Népújság, 1983. július (34. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-09 / 161. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. július 9., szombat 11. A bemutatkozás színhelye: Eger Jön a világbajnok kínai női röplabda- válogatott Hétnapos magyarországi vendégszereplésre készül a Világ Kupán és a perui világ- bajnokságon első helyet szerzett kínai női röplabda-válogatott A világhírű együttes a sportág történetében első alkalommal szerepel Magyarországon, s a sokszor megcsodált játékát három alkalommal láthatja majd a sportágszerető közönség. Az ellenfél mdndháromszor a szeptemberi Európa-bajnokság döntőjére készülő magyar válogatott lesz. A bemutatkozás színhelye Eger, augusztus 16-án a városi sportcsarnokban, ezt követően a fővárosban két alkalommal mérkőznek, majd a Vasas Fáy utcai csarnokában. 18-án, és 19-én. A kínai válogatott Budapestre Bulgáriából, a'várnai tornáról érkezik majd, ahol nyolc ország részvételével rendezik meg a már hagyományos nagy nemzetközi tornát a „Várnai nyár” elnevezésű kupáért. A magyarországi kínai— magyar összecsapások mintegy visszavágód is lesznek a várnai találkozónak, ahol a magyar válogatott is színre lép. Eger Kupa '83 Izéién a Rozmaring SE sárkányrepülői Immáron hetedik alkalommal rendezték meg az Eger Kupa ’83 nemzetközi sárkányrepülő-versenyt a megyeszékhely környékén. A maratoni hosszúságú találkozó a mai nap repüléseivel véget ér. Vasárnap az érdeklődők a Nagy-Egeden fél 12-kor a mezőny legjobbjainak bemutatóját láthatják. Hozzátéve, hogy az említett parádéra csak kedvező szélviszonyok esetében kerül sor. Egyébként a csütörtöki nap kivételével — amikor is a Nagy-Egeden zajlott a verseny — a Kékesről rajtoltak a versenyzők. Mint megtudtuk, a legeredményesebb nap a kedd volt, miután negyvennégy sportoló szállt fel. Közülük négyen a Kékesről eljutottak Vácra, pontosabban pedig a sörgyár udvarán landoltak. A táv hossza 66,5 kilométer volt. amely kemény erőpróbát jelentett a „kvartetnek”, ugyanakkor 11 sárkányrepülő 50 kilométernél fogott talajt Az idei Eger Kupa sikerét több ezüstkoszorú fémjelzi már. Az ötödik nap után még mindig Hegyi, a Rozmaring SE versenyzője áll az élen, mögötte az osztrák Wolfgang Zach, illetve a harmadik helyen ugyancsak a Rozmaring SE sportolója, Várkonyi tanyázik. Hét végi sportműsor SZOMBAT: Autósport: hegyi OB, Párád. Edzés: 9, verseny: 11. Sárkányrepülés: VII. Eger Kupa nemzetközi verseny. Startnyitás: Kékes 10. VASÁRNAP: Autósport: hegyi OB, Párád. Edzés: 9. verseny: 11. Sárkányrepülés: VII. Eger Kupa nemzetközi verseny bemutatója. Nagy-Eged, fél 12 (kedvezőtlen időjárás esetén elmarad). Vízilabda: Egri Vízmű- Tipográfia OB II-es mérkőzés. Eger, Sportuszoda 11. Kiss O., Koós. VÍZILABDA Feszített tempóban a pontokért Egy évvel ezelőtt a vízilabda OB I félévzáró tabelláján mindössze két pont árválkodott az Eger SE neve mellett. Az idei pontvadászat során pedig a két győzelem és a két döntetlen „fémjeleivel” a korábbiaknál kedvezőbb helyzetben várhatják a szeptemberi folytatást a játékosok. Az összehasonlítás, úgy tűnik, kiállta a próbát. Emlékeztetőül nem árt megjegyezni, hogy a rajt előtt 8 pont megszerzését tűztük ki célul — mondja Pozsgay Zsolt edző. — A terv megalapozott volt, hiszen erre képes lett volna a csapat. Hogy a reális elképzelés mégis meghiúsult, azt jórészt a „második felvonás” gyenge teljesítményével magyarázhatjuk, amikor is sorozatban vereséget szenvedtünk. Az első hét mérkőzés, a váratlan hazai, a Tatabánya elleni kudarcot kivéve, sikeres volt, derekasan helytállt a csapat. A Honvéd elleni ragyogó játék, valamint a Tungsram elleni győzelem újabb lendületet adhatott volna a fiúknak ... ... Csakhogy, ha a jelenlegi vízilabda-bajnokság ver- senynaptárára tekintünk, akkor kiderül, hogy a csapatoknak a felkészülést úgy kell időzíteniük, hogy háromszor kerüljenek csúcsformába. A szezonális jelleget már régen elfelejtették a vízipólósok, miután egész évben zajlik a nagyüzem, zsinórban követik egymást a tornák, kupák, világversenyek. A nemzetközi randevúkhoz igazított bajnokságot ezért osztották fél három részre. Ezek után már csak azon lehetne morfondírozni, hogy a mostani lebonyolítási rendszer valóban bevált-e, igazán a sportág erősödését szolgálja... — Valóban, a háromszori újrakezdés teherként nehezedik az érdekeltekre. Vegyük csak a mi példánkat. Amíg ideálisan tudtunk készülni. addig jöttek a pontok. Aztán következett a szünet, a vizsgaidőszak, a tanulmányi kötelezettségek,- s már csak azt vettük észre, hogy foghíjas a gárda az edzéseken. S legyünk önkritikusak, a fegyelmezetlenségek is közrejátszottak a visszaesésben. Meglepetésként ért viszont bennünket az alsóház csapatainak. így (Fotó: Szántó György) az FTC-nek és az OSC-nek a pontrablása. Az eredmény: helycsere az FTC-vel, majd mögöttük szorosan felzárkóztak a riválisok. Na persze, amikor a tavaszi szereplésünket elemezzük, akkor nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a tavalyi egy-hét helyezettel mérkőztünk, vagyis a sportág úgynevezett „krémjével”. Ismét egyedülálló s talán már bevett szokás, hogy a hajnokság első felében az élmezőny a sereghajtóikkal találkozik. Lehet-e itt valaki is papírformabontó, amikor az esélyesebb úgyis fixre megy, s már előre meg lehet jósolni a gólkülönbséget is. A nagyoknak rutinmérkőzések ezek, amelyeken brillírozhatnak. A baj csak az, hogy a csillogás fényéből a válogatottak a külhoni mérkőzésekre semmit, vagy csak keveset tartogatnak, s a szurkolók, akik még maradtak, csak azt látják, hogy árnyékként követik a „hozzánk” felnőtt klasszisokat. — A fent említett feszültség sajnos elevenen él, amely egyik csapatnak sem kedvez. Kiegyenlített küzdelemről éppen ezért majd csak a folytatásban beszélhetünk. amikor is az azonos játékerőt képviselő csapatok méretnek meg egymással. — Több mérkőzésen tapasztaltuk, hogy a játékosok a harmadik negyed végére már nem tudnak mit kezdeni a kettős fórokkal sem, az úgynevezett emberelőnyökkel. A sarkalatos előnyök kihasználása is vegyes és ellentmondásos képet mutat. A pontszerző összecsapásokon ugyanis a játékosok a helyzetek 25 százalékát lőtték be, a vesztes küzdelmek során pedig ez az arány kedvezőbb. Mindez csak az Ü. Dózsa elleni hazai küzdelemről nem mondható el, ahol is a rendre kínálkozó lehetőségek kimaradtak. — Olykor azt is megfigyelhettük, hogy a BVSC stílusával azonos módon szinte valamennyi játékos szóhoz jutott a 28 perc alatt. — A bajnokság első szakaszában próbálkoztunk a sok cserével, majd maradtunk a hagyományos eszközöknél, a lényeg, hogy egyik sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Azt viszont a kulcsembereknek is meg Jcellene érteniük, hogy a csapat érdekében frissíteni kell. A vezéregyéniségek ugyanis idegenkedve fogadták a BVSC-nél már életképes módszert. Az igaz, hogy e jó gyakorlathoz posztonként legalább két hasonló felkészültségű játékosra is szükség van. — Hallottuk, hogy a ,,pont- gyűjtögetők" július 18-ig a szabadságukat töltik, addig is míg újra átadják magukat az edzések fáradalmainak, a mutatott teljesítmény alapján értékeljük őket. — A kapusok az első szakaszban egymást felváltva fölülmúlták önmagukat, a második részben viszont nem remekeltek. A védelem a kapusokhoz hasonlóan labilis volt. Szembetűnő a csatársor néhány játékosának góliszonya. A csapat tavalyi gólkirálya, Vincze is csak az utolsó mérkőzéseken kapaszkodott fel a há- zi sikerlistára. örvendetes volt viszont, hogy a még ifjúsági korú Bíró Attila beépült a gárdába. — A szeptemberi, immáron az idei harmadik rajtig milyen feladatokkal kell megbirkózniuk? — A kiütközött hiányosságokat kell kiszűrnünk. Az akoiókészség javítására, a tudatosabb játékstílus kialakítására, valamint a lövőerő fejlesztésére törekszünk. Egyébként bemelegítésként három portyán vesz részt a csapat a nyáron, így a Siotour Kupán, az Alkotmány Kupán Szolnokon és az Agria Kupán Egerben. S aztán következik a harc, feszített tempóban a pontokért ... Tereny Andrea Ma és holnap autós hegyi verseny a Mátrában BMW-k harca várható abszolútban A 1. géposztály élmezőnyéhez tartozik a hatvani Soós látván, aki szeretne ezúttal is jól szerepelni (Fotó: Szabó Sándor) Két forduló összesen négy bajnoki futamát már maga mögött tudja a mezőny. Az idei autós hegyi gyorsasági OB ma és holnap folytatódik a mátrai pályán. A pa- rádsasvári és galyatetői elágazások közötti mintegy 5,5 kilométer hosszú útszakaszon már a sportág európai menői is megfordultak. Ezúttal a hazai mezőny randevúzik iltt, a látvány talán nem lesz akkora, de a versenyzők küzdőképességükkel magukkal ragadhatják a kíváncsi nézőket. A rendezőkhöz — Egri LAKISZ SE, Heves megyei Autó- és Motorsport Szövetség — 82 nevezés érkezett. A rajtlistán a legtöbben Trabanttal és Ladával szerepelnek. Elég változatos egyébként a típusok szerinti választék: Fiat 126, Zastawa, 'Morris, Lada minden változatban (még Turbo is!), Skoda 130 RS, Alfa Sud, számos BMW. Renault Alpine, Alfa Romeo. Az abszolút verseny első helyére a két régi vetély- társ, Kiss Dezső (Bp. Volán) és Tóth János (Külker. SC) pályázik a legnagyobb esély- lyel. Könnyen elképzelhető, hogy egyik nap a BMW Osella. másik nap a BMW TOJ lesz a gyorsabb. Látványosan kapcsolódhatnak be a dobogós és ahhoz közeli helyek sorsának eldöntésébe az épített kocsik, a Formula Easter géposztály legjobbjai: Kés jár Csaba (Bp. Volán) Oroszlán László (Hungarocamion). Ez utóbbiak között áll rajthoz a gyöngyösi Stiller Zoltán — a korábbi többszörös, tra- bantos rallye-bajnok —. a Hungarocamion színeiben. Ha már itt tartunk, említsük meg a hatvani Soós Istvánt, aki a hetes géposztály élmezőnyéhez tartozik, de a klubja a Salgótarjáni Volán. A házigazdák képviselőjeként szerepel ugyanebben a kategóriáiban Gárdonyi Balázs (Egri LAKISZ) Ladájával. Az idénnyitó pécsi. Mecsek hegyi versenyen az Eu-ópa- bajnokságon kiválóan szereplő Cserkuti Józsefet láthatták a sportág rajongói. A Külker. SC kitűnősége most azonban olaszországi ver- senykörúton szerepel — eredményesen, megerősítve idei ezüstérmet ígérő helyezését — így sem őt, sem új BMW 635 CSI típusú autóját nem láthatjuk. De talán majd legközelebb... A csapatverseny díjaiért is mindenkor figyelemre méltó verseny folyt. A tavalyi bajnok Bp. Volán mellett az elsőségre pályázhat a korábban sikert sikerre halmozó szakosztály, a Pécsi Volán gárdája, és a megerősödött Külker SC. Ma 9 órától az edzőfutamokat bonyolítják le, a ver- senyrajt tervezett időpontja 12 óra. Két futam időeredményét értékelik, és körülbelül 15.30 órakor hirdetik ki az OB harmadik fordulójának végeredményét. Vasárnap szinte minden ismétlődik azzal a különbséggel, hogy egy órával előbbre hozták a versenyrajtot, 11-re. A nagyközönség minél jobb kiszolgálása érdekében műsorfüzetet is megjelentettek a szervezők, ebben a rajtlista útbaigazít a különböző rajtszámot viselő kocsik között, ezenkívül a sportággal kapcsolatos néhány hasznos, érdekes információt tartalmaz. Mind a rajthely, mind a cél jól megközelíthető, a pálya mellett a legjobban belátható helyekre kijelölt gyalogösvények visznek, az időben érkezőknek aligha lesz autóparkolási gondjuk. r mozi EGRI VÖRÖS CSILLAG Telelőn: 11-888 Du. fél 4 órakor: Johohohó! Sgtiies, szinkronizált bolgár film Este fél 6, 8 és 10 órakor is: Old meg a sogunt! Színes, szinkronizált japán film EGRI BRODY Telefon: 11-773 Du. 4 órakor: Veszélyes játékok Este 6 és 8 órakor: Ki öli meg Európa nagy konyhafőnökeit? EGRI KERT Este 9 órakor: Dutyi Dili GYÖNGYÖSI PUSKIN Este 10 órakor is: Hét merész kaszkadőr Színes, amerikai kalandfilm GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Az Ifjúság édes madara GYÖNGYÖSI KERT Üjra szól a hatlövetű HATVANI VÖRÖS CSILLAG Du. fél 4 és fél 6 órakor: Szegény Dzsonl és Arnika Este fél 8 órakor: Mindent fordítva HATVANI KOSSUTH A sah táncosnője FÜZESABONY A hatodik halálraítélt ( rádió ) KOSSUTH 8.20 Mai kulturális programok. 8.25 Családi tükör. 8.55 MAI MŰSOROK 'Mit — hol — mikor — hogyan? Tanácsad óm űsor. A külföldi munkavállalásról. 9.10 Színes népi muzsika. 9.40 Holnap közvetítjük. 10.05 „Éretteknek...” 12.00 Déli krónika. 12.30 Déli zeneparádé. 13.25 Orvosi tanácsok az üdülésről. 13.30 Falufórum. Zala megyében. 14.05 A hét embere. 14.15 Zenei anyanyelvűnk. Egysoros dallam. 14.25 Magyarán szólva. 14.40 Valentyin Ka- tajev: A Werthert már megírták. 15.10 Beethoven: G- dúr szonáta Op. 30. No. 3. 15.25 Űj zenei újság. 16.00 168 óra. 17.30 Komoly zenei „lemezlovas”. 18.12 Hol volt, hol nem volt... 18.45 A szülőföld muzsikája „Somogy ország”. 19.45 Hold-óra. 20.52 A zenéről. Mozart Don Giovannijáról. 22.15 Európa hangversenytermeiből. Jo6é Carreras (ének) hangversenye» 23.17 Barokk verseny- művek. 0.10 Melódiákoktól. PETŐFI 8.05 Az elvált asszony. Részletek Fali operettjéből. 8.20 Tíz perc külpolitika. 9.00 A cirkusz története. I. rész: „Panern et circenses”. 10.00 Szombat délelőtt. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 12.46 A törökfejes kopja. 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00 Hangszerszólók. 14,35 Párizsi élet. Offenbach operettjének rádióváltozata. 16.38 A hanglemezbolt köny- nyűzenei újdonságai. 17.00 Cigánydalok, csárdások. 17.30 4X4 — Játék. 18.35 Pophullám. 19.35 Hoffnung meséi. 20.00 Közkívánatra! 22.00 Slágermúzeum. 23.15 Az idei debreceni dzsesszna- pok résztvevőinek felvételeiből. II. rész. 24.00 Hírek. Időjárás. 0.10 Magyar és idegen nyelvű vízjelzőszolgálat. MISKOLC 8.00 Hírek. Időjárás. Műsorismertetés. Lapszemle. 8.10 Hová menjünk, mit csináljunk. Programajánlat. 8.20 Visszapillantó (Információk, tudósítások, riportok a hét fontosabb eseményeiről). 8.40 Napjaink kérdései. ónodvári Miklós jegyzete — Szerkesztik a hallgatók. 9.00 Észak-magyarországi krónika. 9.30 Mikrofonlánc. Az agrárértelmiség megbecsüléséről. Riporter: Pongrácz Judit — Sport. 9.55 Műsorelőzetes. ( televízió ) 1. MŰSOR 8.00 Tévétorna. 8.05 NaS ekran — A mi képernyőnk. A pécsi körzeti stúdió szerb- horvát nyelvű nemzetiségi műsora. 8125 A nagy kék üveggolyó. Amerikai filmsorozat. XIII/1. rész. 8.50 Pengető. V. rész: Időfa. 9.10 A dunai hajós. Tévéfilm. I. rész: 10.06 Az ördöngös fickó. Francia tévéfilmsoro- zat Voltaire életéről. VI/6. rész: Meghalni Párizsiban. 11.00 A titok nyitja. Riport dokumentumfilm I. rész 11.30 Pulzus (egy korábbi adás ismétlése 12.25 Képújság 14.15 Pályán maradni. Szuper Kupa elődöntők. Kispályás foci vetélkedő. 14.50 Martin Eden. Olasz filmsorozat V/5. rész. 15.50 MAFILM-maga- zin. 16.00 „S anyám hangján szói az egész Dunántúl” Irodalmi barangolás a Bakony-vidéken, 16.30 Pusztafalu. Filmszociográfia. 17.25 Űj egymillió fontos hangjegy. 17.45 Teleráma. 18.25 Tájak, városok, emberek. 19.10 Tévétoma. 19.30 Tv- híradó. 20.00 Ki mit tud? II. középdöntő. 21.40 Tv- h íradó 2. 2. MŰSOR 14.00 Ausztria—Magyarország. Davis Kupa tenisz- mérkőzés közvetítése Pört- schachból. Riporter. Vitray Tamás. 16.30 Párharc. Bolgár rövidfilm. 16.40 A rajzfilmek kedvelődnek. 17.00 Beszélgetés dr. Dienes Valériával I. rész. 18.05 HóLt- vágány. Tévéfilm. 19.06 Északi díszítések. Szovjet kisfilm. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Henschel fuvaros. NSZK tévéfilm. 21.55 Brahms: Klarinétötös. 22.30 Tv-híradó 3. ^ Agria Játékszín ^ Egerben délután C órakor: CSONTVARY (Tömlöc-bástya) Előjáték: fél 7-tól a Líceum előtt Este fél 9 órakor: LILIOMÉI (Líceum)