Népújság, 1983. július (34. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-22 / 172. szám
4. IHHHIHHH kW4 wttm iíJHI ■■RVHIHI IgL ISIagawMHwwmm tiffin *t:: jjgf "fj 1| bSmAhmI SH I * NÉPÚJSÁG, 1983. július 22., péntek ■ ßik\ . * > • # A MATVÓFÖLD NÉPI EMLÉKEI. Neves szenvedélynek hó dől mór 40 éve dr. Molnár Lajosné tanárnő. Szlhalml lakásán csaknem 400 darabból álló gyűjtemény található, a régmúlt és a század eleji matyófőid paraszti életének egy-egy ránk maradt emléke. A kézimunkák, konyhai eszközök, mezőgazdasági célszerszámok egykor padlásokon, pajtákban porosod. tak. Ma megőriznek valamit a múltból a jövőnek Smink nélkül Szombathy Gyula (Fotó: Szabó Sándor) A színpadon temperamen-' tumos tánc, vezető színészek és statiszták — a teljes társulat — a Liliomfi első részének záróképében. A közönség fülében még az előadás után is sokáig motoszkál a dallam: . de jó ez a fogadó, de jó ez a fogadó ...” »»• • .a figurákban szeretek élni... (Fotó: Peri Márton) Am ugyanígy emlékszik az ember nem egy alakításra, köztük Szombathy Gyuláéra, Szilvái Tódor szerepében. Az Agria-játékok egyik előadása előtt kerestük föl az öltözőben, s bár jóval odébb volt színpadra lépésének ideje, már jelmezbe bújt. Öltözőasztalán, a tükör előtt a kellékek, beszélgetésünkre valóban még a sminkelést megelőzően szakított időt. — Hogy érzi magát Szilvái Tódor bőrében? — Köszönöm, remekül. Ez az első apaszerepem, s az sem minden izgalom nélküli, hogy nagy elődök után lépek színre ebben az alakban. Szerencsére az előadás hangulata, a rendezés teljes mértékben hozzájárul, hogy ez inkább fölszabadító, semmint nyomasztó legyen. — öt éve minden nyáron iít láthatjuk Egerben... — Nem csoda, ha a várossal, a közönséggel sajátos kapcsolatom alakult ki. Nem túlzás: élvezet itt színházat csinálni. A fiatal kollégákkal tökéletes az összhang, s nemcsak azért, mert várják, hogy átadjuk a tapasztalatokat. Együtt töltjük napjainkat, s megvalósult egy igazi társulat, egy igazi közönség. Munkamódszerekben hasonlít a főiskolai évekhez is, és nézzék el nekem, ha egy kis nosztalgia is felébred ebben. — De ugye a közönség is vonzza ide, az a tény, hogy egyértelműen szeretik? — A népszerűségnek itt nyíltabb, többféle kifejezési formájával találkozom. A színész számára oly fontos visszajelzés nemcsak a tapson mérhető le. Én valóban megbecsülöm a népszerűséget, de az ismertséggel nem érzem egyenértékűnek. Az utóbbinak nagyobb a súlya, benne foglaltatik a művész egyfajta értékelése is. Töretlennek érzi-e eddigi pályáját? — Igen. Szolnokon eltöltött évek során is elégedett voltam. S azóta sem panaszkodhatom, amióta a fővárosba kerültem. A Vígszínház igazi közegem. — Mégis, egy országnyi közönség a televízióból szerette meg... — A tévében a pályámat legjobban meghatározó ember Várkonyi Gábor rendező. Másrészt igen lényeges számomra, hogy a képernyőn kaphattam igazán teret. — Arra gondol, hogy a közelmúltban két nagy sikerű műsorban is láthattuk, konferansziéként. táncosként, énekesként? — Nos, igen, valóban sokat segített ez a lehetőség Egyszerre több műfajban dolgozni alkalom arra, hogy az ember ötvözze képességeit. Most abban a korban vagyok, amikor egyaránt elfogadhatnak többféle minőségben. De az évek múlnak, és a divat is változik. Azt hiszem, elsősorban arra kell vigyáznom, hogy ez adottság ne váljék rutinná bennem. — A könnyedség legtöbb alakításánál szembetűnik... — Pedig keményen megdolgozom azért, hogy sikerüljön, amit elképzeltem. Sokszor ideges, türelmetlen is vagyok. De mindig a végeredményért. Az előadás sohasem fárasztó számomra, olyan, mint a sportolónak a rajthoz állás. A próbák során azonban sokszor küszködöm. — Az egri közönség nem láthatta az idén nyáron önálló előadóesten... — Koltai Róbert műsorában örömmel vállaltam a házigazda szerepét. De meg kell hogy mondjam, figurákban szeretek élni, s félek az önálló pódiumtól. Szeptemberben azonban Hernádi Judittal mégiscsak fellépek a Dobos Cukrászdában. Mikes Márta Tízezer kötet, hanglemez- és diafilmtár Megújul a rózsaszentmártoni könyvtár (Tudósítónktól): A rózsaszentmártoni községi könyvtár a gyöngyösi járás egyik legjobb körülmények között működő intézménye. A több mint tízezer kötetes könyvállomány mellett korszerű zenei berendezés, hanglemez- és dia- filimtár áll az olvasóik rendelkezésére. Huszonnégy fajta újságot, folyóiratot találnak itt az olvasók, a könyvtár heti öt alkalommal, mintegy 32 órában tart nyitva. Az elmúlt évben korszerűbbé vált az intézmény: bővült a könyvállomány, bővítették a berendezést. Az idén kifestik a termeket, korszerűsítik a világítást és a fűtést. A megyei könyvtár több mint száz kötetet, folyóiratot köttet be, illetve tesz újra használhatóvá. Jól működik a gyermek- és a zenei klub, a kézimunka-szakkör, az orosz levelezők köre, valamint az óvodások klubja. Az elmúlt évben csaknem 130 rendezvénye volt a könyvtárnak, s az ezen résztvevők száma meghaladta a háromezret. Burányi Imre Le rágott csont Annak számít a csellengő gyerekek témája! Am úgy tűnik, mégsem eléggé, mert mind több az utcákon, tereken, késő este, éjjel csatangoló, ácsorgó gyerek. Amikor aztán baj van, bezzeg felkapjuk a fejüket! Este fél tíz, a „randevúra” váratlanul egy tízéves fiúcska érkezik. — Hová mész? — Sehová! — Valahová azért mégiscsak visz a lábad? Miután zavartalan felismeri bennem a váratlan ismerőst, mégis válaszol: — Járok egyet. — Ilyenkor? — Nincs még későn! Apuék úgysincsenek otthon, mert pincebulira mentek és engem otthon felejtettek. — Mit keresnél te a pincében? — Azt amit az utcán. Semmit! Találó a válasz, ha osztályozni' lehetne, gondolkodás nélkül beírnék a kis srácnak egy ötöst. — És a nyáron? Mik a terveid? — Egy hétre majd elmegyek falura a nagymamához. — És azután? A többi heteken? Unja a gyerek a szöveget és két járókelő között elsurran... Másnap találkozom az apjával. Derék, rendes embernek ismeri az egész lakótelep. Szót kerítünk erről, arról, a fiúról is. — Mit csinál a nyáron a Robi? Meglepi a kérdés. Az arcán látom, hogy ezen ő még nem gondolkodott. — Mit csinálna? Azt, amit a többi gyerek! Tölti az időt. Nekem nics pénzem nyaraltatni, ide, meg oda küldeni. — Az iskolában is majd csak talál valami kedvérevalót — próbálom menteni a helyzetet. Erre aztán begurul. Szemében fel lobban a tűz, borotvált kobakja olyan lesz, mint a cékla. — Látja! Ez a legnagyobb marhaság. — Micsoda? — Az, amit most maga mond! Méghogy az iskola? Tíz hónapon át ott nyomorgatják a nulladik órától a hetedikig és maga még azt mondja, hogy nyáron is menjen a suliba? Menne-e maga? Mit tehet ilyenkor az ember? Mentegeti magát, mondogatja, hogy a csoda sem akar más dolgába beleszólni, csakhogy mivel a Robi az utcán nyaral, ezért... — Ide figyeljen! Először is: Egy nagy marhaság volt a szabad szombatot bevezetni az iskolákban, öt nap alatt préselik a szerencsétlen gyerekek fejébe a hatodik napot, de augusztus végén — mit is tehetnének mást — már évnyitó. A Szovjetunióban — ha nem tudná — szombaton is járnak a gyerekek iskolába. Ezt a jól bevált példát miért nem vettük át? Miért? — Most. kérem, nem erről van szó! A nyárról. A csellengő gyerekekről... Haragja alábbhagy, idegesen rágyújt. — Na, látja! Ebben lehet valami igaza. Mi ugyanis — sajnos — nem terveztük meg a két gyerek nyarát. Csak a magunkét! Mi ugyanis dolgozunk és az idén nem megyünk sehova ___' — Majd csak lesz „valahogy”, — nyújtja gyorsan búcsúzóra a kezét és eltűnik a nyári forróságban. — Szörnyű! Mennyi baj van ezekkel a gyerekekkel... Szalay István E gyetem után egy tervezőirodába kerültem. — Tennivaló az van nyakig — fogadtak örömmel —, szakemberszükség van. Ülj asztalhoz! Vedd elő a ceruzád! Hegyezd! Rajzolj! Asztalhoz ültem, elővettem a ceruzám. — Ne erőltesd magad — mondta valaki. — Gyerünk! Kimentünk. — Ne légy hülye, mit stra- pálod magad!? Bólintottam, visszatértem, elővettem a ceruzám. — Rágyújtunk? — kérdezte valaki a hátamat tapogatva. — Hát ha nem sokáig tart:.. — Mit mondott neked az előbb Vilkin? — Hogy ne törjem annyira magam. — A szemét! Este kérj szót az értekezleten ... Bólintottam, visszatértem a helyemre, elővettem a ceruzám. — Menjünk ki egy kicsit — szólt Vilkin. — Miket mondott neked az előbb Ko- liskin? — Hogy este kérjek szót ellened az értekezleten. — Nyugalom! — kiáltott Vilkin. és1 beszaladt a mosdóba. Visszatértem az asztalomhoz, elkezdtem rajzolni. — Elég az ücsörgésből — szólt Koliskin — gyerünk ki! De gyorsan!----B ólintottam. Az ajtó előtt egy kis susmus, majd Kolis- kin és Vilkin ordibál. Aztán engem hivatnak. Az igazgatóhoz. — Ide figyelj — szól a diri —, te itt új fiú vagy, nem árt tudnod: ne keverd a kártyáidat! Borisz Kudrjavcev: Új munkaerő — Méghogy én keverem?! De hiszen ők... Visszamentem, leültem a helyemre, rajzolni kezdtem. — Na, ebből aztán elég! — kiáltott Vilkin. — Velünk jössz! — parancsolta Koliskin. Kimentünk. — Miről beszélt veled a diri? — kérdezték szinte egyszerre. — Hogy ne avatkozzam semmibe. — Micsoda balfácán ez a góré! Tökfej! — méltatlankodott Koliskin. — És karrierista! — toldotta meg Vilkin. Visszamentem a helyemre. — Hé, maga új fiú, az igazgatóhoz! — szólt be a titkárnő. — Mit mondott neked Vilkin és Koliskin? —kérdezte a főnököm. — Hogy maga egy tökfil- kó, egy ... — Elég! — ordított a főnök. — És ezt elhiszed? Nos, nem akartam erről szólni, de jobb, ha előre tudod: Vilkin egy lógós, Koliskin intrikus, de olyan, amilyet a föld még nem hordott a hátán. Szerinted mit csináljak velük? Mondjak fel nekik? Bólintottam, visszatértem a helyemre. — Rád várunk! — szólt Koliskin, miközben Vilkin kidobta a ceruzáim az ablakon. Kimentünk. — Miről beszélt veled a diri? — Arról, hogy maguknak fölmondjon-e. — Hát ezt sejthettük volna — kiáltottak egyszerre —, és rohantak az igazgatóhoz, engem is magukkal vonszolva. — Ezek szerint mégiscsak? — kérdezte az igazgató. — Űjfent kevered a lapjaid? Ezért jöttél ide? Intrikálni? — Dolgozni! — kiáltottam. — Természetesen dolgozni! — Nem úgy nézel ki — jegyezték meg Vilkinék. — Mindenesetre, még adok egy kis próbaidőt — enyhült meg az igazgató. — Aztán majd meglátjuk ... Visszamentem a helyemre, leültem, megmarkoltam a ceruzát. — Ne izgulj — szólt halkan Vilkin. — Gyere, mondok valamit. Nem mentem. — Hová hivott Vilkin, mit akart mondani? — érdeklődött suttogva Koliskin. — Gyere, elmondhatod ... Nem mentem. Am ők mindketten rohantak az igazgatóhoz. — Helló, új fiú! — szólt be a titkárnő. — Gyerünk az igazgatóhoz! Nem mentem. Sehová se mentem. Ültem és dolgoztam. — Hagyjanak! — kiabáltam. Hagyjanak békén! Estére elbocsátottak: ösz- szeférhetetlenségért, utasítás megtagadásáért, elégtelen munkateljesítményért. (Fordította: Baraté Rozália)
