Népújság, 1983. július (34. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-05 / 157. szám

ttemm 1983. július 5., kedd Hetvenöt évvel ezelőtt halt meg Than Károly kémikus, akadé­mikus, az első magyar vegyé­szeti szaklap megalapítója. Ti­zenöt éves korában, 1849-ben be­állt honvédnak. A világosi fegy­verletételt követően gyógysze- részgyakomok lett, s 1853-ban gyógyszerészvizsgát is tett. 1855— 56-ban Bécsben folytatott orvos- tudományi tanulmányokat, majd 1857-ben a bölcsészkarra iratko­zott át, ahol kémiát tanult. Dip­lomája megszerzése után Heidel- bergben egy évet töltött Bunsen tanítványaként. Előbb Bécsben, majd a pesti egyetemen okta­tott; nevéhez fűződik az egye­tem I. számú kémiai intézetének megalapítása is. Bekapcsolódott a Balassa János és Markusovsz- ky Lajos vezetése alatt álló, ha­ladó felfogású orvosi társaság tevékenységébe, s ennek tagja­ként részt vett az orvosképzés! reformok kialakításában is. Tan­könyvei nem csupán tudomá­nyos és didaktikai értékükkel tűntek ki, hanem jelentős sze­repük volt a magyar kémiai műnyelv megteremtésében is. Mint a korszerű magyar tudo­mányos kémiaoktatás megalapí­tója, iskolát teremtett; tisztele­tére 1955-ben a Magyar Kémiku­sok Egyesülete évenként kiosz­tásra kerülő, róla elnevezett em­lékérmet alapított. A Nap kél 4.53 órakor, nyugszik 20.44 órakor. A Hold kél 1.20 órakor, nyugszik 15.00 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon EMESE, SAROLTA nevű kedves olvasóinkat! Az Emese ősmagyar név, az „emse”, „nőstény állat” fogal­mi körét fedi. p^i^ldőjárás Várható időjárás az ország terü­letén ma estig: folytatódik a száraz, napos, gyengén szeles időjárás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27, 32 fok között várható. Kirakatok... Szépek, ötletesek, látványosak. Az elmúlt hét végétől újra ezek a jelzők illenek az egri kirakatokra. Ismét meghirdették ugyanis az Agria-napok keretében azt a versenyt, ami hivatott eldönteni, melyik a legtöbbet érő munka szakmai berkekben. Mint azt már hirill adtuk, a dijakat kiosztották. De nemcsak a helyezet­teknek gratulálhatunk, hanem valamennyiüknek. Va­lóban szép munkát végeztek. Most már csak az ért­hetetlen, hogy az év jelentős hányadában, amikor nem rendeznek kirakatversenyeket, miért látunk ötlettelen, sivár, jellegtelen áruházi vitrineket? Érdemes lenne az Agria szellemét átmenteni akkorra is, amikor csak az utca embere, a vásárló pillant ezekre a munkákra. Mert, ugye, nekik készülnek. Vagy csak a zsűrinek? (k. sz. e.) — FOGADÓNAP. Ma, ked­den 13 és 14 óra között Me- zőtárkányban tart fogadó­órát Vadkerti Miklósné or- szágggyűlési képviselő. — PORCELÁNVÁSÁR. Be­mutatóval egybekötött vá­sárt tart Egerben az Alföldi Porcelángyár termékeiből a DOMUS Aruház. A hét vé­géig tartó bemutatón eddig a legnagyobb érdeklődés az ét-, tea- és reggelizőkészle­tek iránt nyilvánult meg. — ÚTLEZÁRÁS. Nagykőké­nyes és Zagyvaszántó között a vasúti kereszteződés kor­szerűsítési munkálatai miatt július 10—21. között reg­gel nyolc órától délután 16 óráig teljes útlezárást ren­deltek el. — KIÁLLÍTÁS. Magyar grafika és rajzművészei címmel nyílik kiállítás csü­törtökön délután a Magyar Nemzeti Galériában. A tár­latot augusztus 31-ig, hétfő kivételével 10—18 óráig te­kinthetik meg az érdeklő­dők. — A lakásgazdálko­dásról EGERBEN. A ta­nácstagok fórumának követ­kező előadására holnap, szerdán fél négytől kerül sor az egri városi tanács nagytermében. Ezúttal dr. Kovács Ágnes igazgatási osztályvezető a lakásgazdál­kodás időszerű kérdéseiről tart előadást — KISZ-VEZETŐK TA­NÁCSKOZÁSA. Az elmúlt hét végén Szarvason meg­kezdődött a főiskolai KISZ- vezetők hagyományos orszá­gos tanácskozása. Az idei eszmecsere során megvitat­ják a felsőoktatás fejlesztésé­re vonatkozó hosszabb távú elképzeléseket, valamint az oktatás korszerűsítésének időszerű tennivalóit. Napi­rendre tűzök a hallgatók élet- és tanulási körülmé­nyeivel, szociális helyzetük­kel kapcsolatos kérdéseket, valamint tanácskoznak az időszerű társadalom- és gaz­daságpolitikai feladatokról. — MEZŐGAZDASÁGI GÉP- KEZELÖI JOGOSÍTVÁNY. A mezőgazdasági és élelme­zésügyi miniszter rendelet­ben intézkedett arról, hogy a nagy teljesítményű mező- gazdasági és erdészeti gépek kezelői 1986. január 1-től csak gépkezelői jogosítvány­nyal állhatnak munkába. A viszonylag hosszú idő azzal magyarázható, hogy a jogo­sítványok megszerzése tan­folyamhoz kötődik. Ügyeletes szerkesztőink: FAZEKAS ISTVÁN és KIS SZABÓ ERVIN Telex: 063-350 Egerben: felnőtt betegek részére este 19 órától másnap reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nappali ügyelet: 12.30 órától 15.30 óráig. Ügyelet helye: kórház gyer­mekosztálya. Telefon: 10-841. Nappali ügyelet alatt kihívás nem teljesíthető. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rende­lések közötti napi . ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai-ügye­let 17 órától holnap reggel 08 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „íaház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 10-04. KÜJAL-készenlét Egerben dél­után 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 11-066, 16-698, 10-004. KÓRUSOK BARÁTI TALÁLKOZÓJA Az elmúlt hét végén a Kórusok Országos Tanácsa, a Cultúr Koncert Study-Tour (Chicago- Wien), valamint a Lokomotív Tourist szervezésében került sor a Pesti Vigadó nagyterme, ben a kórusok baráti találkozójára és koncertjére. A kétnapos eseményen világhírű együt­tesek között szerepelt többek között a gyöngy ösoroszi Február 24. Mezőgazdasági Termelő- szövetkezet népdalkörének asszonykőrusa Is. Ok tavaly már felléptek ebben a reprezenta­tív környezetben, s akkori sikerüknek köszönhetik ezt a megtisztelő meghívást. A Mátra környéki népdalokból összeállított műsoruk ezúttal is nagy tetszést aratott (Fotó: Szántó György) 100 MILLIÓ FORINT ÉRTÉKBEN Új tanév, új szemléltetőeszközök Az egri főiskolán Felvételi elő­készítő tábor Tegnap az egri tanárkép­ző főisürolán megkezdődött a hagyományos nyári felvételi előkészítő tábor. A fizikai dolgozók gyerekei közül ki­lencven középiskolás diák érkezett Egerbe, az ország minden részéből. A július 15-ig tartó program során ,tíz tantárgyból készítik elő a tanulókat; délelőttönként a főiskola tanárai tartanak előadásokat, délután pedig a KISZ-es diáktanárok fog­lalkoznak a középiskolások­kal. A PATYOLAT TERVEI Háznál tisztítják a szőnyeget Nem tudta maradéktala­nul megvalósítani első fél­éves tervét a Patyolat He­ves megyei Vállalata — tud­tuk meg Bulhardt Mihály- né igazgatótól. Ugyanis a közületek a takarékosság miatt csökkentették a textil- tisztítási megrendelések szá­mát, a lakosság pedig meg­közelítőleg csak a tavalyi szint körül vette igénybe a szolgáltatásokat. Június má­sodik felében a vegytisztí- fást tízszázalékos kedvez­ménnyel végezték. hogy újabb üzletfeleket szerezze­nek ezáltal is. Az akció vi­szont csak Hevesen volt eredményes, a gyöngyösiek illetve az egriek azonban nem éltek kellőképpen a fel­kínált lehetőséggel. A Patyolat szakemberei tervezik, hogy a második félévben a vállalatok védő­ruha-tisztítását is elvállal­ja, július közepétől pedig házhoz mennek szőnyeget és kárpitot tisztítani. Ehhez a munkához már a gépeket is megszerezték. Egyébként szerződéses üzemeltetésre ajánlják fel az egri Csákány utcai mo­sószalont, továbbá a heve­si vegytisztító szalont és a gyöngyösi Komplex szalont. A versenytárgyalásra július végén kerül sor. Az ősszel kezdődő tanév­ben a Művelődési Miniszté­rium 26-féle új taneszköz használatát írta elő az álta­lános iskolák részére. Töb­bek között történelmi és földrajzi faliképeket, föld­gömböt, a nyelvi, irodalmi és az énekoktatáshoz hang­szalagokat, diafilmeket, más tantárgyakhoz transzpa­renseket, szemléltető ábrá­kat, amelyeket az oktatási szakemberek elképzelése alapján az Országos Tan­szergyártó és Értékesítő Vál­lalat (TANÉRT), az Orszá­gos Oktatástechnikai Köz­pont és a Kartográfiai Vál­lalat fejlesztett ki. Ezek beszerzésére a tár­ca több mint 55 millió fo­rint központi céltámogatást juttatott a megyei szakigaz­gatási szerveknek, s a ta­nácsok ezt hasonló nagysá­gú összeggel egészítették ki. Így a TANÉRT-hez mintegy százmillió forint értékű meg­rendelés érkezett. A szak. emberek számítása szerint még ez a nagynak tűnő ösz- szeg sem teszi lehetővé, hogy a minisztérium jegyzékében az új tanévre előírt eszkö­zökkel az ország 3600 álta­lános iskolájának mindegyi­két felszereljék Az új tantervek folyama­tos bevezetése — az 1978/ 79-es tanév — óta az álta­lános iskolákban több mint százféle új szemléltetőesz­köz segíti a nevelőmunkát. Egy vizsgálat szerint az általános iskolákban az el­látottság — a Művelődési Minisztérium követelmé­nyeihez viszonyítva — 50—75 százalékos, s elosztása egyenetlen. Számos új taneszközt használ az 1983/84. tanévtől a többi oktatási intézmény is. Az óvodák számára ké­szítik például a Hüvelyk Matyi-üjjbábkészletet, és az érzékelő játékcsaládot. Az 50-féle új középiskolai tan­eszköz között található: a hullámmozgás bemutatá­sára szolgáló ingasorozat, a molekuláris demonstrációs készlet, a dinamométer és a hidraulikus sajtó. Közúti balesetek — figyelmetlenségből Az elmúlt hét vége sem múlt el közlekedési balesetek nélkül Heves megyében. A 24. számú főútvonalon Sírok és Recsk között dr. Császár Lászlóné budapesti lakos szombaton a délelőtti órák­ban, a körülmények figye­lembevétele nélkül vezetve személygépkocsiját, kisodró­dott az egyik kanyarból, és az árokba borult. Ennek kö­vetkeztében egyik utasával együtt 8 napon túl gyógyuló súlyos, társuk pedig köny- nyebb sérülést szenvedett, s 15 ezer forint anyagi kár is keletkezett. Ugyanezen a na­pon este Andomaktálya bel­területén az egri Szederké­nyi György motorkerékpárjá­val sodródott ki az útka- nyarból, hasonlóan figyel­metlen vezetés közben, s ke­rült szintén az árokba — sú­lyosabb sérüléssel. Vasárnap délután Dormándon a 31. és 33. számú főutak keresztező- déisében Gillányi Mihályné nyíregyházi lakos személy- gépkocsijával nem adott el­sőbbséget az autójával sza­bályosan haladó tiszanánai Tar Jánosnak, s így a két jármű összeütközött. A sza­bálytalanul közlekedő Gtlá- nyiné utasai közül egy sze­mély 8 napon túl gyógyuló súlyos, egy másik pedig könnyebb sérülést szenvedett. Az anyagi kár: 25 ezer fo­rint. A hét végén egyébként az ország területén összesen 100 közlekedési balesetet jegyez­tek fel. Hat halállal, 39 sú­lyos, 55 könnyebb sérüléssel végződött. Pezsgő­bontás Tegnap délután a mű­szak végeztével az or­szágban — így me­gyénkben is — nagyon sok helyen durrant a pezsgősüveg. Pezsgőt bontottak ugyanis azok a fiatalok — lányok és fiúk —, akik három ta­nulóév után vizsgát té­ve hétfőn álltak először már mint ifjú szakmun­kások gépeik, műszere­ik, pultjaik elé és éle­tük első felelős, önálló munkanapját hagyták maguk mögött. Igaz, so­kuknak még a közeli napokban nyújtják át az oklevelet, de a munka­hely kollektívája már felnőtt emberként fogad­ta be a tegnapi nappal valamennyiüket. Ezért volt köszöntő a pohár pezsgő. A mun­kásosztály immár leg­fiatalabb tagjai köszön­ték meg a brigád tag­jainak, a tanítómeste­reknek azt a rengeteg fáradozást, munkát, amit három évig beléjük ol­tottak: bevezették őket a szakma rejtelmeibe, megismertették velük a nagyon fontos tudniva­lókat. Embert neveltek belőlük. Kedves és megható, őszinte percek voltak. A képzeletbeli pezsgőt mi az új szakmunkások jö­vőbeli sikereire, ered- ; ményeire és egészségük­re bontjuk.-fi.­lobban van az elgázolt kislány Az elmúlt hét közepén Egerben, a Kertész és Ho­mok utcák találkozásánál többen is tanúi voltak Sike Mónika hatéves kislány bal­esetének. A gyermek — any. ja kezéből kiszabadulva — körültekintés nélkül próbált áthaladni a gyalogátkelőn, miközben egy különben sza­bályosan haladó Trabant sze­mélygépkocsival elgázolták. Az apróságot súlyos sérülés­sel szállították a helyi kór­házba, ahol — mint utóbb 'megtudtuk — műtétet haj­tottak végre rajta. Hétfőn a kislány még az intenzív osz­tályon volt, állapota azon­ban — ahogyan tegnap ér­tesültünk — szerencsére ja­vult. Reméljük, hogy a kis beteg rövidesen teljesen fel­épül sérüléséből s egészsé­gesen elhagyhatja a gyógy­intézetet. Esete azonban fel­tétlenül nagyobb óvatosságra figyelmeztesse a felnőtteket is! Valuta­árfolyamok Pénznem Vételi Eladási árf. 100 egys., Ft-ban Angol (ont Ausztrál dollár Belga frank Dán korona Finn márka a) Francia frank 6 341,05 6 733,27 3 614,64 3 838,22 81,93 454,35 747,46 544,04 GfirOg drachma b) 48,40 86,99 482,45 793.70 577.70 51,40 Hollandi forint 1 458,62 1 548,84 Japán yen (1000) 173,25 183,97 Jugoszláv dinár a) 48,72 51,74 Kanadai dollár 3 356,01 3 563,59 Kuvaiti dinár 14 117,24 14 990,48 Norvég korona 567,83 602,95 NSZK márka 1 637,83 1 739,13 Olasz Ura (1000) 27,63 29,33 Osztrák schilling 232,43 246,81 Portugál escudo 35,58 37,78 Spanyol peseta 28,65 . 30,43 Svájci frank 1 966,09 2 087,71 Svéd korona a) 540,89 574,35 USA dollár 4 126,83 4 382,09 a) Vásárolható legmagasabb bahkjegyclmlet: 100-as b) vásárolható legmagasabb bank jegy címlet: 500-as NÉPÚJSÁG - a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: GYURKÓ GÉZA. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI LEVENTE. — Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063—350. Telefon: 13-352; 13-503; 13-644; 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-349. Telefon: 12-656; 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 20062. - Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNé. — HU ISSN 0133-0705.

Next

/
Thumbnails
Contents