritmusban. 9.20 Sport). 9.25 Műsorösszefoglaló. 9.30 Szlovák műsor. (Hírek — Turistaszezonban — Zenés összeállítás — Borsod me­gye idegenforgalmi látvá­nyosságai — Tévéprogram­ajánlat — Könnyűzene.) Szerkesztő: Tóth Mária. 9.55 —10.00 Műsorösszefoglaló és az esti program ismertetése. 19.30 Hírek. Időjárás. Mű­sorismertetés. 19.35 Mérkő­zésen. versenypályán. Vasár­napi sportmagazin. Szerkesz­tő: Felföldi György. 19.57— 20.00 Műsorösszefoglaló és a hétfői program ismertetése. HÉTFŐ KOSSUTH 8.25 Mit üzen a rádió? 9.00 Monteverdi: Madrigálok. 9.30 Füst Milán. Köd előt­tem, köd utánam.. . 9.39 Ki kopog? Műsor óvodásoknak. 10.05 Halak, horgok, horgá­szok. 10.35 A Mongol Rádió műsorából. A Jünden népdal regéje. 10.57 Munkásdal-fel- dolgozások. 11.21 Huszonhá­rom lépcsőfok lefelé. Az utolsó orosz cárról. , 11.41 Kháron ladikján vagy az öregedés tünetei. 12.00 Déli krónika. 12.30 Ki nyer ma? 12.45 Válaszolunk hallgató­inknak. 13.00 Zenei érdekes­ségek az elmúlt hét műsorá­ból. 14.36 Brunswick. Amb­rus Zoltán novellája. 14.54 Édes anyanyelvűnk. 15.05 Szóljatok szép szavak! 15.41 Évszázadok mesterművei. Wilhelm Furtwängler vezé­nyel. 16.30 Beszéd és ember. 16.49 Az ékszerreparátor. Szvetnik Joachim. 17.05 A Mongol Népköztársaság nem­zeti ünnepén. 17.40 Liszt négy magyar rapszódiája. 18.15 Hol Volt, hol nem volt... 18.30 Esti magazin. 19.15 Sajtókonferencia. A könyvtárakról. 20.15 Nagy siker volt! A King’s Singers együttes hangversenye. 21.30 A Távol-Kelet varázsa I. rész: Táj és történelem. 22.20 Tíz perc külpolitika. 22.30 Ezen már nincs mit okos­kodni. Don Haworth hang­játéka. 23.18 Nóták. 0.10 Várkonyi Mátyás táncdalai­ból. PETŐFI 8.05 Népdalok. 8.30 Hírek. Útközben. 8.35 Figyelmébe ajánlom! 8.50 Slágermúzeum. 9.50 Fúvóspolkák. 10.00 Ze- nedélelőtt. 12.00 Cigányda­lok, csárdások. 12.35 A fa­hamu felhasználása. Hegyi Imre előadása. 12.40 Tánc­zenei koktél. 13.25 Világúj­ság. 13.45 Időjárás- és víz­állásjelentés. 14.00 Kettőtől ötig... 17.00 Gazdasági min­denféle. Szerkesztő: Kondor Katalin. 17.30 Ötödik sebes­ség. Ifjúság — politika — kultúra. 18.35 Salgóbánya ’83. 19.30 Ifj. Sánta Ferenc népi zenekara játszik, Szeg­fű Károly gondonkázik. 20.00 Sportvilág. 20.35 Társalgó. Másfél óra irodalomkedve­lőknek. 22.00 Francia san­zonfelvételekből. 23.20 Zenés játékokból. MISKOLC 17.00 Hírek. Időjárás. Mű­sorismertetés. 17.05 Hétről hétre, hétfőn este. Zenés ma­gazin. Telefonügyelet: 35-510. Szerkeszti: G. Tóth Ferenc. 18.00 Észak-magyarországi krónika. 18.25 Szemle az Észak-Magyarország, a Déli Hírlap, a Népújság és a Nógrád keddi számából. ( televízió ) 1. MŰSOR 8.30 Tévétoma. 8.35 óvodá­sok filmműsora. 8.55 Zseb­tévé. 9.25 Tüskevár. Magyar filmsorozat. VIII/2. rész: Ná­divilág. 10.00 Egyszer volt. hol nem volt, volt egyszer... az Ember. Francia rajzfilm­sorozat. XXII/1. rész: Meg­született a Föld. 10.25 A mi szemünkben. A televíziós gyermekműsorok V. kőszegi szemléjéről. 11.00 Minibocs Mesejáték. 14.05 Harminc év legszebb népdalfeldolgozá­saiból. 14.25 Hogyan közle­kedjünk autópályán? 14.35 Egy úr az űrből. Amerikai filmsorozat. XIII/10. rész. 15.05 Milliomos úr szerel­mes. Csehszlovák film. 17.10 Műsorainkat ajánljuk. 17.40 A Mongol Népköztársaság nemzeti ünnepén. 18.00 Del-, ta. 18.40 Tévétorna. 18.45 Es­ti mese. A tengeren. (Bob és Böbék csehszlovák rajz­filmsorozat). 19.00 A HÉT. 20.00 Hírek. 20.05 Vers min­denkinek. Szabó Lőrinc: Or­szágos eső. 20.10. Candide. Angol tévéfilm. Voltaire re­gényének televíziós változa­ta. 21.50 Kolozsvári vendé­günk: Kányádi Sándor. 22.30 Hírek. 2. MŰSOR 16.00 Ausztria—Magyaror­szág. Davis Kupa teniszmér­kőzés, közvetítés Pörtschach- ból. 19.05 Dvorzsák: A-dúr zongorás kvintett. 20.00 Hí­rek. 20.10 Az etruszkok föld­jén. III/il. rész: Gazdagság és szegénység. 20.55 Interba- lett '82. 21.35 Telesport. 22.05 Reflektorfény . Az Osztrák Televízió könnyűzenei soro­zatműsora. Agria Játékszín Egerben, vasárnap este fél 7-től: ELŐJÁTÉK A LÍCEUM ELŐTT Este fél S órakor: LILIOMÉI (Líceum) Hétfőn este ) órakor AGRIA-PODIUM (Dobos cukrászda)

Next

/
Thumbnails
Contents