Népújság, 1983. július (34. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-16 / 167. szám
Arab hangulatok Ötvenöt hetet töltött külszolgálatban a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaságban Herbst Rudolf, amatőr fotós. A szocialista Jemen hangulatát próbáljuk érzékeltetni az ötvenöt hét hét képével. Előkerültek a keresztek, mint a nyugati rokonok. Egyszerű, fából, fémből formált, faragott keresztek, családi klenódiumként megőrzött és örökölt nehéz arany, veretűek, elegáns, apró kis villanásnyiak, zománcozottak, vagy súlyos nehezek, mint egykoron Ka- pisztrán János és társaié bírtak ilyesmit fegyverként is akár. Előkerültek, nyakbakerültek, ki díszeleg vele, ki kérkedik, ki hordja szerényen, kinek státuszszimbólum, mert briliánssal kirakott, kinek az álszerénység szimbóluma, úgy hordja rejtve, hogy mindig kivillanjon formája helyett inkább az arany volta. Előkerültek a keresztek, mint a nyugati rokonok. Már sztereotip a mondat: ... volt idő. mikor... Volt bizony. Amikor egy kereszt a nyakba, egy nyugati rokon az életrajzban nem sok jóval kecsegtetett a viselőjének, a jövőjét illetően. Volt idő, tűnt idő. A lel- kiismeretszabadsága, a hit gyakkor- lásának lehetősége, a hívők helye a szocializmusban éppen olyan evidencia, mint annak tudomásul vétele, hogy „kitántorgott” sok millió emberünk és nemcsak Amerikába, s annak is. hogy voltak, akik IBUSZ-úttal „tántorogtak” át a hatóráinkon. Amiért az a felelős aki lelépett, s nem az, aki itthon maradt. Minek is erről ennyit beszélni. .. — Családi ékszer, vagy a hite hordát ja? — A hitem... — mondja öntudatosan a sokcsillagos szálloda csinos dolgozója, amelyben okom egyetlen percre sincs kételkedni. Még akkor sem, ha a hitet hirdető kereszt ott a nyákban nemcsak kegyeleti értékében, de arany mivoltában is kedves lehet az úrnak. Minden úrnak. A hitről nekem oly fogalmaim voltak és maradtak, hogy az elsősorban is — már mint a vallásos meggvőződés — a lélek belső ügye, s nem a hordhatóság divatos külső jele. Ám ez egyformán megítélés mércéje. A hit.tei ugyanis nékem nincs vitám. A hívőkkel: azokkal igen. Oly társadalom tagjaként, amely az e világon óhajtja sok / gonddal, küszködéssel. kevés imával, de rengeteg munkával megteremteni a meg nem de kiérdemelt paradicsomot annál inkább, nos szóval, egy ilv társadalom tagjaként jómagam mást értek és vélek a hit fogalma alatt, mint a vallásos emberek. Mást értek, de a hitet, minden tisztes köntösben tisztelem. Hamarabb szót értek egv valóságos meggyőződésű emberrel — gondolom az is velem — mint a hitetlennel, Leegyszerűsítve a dolgot, a vallásos ember hite az istenéhez fordul, az én hitem az ember felé. De mire és kihez fordul a hitetlen hite? Távol álljon tőlem és a vallásosak jó istene mentsem meg engem attól, hogv történetfilozófiai fejtegetésbe kezdjek. Hogy hitelméleti kérdéseket boncolgassak. Hogy társadalompolitikái szintézisben vizsgáljam az emberi pszichét, a szellemi, a lelki alkatot, s azokat a magatartásformákat, amelyek meghatározzák korunk emberének karakterét. Mentsen meg engem, de az olvasót Is! Azon azonban miért is ne tűnődhetnék, tűnődhetnénk el, hogy vajon miért hitetlen az, aki világnézete szerint nem hisz istenben, mint a legfőbb jóban, s miért hívő az, aki hiszi ezt? Mert ezek — hit, hitetlen — csak szavak, fogalmak, emberek gyártotta karakterisztikák amelyek arra ugyan alkalmasak, hogy mindennapi szükségleteinknek megfelelően kifejezhessék mondandónkat, de valójában nem az igazság tükrét jelentik. Miért hívő Reagan és miért hitetlen mondjuk Allende? Nem inkább a hit tartalma a döntő, mintsem a berögződött, be- lénevelt célja? Néhány évvel ezelőtt az egyik községünkből elszármazott egyetemistát kizárta a KISZ-szervezet, mert húsvétkor elment a templomba. — Nagyanyám ezer forintot ígért, hogyha végigmegyek vele a falun ... \Ha baptista, vagy zsidó, mohamedán, vagy mit tudom én milyen vallásit, akkor is elmentem volna vele ezért a pénzért — így az Ifjú, akinek jelleméhez valóban férhet kétség, de ahhoz, hogy neki ténylegesen mindegy volt, mert ő nem vallásos, ahhoz már aligha... A vásározó nyakában hatalmas feszület. Különben nem is „tartós” cikket, hanem vattacukrot árul. A feszületet, mert az inkább, mint kereszt a nyakban, egyetlen fából faragták szép mestermunka. — Ennyire vallásos? — kérdem a búcsú színihelyén, a templom tövében. — Én? Nem érek én arra rá kérem... Ja, hogy erre gondol. Az öreg mamik mind hozzám jönnek inkább a vattacukorért. Nem a szépségemért, hanem ezért ni — bök a keresztre, ami a nyakában lóg és máris forgatja tovább a hosszú pálcikát, tekeredve rá a vattát mintázó fehér cukor. Hit? Üzlet? Hivalkodás? Divat? Kereszt a nyakban. A hívővel szót értek, a hival- kodóval mit kezdjek, a vallást üzletre felhasználó ügyeskedőre még morgolódni sem tudók. Dehát voltaképpen mi bajom van nekem a nyakban hordott keresztekkel? A lélekkel semmi, a hittel, a vallással ily formán annál is kevesebb. A tolakodó hivalkodás az, ami hókon üt valósággal. Az, hogy ezek a keresztek nem azt a keresztet mintázzák, amelyen a bibliai Jézus megfe- szíttetett. Ezek a keresztek státusz- szimbólumok. nem is a hittel való hivalkodásnak — hívő ember nem is hivalkodik —, hanem a vagyonnak hirdetői. Még csak nem is akarnak senkit más meggyőződésében irritálni, csak divatozni akarnak. A hit és a kereszt megmarad. Még sokáig. Generációk élnek még majd valószínűleg egymás mellett tisztes és alkotó békében: vallásosak és materialisták. De a kereszt ürügyén született hivalkodásnak emléke is elvész majd. Gondolom így és én. q — Te párttag vagy, igaz? — Igen. Miért fontos ez? — n kérdi vissza jó ismerősöm. — Akkor miért nem hordasz ötágú csillagot, vagy sarlókalapá- t esős medaliont nyakadban? Mondjuk aranyból? Rám néz, azt hiszi megőrül- .1 tem, nem is érti, mit kérdeztem. 1 — Mondom, esetleg aranyból, de briliánsból is lehet... — Neked megártott a meleg — szögezi le, de arcán ott a kételkedés: nem inkább gúnyolódom-e véle, mintsem viccelődöm? Ügy sem hinné, nem is mondom, hogy valójában nagyon is komolyan kérdeztem és a meghökkenése alapos, méltányos és megnyugtató válasz is volt egyben. Elveinket nem a nyakunkban hordjuk.
