Népújság, 1983. május (34. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-12 / 111. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. május 12., csütörtök Kép a település egyik utcájáról 800 éves Szentgotthárd Alapításának 800. évfordulóját ünnepli az idén Szentgotthárd. A Magtár- templom, amelyet színházteremmé alakítanak át A művelt szakmunkás-utánpótlás jegyeken Anyanyelvi és közművelődési szakkörök megyénkben Az igazi siker legtöbbször nem kívánja a reklámot, pedig jogosult rá, megérdemli, hiszen recept is lehet mások számára. Szerte az országban működnek a pedagógus-szakszervezet megyebizottságai által fenntartott szakkörök. A Heves megyeiek azonban kiválóan tevékenykednek. Ez elsősorban azzal magyarázható, hogy a munkát irányító nevelők tökéletes „iránytűt” kapnak, olyan mutatót, amely biztos fundamentuma volt későbbi eredményeiknek. A sorból különösképp kiemelkednek — máig is újszerű voltuk miatt — az anyanyelvi és közművelődési feladatkört ellátó csoportok. Annál is inkább, mert ezek tiszteletre méltó célja az, hogy hatékonyan szolgálják a művelt szakmunkás-utánpótlást. o Több mint tíz éve bontottak zászlót. A kezdeményezés egy kivételes képességű, egy folyvást a valósághoz kötődő nyugdíjas főiskolai tanár, dr. Somos Lajos nevéhez fűződik, aki közel a nyolcvanadik évéhez, még ma is fiatalos lendülettel dolgozik. A pedagógia szerény, de annál aktívabb professzora gyermekként maga is tapasztalta, hogy mekkora hátrányt jelent a falusi indíttatás. A hajdani gondokat nem feledte el, s később mindent megtett azért, hogy könnyítse azok helyzetét, akik hasonló körülmények között rajtoltak. Ezért javasolta e szakkörök létesítését is, méghozzá a szakmunkásképző intézetek tanulói számára. Tette ezt azért, mert tudta, hogy az ide kerülő fiatalok többsége nehézségek sorával birkózik. A korábbi alapos tájékozódás révén kiderült, hogy ezek a diákok elsősorban azért félszegek, zavartak, gátlásosak, mert képtelenek arra, hogy mondandójukat, gondolataikat világosan, szabatosan, hatásosan fejezzék ki. Olyan „haditervet” állítottak össze, amely — következetes végrehajtás esetén — hatásos gyógymódot ígért. Szerencsére nem hiányoztak azok a tanárok sem, akik lelkesen váltották valóra az életképes elképzeléseket. o Valamennyien hittek abban, hogy a legkomolyabbnak tűnő lemaradás is behozható, ha tervszerűen pótoltatják a hiányokat. Nem leckeszerűen, nem szárazon, lélektelenül, hanem oldott formában, érdekesen, az alkotás örömével is megajándékozva az érintett gyermekeket. Az egyes foglalkozások során a tanítványok hasznos jártasságok sorával gyarapodtak. ízelítőt kaptak a szóbeli megnyilatkozás különböző formáiból, kiselőadásokat tartottak megadott témákból. Ezekre maguk készültek föl, ők gyűjtötték az anyagot. A jól megválasztott, a testre méretezett feladatok felvillanyozták őket. Rendszeresen és közösen jártak moziba, színházba, hangversenyekre, azaz olyan rendezvényekre, amelyek nemcsak ismeretgyarapító jellegűek, hanem az esztétikai érzék kialakulását, csi- szolódását is segítették. Természetesen egyszer sem maradt el az élmények megvitatása, elemzése, s ilyenkor a résztvevők megszokták a jó értelemben vett szereplés légkörét, elsajátították az érvelés, a meggyőzés fortélyait, a helyes kiejtés, hangsúlyozás, szórend szabályait. Emellett megtekintették városaik — Eger és Gyöngyös — műemléki nevezetességeit, azaz, olyan szépségeket fedeztek fel, amelyek mellett korábban közömbösen mentek el. Ráadásul a vers- és prózamondás sajátos varázslatából is ízelítőt kaptak. o Lehetne még folytatni a felsorolást, de ennyi is elég annak érzékeltetésére, hogy milyen sokrétű elfoglaltságot kínáltak a fiataloknak. Az ötlet gazdája vérbeli pedagógushoz méltóan nem elégedett meg az eredményesség kétségtelen jeleivel, hanem szakszerű hatékonyságvizsgálatra törekedett. Ennek adatai még egyértelműbben igazolták azt, nemcsak jó úton indultak el, hanem az egészséges lendület a továbbiakban sem torpant meg. A szakkörök tagjai megkapó tömörséggel fogalmazták meg azt, hogy minőségileg értékesebb, érzelmileg gazdagabb emberpalántákká váltak, olyan személyiségekké, akiknek bensőből fakadó szükségletük a folyamatos önművelés. Más szóval olyan pluszra tettek szert, amelyet felnőtt korukban még többre tartanak majd, mint most. Egy biztos: leendő munkahelyeiken, valamint a közéleti szereplés számos fórumán zavartság, félszegség- nélkül fogalmazzák meg véleményüket, azaz kiaknázhatják a fokozatosan terebélyesedő társadalmi demokratizmus által kínált lehetőségeket. o E sorok írója maga is jelen volt egy foglalkozáson, amelyet a gyöngyösi Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Intézetben tartottak. Ekkor arról is meggyőződhetett, hogy ezek a megnyerő fellépésű fiúk, lányok viszonylag ügyesen eligazodnak a tudás birodalmában, s alkotó jelleggel állítanak össze például egy ünnepi műsort. A szakkörök ma is így tevékenykednek. Mindezt azért mondtuk el, mert a Heves megyei kezdeményezésre országos szinten is felfigyeltek, s az 1982—83-as tanévben már hét másik megyében — Baranyában, Bácsban, Borsodban, Hajdúban, Nógrád- ban, Pestben és Szolnokban — is követték a példát. A könnyebb eligazodás érdekében a Pedagógusok Szakszervezete kézikönyvet jelentetett meg amely nemcsak népszerűsíti a dr. Somos Lajos által kezdeményezett mozgalmat, hanem csokorba fűzi az általa ösz- szegyűjtött módszertani tapasztalatokat is, amelyek közül mindegyik kamatoztatható a művelt szakmunkás-utánpótlás javára. Kell az ilyen ,,reklám", épp a kitűnő „recept" miatt... Pécsi István A Budapesti Madrigálkorus Vivaldi-müsoráról 9. — Kettőt is — lelkesedett a fiú. Akár kettőt is. — Majd meglátjuk, apát is meg kell kérdeznünk. Négy kutya sok lenne a háznál. Bundi is itt marad, nem? Tamás figyelte a lányt. Ha vigyázott járás közben, akkor nem nagyon sántított, inkább csak bicegett egy kicsit. Jó alakja volt, karcsú a dereka, formás a karja, az egyik lába azonban mintha vékonyabb lenne. Az arca megnyerő, a szeme derűs, és egész lényéből árad a közvetlenség. Ami legjobban megragadta, hogy nem takargatta testi hibáját, nyíltan beszélt róla. Gyermekkorában paralízis- ben betegedett meg, azért a bicegés, a kissé vékonyabb láb. És rövidebb is a bal lába, mert egyik cipőjének láthatóan vastagabb a talpa. Megtudta Tamás azt is, hogy Mária Békéscsabán érettségizett, a szegedi orvosira jelentkezett, de nem vették fel. A következő évben a jogi karon próbált szerencsét, ott sikerült a felvételije, egy esztendőt lemorzsolt, aztán kimaradt, megunta. Az irodalom érdekelte, és a művészetek; sokat olvasott, nyelvet tanult, beszélt franciául, eredetiben olvasta a francia írókat. Tamás szívesen maradt volna, tartóztatták is, de úgy érezte, hogy el kell mennie. Pedig milyen jó lenne beszélgetni ezzel az őszinte, művelt lánnyal az élet dolgairól. Vitatkozni irodalomról, festészetről. Em- mike nem értett a művészethez, de nem is érdekelte. Búcsúzóul erősen megszorította a lány feléje nyújtott kezét. Mária szeme megrebbent, tekintete tiszta volt, egy kissé csodálkozó. És alig észrevehetően könyörgő is. — Bocsánat — rebegte Tamás, akit ez a tekintet teljesen megzavart. — Máris soká maradtam, dolgozatokat kell javítanom délután. Pedig szerettem volna a szüleit is megismerni... — ők csak este vannak itthon. Vagy vasárnap — szólt a beszélgetésbe Jancsi. Jöjjön már el, tanár úr!... Vasárnapra talán megköly- kedzik a Bundi is... Bundi nem várta meg a vasárnapot, már szombaton hozta a hírt a fiú. hogy négy kölyöknek adott életet a puli. — Jöjjön el hozzánk a tanár úr, s nézze meg őket. Nagyon szépek. Tamás megígérte, hogy meglátogatja majd őket, de aztán úgy döntött, hogy a vasárnapot Szegeden tölti, a feleségénél, aki a héten kétszer is jelentkezett. A hét közepén egy képeslapot küldött szűkszavú üdvözletét, majd nyomban utána egy levele érkezett, amelyben részletesen leírta napjai múlását. „Nagyon szépek az alkonyok a Tisza partján, virágzik már az akác, az ember akaratlanul hazagondol, a falujára. De én még maradnék, merít jól érzem magam...” Lehet, hogy Emmi néha valóban hazagondolt a falujára, talán a szülőfalujára, Sárszegre, de ezt még Ágota néni se vette észre, akivel folyton együtt volt. Csak az utóbbi napokban akadt kísérőjük, a szőke, kissé hízásnak indult Nagy Laci ügyvéd személyében. A jónevű, jól kereső ügyvéd, akit szinte mindenki ismert Szegeden, véletlenül sodródott Emmikéék társaságába. Egy délután a Virág cukrászdában uzsonnázott a csinosan öltözködő fiatalasszony Ágota nénivel, amikor az ügyetlen pincérfiú, aki még kezdő volt. rá- döntötte a fagylaltospoha- rat Emmikére. A vanília- és csokoládéfagylalt pont az ölébe esett, lila ruhájára. Emmike sírva fakadt, Ágota néni kiabálni kezdett, ekkor lépett oda a szomszéd asztalnál ülő társaságból az ügyvéd, ő mentette meg a helyzetet, megjelenése, nyugodt fellépése lecsillapította a kedélyeket. Nyomban felajánlotta, hogy Emmikét hazaviszi a kocsiján, mert hát nem mehet végig az utcán így, ilyen ruhában. Aztán mégse ültek autóba, megvárták, amíg a pincér sűrű bocsánatkérések között kihozza a másik fagylaltot. Elszopogatták és gyalogosan indultak haza. Nagy László elkísérte őket természetesen, és Ágota néni invitálására fel is ment a lakásba, ahol hideg sörrel és aprósüteménnyel kínálták, mert más nem volt éppen otthon. Az ügyvéd dicsérte a lakást, és nagyon belemelegedett a beszélgetésbe. — Te, ez szerelmes lett beléd! — ölelte meg Emmákét Ágota néni, amikor a vendég végre eltávozott. — Komolyan gondolod? Belém éppen? Hiszen annyi a szép asszony, meg a szép lány Szegeden, hogy Tiszát lehet velük rekeszteni. — De neki pont te tetszel. Mert van ízlése. Tudod, hogy milyen kívánatos vagy? Jaj, különösen, ha így elpirulsz. Ma már kevesen tudnak pirulni. Emmike még tudott, lélekben falusi volt, egyszerű asztalos lánya, akinek gátlásai voltak jobb társaságban, s nem tudta, mit kezdjen a kezével, nagyokat nyelt, és gyakran elpirult. De a harmadik találkozás után már feloldódott benne a görcs, tréfálkozott, vidám volt, és ugratta az ügyvédet. Nagy Laci, vagy ahogy ő nevezte: Lackó! — mindennap jelentkezett Ágota néninél. Az első nap nagy csokor szegfűvel állított be. — Elmaradt az első látogatásomnál, mert akkor kísérőként érkeztem. Elnézést. Másnap rózsacsokrot hozott. (Folytatjuk! Az Országos Filharmónia előbbre hozta május 23-ról a Budapesti Madrigálkórus műsorát, amelyben Vivaldi három kantátája hangzott el hétfőn este az egri székes- egyházban. Vivaldi a mai közönség számára elsősorban zenekari muzsikájában szólal meg. Ritkábban adódik alkalom, hogy kantátáit pódiumszerű előadásban hallhassuk. Ennek az évadnak egyik komoly és igen értékes zenei programjaként fogtuk fel Egerben ezt a Vivaldi-mű- sort. A latin egyházi szövegek hallatán talán felötlik a mai hallgatóban, hogy itt is olyan elmélyült, nagy zenei gondolatokat kell végigkísérnünk, mint Bachnál vagy Handelnél. A témák ebbe az irányba mutatnak. Vivaldi azonban ezeket a kantátákat egy operaíró zenés lelkesült- ségével írta. Ezt úgy teszi, hogy az operista, tehát a színházi ember leikével figyeli is, várja is a hatást, mit zenéje kelthet. A Glória szövegéből szinte minden mondatot önálló egységként kezel, úgy bontja ki érzelmeit, élményeit, mintha minden egyes szóval, vagy szóban a végsőket mondaná ki. Pedig csak a muzsika, a megállíthatatlan zenei közlés ragyogó futamait kapjuk, amikben a pianónak hétféle, a forténak hatféle változatát is előírta. Ezt a külsőségeiben is elmélyedni látszó Vivaldit szólaltatta meg a Budapesti Madrigálkórus. Emlékezünk a pesti együttes korábbi egri fellépésére és most sem kellett csalódnunk. A barokk vokális zene kitűnő ápolói egy bő órán keresztül remek hatást keltve nyitották fel előttünk Vivaldi harmóniáit. A kamarazenekar és a con- tinuo támogatása csak gazdagította azt a színképet, amely a három Vivaldi- kantátából sugárzott. Jó megoldásnak tűnt, hogy nem tartott nagyobb szünetet az egyes kantáták között. Így egybefüggően, egyetlen nagy zenei hatásként támadt ránk a három mű, hiszen a Beatus vir kezdő hangjaitól a Lauda Jerusalem befejező akkordjaiig egyetlen felfelé ívelés volt ez a zene. A szólisták közül elsősorban Takács Klára kapott igazán szép színes orgánumához méltó feladatot. Az első két számban az oratóriuméneklés kitűnőségeként, széles skálán mozogva érzékeltette ennek a hatásos muzsikának sok-sok értelmi fordulatát, hangulati elemét. Az alt mellett Szőkefalvi Nagy Katalin mély átéléssel, különösen a Lauda Jerusa- lemben a himnikus emelkedettség telítettségével énekelte szólamát. S úgy tűnik, hogy Kovács Brigitta ebben az oratóriuméneklésben találta meg eddigi énekesi önmagát és pályáját. A hatásos előadás karmestere, Szekeres Ferenc a részletek míves kidolgozásában is határozott volt. A Gloria érzelmi vonulatát azzal tette magától értetődővé, hogy a zene áradását az énekelt szöveg tartalmához fegyel- mezte-közelítette. . Farkas András
