Népújság, 1983. július (34. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-28 / 177. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1983. július 28., csütörtök EURÓPAI NEVEZETESSÉG A kövek egy évezredről vallanak Egy rejtélyes sírtemplom krónikája A templomkülső Színészek, szerzők, szerepek Eredmények A látvány mindannyiunkat megbabonázott. A szakem­berek nem hiába tevékeny­kedtek itt tíz esztendeig. A régész — Kovalovszky Júlia — a titkok regimentjét fej­tette meg, az építész életre keltette a múltat. Amit az Ybl-díjas Erdei Ferenc tett, remeklés a javából, a hoz­záértő helyreállítás mester- műve. Az új köntösben pompázó feldebrői templomban a né­ma kövek beszédessé váltak, s a magyar história ezer zi­vataros évéről vallanak. Emellett valamennyiünket rabul ejt a (különböző stílus­jegyek harmonizálása. Az alaphangot a román adja meg. Méltóságteljes tömör­ségéhez könnyedén simul a gótika eleganciája, s mind­ent SZiYTlé ' AeVetóé iogiaij< a merész ívelésű, a játékos fi­nomságú, a díszelgő barokk. Állunk, tűnődünk, rég el­mosódott arcélek villannak fel előttünk, rejtélyek nyit­ját kutatjuk. Akkor is, ha tudjuk, hogy pillanatnyilag hiába. Ahol hézagosak az adatok, ott segít a kötöttsé­get, a korlátokat nem ismerő fantázia. o A tragikus sorsú Sámuel úr jelenik meg előttünk, aki első királyunk rokonaként koronáját viselhette, s meg­próbálkozott a lehetetlennel, a visszalépést nem tűrő his­tória megzabolázásával. Kí­sérletéért életével fizetett ez a Kelet szabadságvágyától sarkallt nagyúr, akinek hom­lokát maradandó diadémmal övezte az egymást követő nemzedékek soha nem her­vadó emlékezete. Freskórészlet Ide. ebbe a XI. század el­ső felében errva'í négyzet alaprajzú sírtemplomba te­methették? Nagy a valószínűsége, de mégsem biztos. A gordiuszi csomó kibogozatlan, így hát sorjázhatnak a feltételezések. Ki lehetett az a kivételes személyiség, az a korlátlan hatalmú, az a dúsgazdag fér. fiú, akinek nyughelyéhez el­zarándokolhattak a késő utó­dok, a leszármazottak. Egy másik Aba. akiről hallgat­nak a krónikák? Homályban tapogatódzunk, a sejtelmes altemplom néma marad. Egyszer talán majd megszólaltatja valaki, egy olyan szerencsés kutatp, aki még meg sem született, aki egésszé ötvözi a jövőben is gyűlő adalékokat. A freskók, s az építmény centrális elrendezése a kin­cses Bizánc, az ősi császár- város itt is gyümölcsöző ha­gyatékának bizonyítékai. Azok az egykori mesterek nem feledték Nagy Konstan­tin aranytól és ékkövektől szikrázó ősi fészkét, a rideg pompa mögött felizzó szen­vedélyeket. Ide vetette őket a vélet­len, a kalandvágy, a megél­hetés kényszere, s ők ma­gyarhonban is azt tették, amit innen sok ezer kilomé­terre megtanultak. Hol van már az egykori piktor, a szentélyfestmény falra álmodója. Kiről mintáz­hatta a megbocsátó, a sze­líd tekintetű Krisztust? Gon­dolt-e arra, hogy ez az arc egy évezred múltán is békes­séget sugároz majd, s a megnyugvás csendjével aján­dékoz meg bennünket. Hitt-e abban, hogy a mű matuzsá­lemként is frissen vizeli z* a tbrteneiem viharos kor­szakait, s arról győz meg bennünket, hogy csak az al­kotás adhat tartalmat nap­jainknak, hogy csak így okít­hatjuk az utánunk jövőket emberségre, mások számára is gyümölcsöző életvitelre. Mennyi kérdés, mennyi szabad futam a képzelet szá­mára ... o Hová tűntek a későbbi épí­tőmesterek. s megbízóik, akik a román formakincs erede­tiségére esküdve formálták át a XIII. században a haj­dani kegyhelyet. A XV. szá­zadra vall a késő gótikus keretezésű ajtónyílás. Mintá. zóját vajon merre vetette a forgandó Szerencse? A dúsgazdag Grassalkovich Antal herceg, ez a vagyon­gyarapító nabob gondolt-e arra, hogy e falaknál a múlt­tal néz farkasszemet. Talán felsejlett benne mindez, ami­kor 1743-ban megadta a ba­rokk „arany foglalatot”. S azok a kisemberek miért kí­sérelték meg többször is — többek között 1785-ben — mentését, óvását, készséggel vállalva a fuvarozást, az anyagszállítást. Ráéreztek az elődök örökségére? Űjabb talány, amelyre szin­tén kereshetjük a választ, ki-ki hangulata, vérmérsék­lete szerint. Aztán jöttek a tudatos csodálók, a régvolt avatott vallatói. 1865-ben Henszl- mann Imre csodálja meg a szentély átrakót, a őéaértcf légkört sugalló falfestménye­ket. Rajongással szemléli ezeket az okos, a művészi ér­zékkel is megáldott Ipolyi Arnold, s az ásatástól sem húzódozó Gerecze Péter, aki nem elégedett meg a zabolát­lan fantázia kínálta lehető­ségekkel, aki az Értelem fé­nyével óhajtott bevilágítani a hajdani évszázadok labi­rintusába. Űjabb kutatók — Lux Kál­mán és Szőnyi Ottó — ér­keznek titoklesre, fáradozá­suk nem volt hiábavaló: nemcsak a különböző stílus­rétegekre derítettek fényt, hanem egyértelműen bizonyí­tották a hajdani centrális el. rendezést is. Végül a mai „nyomozás” és helyreállítás következett, hogy a hazai és a külföldi turisták ezrei csodálhassák ezt a Közép-Európába va­rázsolt Keletet, a méltán vi­lághírű magyar műemlékvé­delem újabb remeklését, ahol a kövek egy ezerévről me­sélnek igaz történeteket. Nemcsak a jelennek, hanem a holnapoknak is, hirdetve a teremtő munka diadalát... Pécsi István Lezárult vetélkedőnk, s a beérkezett megfejtéseket ér­tékeltük. Sok egyéni pályá­zó és brigád küldött be le­velet, s közöttük igen-igen sok volt a kimagasló pályá­zat. Azok, akik végig követ­ték a hatfordulós játékun­kat, — úgy vettük észre, — alaposan tájékozódtak, ke­zükbe vették a színháztör­téneti könyveket, lexikono­kat, fellapozták a régi új­ságokat. Igyekeztünk olyan feladványokat közölni, ame­lyeket némi utánjárással ki lehetett találni. Reméljük, olvasóink jól szórakoztak, s mindenki csak nyert a kö­zös játékon. Az eredmény sokszor csak néhány ponton múlott: azok se érezzék ma­gukat vesztesnek, akik nem vehetnek át szerkesztősé­günkben díjakat. Számukra emléklapot küldünk, s biz­tatjuk őket: hogyha jövőre újra indul rejtvénypályáza­tunk, ismét próbálkozzanak. A nyerteseket pedig a Nép­újság szerkesztőségében kö­szöntjük, ahol lapunk és az Agria Játékszín képviselőitől vehetik át az értékes díja­kat. Az 5. forduló helyes meg­fejtése a következő: A) 2, X, X, 1, 1, 2, 1, X, L 1, 2, 1, 2, X, 1, 1. B) Kisfaludy: Csalódások 1981. Rendező: Valló Péter. Szirtes Ági, Inke László, háttal: Balkay Géza. C) Csortos Gyula. A 6. forduló helyes meg­fejtése pedig: Az egri Ifjúsági Házban látható A hónap műtárgya Heves megye mátrai és bükki falvaiban a XIX. szá­zad végén, XX. század ele­jén még élt az a szokás, hogy a vőlegény esküvői ruháját (inget és bőgatyát) a menyasszonytól kapta. Kendőlakás vagy kendő­váltás (eljegyzés) alkalmá­val a vőlegény anyja egy selyem vagy kásmír kendőt adott a menyasszonynak. En­nek a sarkába némi pénz volt kötve, ami azt jelké­pezte hogy a menyasszony ne a maga költségére ké­szítse el a jegyruhát. A ken­dőváltást követő három hét alatt varrta a menyasszony édesanyjával együtt a jegy­inget és a jegygatyát a vő­legénynek. Esküvő előtti es­te vitték el neki, s másnap ebben esküdött. Gyakran hí­res varróasszonnyal hímez- tették az inget, pénzt vagy Ä) Heltai: A néma leven­te (a címszereplő). Szigligeti Ede: Liliomfi (Szilvái), Vö­rösmarty: Csongor és Tün­de (Csongor), G. B. Shaw: Szent Johanna (a címszerep­lő), Katona József: Bánk bán (a király), Shakespeare: Othelló (a címszereplő). B) Kautzky Emil. Fontos Magda. C) Tímár József. A 6. forduló megfejtői kö­zül belépőt nyertek az Ag­ria Játékszín valamely elő­adására: Zrínyi Ilona szocia­lista brigád, Rákóczi Terme­lőszövetkezet Heves, Dáhnis Richárdné Gyöngyös, Fecske út 61., Tóth László Gyön­gyös, Lokodi János u. 18. és Rédeyné dr. Pethes Éva Gyön­gyös, Kócsag út 16. Most p>edig lássuk azokat, akik rejtvényünk valamennyi fordulójában részt vettek, a legjobb eredményeket érték el: első a Táncsics szocialis­ta brigád — Egri Finomsze- relvénygyár, második a Ka­rikás Frigyes ifjúsági szo­cialista brigád — Egri Do­hánygyár, harmadik a Már­cius 8-a szocialista brigád — MÁV Kitérőgyártó Üzem, Gyöngyös. A legjobb ifjú­sági brigád különdíját kap­ja: Latinka Sándor szocia­lista brigád, — MÁV Kitérő­gyártó Üzem, Gyöngyös. A legjobb egyéni megfejtők: Szvecsula László Adács, Vö­röshadsereg utca 18, Szmol- ka Tiborné Gyöngyös, Mér­ges út 18, Szűcs Gyula He­ves, November 14. tér 4. némi terményt adtak a mun­kájáért. A yeyciingek a férfiviselet legszebb aavabjai. Az ing­mellet, kézelőt és- az ing gallérját hímezték ki. leg­gyakrabban subrikált (szál- húzásos technikával készült) az ingmell. fehér esetleg ke­vés piros pamut alkalmazá­sával. Ezt szálszámolásos fehér, vagy piros-fehér la- poshímzéses leveles ággal, vi­rágokkal, rozmaringgal, vagy piros keresztszemes minta­csíkkal emelték ki. Igen szép darabok a kalodás hímzés­sel készült jegyingek. Sub- rika vagy lapos öltéses leve­les-virágos ág ezeket is gyakran kiegészíti. Vannak olyan ingek is, melyek mell­pántjára a vőlegény teljes neve vagy nevének kezdő­betűje van hímezve. A szí­nes üveggombok is díszül szolgálnak. A jegyinget és jegygatyát esküvő után gondosan el­tették halóruhának (halotti ruhának). Tulajdonosa éle­tében többet nem volt sze­repe. Mikor meghalt, ebbe öltöztették, s kísérték utol­só útjára. Csiffáryné Schwalm Edit Rolf Pesten Ragaszkodás N em is tudom, mivel lenne célszerűbb el­kezdenem: a kutyával, a kabátommal, vagy a kol­básszal ... ? — Legjobb lesz talán az utóbbival. Történetemben egy fél kiló kolbász szerepel. Er­re határozottan emlékszem, mert a kedvenc kolbászom volt. Bár ez nem minden­kit érdekel — én ezt a kolbászt nem máshová, mint a kabátom zsebébe dugtam. Kabátom új és világos színű volt, nemrég vet­tem. Ennyit a kabátomról. És folytassuk a kutyá­val. Ez a kutya egy meg­lehetősen nagy növésű, ve­szélyesnek látszó, megha­tározhatatlan fajú, és szá­momra teljesen idegen, sőt ellenszenves kutya volt. I Mégis, mintha hozzám tar­tozott volna, mellém csat­lakozott, s alttól kezdve ve­lem járta a várost. Rájöttem, hogy ragasz­kodása nem nekem, ha­I nem az említett kolbász­nak szól. Amikor ezt ész­revettem, határozottan és energikusan el akar­tam távolítani, de a ku­tya makacs volt, és nem tágított mellőlem. — Na, várj csak, te át­kozott! — fakadtam ki vé­gül. — Nesze! — és a zse­bemből fogcsikorgatva elő­húztam a csomagot, oda­dobtam a kutyának, aki a hála minden jele nélkül rohant el vele. — Zabálj és pusztulj mellőlem! — kiáltottam utána, és kerülő úton siet­tem tovább. Sajnos, nem elég gyor­san. A legközelebbi utca­sarkon már ismét mellet­tem kocogott. — Az ördög vigyen el! — kiáltottam rá mérgesen. — Mit akarsz még? Nem kap>sz semmit! Szavaimat aligha vette figyelembe, vagy nem hit­ta el. Változatlanul és za­vartalanul mellettem ma­radt, várakozóan tekintett rám olykor-olykor. Le­mondtam róla, hogy egy­hamar megszabaduljak tő­le. Elmentem hát egy ven­déglőbe, hogy egy csésze kávé mellett átgondoljam, miként szabadulhatnék meg tolakodó társamtól. Kabátomat felakasztot. tam egy fogasra és leül­tem. — Egy kávét kérek ... — szóltam a pincérnek. — Sajnálom uram — válaszolt a pincér egy pil­lantást vetve a kutyára, aki a fogas mellé ült, és szinte hipnotizáltan meredt a kabátomra. — Kutyának nem szabad ide bejönnie .., — 'A kutya nem az enyém! — De hiszen ön mellett ül. — Mellém ült, de nem az enyém. — Láttam, hogy önnel jött be a vendéglőbe — el­lenkezett a pincér. — A kutyának el kell hagynia a helyiséget... — Azt hiszem, a legjobb lenne, ha ezt ön mondaná, meg a kutyának. A pincér fagyosan né­zett rám. — Amíg a kutya idebent van, nem tudom önt kiszol­gálni ! — Az ördögbe is! A ku­tya nem az enyém! — ki­áltottam. — Be tudná bi­zonyítani talán, hogy az enyém ? — És ön be tudná bizo­nyítani, hogy nem az öné? — gúnyolódott. Már újabb, erélyes fele­letre készültem, de meg­gondoltam. Felálltam, szó nélkül vettem a kabátomat és eltávoztam. A kutya jött velem. Megpróbálkoztam még három másik vendéglővel, de mindenhol ugyanígy jártam. Ekkor mentő ötletem tá­madt. Örömömben a kezei­met kezdtem dörzsölni. — Na, megállj csak! Be­bizonyítom, hogy kettőnk közül ki a ravaszabb! Oldalról nézett rám és halkan morgott. — Morogj csak, bestia! — gondoltam. — Nem fogsz sokáig morogni! Egy közeli vendéglőbe tértem be. kabátomat fel­akasztottam a fogasra és otthagytam. Az ajtóból visszanézve meggyőződtem, hogy jól terveztem: a ku­tya ott ült a kabátom mel­lett. Átmentem egy másik vendéglőbe, és végre sike­rült minden incidens nél­kül meginnom a kávémat, majd teljes lelkinyugalom­mal visszaindultam az előbbi vendéglőbe. Közben azon töprengtem, vajon mi történt a kutyá­val? Biztosan észrevették, és kizavarták a vendéglő­ből. Óvatosan nyitottam be az ajtót, azonnal észrevettem, hogy a kutya nincs ott. Ha­tározott léptekkel mentem a fogashoz, hogy a kabáto­mat magamhoz vegyem — de meglepetésemben szinte kővé meredtem. A kutya eltűnt, kétség­telen. De eltűnt a kabátom is... Fordította Antalfy István A rejtélyes sir

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents