Népújság, 1983. május (34. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-06 / 106. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1983. május 6., péntek Mindenki továbbtanulhat Beiskolázási mérleg — megyénkből Rendező: Garas Dezső A Kaposvári Csiky Gergely Színházban Müller Péter Búcsúelőadás című bohóctragikomédiáját próbálják Garas Dezső vendégrendezésében. A bemutatót május 6- án tartják (MTI fotó — Ilovszky Béla felv. — KSJ A beiskolázás, az általános iskolát végzett diákok továbbtanulása bizonyos vonatkozásban mindenkit foglalkoztató témakör. Március 20-ig az érintett- középfokú tanintézetekbe eljutottak a felvételi kérelmek, ezeket körültekintően felülvizsgálták, s megtörtént a döntés, az egyéni óhajok és a nép- gazdasági igények egyáltalán nem gond nélküli egyeztetése. A beszédes mérlegről, illetve annak tanulságairól kérdeztük Búzás Lajost, a megyei művelődésügyi osztály vezetőjét, valamint munkatársait: Lassú Árpád középiskolai főelőadót, és Elek Elemér főelőadót, aki a szakmunkásképző intézetekkel, foglalkozik. Ostromlott gimnáziumok A statisztikai mutatók végsősoron kedvezőek. Ez akkor is igaz, ha nem mindenki elégedett, ha jócskán akadnak olyanok, akik csalódottnak érzik magukat. Az osztályvezető így magyarázza az összkép részleteit. — Mindenki továbbtanulhat, de többen nem ott, ahová szerettek volna bekerülni. Szőkébb hazánk 14 esztendősei közül 4067-en akarnak elsősökké válni, közülük 1952 a lány. Ez azért érdekes, mert először fordul elő az, hogy számuk kevesebb a fiúkénál. Lényegében ugyanennyit vehetünk fel a különböző oktatási intézményekbe, ilyen szempontból tehát aggodalomra semmi ok. A baj csak az, hogy a szülők és a gyerekek kívánsága nem mindig harmonizál a társadalmi szükséglettel. Különösképp ostromlot- tak a megyeszékhely gimnáziumai, mindenekelőtt a Gárdonyi. Számítottunk erre, s épp ezért konzultatív jellegű megbeszélést rendeztünk az igazgatók számára. Ez feltétlenül hasznos volt, ugyanis 25—30 kitűnő eredményű fiatal sorsát rendeztük — átirányítás révén — megnyugtatóan. Vonzó a szakközép- iskola Lassú Árpád a szakközép- iskolák iránti változatlan érdeklődésre utal. — Ez érthető, mert ez az iskolatípus nemcsak érettségi bizonyítványt, hanem szakképzettséget is ad. Az egri erdészetibe hatszor, az óvónőibe négyszer annyian pályáztak, mint amennyinek belépőt adhattak. Többszörös volt a túljelentkezés az egészségügyiekbe, a kereskedelmi és vendéglátóipariakba s a mezőgazdaságiakba is. Az ipariaknál a műszerész szakokat rohamozták meg, ebben az esetben belső átcsoportosítással enyhítették a nehézségeket. Az Alpári Gyula Közgazdasági Szakközépiskolában az igazgatási, ügyviteli ágazat lett a sláger, másszóval igen sok lány vágyálma az érettségizett titkárnőség. örülünk annak, hogy a már említett mező- gazdaságiak igazolták létjogosultságukat, s majd úgy megnyerték a fiűk-lányok tetszését, mint a többiek. Esztergályosok kerestetnek A szakmunkásképző intézetek — akárcsak máskor — készséggel várták az ifjakat. A bekerülés nem volt nehéz, persze itt is akadtak divatos szakmák. Az aránytalanságokból ad ízelítőt Elek Elemér: — Rendkívül megnyerőek az egri és a gyöngyösi kereskedelmi és vendéglátóipari szakmunkásképzők, ide kétszer annyian neveztek be, mint amennyinek igent mondhattak. Sajnálatos tény az hogy a gépi forgácsolás — az esztergályosok, a köszörűsök és a marósok tartoznak e fogalomkörbe — nem mozgatja meg a tinédzserek fantáziáját. Az egri 82 helyre mindössze 19-en nyújtották be igényüket, a gyöngyösi 34-re pedig 15-en. Az is tény, hogy a lányok különösképp idegenkednek ettől a szép hivatástól. Nincs hiány leendő kőművesben, kellenének viszont cipészek, ács és állványozók. Az intézetek közül a hatvani teljesítette tervét, az egri és a gyöngyösi ipari szakmunkásképzőkből viszont még 120—120 gyerek hiányzik. E sajátosság elsősorban a megyeszékhely gimnáziumainak felkapottságával magyarázható. Ennek ellenére állíthatom, hogy ebben az iskolatípusban oldhatók meg — belső átcsoportosítással — legkönnyebben a gondok. Fellebbezés után Május végére az illetékesek döntenek a fellebbezési kérelmek sorsáról is. — Nem feledkezünk meg azokról, akiket helyhiány miatt el kell utasítanunk. Minden érdekelt diák és szülő megkapja tőlünk azt az értesítést, amely tartalmazza a választási lehetőségeket, a fennmaradó szakmák, illetve oktatási intézmények jegyzékét, azaz senki sem marad kívül a középfokú iskolák kapuin. Akkor is, ha pillanatnyi csalódottságát — ezt megértjük, átérezzük — csak később oldhatja fel, ha leve- lezős vagy esti képzés keretében váltja valóra egykori elképzeléseit. Pécsi István 4. — Igen? Pedig biztosan akadt volna valaki. — Elmulasztottam az élet nagy lehetőségét — mondta komoly hangon az orvos. — Most már bánom, de késő, ki köti hozzá élete szekerét egy ilyen öreg gebéhez? Amikor félóra múlva kikísérte a kapuig, a távozó orvos odasúgta a tanárnak: — Semmi baj. Egy kis depresszió. Igyekezzék kiragadni a magányból, vidámság, szórakozás, társaság ennek az orvossága. Nincs ok az aggodalomra. Egy kis nyugtató nem ártana ... Szórakozás és vidámság helyett a következő napokban nem tanult. A faluban oda tologatta a bútorokat, amikor a hátsó szobát is lepadlózták a szövetkezet emberei, ott is berendezkedett, elfoglalta magát, felszögelte a képeket, felrakta a függönyöket. Mintha megfeledkezett volna szomorúságáról. Aztán ismét depresszióba esett. Kedvetlenül ténfergett a lakásban, kiment a kertbe, ahol friss ágyások jelezték Tamás nagy igyekezetét. Emmike Sárszegen se segített soha a kertben, nem szerette a kerti munkát, gyakran mondogatta, hogy az ő családjában eddig egy paraszt sem akadt, és erre büszke volt. Iparoscsaládból származott, az öregapja is asztalos volt, a dédapja meg bognár, morva eredetű, onnan vándorolt be, Krepelkának hívták őseit. Ezt gyakran elmondta. s azt is hozzátette, hogy a krepel fürjecskét jelent. Volt is lényében valami madárszerű, riadt bizonytalanság, félelem, reb- benésre kész mozdulat. Az öregapja magyarosította a nevét Kerepesire, mert Kerepesről hozott magának feleséget. Kerepesi Vince úrilánynak szerette volna nevelni egyetlen gyermekét. Mindent megkapott a lány ruhában, kényeztetésben. Az érettségit is megszerezte, tovább azonban nem tanult. A faluban akadt ugyan több kérője is, de azokat nem tartotta magához méltónak. Udvarolt neki egy időben a szövetkezet mezőgazdásza is, de Emmike kereken kijelentette: nem akar falun élni. Csak úgy megy férjhez, ha városba viszik. Akkor érkezett Kiss Tamás általános iskolai tanár a faluba. A csinos fiúnak is megdobbant a szíve, amikor meglátta Emmikét. Hamarosan megtudta róla, hogy csak olyan ember lehet a férje, aki kiragadja ebből a környezetből. Kiss Tamásra azért esett a választása, mert nyílt titok volt, hogy a fiatal pedagógus rövidesen Győrbe kerül. Talán már jövőre. Az öreg Kerepesi, ha bement a városba, már olyan szemmel járta az utcákat, hogy hol, merre vehetne megfelelő lakást a fiataloknak. Kiss Tamást szerették Sár. szegen, és sokan azért ügyködtek, hogy városba való helyezését megakadályozzák. A párttitkár többször is kijelentette: „Miért kell a jobbat rögtön a városba vinni? Nem engedjük elmenni!” Beadványok íródtak, telefonálgatások folytak, de Emmike nemigen tudott ezekről a dolgokról, ő csak azt tudta, ha a tanár elveszi, a városba kerül. Itt van hát a soha vissza nem térő alkalom. Csábos mosolyát Tamásra vetette, s megremegtette a pilláit. Következtek a meghívások, egyre gyakoribbakká váltak a vacsorák. Kiss Tamás minden másnap Kerepesi asztaloséknál vacsorázott, vasárnaponként ott is ebédelt. Kerepesiné mosott, vasalt rá, és rövidesen véglegesen is odaköltözött, amikor Emmike kimondta az igent. Százterítékes ebéd volt a lakodalmi toron, amelyet a művelődési házban rendeztek meg. A fiatalok Sopronban töltötték a mézesheteket, közben az asztalos kinézte számukra a győri lakást egy új négyemeletes házban, a színház mögött. A lakás megvételére azonban nem került sor, mert váratlan események jöttek közbe. Az ifjú férj a felső tagozatosokat elvitte kirándulni Aggtelekre, s a hetedikes Mihók Jani eltűnt. Két- napi keresés után leltek csak rá, eszméletlen állapotban. A vizsgálat a tanárt tette felelőssé. És Győr helyett Tóvárra helyezték nagy hirtelen. — Meséld el, hogyan történt. Mert én még mindig nem értem az esetet... — Én sem, István bátyám. És ahogy töprengek rajta, egyre kevésbé értem. Az iskolaigazgatóval sétáltak a diákrivalgástól hangos udvaron, óraszünetben. Györki igazgató nagyon megkedvelte az új kollégát, értékelte tudását, nagyfokú gyakorlatiasságát és emberi kvalitásait. Már kétszer is meghívta őket vacsorára, Ágnes néni, a felesége pedig sok jó tanáccsal látta el Emmikét, amit az persze nem fogadott meg. Ök is voltak Kiss Tamáséknál egyszer vacsorán, amelyen a háziasszony csak hideget tálalt. Mert hogy ő nem főzőcskéi, újabban a konyhát is utálja, nemcsak a kertet.' Ezeken a találkozókon sohasem esett szó arról a bizonyos aggteleki kirándulásról, de most. az óraszünetben, amikor csak ketten járták az udvart a zsibongó diáksereg között, az igazgató rákérdezett. — Azóta százszor is végiggondoltam a kirándulás minden percét. De hiába jutottam arra a következtetésre, hogy nem követtem el mulasztást, az eset mégis megtörtént, és nekem lekiis- meretfurdalásom van. Ez az érzés már állandósult bennem, olyan, mint egy láthatatlan, kitapinthatatlan betegség, amely folyton kínoz és gyötör. Néha aludni sem tudok miatta. — Ha azt vesszük, derékba törte a karrieredet is — mondta csendes hangon az igazgató, miközben megálltak egy orgonabokor tövében. (Folytatjuk) Tyúkésszel Sok szó esik mostanában a természetről. A természet természetellenes zavarásáról, a mesterséges beavatkozásokról, az egyensúly felbomlásáról. Az időjárás szeszélyeiről nem is szólva, hiszen hovatovább nemcsak a frontok, de lassan már az évszakok is többször váltják egymást évente. Tegnap, az áprilisi nyárban 26 fok, ma, a májusi viharos szélben 14 fok. Nem is beszélve az éjszakai 3 fokos hőmérsékletről. A madárvilág is gyakran tétovázik. Érkezésük, költözésük szeszélyes, — olyan, mint a világ — egyes madárfajták, gólyák, szalonkák, sőt a kedves kakukk madarak is elfogyóban vannak, mások indokolatlanul elszaporodnak. — Miért? — Számtalan ismert és ismeretlen oka van! Annyi bizonyos, hogy vannak vadfajok, amelyek már régen nem lennének, ha a vadászok, — igen, a vadászok! — nem óvnák, védenék, szaporítanák őket mesterségesen is. A napokban a vadászok tanácskozásán — többek között — arról esett szó, hogy a széles körben elterjedt mesterséges fácánkeltetés ellenére, országszerte gyérül a fácánállomány, és hazánk e kedves, szép, színpompás madara apadóban van. Ugyanez, sőt még rosszabb a helyzet a fogolynál! A természet szürke kis eminenciásai bizony manapság csak elvétve cserregnek, burrannak fel előttünk szántóföldjeinken. — Pedig tenyésztjük őket! — A fácánt tízezer számra Heves megyében is. — Akkor miért a sok pusztulás? A fácántenyésztésnek, pontosabban a mesterséges fácántenyésztésnek világszerte hatalmas múltja és irodalma van. Tudósok foglalkoznak rendszeresen a kérdéssel. És mégis! A szabadba engedett kis fácáncsibék — minden oltalom, emberi gondoskodás ellenére — sokan és hamar elpusztulnak. Az említett tanácskozáson egy tapasztalt vadász, egy kiváló fácántenyésztő szólalt fel, és meglepő dolgot mondott: — Nem tanítjuk meg a kis fácánokat félni! Első hallásra mosolyra derül az ember, aztán halálosan komollyá válik az ügy. — Mi is történik? — Csodálatosan magas százalékarányban a telepeken kikelnek a gépékben a csibék. A tenyésztők óvják, dédelgetik őket ezer számra, állatorvos vigyázza szinte naponta egészségüket. Elérkezik a hathetes kor, és az anyányi madarak kikerülnek ősi helyükre, a természetbe. — Mit csinálnak ott? — Kapirgálnak, élelmet, vizet keresnek és találnak. Estére még felkeresik a nevelőket, szinte bújnak az emberhez! Később egyre vadabbakká válnak, lassian-lassan elkalandoznak, és most már minél távolabb az embertől élik őseik életét. Pontosabban csak élnék, ha bennük lenne az önmagukra vigyázás, a félelem ösztöne! A fácántenyésztő barátunk szavai nagyon is megszívlelendők: — A fácántyúk — ha veszély közeleg — jelt ad csibéinek. Ugyanígy a félvadon nevelt csibék esetében a kotlós is! És a csibék bújnak! Menekülnek. Most? Az anya nélkül nevelt fácáncsibék a közéjük dobott seprűtől sem futónak! ösztönük nem parancsol semmit nekik a repülő szörny láttán. — Bizony így van. Tűnődjenek csak el rajta a tudósok! Ne mindig a fellegökben járjunk, mert néha tyúkésszel is lehet okos dolgokat, nagy igazságokat „kitalálni” ... Szalay István A rövidfilm időszerűsége Megnyílt a XXIII. miskolci rövidfilmfesztivál. Korunkban, amikor felhalmozódott információk özönében élünk, amikor a rohanás, a sietség jellemzője napjainknak különös aktualitása van a rövid műfajoknak. Szeretünk mindent megtudni, gyorsan, röviden, lényegretörően. A rövidfilm — hogy irodalmi műfajokhoz hasonlítsam — zsurnalisztika, novella, tárca, vers egyszerre. Természetesen nemcsak információt, tájékoztatást, tényanyagot tartalmaz, hanem elemzést, értékelést, minősítést is. Noha a híradónak, a dokumentumfilmek, a rövidfilmnek általában nem a művészi megfogalmazás az elsődleges célja, a művészi (olykor még a hatásvadász) eszközök sem idegenek ezektől az alkotásoktól. Idézzük Balázs Bélát: „Művészi-e a híradófilm? Ha becsületesen valóságot akar megismertetni, nem szabad, hogy ez legyen első szándéka. De ilyenkor derül ki, hogy szigorúan tudományos filmet sem lehet összeállítani művészi megfontolások nélkül. Mert hogy a valóság, „homályos empíriájából” kidomborodjék az igazság, vagyis a valóság törvénye, értelme (mégpedig a tapasztalható és értő szerző értelmezése szerint), akkor a filmművészet minden eszközét fel kell használni”. A rövidfilmek font'os jellemzője, előnye, értéke éppen rövidségében, tömörségében rejlik. Van filmrendező, aki 10—15 percben szabja meg a maga számára az ideális időtartamot. Más 25—40 percet is megengedhetőnek tart. De a tömörítés, a felesleges képek elhagyása épp úgy előnye a filmnek, mint az írásnak. Képben, képpel épp úgy lehet feszesen fogalmazni, és locsogni, fecsegni, mint élőszóban vagy írásban. Tolsztoj szerint a legjobb műnek is hasznára válik a rövidítés — érthetjük ezt akár filmre is. Rövidfilmjeink — s ezt tanúsítják a miskolci fesztiválok is — a közönség ér- delklődésének előterében álnak. A televízió nézettségi listáján előkelő helyen szerepelnek a „Kisfilmek a nagyvilágból” összeállítások, az olykor képernyőre kerülő kisfilmek, dokumentum- és a tudományos filmek, hogy a rajz- és animációs filmek népszerűségéről ne is beszéljünk. Filmforgalmazásunk máig sem oldotta meg, hogy a rövidfilmek rangjukhoz, értékükhöz méltóan kerüljenek a közönség elé. S a mozihálózaton kívül mennyi lehetősége volna még a kis- filmnek — például az iskolai oktatásban, a munkás- művelődésben, az ismeretterjesztésben, a közművelődésben! A rövidfilmnek talán még soha nem volt ekkora aktualitása, mint most.
