Népújság, 1983. július (34. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-23 / 173. szám

NÉPÚJSÁG, 1983. július 23., szombat A Szőlőskert vendéglővel szemben, az M3-as autópálya mellett, Atkár-Taspusztán — az országos fácánprogram keretében létesítette még 1970-ben a MAVOSZ Heves megyei Intéző Bizottsága azt a telepet, ahol évente 75 ezer fácáncsibe bújik ki a tojások­ból, s indul útnak Heves, Hajdú-Bihar és Pest me­gyék vadásztársaságainak területeire. Igaz, a mada­rak természetes körülmények között is jól szaporodnak, de a különböző kártételek miatt a vadászok fontos feladatuk­nak tekintik a vadvédelmet és -tenyésztést, így biztosí­tanak maguknak időről idő­re puskavégre valót. A törzsállomány három­ezer jércéből és 450 kakas­ból áll. Évente cserélik őket, hiszen a tyúkok április kö­zepétől augusztus 1-ig 120 ezer tojást tojnak. Július kö­zepére bizony már a legpom­pásabb tollú kakas is meg­kopik, lassan vége a nász­nak ... A szabadban felállítot ket­recek között gép jár, a mun­kások tojatótápot és kuko­ricát szórnak a madarak elé. A fejadag 6 deka körül mo­zog. Az „étlap” nem túl vál­tozatos, üdítő italként is csak vizet kapnak. Az ösz- szeszedett tojásokat megmos­sák, fertőtlenítik. így kerül­nek dobozokba, később a keltetőgépekbe. — A keltetőkbe 13 ezer fér a házi tyúkénál kisebb, de annál sokkal ízletesebb tojásokból — magyarázza Molnár Béla keltetőmester. — A tojásokat 37,5 fokon kell tartani, az előkeltetés ideje alatt 47—50 százalékos a pá­ratartalom. A tizedik napon kinyitjuk a gépeket, s egyen­ként meglámpázzúk a tojá­sokat, hogy tudjuk, mennyi csibére számíthatunk. Búj­tatáskor valamivel magasabb a páratartalom. A huszadik napon ismét lámpázunk, a huszonnegyedik napra kikel­nek a csibék. A gépek halk zúgását élénk csipogás kíséri. Nyílik az ajtó, az embert hirtelen meleg csapja meg. Óvatosan kihúzzák a fémtálcákat, min­den másodikon egymást ta­possák a pici, barnafoltos hátú apróságok. Egyik-má­sik nagy igyekezetében le­pottyan a földre, óvatosan A Molnár család, mert Béla bácsi feleségével és fiá­val él és dolgozik itt, tizen­egy éve Tolnából került Tas- pusztára. — A fornádi, ma Tamási Állami Gazdaságban dolgoz­tam géplakatos motorszerelő­ként — meséli. — Ott is A törzsállomány tojatótáppal kevert kukoricát kap foglalkoztunk fácántenyész­téssel, sőt keltetőt is csinál­tam. Nappal a műhelyben dolgoztam, éjjel a feleségem­nek segítettem a madarak körül. Mert bizony itt állan­dó ügyeletet kell adni. Az­tán a Nimródban olvastuk a hirdetést, hogy a taspusztai telepre házaspárt keresnek. Elfogadtuk az ajánlatot. Nyu­gati gépekkel dolgozunk, de már van olyan négy, ame­lyeket a fiammal csináltunk. — Nemrég kerültem ide, Gyöngyösön a HÁÉV-nél dolgoztam villanyszerelőként — mondja Molnár Zoltán. — Édesapám nemsokára nyug­díjba megy, én veszem át a stafétabotot. Szeretem a fá­cánokat, s elektromos mun­ka is akad bőven: gépjavítás, karbantartás, miegyéb. Molnárné friss málnát tesz az asztalra. Itt szedte a ház körül. A tizenhárom hektá­ros területből jut hely, ahol megterem minden, ami az asztalra kell. — Állatot tartunk; csirkéket, disznót. tehenet, bárányt, van két jó kutyánk, meg Ro­bi, a négyhetes őzike — mu­tatja büszkén Anna néni. — A vadőr hozta hozzánk, cu­misüvegből tápláljuk, ő már az ötödik vendég nálunk, a többi négy hátul, a kukori­cásban él. A minap láttuk az egyiknek a kicsinyét is. Az épület előtt gondozott virágoskert, az udvar feltű­nően tiszta. A bejáratnál kis lavórban fertőtlenítővel ke­vert víz, a lábtörlőre is szór­tak a szerből. — Nagyon fontos a tisz­taság, hiszen a tenyésztés csak egészséges körülmé­nyek között történhet — ma­gyarázza Béla bácsi. — Rendszeresen jönnek Eger­ből, az Állategészségügyi Ál­lomásról ellenőrizni. Tavaly az orbánc tizedelte a mada­rakat, mire megkaptuk az ellenszert, sok elpusztult a törzsállományból. Ha nincs fertőzés, az időjárás is ked­vezőtlenül befolyásolhatja a tenyésztést, pl. túl hidegben és túl melegben kevesebbet tojnak, az eső pedig a fel­színre hozza a gilisztákat. Ha a fácán felcsípi, a féregben levő bacilus a madár gégé­jét támadja meg, egyszerűen megfullad. A fertőzés ellen­szerének hatására viszont is­mét csak kevesebbet tojik. Sok tojásból nyomorékon bú­jik ki a csibe, s olyan is előfordul, hogy belefullad. Szóval, nem egyszerű dolog bánni velük ... Fazekas Eszter teszik vissza a többiek közé. A középső tálcákon az el­hagyott „bölcsők”, néhány lakója lusta, még csak a cső­re látszik. — No, gyere te is elő! — szól Béla bácsi, azzal gyen­géden megkocogtatja, majd kettéveszi a tojáshéjat. A madárka szeme még csukva, tollpihéi nedvesek. Keserve­sen kapálódzik. Időközben megérkeztek Hajdú-Biharból is. Több száz csibét, köztük néhány hetes növendék fácánokat visznek az ottani vadásztár­saságok megrendelésére. A telep együttműködési szerző­dés alapján biztosítja a part­nereknek a madarakat, vagy a tojásokat. Önköltségi áron adják. 30 forintért. Néhány órás csibék (Fotó; Szabó Sándor) Fácánok násza Taspusztán Huszonnégy naponként 13 ezer csibe Menedékként is szolgáltak Egri pincék „vallatása” Honfoglaló őseink fogéko. nyak voltak az újra, hamar megtanulták a szőlőművelést, s mi tagadás: szerették a gondűző, a bántó keserűsége­ket legalább órákra feledte­tő poharazgatást, különös­képp, ha Bacchus nedűjét az egri lankák napkényeztette gyümölcséből préselték. Nyilvánvaló, hogy a dal­ra fakasztó italt valahol tárolni kellett, s erre leg­megfelelőbbnek a mustérle­lő pincék votak. Keletkezé­sükről színes legendákat szőtt az emlékezet, s jó né­hányon arra is esküsznek, hogy a kelták, az avarok is vájták őket. Annál is in­kább, mert a viszonylag jól alakítható riolittufa altalaj is erre csábított. Ne vitat­kozzunk velük, hiszen iga­zuk lehet, de hát a kézzel­fogható, a hiteles az, amit a búvárkodó történészek ki­derítettek s ők bizony nem szabadítják meg zablájától fantáziájukat. Tájékoztatásuk nyomán aligha vonható kétségbe, hogy az első írásos adalék 1443-ból származik. Ekkor Márk prépost adományozott egy kővermet a hozzátarto­zó házzal és telekkel együtt a Szűz Mária prépostság- nak. Tudjuk, hogy ez a vá­ros északnyugati szárnyán volt, az akkori Szabad, a mostani Kovács János utcá­ban. A másik figyelemre méltó információt az 1493 és 1496 közötti időszakból származó Bakócz-kódex köz­li. Eszerint a számadást ve­zető tisztviselő egy dénárt számol el azért, mert az eg­ri pincébe 4szokfát csinálta­tott. A latin szöveg így hangzik „... ad celaria Agriensia quia vina erant inhabundantia azzokfath feci laborare... den I.” Ez az utalás azért érdekes, mert a jelzett szót — jobb megol­dás híján — magyarul épí­ti be az idegen grammatika szerint szőtt mondatba. Adalékokra bukkanunk az egri káptalan Szent Já­nosról megnevezett szám­adáskönyvében is. Ezek a XV. századra utalnak. A jelzést érdemes vermi, hi­szen ennek alapján két egy­házi, papi pince helye is megtalálható, méghozzá a Királyszék nevű hegy olda­lában, azaz a vártól északi irányban. Kifejező mozzanatokat ta­lálunk Dobó erősségének 1508-as leltárában is. A pre­cizitásra abban az időben is szükség ’ volt, a hajdani „gazdaságvezetőknek” is tudniuk kellett: mi hol ta­lálható, miből mennyi van. így aztán a felmérés kíno­san pontos, s minden rész­letkérdést felölel. Négy pin. cét sorol, az egyik a kony­ha melletti, a többi neve pedig R osthelos, Szentlélek és Sáros. Jókora méretűek lehettek, hiszen a legna- gyobban ötvenöt hordó so­rakozott. e 1562-ben még lelkiismere­tesebbek voltak a szakem­berek. Említenek egy tízágú helyiségrendszert — ezt még nem találták meg a régé­szek, amely az alábbi trak­tusokra oszlott: Hosszú-, Olasz-, Egyenes-, Űj-, Gom­ba-, Belső- Külső kereszt-, Hárs-, Kút-, Tok-ág. Képet alkothatunk a belső elrende­zésről is. A többé-kevésbé párhuzamos, vájatokat két keresztvonalú kapcsolta ösz. sze. Nem hiányzott a kút sem. A városi felsorolás sem érdéktelen. Ez — többek között— Szurdok, Zacharias, Fábján, Lantos, Zeleméri pincéket említ, azaz egyér­telműen bizonyítja: a tulaj­donosok körében ott voltak a magánszemélyek, a pol­gárok és nemesek egyaránt. Arra is fény derül, hogy a felszerelés nem sokban különbözhetett a múlt szá­zadbelitől, Az eltérés csak annyi, bogy olykor — pél­dául 1555-ben — „kantár­faként” emlegetik az ászok­fát. Az abroncsos hordók általában 2—300 itcések vol­tak, de jócskán akadtak köz­tük 6—700-asok is. o A török idők dúlásai visz- szaszorították — legalábbis jelentős mértékben — a sző­lőtermesztést Megnőtt a ri­zikó, s veszíteni — szinte törvényszerűen — senki nem akart. A búfeledtető, s kedvsugalló, bíborló ital csak az otthoni estéket va­rázsolta színesebbekké, csak kisebb kompániákat sarkall­hatott dalra. Az utazgató Evlia Cselebi, Allah híve lévén — legalább­is szavakban, nem törődött az önfeledt kortyolgatással. Elképzelhető, hogy szívesen „esett bűnbe”, de erről mé­lyen hallgatott. Az egri pincékről persze megemlékezett, de a témát egészen más oldalról köze­lítette meg. Beszél a vár föld alatti helyiségeiről, a kaszárnya-, az ágyútermek­ről. Más szóval: efféle mentsvárnak nevezi ezeket, s hadászati jelentőségükre céloz, ha nem is ilyen vilá­gosan, ennyire köntörfala­zás nélkül fogalmaz. Ebben volt is valami. Os­toroson és Andornákon a lakosság húzódott meg hegy­be vájt, s nehezen felfedez­hető, a viszonylag rejtett és jól védhető vájatokbán. Az életüket féltők reméltek megnyugvást, s az esetek többségében nem is hiába. Igazságtalanok lennénk névtelen elődeinkhez, ha nem szólnánk a bátrabbak­ról, a legyőzetést el nem fogadókról, a folytonos visz. szavágásra, a kemény, a ve­szélyes bajvívásra mindig kész végvári vitézekről, szabadcsapatokról. 1596-ban a vár elfoglalása után a fel­németi templom alatti labi­rintus-rendszert szállták meg honfijaink, s innen csaptak a hódítókra, folyvást féle­lemben tartva a török őrsé­get. Többen állítják — hivat­kozva a nép emlékezetére is, hogy a Szépasszony- völgyben és Tihamérom ebben az időben egyházi szertartásokat is tartottak itt, azaz a termek egy ré­szét kápolnaként, illetve templomként használták. Ezt látszanak igazolni a már említett völgyben — ma a hazai és külföldi turisták kedvcsináló zarándokhelye ez — található relikviák. A 24. szám alatti borházat a katolikusok akkor vették igénybe ájtatos rendezvé­nyeik szániára, amikor a protestánsok napja delelt. Persze ez is apáról fiúra testált szóbeszéd, némi val­lási propagandával fűszerez­ve, Az viszont tény, hOigy az egyik sarokban kis fülke áll s ezt az oltárt Golgota-fara­gás díszíti. A két egybevágó vájat előtt kőből mintázott asztal és pad található, fe­lettük ekével bíbelődő em­berfigurák, s ezt egy bibli­ai jelenet koronázza. Ügy véljük: nem szükséges ennél több meggyőző érv, az ősök szavát a művészetbe kódolt üzenetből is értjük. o A keleti kényurak több mint százötven esztendős uralmát — Egerben „csak” jó kilencven évet töltöttek — a Habsburg-önkény sza­kasza követte. Ennek jel­lemzésére már készen áll­nak kliséink. Mielőtt hall­gatnánk rájuk, s tévútra si'klanánk, mérlegeljük in­kább a históriai jelzéseket! Az igazság az, hogy bizo­nyos mérvű gazdasági fel­lendülés bontakozott ki. A Neoqu&tica Commissio 1693- as keltezésű összegzése mind­össze nyolc lakóházak mel­letti pincét említ. Ennyit használtaik eleink, ennyit volt érdemes számba venni. Később azonban — ezt kár lenne tagadni — valóságos építkezési láz terjedt el. Ezt hangsúlyozzák — még­hozzá igen sűrűn és nyoma­tékosan — az oklevelek, a különböző írásos anyagok. Ma már mindez emlék, de a vigasságkínáló, az egykor mentsvárat nyújtó vágatok­ban zajlik az élet. A könnyű mámor feloldja az egymás iránti bizalmatlanságot, tar­tózkodást, s az éjszakába nyúló, a felhők közt botla­dozó Holdtól sejtelmes han­gulatú estéken a szívélyes köszöntők után felcsendül­nek azok a dallamok, ame­lyeket szépapáink is dudo- rásztak búfelejtő perceikben. Aztán mintha gyarapodna az alkalmi kórus, mintha a vár fokáról, a domboldalak­ról, az elmosódott kontúrú hajdani otthonokból is erő­sítenék a szólamokat... Pécsi István

Next

/
Thumbnails
Contents