Népújság, 1983. július (34. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-15 / 166. szám
4 NÉPÚJSÁG, 1983, július 15., péntek A nyári olvasótáborok — a gondolkodás iskolái Az olvasás, a könyvismeret igénye, a könyvtárhasználatra való nevelés nem cél, hanem eszköz — vallják az olvasótáborok lelkes szervezői, vezetői, akik között az idén is találhatunk könyvtárosokat, népművelőket, pedagógusokat, fiatal Írókat, természettudósokat, orvosokat, olvasásszociológusokat egyaránt. 1983-ban immár tizen, kettedik esztendeje helyet kér és követel a fiatalok ezreit indulásra késztető, építő-, üdülő- és művészeti táborok mellett az olvasó, tábor, az Olvasó népért mozgalom egyik legre- ményteljesebb és legkísér, letezőbb kedvű vállalkozása is. Az ország kisebb- nagyobb településein könyvtárak, iskolák, válla, latok, művelődési házak patronálásával idén 133 olvasótáborban mintegy tíz. ezer — többségében 10—16 éves — fiatal vesz részt. Az olvasótáborok résztvevői határozottan állítják, hogy a tanév befejezése utáni közös táborozás semmiképpen nem az iskolai napok meghosszabbítása. Az olvasótábor ugyanis formáját, módszereit, sőt tartalmát tekintve sem hasonlítható az iskolához. A 10—12 résztvevőből álló kiscsoportok tagjai közös alkotó munkára vállalkoznak azért, hogy a közösségben történő gondolkodással fejlesszék személyiségüket, s újabb ismerete, két szerezhessenek azért, hogy tisztán lássák helyüket, feladataikat, demokratikus jogaikat a szocialista társadalomban. Az olvasótáborok munkájuk során természetesen építenek a iskolákban szerzett ismeretekre, de egyúttal annak hiányosságait is érzékelik. A nemzetben, az emberiségben való gondolkodás rendhagyó „órái” közben felfe. dezhető, hogy egyes alapvető fogalmak értelmezése — nemzet, haza, internacionalizmus — körül mily sok a bizonytalanság. A szakmunkásképzős fiata. lók olvasási készsége, a valóság feltárását segítő könyvek iránti érdeklődése szomorúan alacsony színvonalú, Olvasásszociológusok figyelmeztető számokkal igazolták, hogy a 10—14 évesek a hetvenes években legkedvesebb időtöltésüknek már nem az olvasást, hanem a tévénézést, a tánczene hallgatását, a barátokkal való együttlétet mondták. Talán ennek is következménye, hogy a gyermekkönyvtárba járók útja sajnos nem mindig vezet — természetesnek tűnő módon — felnőttkönyvtári polcokhoz, sőt ellenkezőleg: az olvasás iránti igény elhalványul, nem válik szükségletté. Az olvasótáborok rövid két hét alatt tevékeny életmódot felvillantó, az ismeretek iránti kíváncsiságot felkeltő kellemes napokat nyújthatnak, de az ott felfedezett gondolkodási forma nem maradhat röpke pillanat. Az olvasótábori kisközösségek további együtes mű. vetődésének a lehetőségeit iskolában és iskolán kívüli keretek között, könyv, tárakban, művelődési házakban, diákotthonokban is meg kell találni ahhoz, hogy a fiatalok számára a folyamatos művelődés életük természetese igényévé váljon. (M. I.) A rajt sikerült Bemutatkozik az Egri Városszépitö Egyesület Az ötlet nem éppen újkeletű, hiszen hasonló jellegű társaságok léteztek már hazánkban a századfordulón is. Ilyen tevékenykedett például Kaposvárott. Űgyis mondhatnánk, hogy egy bevált elképzelést újítottak fel szerte az országban, méghozzá Ráday Mihály egyre népszerűbbé váló műemlékvédő tévésorozata nyomán. A nemes buzgalom a megyeszékhely lokálpatriótáiban is felkeltette az érdeklődést, s 1982. december 8- án megalakult az Egri Városszépítő Egyesület, amelynek elnöki tisztét dr. Bodó Sándor, a Heves megyei Múzeumi Szervezet igazgatója látja el. Vele beszélgettünk a figyelemre méltó célkitűzésekről, s az első próbálkozások eredményiéiről. Az első lépések A feladatkör nemcsak vonzó, hanem sokrétű is. Ennek igazolására említjük az alábbi adalékokat: — Arra törekszünk, hogy óvjuk, mentsük, őrizzük, megbecsüljük történeti és természetei értékeinket, s minden tőlünk telhetőt megtegyünk szeretett településünk tisztaságáért. Tudjuk, hogy ezt csak akkor érhetjük el, ha egyre többen csatlakoznak hozzánk. Épp ezért már a rajtkor elhatároztuk, hogy előiször a tagtoborzásra összpontosítjuk energiánkat. Ez szép megbízatás, de egyáltalában nem egyszerű dolog. Sok múlik a jó, hatékony szervezésen. Minden vezetőségi tag néhány intézményt vállalt, s itt kezdte a népszerűsítést, a meggyőzést. Pillanatnyilag kétezren vagyunk. Hadd jegyezzem meg: ez nem a felső határ, annál is inkább, mert csak akkor boldogulunk, ha minél többen sorakoznak fel mögénk. Ráadásul kizárólag így jön össze az az anyagi fedezet, amely lehetővé teszi ígéretes ötleteink valóra váltását. Pénzügyi támogatást ugyanis sehonnan sem kapunk, kizárólag a tagdíjakból származó bevételekre számíthatunk. Tettekkel érvelnek A beszélgetés során arra is fény derül, hogy nem a gittegyletek számát óhajtják gyarapítani, azaz szavak helyett tettekkel érvelnek. — Nem kergetünk vágyálmokat, így aztán olyan munkatervet fogadtunk el 1983-ra, amely teljesíthető. Megindítottuk a Tiszta Egerért akciót. Szerencsére nem hiába, mert a fiatalok támogattak minket; a 212. számú Ipari Szakmunkás- képző Intézet, valamint a Gép- és Műszeripari Szak- középiskola tanulói lemosták a népkerti padokat, szobrokat, a városi hidakat. A településtisztasági vállalatát, valamint a Városi Tanács Mélyépítő Üzemének közreműködésével, a tűzoltósággal karöltve rend behoztuk a Dobó-6zobrot. Természetesen ez csak a nyitány, ám annak örülünk, hogy sikerrel zárult. A sok elképzelés közül mindössze néhány lényegeset idézek. Szorgalmazzuk a műemléki jelleggel harmonizáló névtáblák készítését és elhelyezését. Nem maradnak el azok az őrjáratok, amelyek célja a múlt rangos hagyatékának óvása, a fellelhető hibák, hiányosságok számbavétele. Jó módszerek Biztatónak tűnik az is, hogy az előbbrelépés érdekében hatékony módszereket vetnek hadba. — Mellőzzük az egyesü- letesdi sallangjait, a tartalom nélküli formai kellékeket. Bizottságaink nagyon is konkrét terveket óhajtanak tető alá hozni. Rendszeres üléseinken következetesen számon kérjük* hogy ki mit tett az általa vállalt ügy érdekében. Ezek a megbeszélések arra is jók, hogy összegyűjtsük a hasznos, a kivitelezésre méltó ötleteket. Esztétikus levelezőlapokra, emléktárgyakra lenne szükség. Kellene egy olyan többnyelvű kiadvány, amely fotókban adna ízelítőt a barokk város szépségeiből. Ezek persze még távoli dolgok, egyelőre az is megnyugtatna bennünket, ha lenne egy helyiség, egy íróasztal, ahol adminisztrátorunk, ügyintézőnk tevékenykedhetne, és szóban, valamint telefonon vehetné a lakosság jó szándékú jelzéseit. figyelmeztetéseit. Ebből az esztendő végére lesz valami, akkor ugyanis a Sándor Imre utcában, a Hazafias Népfront új otthonában kapunk egy szobát. Persze addig is munkálkodunk, s nem engedjük azt. hogy a kezdeti lendület megtörjön, inkább azt szorgalmazzuk, hogy az eddiginél is lendületesebb tempó formálódjék. hiszen ez a nemes ügy javára, azaz valamennyiünk érdekében kamatozik. (P■ i) Vakegér Se szeri, se száma az országban az úgynevezett talponállónak. Az emberek találóbbnál találóbb neveket adnak nekik, amelyek azután rajtuk is maradnak. — Vakegér! — Miért nevezik így?, — A csuda tudja! Így emlegetik széliében, hosszában: Menjünk a Vakegérbe, igyunk meg valamit! A facsárda előtt tízen-húszan álldogálnak, beszélgetnek, iszogatnak. — Mit tetszik parancsolni? — Egy korsó sört. — Tupírral, vagy tupír nélkül? — Tupír nélkül! Két perc sem telik bele, máris adják a korsó sört sok habbal, rum nélkül. Cudar helyzetben van az ember, amikor inna is, meg nem is, de a cél érdekében elkerülhetetlenül fontos. Elvégre egy talponálló előtt csak „úgy” ácsorogni mégsem illendő. Gyanús lenne itt, ahol még az egérnek is vaknak kell lennie... — Ki ez? Ugyan mit szimatol, mit akarhat? A hőség iszonyatos! Árnyékban legalább harmincöt fok, de itt, ahol sem fa, sem húst adó árnyék, csak aszfalt és égnek meredő betonházak... Akad néhány szék, egy-kél lóca is, az idősebbek azon foglalnak helyet. Egy micisapkás nagyban magyaráz a haverjának: — Vasutasnap? Tudják is ezek, hogy mi az, hogy vasúti Most a villany világában a vasutasság semmi. Akkor is rendesen megy a mozdony, ha szundikál a masiniszta. Ilyen meg olyan automaták, berendezések, riasztók, vészjelzők, és tisztaság mindenütt. Mostanság akár fehérnadrágban is lehet mozdonyt vezetni. De az én időmben! Füst, korom, szénpor, piszok. Akkor a vasutasélet, meg most, az kettő! A cimbora nagyokat bólint és sóvárogva lesi az üres fél- decis poharat. — Meginnék még eggyel! — Ejnye pajtás! Miért nem szólsz mindjárt? Elvégre vasutasnap van és különben is szeretném, ha megemlegetnéd hogy öreg fűtő létedre a mai vasutasnapon egy nyugdijas mozdonyvezetővel szórakozol. — Szilvát? — Barackot! — Barackot? Én hozok szívesen, de rosszul teszed, hogy barackot iszol. A fűtő bambán bámul maga elé, és a vállát vonogatja. — Azt mondják, a barackban sok a cián! A cián pedig erős méreg. A micisapkás nagyot nevet, még a könnyei is potyognak. — Bolond vagy te komám! Azt hiszed, hogy a te szilvád talán gyógyír? — Kismértékben igen! Tágítja az ereket. — Mi az, hogy kismértékben? Három fél, az neked kismérték? Egy asszony bizonytalankodik a pulthoz. — Még egy konyakot! Az eladó rosszallóan csóválja a fejét, de önt neki. Két gyereke a bódé sarkát támasztja. Jönnek, mennek az emberek. A vakegér előtt mindenki megáll, dadogja önmagának a micisapkás és a forróságban szakad róla a verejték... Szalay István A DINASZTIA ✓ / Óvatosan kilesett a kapu- mélyedésből. Az embere ott állt Viki asztala előtt, egy csomóban dobta a forintosokat a dobozba. — Mindért — vetette utána Joghegyről. — Mennyi? — kérdezte a káprázó szemű Viki. II. (Tinteigéi egy kikopó, utcai szakmának) Szúrta, karmolta az ágy, mintha tüskével hintették volna tele. Körülményesen fölkászálódott, szedelőzkö- dött. Még szédült a gyengeségtől, de az nem tarthatja vissza. Neki már mindegy, akkor legalább használjon az ember. Ennek is megvan a csíziója, akár az egész mesterségnek. A kölyök sosem fogja megtudni. Egy közeli kapumélyedésben úgy helyezkedett el, hogy csak ő láthassa, az őt ne. A rejtőzködés a csízió veleje. — Nem kell hozzá tudomány, nem kell hozzá szakértelem — mondta Viki hibátlanul a kísérőszöveget, csupán a hangja volt remegős. — Két-háromszáz másolatot készíthetünk a bűvös radírral bármilyen képről, ahogy önöknek bemutattam. Nem csalás, nem ámítás. Mindenkinek' jut, amíg a készlet tart.. Csak hát kinek adjon? Jelentkező nincs, még mutatóban sem akadt. A könnyek már a szemét csípték, megmegrándult az álla, de azért hőseiesen újra kezdte: — Hölgyek, urak, gyerekek. .. Tarts ki fiú — buzdította magában a kapumélyedésben leselkedő öregember. Tarts ki még egy kicsit. Fürkészve vizslatta a kapu élőit elhaladók arcát, viselkedését, hogy kipuhatolja a természetüket. Rá van írva valahol az ember külsejére, csak a leolvasását kell megtanulnia. Bár a rossz, a hitványság sokáig tud megtévesztő álarcot hordani. S ő itt most csak biztosra mehet, fogyóban a kölyök kitartása. Muszáj eltalálnia egyből. — Uram! — szólított meg egy poroszkáló, sárga felöl- tős férfit. Hanyagul kigom- bolkozva ballagott, a szemében apró rozsdapettyek. Ez, meg ahogy elmerült belső világának szemlélésében, bizalmat ébresztett benne. A könyökénél fogva húzta be magához a fedezékbe. Szabad kézével pénzt kotort elő a nadrágzsebéből, csupa egyforintos érmét. A révedező szelíd megrökönyödéssel meresztgette a szemét. — Uram — hadarta a fel- hevült öreg —, tegyen meg egy csekély szívességet. Ott, az a gyerek a placcon, az én fiam. Most tanulja a mesterséget. Először csinálja önállóan. Én már kidőltem. De látja; nincs egy fia kuncsaft, mindjárt eltörik a mécses szegénykének. Vegyen 3 bűvös radírból az én költségemre. Ezért mindért. . — Rendicsek, fater! — mondta a sárgafelöltős. Zsebre vágta a pénzt, cinkosan az öregre kacsintott. — Értem én a csíziót. Az öreg elégedetten dör- zsölgette a kezét. Sikerült a választása, egyből sikerült. Ez még ismeri a régi szavakat. — Számold meg, öcsi. Viki mohón megszámolta a pénzt, majd ugyanannyi radír formájú portékát nyújtott át. Az öröm villanyos izgalma gombócba csomósodott a torkában. — Nem kell hozzá tudomány. nem kell hozzá szakértelem. Hang kell, fiú — szurkolt neki magában az apja. A hang a mi szakmánk szerszáma. Végre-valahára lecsúszott az a gombóc, kitisztult, szinte szárnyalt a hangja. — Két^iáromszáz másolatot készíthetünk a bűvös radírral, bármilyen képről, ahogyan önöknek bemutat, tam. Ez az, bravó! — dicsérte az öreg a fedezékben. Így kell azt. fiú. Nem lesz semmi baj. Ügy belefeledkezett a lelkesedésbe, hogy amikor a sárgafelöltős szólította, ösz- szerezzent. A régi, ízes kife. jezéseket használta most is. — Tessék, fater. Ehol a vásárfia. ö meg azt sem bánta volna, ha nem kapja vissza a portékáját. Fő, hogy megélénkült az üzletmenet, miként általában történni szó. kott ilyenkor. Egyik vevő a másikat vonzza. Megér az egy kis áldozatot. — Köszönöm uraságodnak — hálálkodott a kimustrált kikiáltó. — Köszönöm a fiam nevében. — Sok szerencsét a dinasztiához — mondta távozóban a sárgafelöltős. újabb cinkos hunyorítás kíséretében. A placc előtt azonban ismét megállt, egy percre. Felöltője szárnyát meglengetve kotorászott a zsebe mélyén. Ezúttal saját magának vett- egy bűvös radírt a kikiáltófiókától. (VÉGE)
