Népújság, 1983. június (34. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-07 / 133. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1983. június 7., kedd Egy hét... A KÉPERNYŐ ELŐTT Osztrigás Mici: Galambos Erzsi — dr. Pelyper: Bárdi György — dr. Mangicourt: Szilágyi Tibor Galambos Mici, avagy Osztrigás Erzsi Manapság már nincsenek suszterinasok, akik már másnap reggel telefütyülték volna a várost — a városokat! — Fényes Szabolcs legújabb dallamaival. Manapság azonban van televízió, amely betöltheti a hajdan volt suszterinas szerepét, ha nem is azzal, hogy önmaga fütyül, de azzal igen, hógy a minden magyar otthonban megtartott premier után megdúdoltatja másnap v is a televízió nézőit. Egyébként kedves meghívót kaptam a MTV zenei osztályától, amelyben szeretettel invitáltak engem és kedves családomat a „saját televíziós készüléke elé" a Zenés Tv-szín- ház bemutatójára. Előadásra került — mint ez már köztudott, — Freydeau—Fényes Szabolcs: Osztrigás Mici című zenés komédiája. Ha emlékezetem nem csal, az Osztrigás Mici eredetileg mint Tisztességtudó utcalány lépett az egykori színpadra, hogy a Magyar Televízió képernyőjén váljék most belőle „per” Osztrigás Mici, alias Galambos Erzsi. A meghívásnak, mint e sorok is tanúsítják, eleget tettem, és nem is bántam meg. Ez az országos premier, amelyet minden bizonnyal annyi millióan láttak, mint talán színházi zenés komédiát mióta a világ világ hazánkban összesen sem, egyszóval ez a „házhoz” vitt ősbemutató minden bizonnyal sikert aratott. A siker garanciája a Fényes Szabolcs-i muzsika, amely ugyan most nem hozott suszterinas-fütyülnivaló slágert — bár mit lehet tudni? —, de amely behízelgő volt és kedélyes, kedves és karakterteremtő is. És a siker garanciája az a „merész” rendezői elképzelés, hogy e zenés komédiához olyan színészeket sorakoztatott fel, akiket prózainak szoktunk mondani és tartani, ám, akik igen kellemesen és szellemesen énekeltek is most ím a kamerák előtt. Mensáros László, Bárdi György, Szilágyi Tibor, Tábori Nóra és társai vidám derűvel füröd- tek a muzsikában és a bo- hókás bohózatban. Nem utolsósorban, hanem talán elsősorban a siker garanciája a prózai-drámai színésznőnek is magával ragadó Galambos Erzsi, akinek ez a jutalomjátéka — nem azért jutalom, hogy búcsúzzék, de ellenkezőleg inkább, hogy a jutalom további lendületet és kedvet adjon — pezsgő frisseségről, franciás pikantériáról, izgatóan vonzó pillanatokról és felszabadult kedélyről tanúskodott. A Heltai Jenő fordítására támaszkodó Szenes Iván for. gatókönyve és versei köny- nyed, ám mégis biztos oszlopokként tartották a komédia ívét. Horvát Adám rendezése mértéktartó, de mindvégig lendületes volt. Pontosan érezve azt a színházmértani középpontot, - ahol a zenés komédia még biztos talapzaton állhat egy ope- rettes hangvétel és egy bohóckodó zenei lehetőség között: a kamerák előtt. A televízió igencsak furcsa műfaj, — a kamerák előtt, nem lehet hosszú életet jósolni egyetlen produkciónak sem. A színházi premier, ha sikeres, még soksok, néha több száz előadást is feltételezhet. A képernyőn talán még egyszer, s majdan ismét még egyszer találkozhatunk — vagy sem ... ? — Osztrigás Micivel, e tisztességtudó utcalánnyal. Csakhogy ezeken a ritka találkozókon milliókkal számolják a randevú résztvevőit. Itt az egyszeri, az első bemutató a döntő, ez kerül a mérlegre. Azt hiszem, Fényes Szabolcs zenés komédiája megméretett és — könnyűnek találtatott. S ebben az esetben a .könnyű” egy nehéz műfaj sikerét jelenti. Gyurkó Géza Az ezerarcú Törőcsik Korosztályom tagjaival abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy figyelemmel kísérhettem Törőcsik Mari pályájának alakulását. Másokkal együtt engem is megbabonázott az, hogy mennyi egyéni ízt, hamvas bájt vitt a parasztnaiva szerepkörbe. Megértettem, hogy később szenvedett a beskatulyázás béklyóitól. Vívódását csak elmélyíthette az, hogy a színpadon nehezen talált magára, s meg kellett küzdenie az elismerésért. Az olykor sziszifuszinak tűnő harc nem volt hiába, mert a Lear király, a Fanny hagyományai és a Villámfénynél című darabok sikeres kísérletei után Zorin Varsói melódiájában végérvényesen bizonyította ritka művészi erényeit, s azt, hogy van ereje az átváltozásokhoz. Aztán jött a filmbeli metamorfózis, a Szerelem és a Hangyaboly, e két főszerep az árnyalt jellemformálás iskolapéldája, a tragikus mélységek mesterfokú felvillantása. 1971 szilveszterében a tévénézők millióinak szolgált kellemes meglepetéssel. Elvetette a róla kialakított képet, s megszokott stílusától elütő színeket és ízeket villantott fel. Elegánsan, szinte hódítóan jelent meg és régi dalokat, sanzonokat énekelt. Berzenkedtünk, kételkedtünk — persze csak néhány pillanatig —, majd elfogadtuk, mert megbabonázott valamennyiünket. Ezt a próbálkozást folytatta múlt hét csütörtök esti műsorában, persze jóval magasabb szinten. Eleinte zavart, hogy ezt a lehetőséget férje, Maár Gyula rendező teremtette számára. Nem tetszett a sebtében összetákolt forgatókönyv sem. Szerzőjét valószínűleg aggasztotta az örökzöld slágerek csacska közhelyzuha- taga, s ezeket — meglehetősen elnagyoltan — a paródia „fűszerével” igyekezett ellensúlyozni. Felesleges volt ez a fáradozás, mert Törőcsik mit sem törődött vele. ö felszabadultan játszott, énekelt, igazolta, hogy a rendkívüli tehetség, nem ismer sablonokat és a semmitmondót is gondolatgazdaggá varázsolja. Sziporkázott Brecht Kurázsi mamájaként, majd elegáns nagyvilági, csábos küllemű nővé változott, s megkopott dalszövegébe lopta be az igazi lírát, azokat az emberi mélységeket, amelyekkel mi is gazdagítjuk — ifjúkori emlékeink révén, nosztalgiázásunk során — ezeket a habkönnyű, ezeket a jellegtelen mondatokat. ö nem tartott stílustöréstől, ő nem nyugtalankodott a vegyes fajsúlyú blokkok miatt. Hitt abban, hogy ritka adottságai révén egységes egésszé ötvözi. Neki lett igaza ... (pécsi) Borsányi Vera: dbiML I. A csengetésre vad ugatásba kezdett a kutya. A postás állt a küszöbön, egy levéllel a kezében. — A férjem nyugdíját még nem hozta? — kérdezte csak úgy Anna, mellékesen miközben nyúlt a borítékért. A feladó helye üresen állt, de a címzés reszketeg betűiből látta, hogy anyjától jött Először odadobta a kredenc- re a levelet, hogy majd később olvassa el, aztán úgy döntött, túlesik rajta. „Kedves lányom! Azt írod, hogy felépült a házatok, látogassalak meg benneteket. Te sem gondolod komolyan, hogy ilyen nagy útra vállalkozzam. Szerintem arra voltál kíváncsi, életben vagyunk-e.” Anna elpirult, mint akit tetten értek. „Meg azért sem akarok találkozni veled újra, mert unom már, hogy minden alkalommal a szememre veted, hogy fiatalon dolgozni küldtünk, miért nem taníttattunk. Értsd meg már végre, szegények voltunk, nem tehettük ...” Anna ledobta a levelet az asztalra. Dehogyis voltak ők szegények! Csak azzá lettek. Mert az anyjának nem volt elég a vidéki jómód, még gazdagabb akart lenni. Apja asztalosként került a faluba, a húszas években. Az anyja azért ment csak hozzá, hogy ne kelljen a földet túrnia, de ez az életmód sem tetszett neki. Csak azt nem tudta senki, hogy mit akar. Irigyelte, hogy férje két segéddel dolgozik, azt hitte, neki is járna cselédlány. Amikor előrukkolt óhajával, a férje leinte, meg a faluban erre nem is kapott volna asszonyt. Sírt-rítt éveken keresztül, hogy költözzenek el onnan, mert ő megfullad. Ez egy porfészek — hajtogatta állandóan. Abban az időben nem volt divat a készpénz- fizetés. Az apja mindig az anyját küldte végig a falun, érdeklődje meg, ki az, aki éppen fizetni tud. — Jól van, megyek koldulni! — Felcsapta orrát a levegőbe és elindult. Anna egyszer észrevette, ilyenkor nem ment sehová, elüldögélt a Tisza-parton jó óráig, és amikor hazament, csak széttárta kesztyűs kezét: — Megint nem fizettek. Ekkor az apja dühös lett, hogy ő maga ment át az adósokhoz. Persze, azonnal kiderült, a felesége becsapta. Nem szólt semmit, csak nézett rá szúrós tekintettel. Este, lefekvéskor foghegyről odavetette: — Holnap pedig bemész a városba, és hitelbe hozatsz fát. Anna • amíg él, nem felejti el ezt a jelenetet. Anyja rámordult Hildára, a húgára: — Reggel velem jössz a városha. Ügy készülj! — A kislány ujjongott. — Veszel szalagot a hajamba? — Veszek, hogyne, ne félj! — sziszegte az anyja. — Gyere, már csinálom hozzá a frizurát. — Leültette a kislányt egy székre, az asztalfiókból előkerült egy olló, és heves mozdulattal belenyírt a hajába. — Meg ne mozdulj, mert belédvágom az ollót! — Hilda nem is mozdult, némán folytak könnyei az arcán. Az anyja meg vágta, vágta a haját, amíg teljesen le nem nyírta. Apját ekkor látta először ütni. Másnap pedig hiába várták őket haza. Nem kerültek elő. Ettől kezdve elviselhetetlen volt Annának az élete. Meggyűlölte apját, amiért rajta töltötte ki bosszúját, és meggyűlölte anyját, amiért miatta kellett elviselnie a borzalmakat. Csak hónapok múlva jött egy levél, melynek tartalmát máig sem ismeri, de apja rövid időn belül felszámolta a műhelyt, eladták a házat. Amikor az utolsó bútoros kocsi is elment, feljöttek Budapestre. Anyja és Hilda Óbudán, egy mosókonyhában várták őket, lesoványodva. Aszalt szilvát ettek... A pénzükből fűszerüzletet vásároltak, amihez kis-lyuk lakás tartozott. An- nának'a nyomorúságuk mellett mégis röhögnie kellett azon, hogy egy iparos egyik napról a másikra fűszeres lett. Az üzlet nem vált be, ez nagyon hamar kiderült. Anna és Hilda gyárba jártak dolgozni, hogy legalább a ruházkodásukra valót megkereshessék. „Lánykorodban sírva jöttél haza, hogy munkahelyeden a főnök ki akart kezdeni veled. Mit mondott erre a te becsületes apád? Hogy nem mész oda többet. Másnap óriási botrányt csinált, végül kiderült, egy szó sem igaz az egészből. Amikor hazajött, kegyetlenül elvert téged. Te sértődötten összepakoltál, és kijelentetted, soha többé nem látunk.” \ Anna egy kupica konyakot töltött magának. Azt tartják, az idő megszépíti a rosszat, de hogy merőben megváltoztassa, ilyenről soha nem hallott. Amikor a háború mindenüket elvitte, majdnem éhen haltak. A két lány fizetéséből éltek. Anna tudta, hogy nem keresnek sokat, de annál azért jobban élhetnének, mint ahogyan éltek. Aztán észrevette, hogy apja iszik. Eleinte csak nótázgat- va jött haza, később káromkodva. Egy alkalommal Anna kerek-perec kijelentette, hogy nem megy el dolgozni, tőlük, a lányoktól egy fillért sem látnak. Apja azt üvöltötte, ő nem megy sehová, világ életében a maga ura volt. Anyja soha sem vett részt ezekben a vitákban, egész nap csak a városban csavargóit. Volt úgy, hogy elment reggel, és csak este került elő. Anna pedig beváltotta ígéretét, és nem adott pénzt szüleinek soha többé. Apja előtt elsötétült a világ, kikergette őt az utcára, és ott verte meg nyilvánosan. Anna nem habozott, összecsomagolt, anyja sírva jézusmáriázott mellette. De hagyta elmenni. „Nem is írtam még, hogy apád beteg. Aggódom érte. Nem akartam ezt közölni veled, mert fülemben cseng még utolsó mondatod — hiába telt el tíz év —, amikor elbúcsúztam tőled az állomáson. Megkérdeztem, nem látogatnál-e meg bennünket te is egyszer. Azt felelted, addig be nem teszed a lábad hozzánk, amíg apád él. Drága kislányom, ha ettől függ, hogy találkozzunk, akkor azt kívánom, sose lássalak többé. De isten ne adja, drága Annám, ha veled történne valami, az is nekünk lenne rossz.” (Folytatjuk) NEGYEDSZÁZADOS JUBILEUM A káli kórustalálkozó A kórus alapító tagjai a kitüntetéssel (Fotó: Szilvás Istvánj Vasárnap délután, a júniusi kánikulában, öt kórus ünnepelte együtt a káli, Bartók Béla nevét viselő férfikar megalakulásának huszonöt éves évfordulóját a helyi művelődési házban. Nem hangversenyre hívták a zene barátait — pedig az egyéb külsőségekkel tarkítva is elsősorban az volt ez a találkozó! —, hanem „csak” annak a ténynek megünneplésére, hogy 1958-ban, az ekkor a helyi általános iskola igazgatói székébe került Galambos László tizennyolc helybeli férfival összefogott és a pedagógus-karnagy fáradhatatlan buzgalmával, ügyszeretetével, nem utolsósorban megnyerő egyéniségével építeni kezdett egy kisebb baráti közösséget. A dal, a közös éneklés megszerettetése érdekében. S ha most annyit mondunk erről a káli együttesről, hogy megalakulása óta a községben, a járási, a megyei rendezvényeken, olykor az országos fórumokon — dalostalálkozókon, a rádióban — jelen volt és van, s most kapta meg a Szocialista Kultúráért kitüntető jelvényt, a ma is érvényben levő és 1972 óta folyamatosan megvédett ezüst fokozatú minősítés mellett, akkor csak gyorsfényképet mutattunk be egy életerős, erős baráti szálakkal egybekapcsolódó énekkarról. Galambos László elismerést és rokonszenvet ébreszt az együttes iránt az első pillanatban, mert az a műsorukból és a kórusban megjelenő arcokból rögtön kitetszik, hogy itt nemcsak a mecénások — a helyi áfész és a kisipari szövetkezet — pénze és erkölcsi fedezete támogatja őket, hanem a kórus minden tagja a községből való, legtöbbjük kétkezi munkás. Innen nézve kell szívből tapsolni ennek a káli énekkarnak és vezetőjének! A műsort két szám nyitotta meg, amelyben a füzesabonyi Tinódi kórus, a budapesti Szabadság férfikar, a káli Bartók Béla férfikar énekelt együttesen, míg a műsor befejező számaként Kodálynak a Berzsenyi versére írt műve, az A magyarokhoz hangzott fel; mindkét egyesített kórusszámot Galambos László vezényelte. A Bartók Béla férfikar Tari János, káli énekkari tag gyűjtéséből adott elő egy népdalcsokrot, majd Bartók Huszárnótájával, Kodály Marseillese-átiratával, Lo- ránd Istvánnak Váci Mihály versére szerzett, A tenger című művével és Gárdonyi Zoltán A munka című, Juhász Gyula versét dalba formált alkotásával bizonyította, hogy jó hagyományokat ápol, erősít. Mi sem természetesebb, hogy egy férfikar férfikarokkal köt barátságot. A budapesti Könnyűipari Egyesülés Szabadság Férfikórusát nem először hallottuk, Gyöngyösön is felfigyeltünk Kárpáti József orgonaművész-kar- nagy tömör hangzású, széles skálán mozgó együttesére. Karai Kuruc szvitje után Kodály Husztja, Ave Mariája, egy-egy Mozart- és Verdi- operarészlet érzékeltette, milyen szinten tartja ezt a kart a dirigáló művészegyéniség. A füzesabonyi Tinódi kórus most is kitűnő teljesítményt nyújtott. Kodály Jeligéje, Rameau Himnusza az éjhez, Liszt Szivárványa, Kátai Néger spirituáléja és az általuk előadott többi kórusszám is jelzi azt a hangulati tartományt, amelyben otthon mozognak. A kompolti Hámán Kató énekkar — tavaly volt húszéves — Lassus-, Smetana-, Kodály-, Novikov- és Lend- uai-művekkel lépett fel. Az együttest Tóth András vezényelte, de ebben az érett éneklésben a másik karvezető, Koczka Mária munkája is benne van. A füzesabonyi Erkel kórus Fejér megyei népdalcsokorral, litván népdalfeldolgozással, Kodálynak a Szép énekszó múzsájához írt művével, egy ismeretlen szerző Tavaszköszöntőjével és egy Novikov-számmal járult hozzá az évforduló ünnepi hangulatához. Nagy László vezényelte a kórust, mint ahogy ő a karvezetője a füzesabonyi Tinódinak is. A zongorakíséretet Kátai László és Tóth Ferencné látták el. Ügy éreztük a káli hangverseny két órájában, hogy ezek a közösségek, ezek az együtt éneklő baráti társaságok valami nagy értéket őriznek és tartanak meg a tegnapból — a mában — a holnapnak. Farkas András HETI AJÁNLAT E héten a televízióból ajánljuk az Atomzsarolás című tévéjátékot, szerdán 20 órai kezdettel. Rögtön ezután Horváth Ferenc színművésszel látható egy beszélgetés, majd folytatódik a Krónika, a 2. magyar hadsereg sorsáról szóló dokumentumműsor. Csütörtökön 21 órakor látható a Hírháttér. Pénteken este Jean-Luc Godard érdekes filmje, aZ Alphaville kerül bemutatásra 22.45 órától. Szombaton 18 órától „A" Kazal címmel portréfilm lesz, amelyben nemrég elhunyt népszerű mulattatónkra emlékeznek. A műsor a 2-es csatornán látható. Végül vasárnap Gogol A revizor című darabjából készült filmet tűzi műsorára a televízió 15.30-tól. A film egy sorozat része, amely Csehszlovák vígjátékok címmel indul. E héten Graham Greene A csendes amerikai könyvét ajánljuk a brigádok figyelmébe. Gyöngyösön június 8-án, szerdán este a Népszínház Sarkadi Imre Elveszett paradicsom című darabját játssza. Ugyancsak ezen a napon a Mátra Művelődési Központban gyermekelőadásra is sor kerül: Tordon Ákos és Orosz István mesejátéka, a Skatu- lyácska királykisasszony kerül bemutatásra délután 3 órakor. Csütörtökön este Cziráki Péter, a Népújság olvasószerkesztője tart itt beszámolót Indiánok között címmel.
