Népújság, 1983. július (34. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-02 / 155. szám
Dlßiwjiaq 1983. július 2., szombat Száznegyven évvel ezelőtt született Antonio Labriola, olasz marxista filozófus és publicista. A nápolyi egyetemen tanult. s első munkái még B. Spaventa, a nagy hírű hegeliért us, a nápolyi filozófiai iskola kiemelkedő alakja hatását tükrözik. Hamarosan feltámadt pedagógiai, pszichológiai és etikai tudományok iránti érdeklődése is, s ez vezette el őt ahhoz a filozófiai koncepcióhoz, amely azután egész munkásságának kiindulópontja lett, s végül elvitte a marxizmushoz: a gyakorlat kritikai megfigyelésének és általánosításának felfogásához. 1873-ban nevezték ki tanárnak a római egyetem erkölcs-filozófiai és pedagógiai tanszékére, ahol három évtizeden át tanított. Tanítványai közt találjuk B. Crooét és a századforduló olasz szellemi, politikai életének több kiemelkedő egyéniségét Előadásaival, műveivel, egész tudományos munkásságával nagymértékben hozzájárult a marxizmus olasz- országi népszerűsítéséhez. Elméleti munkássága A. Gramsci és P. Togliatti tevékenységének közvetlen előzményeként fogható fel. A Nap kél: 4.51 órakor, nyugszik: 20.45 órakor. A Hold kél: 0.40 órakor, nyugszik: 11.37 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon OTTÓ nevű kedves olvasóinkat! Ogermán eredetű, mely nyelvben az „od”, „ot” a tulajdon, a birtok fogalmát fedi. I [Időjárás Várható időjárás ma estig. Időnként főleg délután növekszik meg a felhőzet, és záporok, zivatarok várhatók. Az északi, északkeleti szél megélénkül, holnap helyenként megerősödik. A hőmérséklet hajnalban 10, 15, délután 22, 27 fok között valószínű. „Csak“ egy szál virág Házunk előtt az apróságok, felbuzdulva a városi kertészet asszonyainak munkája láttán, virágot ültettek. Kikönyörögtek egy szál palántát még a tavasz vége felé, kiástak >egy szó szerint is tenyérnyi kertecskét a gyepen, s beültették. Naponta nézték hogyan bontogatja újabb levelét, iaztán hogyan nyílnak ki piros szirmai. Locsolták, pátyolgatták, őrizték. Egy reggelre bánatos megjegyzésekre lettem figyelmes. Eltűnt a virág. Biztos valami felnőtt — mondogatták ,egymásnak. És én szégyelltem magam előttük, a felnőttek nevében. — VENDEGEK A FINOM- szerelvénygyArban. Kócza Imre vezérigazgató a vállalat társadalmi vezetőivel üzemlátogatáson fogadta az egri városi tanács elnökét és az osztályvezetőket. Kölcsönösen tájékoztatták egymást, megvitatták az üzemi dolgozók gondjait is. A látogatás során megtekintettek néhány üzemrészt. — GYEREKEK, FIGYELEM! Vasárnap délelőtt fél 10 órakor Egerben, a Népkertben aszfaltrajz-verseny lesz. Rendezője az /egri 10-es számú iskola úttörőcsapata, várják a város óvodásait, általános iskolásait. — ÜTTÖRÖK FELSÖTÁR- KÁNYBAN. A HNF és a Hámán Kató Megyei Üttö- rőház közös szervezésében, tegnap kezdődött és tizenkét napig tart a felsőtárkányi úttörőtáborban a megyei olvasó és honismereti tábor. Az úttörők irodalomból és a természettudományok különböző ágazataiból kapnak ízelítőt. Ügyeletes szerkesztőink: MENTUSZ KAROLY és MOLDVAY GYŐZŐ Telex: 063-350 Egerben: Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. Felnőttek, gyermekek részére. Telefon: 11-000. Az ügyelethez tartozó községek: Verpelét, Tarnaszentmária, Bátor, Hevesaranyos, Egerbocs, Egerszalók, Egerszólát, Kere- csend, Demjén, Ostoros, Novaj, Makiár, Andornaktálya, Felső- tárkány, Noszvaj, Egerbakta, Szarvaskő. Egriek részére a gyermekorvosi ügyelet szombaton reggel 8 órától hétfő reggel 7.45 óráig, a kórház gyermekosztályán. Telefon: 10-841. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától este 20 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 8 órától este 20 óráig, a Technika Házában. Gyöngyösön: szombaton 7 órától hétfő reggel 7 óráig. Telefon: 11-727. Fogorvosi ügyelet: szombaton 15—18 óráig, vasárnap és ünnepnap 9—12 óráig. Mindkét ügyelet helye: Széchenyi u. 1. Gyermekorvosi ügyelet: szombaton 8—12 és 14—18 óráig, vasárnap és ünnepnap 8—12 óráig. Ügyelet helye: Puskin utcai gyermekrendelő. A gyermek fekvőbetegeket a felnőtt körzeti ügyelet látja el. Kihívás: 11-727 telefonon. Hatvanban: szombaton 7 órától hétfő reggel: — Hatvan város lakossága részére 8 óráig — a községek lakossága részére 7 óráig. ' Az ügyelet helye: Kórház „faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 10-04. Fogorvosi ügyelet: szombatonként 8.30 órától 14 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon 8.30 órától 11 óráig. Ügyelet helye: Hatvan, Rendelőintézet, Kossuth tér 18. Gyermekorvosi ügyelet: szombatonként 8 órától 12 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon 8 órától 10 óráig. Ügyelet helye: Hatvan, Horváth M. u. 21. Telefon: 16-23. KÜJAL-készenlét Egerben: délután 5 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 11-066, 16-698, 10-004. Hevesen: szombat reggeltől hétfő reggelig, Deák Ferenc u. 41. sz. Telefon: 125. Az ügyelet Heves járás minden községére kiterjed. Hétvégi állatorvosi ügyelet: szombat 8 h-tól vasárnap 20 h- ig. Egri állatorvosi ügyelet: Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-388. Recski ügyelet: Recsk, Kossuth u. 218. Telefon: Recsk: 15. Füzesabonyi ügyelet: Dormánd, Tanácsháza, Dózsa György u. 37. Telefon: Füzesabony: 321. Gyöngyösi ügyelet: Gyöngyös, Allatkórház. Telefon: 11-645. Hevesi ügyelet: Hevesi Járási Hivatal. Telefon: Heves: 124. Hatvani ügyelet: Hatvan városi tanács. Telefon: 19-97. Az ügyeleti helyekhez tartozó állatorvosi körzetekről a területileg Illetékes állatorvos ad tájékoztatást. ALLATKÖRHAZI ÜGYELET: Gyöngyösi Allatkórház: minden munkanap 16.30 h-tól másnap 7.30 h-ig. Gyöngyös, Deák F. u. 17. Telefon: 11-645. Egri Allatkórház: munkanapokon 16.30 h-tól másnap reggel 7.30 h-ig, az egész megye területén péntek 15.10 h-tól hétfő 7.30. h-ig. Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-388. Agria Pódium Négy előadóest a Dobosban Az Agria Játékszín előadásainak sorában ebben a hónapban több előadóestet láthat a közönség Egerben, a Dobos cukrászdában. Július 4-én, hétfőn este fél 8-kor Koltai Róberttel találkozhatnak az érdeklődők, az est házigazdája Szombathy Gyula. Per... Törvény... Hivatal ... — ez a címe Mtíc- lósy György színművész műsorának, amelyet július 11-én este láthat a közönség. Egy héttel később, ugyancsak hétfőn rendezik meg Rudolf Péter és Szerémy Zoltán estjét. Feljelentem az emberiséget! címmel. A modem színház humorából július 24- én Eszenyi Enikő. Méhes László és- Kaszás Attila ad ízelítőt a Dobos cukrászda pódiumán. Bükkszék/ tábor Három megye pajtásainak Mint már hírül adtuk. Bükkszéken, festői környezetben jelölték ki még 1979- ben annak az ifjúsági tábornak az alapjait, melyben három megye gyermekeit üdül- tetik nemsokára. A kecskeméti, kunszentmártoni és az egri járás párt- és KISZ-bizottságai, járási hivatalai, s a Magyar Úttörők Szövetségének járási elnöksége immár az ünnepi megnyitóra invitálnak. Az eltelt alig négy esztendő alatt ugyanis üzemek, vállalatok, szövetkezetek, intézmények, községi kollektívák, a Magyar Néphadsereg helyi alakulatai. valamint a különböző társadalmi szervezetek aktivistái összefogásával fölépült a minden kényelemmel rendelkező tábor. Mintegy 60 millió forintba került a háromszáz diákot befogadó létesítmény. A kő- és faházakat ebédlő, „parancsnoki épület”, orvosi rendelő, játszótér, alakulótér egészíti ki. A későbbiekben tervezik a szálláshelyek té- liesítését, egy sportpálya építését. valamint a környezet további csinosítását. Az első lakók, akiknek minden bizonnyal maradandó élményt jelent majd az itt eltöltött két hét. a három járás kiváló úttörői közül kerülnek ki. A megnyitóra 8-án délelőtt 10 órakor kerül sor. Jegyet lyukasztunk Mint azt már hírül adtuk, július 1-től a Volán egri, gyöngyösi, hatvani, hevesi és apci helyi járatain a 2 forintossal működő jegyváltó berendezéseket lyukasztókra cserélték. A menetjegyeket elővételben lehet megvásárolni ott, ahol ezt „helyijáratú autóbusz vonaljegy árusítás’ tábla jelzi: például a postahivatalokban, hírlap- és trafiküzletekben, illetve a Volán elővételi pénztárainál és más, árusításra kijelölt helyeken. Az átállási időszakban, egy héten át a buszokon a Volán dolgozói segítik az utasokat. (Fotó: Tóth Gizella) Kirakatverseny Első díj a hűtőgépreklámért — Űjszerűek, szépek és szellemesek a dekoratőrök ötletei. így bárhol az országban megállná a helyét az Agria ’83 kirakatverseny — mondta el Kiss Sándorné, a Magyar Reklámszövetség vezetőségi tagja, a zsűri elnöke. Tegnap az epri Ifjúsági Házban került sor az ünnepélyes eredményhirdetésre, melyen első díjat vehetett at Dudás József, az egri áfész versenyzője, a Skálában látható hűtőgépkirakatért, Pappné Fábián Ildikó, a hevesi áfésztől, ugyancsak a Skálában rendezett ..fűrészkirakatáért”, Pelyhe Tibor, a Centrum Aruház dolgozója pedig a Fabulon-termékeket reklámozó hatáskeltő munkájáért. Második díjban részesült Majoros László és Scheer Istvánná, az egri Centrum Aruház, valamint Csákfalvi Katalin, az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat kirakatrendezője. Harmadik díjat kapott Volent Péter és Tart József a GYÖNGYSZÖV-től. továbbá a már díjazott Dudás József. A Magyar Reklámszövetség különdíját Skót Béla, a Heves megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat munkatársa kapta, a Domus Áruházban megtekinthető kirakatáért, melyben a békét kapcsolja össze a vásárlással. Az érdeklődők július 15-ig tekinthetik meg a 24 versenykirakatot. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a Csornán megtartott 26. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 10, 13, 60, 61,62 — IFJÚ SZÍNHÁZBARÁTOK KÖRE. A Mátra Művelődési Központ az 1983—84-es színházi évadtól kezdődően baráti kört szervez színházat kedvelő fiatalok számára. A közös színházlátogatásokon kívül megismerkedhetnek a színház műhelytitkaival is. Vásárnaptár Július 2., szombat: országos állat- és kirakóvásárt rendeznek Békéscsabán, országos állat- vásár lesz Abonyban, országos kirakóvásár Ózdon. Július 3., vasárnap: Dunave- csén, Kaposvárott, Kisteleken, Lajosmizsén, Pécsett, Pilisen, Sülysápon és Szentesen tartanak országos állat- és kirakóvásárt. Jászapátiban országos állatvásárt. Győrben cserép- és népiszőttes-vásárra várják az érdeklődőket. Autóvásárt Balassagyarmaton, Cegléden, Debrecenben, Gyöngyösön, Győrött, Gyulán, Jászberényben, Kiskunfélegyházán, Kiskunhalason, Körmenden. Lentiben, Miskolcon, Nyíregyházán, Oroszlányban, Pécsett. Szegeden. Szentesen, Székesfehérváron, Tabon, Tiszakécskén és Törökszentmiklóson rendeznek. (MTI) Utazási Szokatlanul nagy testű Sakál a pusztán Egyhónapos vizsgálat után végleg bebizonyosodott, hogy a május 25-én Gyarmatpusztán elejtett furcsa állat: sakál. Ebben az évszázadban e Közép-Európában nem honos állatnak mindössze három példányát kapták puskavégre hazánkban, 1937- ben Tyúkodon, 1942-ben Derecskén és most Gyarmatpusztán. A főleg Afrikában és Ázsiában élő emlős az utóbbi időben nagy számban jelent meg a Balkán-félszigeten. Ez a példány feltehetőleg Jugoszláviából vándorolt hozzánk. A nádas, ligetes területeket kedvelő sakál főleg éjszaka keresi zsákmányát, az apróbb vadakat. Elejtését ez megnehezíti. Az elejtő vadász. Kocsis Sándor figyelmét az állat különös viselkedése és szőrzete keltette fel. A természettudományi Múzeumban végzett alapos vizsgálatra azért került sor, mert a sakált könnyű összetéveszteni a kutyával. E példány különös azért, mert egyedülállóan nagy termetű. A jókora, leginkább németjuhász kutyára hasonlító hím állat 50 cm magas, 101 cm hosszú és mintegy 15 kg súyú. Szőre szürkés színű. Az idén elejtett bamamedve, az utóbbi időben megjelent mosómedvék, nyestkutyák és az ide-idelátogatő jávorszarvasok után most tehát egy sakállal bővült állatritkaságaink köre. (MTI) Hét végi piaci jelentés Kezdődik a csúcs Nemcsak a búza aratása jelent munkát mostanság, hanem a cseresznye-, a meggyszüret Is. Mindez látszik piacainkon Is, ahol nemcsak az Idényjellegű zöldség-gyümölcsből van elegendő. hanem a primőrökből továbbra is gazdag a felhozatal. Egerben A pénteki szabadpiaci árak alapján: az őszibarack 25—36, a meggy 15—18. a málna 35, a paradicsom 30—35, a paprika 36—40. a zöldbab kilónként 10 forint, az uborka 8—10. a zöldborsó 10. az újburgonya 15—16, a fokhagyma darabja 5 forint. Az alma kilója 24, a sárgabarack 34, s az újdonságnak számító padlizsán 50 forint. A kelkáposzta 15, a karfiol 22, a karalábé darabja 5, a sárgarépa csomója. 7, a petrezselyem 9. a görögdinnye 6. a sárgadinnye 50 forintba került. Gyöngyösön A pénteki szabadpiaci árak a következők voltak: újburgonya 10, sárgarépa 5. petrezselyem 7, főzőhagyma 4. fejes káposzta 9. kelkáposzta 19, újkaralábé 4, karfiol 25 forint. Paradicsom 31. hegyes zöldpaprika 22. egyéb zöldpaprika 31. Főzőtök 3, uborka 5. zöldbab 8, zöldborsó 21, fokhagyma 4, sóska 15, nyári alma 18. körte 13, meggy 18 forint. Sárgabarack 18, őszibarack 24, sárgadinnye 33. görögdinnye 50, málna 38, ribizli 13, egres 11. héjas dió 31, szárazbab 33, mák 125, dióbél 120. Hatvanban A pénteki szabadpiaci árak: a burgonya 8. az újburgonya 10, a sárgarépa 10, a petrezselyem 3, zöldhagyma 3. fejes káposzta 10, a karalábé 2,50. a karfiol 30, a paradicsom 27, a zöldpaprika 24. a főzőtök 2, az uborka 5.50, a zöldbab 8, a zöldborsó 18 forint. A ZÖLDÉRT árai Heves megyében Pénteken az elárusítóhelyeken: vegyes zöldség 7, tojás 1,60, fejes káposzta 6—9. uborka 4, őszibarack 36—40, a paradicsom 35. a zöldbab 12, a vöröshagyma kilója 10. az újburgonya 12, a paprika 32, a málna 40. a meggy 26 forint. kedvezmény családosoknak 1983. július l^től a MÁV kedvezményt nyújt a nagycsaládosoknak a nyári utazásokhoz. Ha legalább két 18 éven aluli, önálló keresettel nem rendelkező gyermek utazik a szülőkkel, száz kilométernél nagyobb távolságra — gyorsvonaton — a vasút kedvezményes áru menettérti jegyet szolgáltat ki. A nagycsaládosok így 20 százalékos kedvezményt kapnak. A gyerekek az életkoruk vagy a diákigazolvány alapján biztosított kedvezményt vehetik igénybe. A MÁV Miskolci Igazgatósága kéri az utasokat, a kedvezményekről érdeklődjenek közvetlenül is utazás előtt. NÉPÚJSÁG - a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának Dapilapja. Főszerkesztő: GYURKÓ GÉZA. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI LEVENTE. — Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063—350. Telefon: 13-352; 13-503; 13-644; 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-349. Telefon: 12-656;' 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 20062. - Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ. - HU ISSN 0133-0705.