Népújság, 1983. július (34. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-06 / 158. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. július 6., szerda 5. (Tudósítónktól) Aki olvassa a fiatalok lapjait, az észrevehette, hogy az utóbbi időben egyre több segélykérés fogalmazódik meg a levelezési rovatokban. Százezernél több a veszélyeztetett fiatal ma Magyarországon. Mintegy illusztrációként a Magyar Pszichológiai Társaság nem túl régen tartott VI. tudományos konferenciáján bemutatásra került egy „csöves” fiatalokról szóló videofelvétel is. A filmet Kardos Ferenc, a Komárom megyei Nevelési Tanácsadó pszichológus vezetője készítette munkatársaival. Egy kísérlet eredményeit dokumentálja az alkotás. 1981 őszéi1 a Népművelési Intézet felkérésére kezdtek el „csövesekkel” foglalkozni Tatabányán. Arra voltak kiváncsiak, beszoktatha- tók-e a veszélyeztetett fiatalok, s ha igen, milyen módszerekkel a művelődési házakba. Első lépésként egy úgynevezett „önismereti” csoportot alakítottak. A második lépcsőben klubot hoztak létre az együttműködni kész „csöveseknek”. Jelenleg pedig már a harmadik ütem kiépítésén munkálkodnak. Szándékuk, hogy ezekből az előnyükre megváltozott fiatalokból egy „másokon segítő” csoportot tudjanak szervezni. Amit csinálnak, úttörő kezdeményezés. I^ardos Ferenc, a mun. kacsoport irányítója motorja maga is fiatal ember. Vele beszélgetek a lezajlott. nagy sikerű előadás és filmbemutató után: — Az emberek azokat hívják „csöveseknek”, akiket azelőtt hosszú hajú huligánnak neveztek. Ehhez hozzátársítják még, hogy nincs lakásuk, isznak, lopnak, szi- póznak és nem dolgoznak. Egységesnek tekinthető-e ez a réteg, s a fenti megállapítások mennyiben igazak? — Jól is néznénk ki. ha mindez igaz lenne! Akik így élnek, kevesen vannak, és nem a tinédzser korosztályhoz tartoznak. A fiataloknál inkább csak az otthonról vagy intézetből való szökés ideje alatt fordul elő. de nem válik éltformájukká. A „csövesek” többsége olyan fiatalokból áll, akik megérzik és élvezik, hogy a felnőttek félnek tőlük. A féleVIDEO A FIATALOKRÓL „...ne mondjanak le rólunk!“ Mennyi az idő — a napórán? lem mindig odafigyelésre készteti az embereket. Mivel a „csöveseknek” éppen erre van szükségük, így „problémássá” válnak. — Mi lehet az oka a kitaszítottság-érzésnek a „csö- ve'sség” divatjának? Egy felmérésből tudom, milyen sok a „kétlaki” csöves a gimnazisták között, aki délelőtt iskolába jár és elfogodható- an öltözik, délután viszont külsőleg és viselkedésében is átvedlik. — Ezek a fiatalok alkotják a tereken látható „csövesek” 90 százalékát. Veszélyeztetettek, mert családjukkal laza. vagy ellenséges a kapcsolatuk. Szüleik válás előtt, alatt, vagy után vannak, és az otthoni légkörben nem törődnek velük. Már a gyerek is rájön, hogy 30—40 társa között csak akkor tudja az óvónő figyelmét magára vonni, ha rosszalkodik. A „csövesek” is ezt az odafigyelést kényszerítik ki környezetükből — persze nem tudatosan! A magatartásukban üzenet rejlik: „Foglalkozzatok velünk!” — Lázadásnak tekinthet- jiik-e akkor a „minden ellen” való ágálást? — Én a „csöves” jelenséget nem tartom lázadásnak. Éppen ellenkezőleg: a harctól, a konfliktusoktól való visszahúzódásnak, menekülésnek. Az általam ismert veszélyeztetett fiatalok nagyon rosszul tűrik a feszültségeket. Ez elől való menekülés náluk az ivás. az állandó jövés-menés, a rockkoncert az együttlét biztonságával, a kábítószerpótlók élvezete stb. Kerülik a nyílt összeütközéseket a felnőttekkel. Viselkedésük tehát nem feltétlenül polgár-pukkasztás. — Milyen személyiségzavarra tud a pszichológus következtetni ebből a társadalom által eltűrt álellenzékiségből? Mi írható a felnőtt társadalom számlájára? — Az előbb vázolt problémamegoldási mód a „csöveseknél” hasonlít a hisztériás ember stratégiájára. Ahelyett, hogy nyíltan megfogalmazná, mi a baja. valamilyen problémával, tünettel akar a figyelem középpontjába kerülni, A mi felelősségünk ott kezdődik, amikor ezekre a tünetekre reagálunk, ahelyett, hogy az kérdeznénk: miért csinálja! Így csak fokozzuk náluk ezt a hibás viselkedést. Nem büntetni és nem jutalmazni kell. Biztosítanunk számukra olyan szereplési lehetőséget, ahol megmutathatják magukat, értékeiket, elnyerhetik mások elismerését. Jó alkalom erre például egy zenekar megalakítása. — A kísérletben szereplő, önismereti csoportból kikerülő fiatalok elég erősek lesznek-e ahhoz, hogy a klub vagy zenekar létrehozásán túl is tudjanak harcolni saját jól felfogott érdekükben? Még pontosabban fogalmazva: a mikroközösség felvértezi-e őket a ma még nem mindig demokratikus közéleti megnyilvánulásokkal szemben? — Ez a legnagyobb dilemmánk! Félő, hogy olyan viselkedést serkentünk náluk, amit ma még nem fogad el a család, de az iskola és a munkahely sem. Éppen a demokratizmus mai szintje is oka annak, hogy ezek a veszélyeztetett fiatalok ..csövesek” lettek, a problémák nyílt megfogalmazásának lehetőségében nem hisznek. Demokratizmusra nevelés helyett alternatívaként maradnak a pótcselekvések: az amatőrizmus, harc egy lakótelepi klub létrehozásáért sjb. — Hogyan várhatunk rövid időn belül eredményt azon kevesektől, akik a pszichológusok és népművelők összefogásával „beszoktatha- tők” a művelődési házakba, amikor a nagyobb hagyományokkal rendelkező, a fiatalok szélesebb rétegét magába foglaló KISZ is „egydimenziós” és sajnos, meglehetősen szürke? — Azt tervezzük, hogy önismereti klubunk régi tagjainak segítségével újabb klubokat hozunk létre a városban. Mozgalommá válunk. Spontán alakuló kis közösségeket teremtünk, folyamatosan segítjük őket. A közösség kialakulásának ez a módja nem új. Makarenko ezt már kitalálta egyszer! — Megköszönöm a beszélgetést. s zárszó helyett egy diáklány sorait idézem, melyek igazolni látszanak az előbb vázolt nevelőmunka fontosságát, szükségességét: „Milyen lesz az új generáció, ha a szülők sem tudnak megtanítani élni? Mert alapjában nem vagyunk gonoszak, és nem születtünk passzívnak kiálhatatlannak, sőt neveletlennek sem. Kérem, ne mondjanak le rólunk!” Ilosvai Ferenc Dr. Zétényi Endre nyugdíjas főiskolai tanár tervei alapján az egri Hámán Kató Megyei Űttőrőház utcai frontján napórát építettek, amelynek az a különlegessége, hogy a csillagászati idő átlagát, a mindenkori egri középidőt mutatja. A különleges napórát a Mátravldékl Fémművek siroki gyárának KISZ-fiataljai készítették, a betonozási munkákat pedig — társadalmi munkában — az egri úttörők és kisdobosok számára (Fotó: Pilisy Elemérj AMI A KITÜNTETÉS MÖGÖTT VAN Üveggyár az úttörőkért GÖRBE TÜKÖR ' Ki a hibás? — Nem tudom megérteni, hogy van ez — panaszkodott egyszer a piactéren az öreg Halil. — A lányom gyárban dolgozik, kiváló munkás, világítótorony, írnak róla az újságban, beszélnek a rádióban, mutatják a televízióban, és folyton csak ezt hallom: „A mi iskolánk, a mi ifjúsági szervezetünk, a mi kollektívánk nevelte...” Van egy fiam is, semmirekellő, verekedés fajta, emiatt zárták ki a főiskoláról, emiatt ítélték el, a bíróságon pedig azt hallom: „Az apja a hibás, az anyja a hibás...” Hát ezek után sehogyan sem tudok eligazodni... Ahmedban Abu-Bakar (Szovjetunió) (Zahemszky László fordítása) (Tudósítónktól) Álmodni se lehetne szebbet a bükkszéki járási ifjúsági tábornál. Mikor kissé lihegve felkapaszkodunk a. falu fölé nyúló hegyen; a lankákon végig aranyos, színesre festett házikókat, lefelé pedig csodálatos panorámát láthatunk a fáradozás jutalmául. Itt-ott még építkeznek, és a frissen ültetett facsemetéken is látszik: bizony nagyon új még a tábor. A kapunál őrködő úttörők azonban máris ;,szakszerű” köszöntéssel fogadnak. / Gyerekek, hogy éfzitek itt magatokat? — Hát, a kaja kivételével minden nagyon klassz. Kár, hogy már két nap múlva vége a tábornak, utazhatunk haza. Szívesen maradnánk még! —mondják a srácok, szinte egyszerre. Tovább haladva fölfelé, rengeteg a KISZ-es korú fiatal a házak között. Mint később kiderült, ők is itt képzik tovább magukat, más táborhoz tartoznak. A Parádi Üveggyár kollektívája elismerést érdemlően patronálta az elmúlt években az úttörőket. Tevékenyen segítik a helyi Fáy András Körzeti Általános Iskola csapatának munkáját, szociálista brigádjaik társadalmi munkákat vállalnák és végeznek. Csinosítják az épületet, segítenek a pályaválasztásban, több szakkört is működtetnek. Az évek óta kialakult jó együttműködés eredményeként az üveggyáriak elnyerték a Magyar Űttörők Szövetsége Országos Elnökségének „Gyermekekért” elnevezésű kitüntető plakettjét. Mikor végre megtalálom az úttörők főhadiszállását, ott találom az összes ifivezetőt. Bár csak egy óra múlva mondják, hogy Szu- csik Sándor a leglelkesebb, legügyesebb köztük, beszélgetés közben magam is ilyennek látom. — Sanyi, milyen a tábor hangulata? — Ha jobban főznének, biztosan még jobb lenne, de így is ragyogó. Hiszen minden azon múlik, milyen programokat szervezünk a gyerekeknek. Vidámságban pedig nincs hiány. Vasárnap például karnevál volt. Hihetetlen mi mindent eszká- báltak össze a gyerekek. Volt Sandokan, Arafat, pápa, párizsi nő, sőt sündisznó, nyulacska is. Aranyosak voltak. Ma este Ki-mit-ltud?- ot rendezünk, gondolom, nem hiányzik majd a nevetés, hiszen a Szundi őrs is * színre lép. — Miért, milyen ez a Szundi őrs? — Az őrs mi vagyunk; a táborvezetőség. Az első Első József igazgatót arra kértük, árulja el, tulajdonképpen miért teszik...? — Szeretjük a gyerekeket, elsőként ezt kell említenem, már csak azért is, mert nálunk a SZOT-üdülőben rengetegen megfordulnak. Ügy gondoljuk, leginkább azzal tudunk hatni rájuk, ha népszerűsítjük a mi munkánkat, az üvegipari szakmákat. Megkeressük a környező iskolákat is, ahol filmvetítéseket. előadásokat tartunk a gyárról, az üvegfúvás, a csiszolás mesterségéről. Vetélkedőket is szervezünk, a kirándulásokhoz kölcsön adnaptól részt veszünk minden játékban* a gyerekek nagy örömére. A Szundi ugyanis a világ legbutább, legügyetlenebb csapata minden vetélkedésen. — Néhány házzal lejjebb láttam KISZ-eseket. Ti biztosan ürültök a társaságuknak, de hogyan fémek meg az úttörőtáborral? — Nagyon jól. Még közös programunk is volt — ők rendeztek diszkót a gyerekeknek! 'Ma van az utolsó napjuk, délután utaznak, ennek örömére korán reggel zenével ébresztettek minket. Végre betoppan Sandrik Judit, a táborvezető, ö az egyetlen igazi „tanár néni” itt, de éz csak egy pillanatra jut eszembe: olyan kedves, közvetlen mindenkihez — inkább úgy mutatnám be: ő a Szundi őrs vezetője. — A KISZ-esekről beszélgettek? Valóban, ez a tábor most az övék is, de már nem sokáig. A hivatalos megnyitó után Bükkszék a kiváló kisdobosok és úttörők otthona lesz. juk a vállalati autóbuszt. Sorolhatnám még tovább, de nem akarok szerénytelen lenni. Szóval, elkezdtünk valamit, s ezt csinálni kell. — Az élenjárók nyilván a szocialista brigádok a pat- ronálásban. — Természetesen. ök konkrét vállalásokat tesznek, s ehhez alakítjuk ki a vállalati feltételrendszert is. E beszélgetésen részt vett Gembiczki Béla, a munkaügyi osztály vezetője is, aki elsősorban a szabadidős, sport- és kulturális programokról beszélt. — Nagyon sok rendezvényt, akciót szerveztünk a parádi tanulóknak dolgozó— Hogyan kerültetek ide akkor a megnyitás előtt? —Egyrészt, „be kell laknunk” a tábort, másrészt komoly a feladatunk is: az egri járás „hivatottjaival” meg kell ismertetnünk az úttörőmozgalmat és fel kell őket készíteni társaik . irányítására is. — Hogyan folyik a képzés? — Természetesen játékosan, sok dallal, de tanulással is. Mindenesetre próbáljuk érdekessé, egyénivé tenni a munkát Ezt a célt szolgálja „A barátság virága”, amelyben a környező országok gyermekmozgalmairól gyűjtenek adatokat a pajtások, és a „Kulcs a gyerekek szívéhez” is. — Ez a fogalom mit takar? — Ez egy egészen új ötlet, célja, hogy a képzés vége felé járva, átfogó feladatokat kapjanak a vezetők: meg kell nyerniük őrsüket, vagyis minden tagot arra, hogy megfelelőképpen bánjanak az emberekkel. Ho-2” e jelképet érzékeltessem, egy-egy nagy papírkulcsot készítenek, erre írják az ötleteiket. Ebben a pillanatban betoppan hét gyerek; auto- grammot gyűjtenek, „hogy otthon majd mindenkire emlékezzünk” — mondják, inkkal közösen. Az ötnapos munkahét bevezetése óta az úgynevezett „Dózsa-szombat” keretében szerepel hímzés, szövés, tájfutás és sok más ismeretszerzési lehetőség. Az üvegfúvó szakkör tagjai vasárnap maguk is gyakorolhatnak kemenceközeiben. Talán mondanom sem kell, hogy mindehhez kell a jó kapcsolat az iskola pedagógusaival, elsősorban Baráz Máté igazgatóval és Somfai Tiborné csapatvezetővel. A gyáriak a közeljövőben egy sportszertár építését tervezik. Természetesen ezt is társadalmi munkában. Korcsog Béla tudósító tőlem is kérnek, aztán elrohannak. — Hallottam már a tanuláson kívüli programokról. Nagyon tetszettek. Milyen szempontok szerint állítják össze a tábori „munkarendet”? — Nem könnyű feladat ennyi gyereket állandóan foglalkoztatni, de megvan a jól bevált receptje. A tábori életbe csempésszük a romantikát. Így a gyerekek érzik a felelősséget, s mindent örömmel tesznek. Feladatokban nincs hiány, s a siker bizonyítékaként említhetem, két hét alatt még egy gyerek sem akart tévét nézni. Ezek szerint értelmesebb időtöltést „találtak”. — ön hogyan ítéli meg a táborban biztosított körülmények minőségét? — Az étkezéstől eltekintve, minden a lehető legjobb és a legszebb. A házak, hogy úgy mondjam, szuper komfortosak, két-két szobából, nevelőiből és mellékhelyiségekből állnak. Minden épületnek külön tisztasági blokkja van, ez igen ritkaság egy ilyen tábor esetében. Csak azt kifogásolhatom, hogy a nevelők külön- külön vannak elszállásolva minden házban, így sem a gyerekek, sem mi nem érezhetjük egy percre sem igazán szabadnak magunkat. Első József igazgató — Történt valami rendkívüli a két hét alatt? — Igen, egy kislányunk megbetegedett, haza is kellett küldenünk. Ma már ismét itt van. Ügy látszik, igen jól érezte magát. Varga Éva az egész tábor vezetője, gazdája, érthető, hogy őt leginkább a jövő foglalkoztatja. — Sok lesz itt a munka, ha a tábor igazán beindul, hiszen három járás küldi gyerekeit, sőt csehszlovák úttörőket is fogadunk csereüdültetésre. — Milyennek szeretné látni a tábort, mondjuk öt év múlva? — Igazi pihenő- és játszóhelynek. Ehhez bizony még építkeznünk kell. Még több játszóteret, parkot, sportpályát szeretnénk. Jó lenne téliesiteni a házakat és sípályát is építeni, hogy ne csak nyáron éljen a tábor. Az Expressen keresztül fogadhatnánk üdülő vendégeket. De mindehhez nagyon sok idő és pénz kellene még. Egyébként a tábor mostani képe is kész csoda nekünk: társadalmi munkával épült az utolsó tégla is. Az összefogás, a gyerekek szeretete hozta létre. Kacsur Annamária TÁBOR SZÜLETŐBEN Barátok között
