Népújság, 1983. május (34. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-10 / 109. szám
Nßßuftaq 1983. május 10., kedd Százkilencvenöt I éve született Augustin Fresnel, francia fizikus. Kísérletei során I bebizonyította a % fényhullám ter- I mészetét. | Száznegyven évvel ezelőtt a Nemzeti Színházban ezen a napon énekelték először nyilvánosság előtt Vörösmarty Mihály Egressy Béni által megzenésített nagyszerű költeményét, a Szózatot. A költemény megzenésítésére Bartay András tűzött ki pályadíjat: húsz aranyat. A pályázatra — a kiírásnak megfelelően — jeligésen érkeztek be a pályaművek, szám szerint huszonkettő, amelyek közül a múlt század neves zeneszerzőjének és libret- tistájának, Egressy Béninek a dallama nyerte el az első díjat. Vörösmarty hazafias költeményével kapcsolatban talán még annyit, hogy a Szózat kézirata mindmáig lappang, s a legutolsó adat szerint 1876-ban Nagyváradon őrizték. A Szózat csak nagyon ünnepélyes alkalmakkor csendül fel: természetesen nemcsak a költőre és zeneszerzőre, hanem tíz egynéhány év híján tizenegy évszázados hazánk történelmi múltjára, küzüdelmeire emlékeztetve, s a jövőbeni helytállásra is inspirálva. A Nap kél 5.15 órakor, nyugszik 20.07 órakor. A Hold kél 4.33 órakor, nyugszik 17.19 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon ÁRMIN nevű kedves olvasóinkat! A „Gotte Irmin” az ógermán mondákban az erős vadász mellékneve volt, és így „erőteljes” lehet a jelentése. Várható időjárás az ország területén ma estig: inkább keleten valószínű többfelé eső, zápor. Megélénkül, időnként megerősödik a Dunántúlon észak- nyugati, északi, másutt viszont déli szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 19 fok között alakul. AMagvas igazság Az atomkutatás és haladás problémáiról beszélgettek egy társaságban. Cesare Zavattini, az olasz film- irodalom „nagy örege” megjegyezte: — Szerény véleményem szerint századunk minden nyavalyája abból a tényből ered, hogy előbb sikerült az atomot széthasítani, mint egyesíteni az embereket. Fején találta a szöget... — HERNÁDI JUDIT és Szombathy Gyula, a Vígszínház művészei adnak zenés műsort május 14-én, szombaton délután 6 órakor Petőfibányán, este 8 órakor pedig a Hatvani Galéria pódiumán — szakmunkásképző intézet! — a Gyarmati- Jávori duó közreműködésével. — A SZAKMUNKÁSTANULÓK országos hangversenyén, amelyet az elmúlt hét végén, rendeztek meg Nyíregyházán az egri 212-es Ipari Szakmunkásképző Intézet vegyeskara elnyerte „Az év kórusa" díjat. A Kisgergely Mária vezette énekkar kü- löndíjként megkapta az Országos Pedagógiai Intézet által adományozott „Legjobb vegyeskar” címet is. — TISZANÁNÁN egymillió forint értékben befejezték a belvízelvezető árokrendszer ez évre tervezett felújítási munkálatait. Az akciót százezer forinttal a megyei tanács is támogatta. — A HATVANI Duna Cipőgyár 450 munkása vett részt a múlt hét végére szervezett kommunista műszakon. Ennek a munkabérét felerészt a Grassalkovich-kastély részére ajánlották fel, másik felét pedig a dolgozók lakás- építési akciójára fordítják. — MEZÖTÁRKÁNY művelődési házában népdalkórusok, citeraegyüttesek körzeti találkozóját bonyolították le. A gazdag műsorban a helyieken kívül szihalmi, besenyőtelki, egerfarmosi, sarudi, mezőszemerei pávakörök, citeraegyüttesek léptek föl. — A FÜZESABONYI művelődési házban ma délután fél hatkor rendezik meg a Tinódi Kamarakórus és a helyi zeneiskola tanárainak közös hangversenyét. A műsoron Mozart, Hacsaturján, Kodály, Bartók művei szerepelnek. A bemutatót követően a kamarakórus ötnapos csehszlovákiai vendég- szereplésre utazik. — KISKÖRÉN gazdaságiműszaki ellátó szolgálat létrehozásáról döntött tegnap a nagyközségi tanács végrehajtó bizottsága. A település középületeinek karbantartásáért felelős szerv vezetője Tóth Istvánné lett, akinek irányításával öt szakiparos dolgozik majd. — A GYÖNGYÖSI 7-es számú Általános Iskola tanulóival közkedvelt ifjúsági írók, szerkesztők találkoznak szerdán délelőtt. A Móra Könyvkiadó ez alkalomból kiállítást is rendez, amelyet Csukás István, a „Süsü a sárkány” alkotója nyit meg, a délutáni programban szereplő közös játékot pedig Pa- disák Mihály, a népszerű „Miska bácsi” vezeti majd. Ügyeletes szerkesztőink: MENTUSZ KÁROLY és MOLDVAY GYŐZŐ Telex: 063-350 Egerben: felnőttbetegek részére este 19 órától másnap reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nappali ügyelet: 12.30 órától 15.30 óráig. ügyelet helye: kórház gyermekosztálya. Telefon: 10-841. Nappali ügyelet alatt kihívás nem teljesíthető. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 órái« a Széchenyi u. i. szám alatti rendelőben. Rendelések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: 17 órától holnap reggel 8 óráig. Az ügyelet helye: Kórház ,,faház”.* Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 10-04. KOJAL-készenlét Egerben délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 11-066. 16-698 10-004. „Gyepű, lapu, gongyola” Avagy: látványos tévéversengés Párádon Második hete felbolygatott méhkashoz hasonlít a pará- di sporttelep és az iskola környéke. A Magyar Televízió gyermekosztálya népszerű „Gyepű, lapu. gongyola” sorozatának új adását próbálják, filmezik két megye — Heves, Nógrád — nyolc falujának részvéteivel. A mókás, kedves, hasznos játék elődöntőit Párád Fel- debrővel, Visznek Nagyrédé- vel, Buják Diósjenővei, Kazár Hollókővel vívta, és a Gál János osztályvezető elnökletével működő zsűrit, a szerkesztő Gregorics Andrást, a rendező Vadkerti Tibort alaposan próbára tették a színvonalas produkciók. De hogy az egész vetélkedő hibátlanul peregjen, ahhoz Déri János játékvezetőnek is alaposan meg kellett izzadnia. Mit láthattak, hallhattak eddig a külső szemlélők, a buszokkal ide sereglő együttesek, iskolai csoportok? Mit rözíthettek a felvevőmasinák? A parádi Nagy Lajoska ügyes-értelmes kisbírónak bizonyult, amikor szülőfaluját kellett bemutatnia, Kozma Emese formás-ügyes kosarat készített a „kutyafán”, a feldebrőiek gazdag kiállításon mutatták be a község szőlőkultúráját. ^Visznek, Nagyréde kisdiákjai mézeskalácsot festettek, egy öreg bátyó karikás ostorral pat- tintgatta le a faágra akasztott konzervdobozokat, mások vízimalmot mutattak be tartozékaival, vagy éppen jókedvűen és színes népviseletben táncra perdültek, daloltak. Majd elindult minden csapat egy-egy versenyzője a maga szamarán, hogy beugrabugráljon a célba, vagy ledobja már félúton „lovasát” a csökönyös négylábú, miként ez a házigazda parádiakkai megesett. Szóval volt itt látni és rögzíteni való. És lesz még a héten is! Igen, mert az elődöntő győztes községei, iskolái ma és szerdán mérik össze tudásukat, felkészültségüket a játékmesterek által kifundált újabb feladatokon. Kedden Buják Hollókővel, szerdán Visznek Páráddal mérkőzik, hogy aztán a megyék legjobbjai kerülhessenek az országos játék döntőjébe. (m. gy.) Vándorolnak a poroszlói méhészek (Tudósítónktól) Poroszlón a körzeti áfész méhészszakcsoportja a közelmúltban ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját. A szakcsoport elnöke, Mátyás József évtizedek óta méhészkedik, munkásságát kitüntetések, elismerő oklevelek sokasága bizonyítja. Lakásának udvarán lázas készülődésben találjuk a szakcsoport elnökét, s ebből máris kitűnik, vándorlásra készülnek a poroszlói méhészek. — A méhészek életében és munkájában az akácvirágzás jelenti a fő szezont, a szakcsoport tagsága a közeli napokban kél útra. Húsz évvel ezelőtt tíz méhész összefogásával alakult még a szakcsoport, amikor is mindössze 46 mázsa méz termelésére kötöttek szerződést. Ma már Tiszanána, Tiszafüred és Tiszaörvény méhészeit is ideszámítva, 36 tagja és ezer kaptár méhe van a társulásnak, és az elmúlt évben például 711 mázsa mézet adtak át értékesítésre. Idei tervük sem kevesebb ennél, ezenkívül 15 mázsa táblás lépesméz átadását is tervezik. Az eddigi kilátások jó akácvirágzást ígérnek. az az akác elvirágzása után pedig újabb lehetőség áll előttük: a napraforgó. A jelenlegi napraforgófajták sok esetben az akácnál is több mézet adnak, és ennek szezonja is sok munkát, s egyben bő termést ígér a szorgalmas kis rovarok gazdáinak. Császár István „Boldog születésnapot!”... Vasárnap ünnepelte 85. születésnapját a hatvani Svába János — az egykori 19-es vörösőr — o munkásmozgalom veteránja. Az idős ember — több magas állami és párt- kitüntetésnek tulajdonosa — ma is aktívan részt vesz a város közéletében. A munkásőrség alapító tagjaként, a pártbizottság épületében létesült munkásőr- és munkás- mozgalmi emlékszoba gondnoki teendőit látja el. A megható családi ünnepségen otthonában gyermekei, unokái köszöntötték az egykori „vörösőrt” (Fotó: Szabó Sándor) Tűz Hatvanban Szombaton este nem sokkal 11 óra előtt tűz keletkezett Hatvanban, a Rákóczi utcában, a városi tanács költségvetési üzemének ott levő épületének melegedőhelyiségében. Kigyulladt az olajkályha és a lángok gyors terjedését a tűzoltók határozott beavatkozása fékezte meg. Ennek köszönhető, hogy jelentősebb anyagi kár nem jelentkezett. A vizsgálat tart. Telefondoktor Ezen a héten arról ad tanácsokat a telefondoktor, hogy mit lehet tenni a szív öregedése ellen. Megtudhatjuk a népszerű egészségügyi felvilágosítótól, mi okozhat magas vérnyomást, hogyan lehet fenntartani a szívműködés egyensúlyát, s azt is, hogy milyen életmódot alakítsanak ki az idős emberek. A telefondoktor a 172-111- es budapesti telefonszámon hívható, naponta délután 5 órától másnap reggelig, vasárnap pedig egész nap. Vadászbaleset Bodonyban Vasárnap délelőtt a Bodony határában levő erdőterületen Hunorfi Péter Nándor 33 éves helyi lakos, a bodonyi termelőszövetkezet faüzemvezetője, engedélyezve folytatott vadászatot három társával. A tulajdonát képező fegyverrel gondatlanságból agyonlőtte az erdőben gombát szedő Fejes János 53 éves segédmunkás, parádi lakost. A rendőrség Hunorfi Péter Nándor fegyverét és vadászengedélyét bevonta, majd vizsgálatot kezdett és büntetőeljárást kezdeményezett ellene. Motoros balesetek a hét végén Bár még hűvös az idő, a tavasz azért mégiscsak tavasz. Legalábbis ezt jelzi a fekete krónika, amelyben sajnálatos módon szaporodnak a motoros balesetek. A hét végén az ország területén összesen 101 sérülé- ses közúti eseményt rögzítettek; közülük hat halálos, 45 súlyos, és 50 könnyű volt. A hat tragédiából két alkalomból motoros volt az áldozat, egyszer pedig az elkövető ... Megyénkben szombaton az éjjeli órákban Besenyőtelken Siska János helybéli lakos motorkerékpárját ittasan vezette, s így az út mentén levő hídkorlátnak ütközött. Nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett, gépében ötezer forintos anyagi kár keletkezett. Ugyanebben az időben Tar- namérán Simon Béla tarna- bodi lakos gyorshajtás és figyelmetlen vezetés következtében motorkerékpárjával elütötte az úttesten szabálytalanul közlekedő K. B. tarna- zsadányi gyalogost. A következmény: a gyalogos nyolc napon túl gyógyuló súlyos, nem életveszélyes sérülést szenvedett. Szerencsére szintén a könnyű balesetek közé tartozik az is, melyet Hegedűs Benjámin budapesti lakos okozott Sírok és Recsk között személygépkocsijával. Gyorsan hajtott és figyelmetlenül vezetett, így a balra ívelésű kanyarban az út- árokba borult. Nagy János- né, a személygépkocsi budapesti utasa nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, a kár mintegy tízezer forint értékű. — AZ EGRI Belvárosi Étteremben a baromfihús fel- használásának változatos módjait mutatta be tegnap délután a Panoráma Szálloda és Vendéglátó Vállalat. A jelenlévő szakemberek hasznos tanácsokkal is ellátták az érdeklődő közönséget. Valutaárfolyamok Pénznem Véteti Eladási árf., 100 egys., Ft-ban Angol font 6 379,47 6 774,07 Ausztrál dollár 3 499,70 3 716,18 Belga frank 83,17 88,31 Dán korona 463,95 492,65 Finn márka a) 744,94 791,02 Francia frank 551,07 585,15 Görög drachma b) 47,42 50,36 Hollandi forint 1 471,15 1 562,15 Japán yen (1000) 169,79 180,29 Jugoszláv dinár a) 50,67 53,81 Kanadai dollár 3 309,36 3 514,06 Kuvaiti dinár 13 904,30 14 764,36 Norvég korona 569,02 604,22 NSZK márka 1 651,44 1 753,60 Olasz líra (1000) 27,78 29,50 Osztrák schilling 234,80 249,32 Portugál escudo 41,12 43,66 Spanyol peseta 29,57 31,39 Svájci frank 1 954,30 2 075,18 Svéd korona a) 539,28 572,64 USA dollár 4 050,32 4 300,86 a) Vásárolható legmagasabb bankjegy címlet: 100-as b) Vásárolható legmagasabb bankjegycímlet: 500-as Személygépkocsik, ha találkoznak, a detki elágazónál... (Fotó: Szabó Sándor) NÉPÚJSÁG - a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: GYURKÓ GÉZA. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI LEVENTE. - Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063—350. Telefon: 13-352; 13-503; 13-644; 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-349. Telefon: 12-656' 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index’: 20062. - Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNé. - HU ISSN 0133-0705.