Népújság, 1983. május (34. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-07 / 107. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1983. május 7., szombat KGST-kapcsolataink hétköznapjai Miként a családi életben, a gazdasági életben is ünnep- és hétköznapok váltják egymást. A gazdasági ünnepnapok általában egy nagy értékű szerződéshez vagy avató ceremóniához kötődnek, hiszen erre a látványosságra lehet meginvitálni a sajtót, tévét, rádiót. Látszatra mégis van egy furcsaság: a KGST-országok vállalataival aláírt szerződésekről, illetve a folyamatban levő beruházásokról, s olykor a már elkészült létesítményekről is kevesebb híradás jelenik meg, mint a tőkés üzletekről. Mondja, mi a gondja? Ha fő a fej: a fej a fő Ha nincs pénz, nincs vasútépítés — vélhetné a tájékozatlan a MÁV Gyöngyösi Kitérőgyárának munkájáról. Pedig ez nem így igaz — halljuk Kelemen Árpád igazgatótól: — A kapacitásunk ugyanúgy le van kötve, mint volt — sőt! A kiemelt állami nagyberuházások elmaradása miatt valóban nem sok ipar- vágányi kitérő — 200 helyett 140 — készül és a MÁV sem épít új vonalaikat. A vasút és a Budapesti Közlekedési Vállalat viszont jelentős korszerűsítéseket hajt végre, ezzel egyidőben persze nagyobb teherbírásúra építi át eddigi vonalait. A 48 „kilós” méterenkénti súlyú sínszálak helyett 54 ki- lopondnyi síneket kell beépítenünk az itt készülő kitérőkbe — ez pedig jelentős többletmunkával jár. Így az idén is 618 milliót kell produkálnunk, termelési értékben. A műhelyekben valóban serény munka folyik: nagyobbnak tűnik az intenzitás, mint egy éve. A titok? Sajnos nem a legszívderítőbb: — A SECO, azaz szerelt- lapkás forgácsoló-szerszámok bevezetése az utóbbi évek egyik legjelentősebb fejlesztési eredménye volt. A szűk keresztmetszet a mi termelésünkben mindig a forgácsolás — ezt a gépek termelékenységének növelése oldhatja fel a mai beruházás- ínséges időkben. A marófejek éleit svéd szereltlapkákkal váltottuk fel, ezt a marós maga cseréli, és a teljesítmény is jelentősen megnőtt. Az import beszűkülése miatt nem jutunk egy éve ehhez a nélkülözhetetlen szerszámhoz. A magyar ipar nem gyártja, a „kölcsönbe kapott” lapkák kifogyóban — valószínűleg nem kerülhetjük el, hogy visszalépjünk a „megnövelt műszakszám, rosszabb szerszámmal” felállásba. Kár lenne! És közbevető- leg az is megjegyezhető, hogy ilyen bizonytalan beszerzési lehetőség mellett minden ésszerűen gondolkodó vállalatvezetés a „betá- razás” taktikájához folyamodna — ha volna miből! — fittyet hányva a készletgazdálkodási szabályozásnak. De itt egyelőre még nem tartanak; remény még van. Mint ahogy a remény élteti a másik technológia- fejlesztési szándékot is. Röviden: a vasútbiztosító rendszerek működtetése miatt a sínvégeket olyan ragasztott kötéssel egyesítik, amely a sínszálakat mereven össze is köti, egyben viszont elektromosan el is szigeteli. Ezen a ragasztott kötésen 350 ezer vonatkeréknek kell átrobognia ahhoz, hogy eltörjön a ragasztás —, ez má a KGST országai között a legjobb megoldás, de 1965 óta változatlan. Márpedig a világban ezalatt sok minden történt, ami át is vehető. Egyszerű sor — gondolhatnák: — A mi vasútunknál is az a törekvés, hogy a ragasztott kötést pont akkor kelljen cserélni, amikor magát a vágányt. Ezzel ugyanis a pályafenntartóknak lenne kevesebb a munkájuk, meg a közlekedés is kevesebb ideig szünetelne. Körülnéztünk a világban: az osztrák „sógoroknak” van egy licencük, amely ötmillió (!) áthaladást elbíró ragasztott kötést eredményez. El is adnák nekünk: tavaly ilyentájt meg is állapodtunk velük az összegben. Pechünk- re: akkor jött a devizastop! A szerződésből nem lett semmi. De hogy az élet váratlan meglepetései közül kellemesek is akadnak: azóta kiderült, hogy magyar megoldás is van e feladatra! A Gépipari Technológiai Intézet szabadalma 2,5 millió áthaladást garantál, ami nekünk bőven elég — és ráadásul forintért megkapható, kísérletileg ellenőrzött megoldás. Nemigen értem, miért kell egy ilyen szabadalom sikeréhez a devizastop — de a happy end meggyőz. Mint ahogy Kelemen Árpád gondjai — például a kétségbeejtő segédmunkáshiány, a darukötözők állandó cserélődése az életveszélyes beosztásokban — is feloldódnak az eredményben. Mert: — tavaly minden kiemelt feladatunkat túlteljesítettük, kilenc napot fizettünk nyereségben, a MÁV 2,8 százalékos béremeléséhez képest 3,5 százalékot adtunk — szóval köszönjük, megvagyunk. Kőhidi Imre Az okok elemzése nemcsak a gazdasági és tömegkommunikációs gyakorlat ismertetését igényelné, hanem a pszichológiait is. Hiszen nyilvánvaló, hogy egy amerikai, japán vagy NSZK-beli szerződés (akármekkora is) a magyar vállalatok életében nem menetrendszerűen követi egymást. Ezért talán többet dicsekednek vele, mint egy több tízmilliós szocialista export-import ügylettel, ami évenként ismétlődik, s ráadásul a partner is ugyanaz. Ennyit a jelenség lélektani hátteréről. Ami viszont a gazdasági realitásokat illeti, azt bizonyára sokan ismerik: hazánk külkereskedelmi forgalmában a KGST- országok részesedése 50 százalékos. Amiből természetszerűleg következik, hogy egyes vállalatoknál jóval nagyobb, másoknál kisebb az arány. A magyar külkereskedelem szerkezetének ismeretében bizton állítható, hogy az élelmiszergazdaságot leszámítva válalataink lét- és piacbiztonságának legfőbb záloga a KGST-kapcsolat. Még azoknál is, amelyek jelentős tőkés üzleteket írnak alá amerikai, nyugatnémet vagy más tőkés cégekkel. Hiszen a Rába, az Egyesült Izzó vagy a Medicor vezetői is tudják, és gyakran hangoztatják, hogy azért tudnak versenyképes árakkal — és természetesen árukkal — megjeleni a tőkés piacon, mert a szocialista export olyan széria-nagyságot tesz lehetővé, amely már közel van az optimálishoz. Magyarul, ha a Rába nem exportálna évente 300—350 millió rubel értékű futóművet a szocialista országokba: a Szovjetunióba, Lengyelországba, illetve Csehszlovákiába, akkor ma nem lenne partnere a legnagyobb amerikai autógyáraknak, illetve mezőgazdasági gépgyártóknak sem. Az Ikarusra hasonló megállapítás érvényes. Köztudott, hogy a magyar autó- buszgyár budapesti, illetve székesfehérvári üzeméből évente több mint 13 ezer autóbusz kerül ki. Ebből több mint 10 ezer a szocialista országokba jut el, körülbelül 1500 a hazai utakra, s a fennmaradó rész a fejlődő, illetve a fejlett ipari országokba. Más iparágaink kifejezetten a szocialista országok közötti termelés-szakosítás jegyében „nőttek” fel. A Videoton említhető elsőként ezek közül, hiszen a számítástechnikai termékeket az Egységes Számítástechnikai Rendszer keretében fejlesztették ki. A Videoton számítástechnikai termeléséből — amelynek értéke megközelíti a 4 milliárd forintot — 75 százalékot a szocialista partnerek vásárolnak meg. A fejlesztési munka legújabb eredményeként megkezdték az SZM—52 nagy teljesítményű, sokoldalúan hasznosítható számítógép-rendszer gyártását. A vegyipar és a könnyűipar legfőbb értékesítési bázisa ugyancsak a szocialista piac. Hivatkozhatunk a petrolkémiai, illetve az agrokémiai egyezményre, de közismert az is, hogy a magyar konfekció-, illetve cipőipar termékei milyen népszerűek a szovjet vásárlók körében. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar területén hagyományos szállítói vagyunk a környező szocialista országoknak, ami összefügg történelmi tradíciókkal is. Az viszont újdonságnak számít, hogy olyan termelési rendszereket honosítunk meg a Szovjetunióban, mint a bábolnai baromfitenyésztési és kukoricatermesztési, illetve sertéstechnoilógia. A Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát már évek óta rendszeresen szállít baromfiistállókat és berendezéseket a Szovjetunió különböző részeibe, csak naposcsibéből évente több mint másfél millió darabot. Tavaly 'nyolcvanmillió rubel értékben 516 baromfiistállót adtak át. A Mezőgép-kooperációkra több példa is akad. Közülük tipikusnak mondható a Hódgép esete. A hódmezővásárhelyi vállalat négyféle zöldségtermesztő és betakarító gép gyártásában működik együtt moldáviai partnerével. A szovjetek Magyarországra küldik a motort, a vezetőkabint és még többféle alkatrészt, a Hód- gépnél pedig ezekből, illetve a szükséges más fődarabokból rakják össze a borsó-, hagyma- és uborkabetakarító kombájnokat. Ebben az évben például csak zöldborsókombájnból tízet adnak el a Hódgép-esek a szovjet Traktorexport Külkereskedelmi Egyesülésnek. Az almatermesztésben talán még az eddigieknél is fontosabb szerepe van a KGST-, pontosabban a szovjet piacnak. A szabolcsiak jól tudják, hogy termésükre számítanak a szovjet vevők. Ami a teljes magyar almaexportot illeti, az több mint 300 ezer tonna, s ez a Szovjetunió által vásárolt almának a kétharmada. Elsősorban a nagykőrösi, a kecskeméti, a debreceni és a nyíregyházi konzervgyárakból indulnak útnak a befőtt, a dzsem, illetve a szovjet receptúra által ösz- szeállított zakuszka-szállít- mányok. Tehát ilyenek a KGST- hétköznapok hírei. Ünnepi hangvétel nélkül, tényszerűen beszéltünk róluk, hiszen az elmondottak mindenkit meggyőznek arról: vállalataink és mezőgazda- sági nagyüzemeink ezekből a hétköznapokból élnek. Ernőd Pál Munkaerőt, állást ajánlanak Belépés nemcsak pályakezdőknek Új típusú közvetítő irodák Az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal rendelkezése nyomán a megyei tanács munkaügyi osztálya Heves megyében is megszervezte az új típusú munkaerőközvetítő irodákat. Egerben, Gyöngyösön és Hatvanban kezdték meg szolgáltatásaikat az új közvetítők tanácsi irányítás mellett. Ebben! a munkában a szolgáltatás a legfontosabb jelző. Segíteni azoknak, akik munkát keresnek; sokan vannak például, akik életmódjuk változása miatt esetleg foglalkozásuk megváltoztatására is kényszerülnek. Segíteni a vállalatoknak, szövetkezeteknek is, amelyek munkaerőt keresnek, vagy éppenséggel átszervezés miatt a dolgozók átcsoportosítását kell megoldaniuk. Az első hónapok tapasztalatai természetesen még nem bizonyíthatják az új irodák igazi jelentőségét. Módszerek kipróbálásáról van egyelőre szó, s idő kell a jól működő információs hálózat kialakításához is. Hogyan tud a munkaerőszolgálati iroda valóban jó közvetítő lenni? Erre a megye- székhelyen már találhattunk példákat. Nagyobb bizalom A munkaerőközvetítés korábbi feladatkörét tekintve, az ügyfelek köre szinte egy meghatározott csoportra korlátozódott. Azokéra, akik vándormadarak voltak, vagy más okból kötelező közvetítésre kényszerültek. Sokan még ma is csak ilyennek tekintik a munkaerőszolgálati irodát, ezért is fontos, hogy igazi céljait minél szélesebb körben megismerjék. — A fő feladat ezután is a munkát keresők és a munkáltatók igényeinek összegyűjtése, a munkaerő irányítása — mondja erről Kovács Sándorné, a megyei tanács munkaügyi osztályának vezetője. — Ugyanakkor speciális megbízatásokat is teljesíteniük kell az irodáknak. A legelső helyen a tanulmányaikat befejező, pályakezdő fiaitalok munkába állásának segítését említem. Fontos, hogy kellő alapossággal felkészüljünk az ő irányításukra. A munkáltatóknak egyébként április végéig kellett beküldeniük a tanács címére azokat a felmérőlapokat, amelyek a pályakezdőknek szóló ajánlatokat tartalmazzák. összegzett tájékoztatás lesz ez a lehetőségekről, az igényekről. Úgy hisszük, a felmérés a képzésre is visszahat majd: olyan szakembereket küldenek az iskolák, akikre valóban szükségük van az üzemeknek, vállalatoknak. — Természetesen a belépés a munkaerőszolgálati ido- dákba nemcsak a pályakezdőknek szól... — A szokásos közvetítői munka mellett az irodák segítik elhelyezkedni a megváltozott munkaképességű dolgozókat, ajánlatokat továbbítanak idényjellegű munkákra, szervezik a tanulók szünidei foglalkoztatását. Közvetítenek gyermek- felügyeletre, betegek gondozására, korrepetálásra is. Gondoskodniuk kell az ideiglenesen nélkülözhetővé váló munkaerő gyors átcsoportosításáról. Egyébként azt már most, néhány hónap tapasztalatai után elmondhatjuk, hogy egyre több ügyfelük van az irodáknak, ahogy megismerik munkájukat, a bizalom ix úgy nő irántuk. Portásnak többen Egerben, a városi tanács díszes előcsarnokának végében szerény tábla jelzi a bejárat mellett: itt működik a munkaerőszolgálat irodája. Zöldi Sándorné irodavezető és Mező Lászlóné, a munkatársa várja itt az ügyfeleket. Az elrendezés praktikus: egyik helyiségben várakozhatnak az érdeklődők, míg a másikban senkitől sem zavartatva adhatja elő igényét bárki. Fontos feltétele ez is a szolgáltatás iránti bizalomnak. Nem mindig jó az például, ha az illető munkahelyén esetleg megtudják, hogy már másfelé puhatolózik. — Február 1-től dolgozik irodánk — tájékoztat Zöldi Sándorné. — Azóta az egri és Eger környéki munkahelyek legtöbbjével már felvettük a kapcsolatot. Az a fontos, hogy személyesen is megismerjük, milyen munkakörökben, hogyan dolgoznak az egyes vállalatoknál, szövetkezetekben. így pontosabban tudjuk, mit ajánlhatunk az ügyfeleinknek. A megyeszékhelyen 34 ezer munkahely van és információink szerint ebből 960 betöltetlen. A szám természetesen napról napra változik, ahogyan a mi nyilvántartásunk is. Egyelőre még nem alakult ki a teljes hálózatunk, nem kaptunk meg minden igényt a munkáltatóktól és kiajánlásaink eredményességéről sem mindig kapunk értesítést. Nem mindenütt ismerik még, hogyan dolgozunk, ehhez kell néhány hónap. — Naponta 10—15 ügyfél jön hozzánk s némelyiküknél fél óráig is eltart, míg számára megnyugtató ajánlatot adhatunk — folytatja Mező Lászlóné. — A nyilvántartásunk alapján ugyanis azonnal tájékozódunk arról, hol jelentkezhet az illető a neki megfelelő munkakörbe. Telefonon megkeressük a munkaügyi, személyzeti vezetőket akkor is, ha történetesen az illető vállalattól nem érkezett hozzánk igény, de ismereteink szerint lehetséges ott az elhelyezkedés. Ehhez nagyon fontos, hogy előtte mi már személyesen megismerjük azt, akit ilyenkor megkereshetünk. Még nem jutottunk el mindenhová, de a fontosság sorrendjében folyamatosan jelentkezünk a munkáltatóknál. — Most melyek a legkeresettebb munkakörök? — Kezdetben sokan jöttek, akik betanított, vagy segédmunkára jelentkeztek. A tavaszi hónapokban már csökkent a számuk. Szinte egyénileg változó az igény: talán hihetetlennek hangzik, de villanyszerelők, kőművesek is jelentkeztek, akik életkörülményeik változása miatt kértek tőlünk segítséget. Gyesen levők keresnek fel bennünket, akik munkakört akarnak változtatni, felsőfokú végzettségűek, akik speciális szakmákban keresnek lehetőséget, jönnek nyugdíjasok és sokan a megváltozott munkaképességűek közül. Sajnos, ez utóbbiaknak egyelőre kevés lehetőséget tudunk ajánlani. Többen szeretnének menni például portásnak, sokan, akik egyéb munkájuk mellett éjszaka is dolgozni akarnak. Cserélni a tapasztalatokat Molnár István osztályvezető feladata a városi tanácsnál az iroda munkájának felügyelete. A helyi igények, lehetőségek alapján szervezték meg a munkaerő-szolgálatot, s mint elmondja, megyénként eltérőek a módszerek is. — Több városban jártunk tapasztalatcserén, amikor az ügyrend kialakításán dolgoztunk. Van, ahol már szerződéseket is kötöttek a vállalatokkal az irodák, néhol a szolgáltatásukért díjat is kérnek. Helyes volna, ha az iroda önállóan dolgozna és eltartaná magát, nálunk erről egyelőre nincs szó, és a szolgáltatások is ingyenesek. Kétségtelen viszont, a munkaerő-közvetítés magasabb színvonalon, anyagilag is mérhető haszonnal jár a vállalatnak, a munkát keresőnek egyaránt. — Külön foglalkozunk a megváltozott munkaképességűekkel. Szervezünk egy szociális foglalkoztatót, ahol hallássérülteknek, mozgássérülteknek, gyengénlátóknak biztosítunk majd munkát: központi telepen, illetve bedolgozói formában. Ehhez az iroda is sok jelentkezőt tart számon a nyilvántartó lapjain. A lehetőségeknek — és minden bizonnyal az igényeknek is — csak egy részét tárták fel az elmúlt néhány hónap alatt az egri iroda munkatársai. A szervezett és kellő szakértelemmel irányított munkaerőmozgás valóban közvetlenül is mérhető anyagi haszonnal járhat. Segíthet a gazdaságnak a mostanában sokat emlegetett rugalmas alkalmazkodáshoz is. Hekeli Sándor öntvennégy kilós sínekből szer el „váltót” Cékmány György, Császár József és Komjáti István
