Népújság, 1983. május (34. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-29 / 126. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. május 29., vasárnap I. Váltsunk szót... ... szóljunk gyakrabban egymáshoz, kérdezzünk, hogy választ kaphassunk. Véleményünkért cserébe kérjünk véleményt. És akkor sem esik baj, ha a valóságban is megtörténik a még nem is olyan régi vicc: Két barát találkozik főnökük titkárságán. — Mit kerestél a főnöknél? — így az egyik. — Véleményt cseréltünk — válaszol a másik. _ ???? — Bementem az enyémmel és kijöttem az övével. Való' igaz, sokszor a főnöknél van az igazság és nem fizet rá senki, ha véleményt cserél vele. De az sem törvényszerű, hogy két vitázó közül mindig csak az egyiknek — hadd ne mondjam, melyiknek — van igaza. Az a jó, az elfogadható — és ez vitathatatlan —, ha egy-egy véleményeltérésnél nem a beosztás, a tekintély győz, hanem az igazság, nem a hatalmi szó zárja le a vitát, hanem a tény, az objektív helyzet, a valóság. E kis kitérő, kiruccanás után is változatlanul fontos, hogy szót váltsunk, véleményt cseréljünk. Annyi és annyi az esemény, állandóan újabb és újabb hír, fogalom zúdul nap mint nap az ember agyába, hogy nem könnyű ebben az információs áradatban csónakázni. Hát még úszni!? Nem is beszélve arról, ha az ember egyedül próbálkozik átevezni, vagy úszni a megismerés, a tisztán látás partjára. Nem kis dolog napra készen eligazodni nemcsak a világ, a nemzetközi élet, de az ország, a haza hétköznapi dolgaiban, az alkotó munkásnapok kérdéseiben sem. Még a „profi” politikusnak is akad nem kevés meglepetés, hát akkor az egyszerű honpolgárnak. Hogy ez az eligazodás egy „amatőrnek” is könnyebb legyen a világ, az ország dolgában, hogy minél több ember előtt világosabbá váljanak nemcsak szocialista céljaink, — azt többé-ke- vésbé, de inkább többé, már ismerik, hanem az ahhoz, a célhoz vezető út emelkedői, buktatói és fordulói, várható szépségei és veszélyei is —, érdemes szót váltani. Sokszemközt és szűkebb körben is! Kétségtelen, hogy a személyes kapcsolatokon alapuló véleménycserének soksok lehetősége és fóruma van. Gondoljunk csak a párttaggyűlésekre, a tömegszervezetek fórumaira, a politikai testületek, a gazdasági és hivatali szervek, a munkahelyek tanácskozásaira, a pártcsoportok, a pártoktatás, a politikai vitakörök témáira, a pártnapoktól a falugyűléseken át a brigádtanácskozásokig — és sorolhatnám még tovább. Mindezek a fórumok, formák, találkozások, az itt folytatott sókszemközti beszélgetések, véleménycserék nagyszerű lehetőséget biztosítanak a szocializmus eszméinek a propagálására és azoknak az ellenható tényezőknek az ismertetésére — fegyelmezetlenség, lazaság, olykor törvénysértés —, amelyek lassítják az előrehaladást, rontják a közmorált. Ami gond itt: a vélemények sokszor csak az előadók részéről hangzanak el, a hallgatóság alig, vagy egyáltalán nem „fakít”. Legalábbis nem érdemben. Minél nagyobb a résztvevők száma, annál több a bátortalanok, a véleményt nem nyilvánítók gárdája. Ez a szó teljes értelmében — a hallgatóság. Bár az is igaz, hogy azért mindig és mindenhol akad néhány „rutinos”, mindenhez értő, de majd mindig ugyanazt a nótát fújó örökös felszólaló. Legtöbb embernek a „fórum” után, hazafelé vagy egy sör mellett jön meg a hangja. Természetesen ez nem jól van így. Bátorítani kell azokat, akiknek véleményük van, biztatni, hogy azt mondják is el. És ha tévednek, ha nem az előadó szája íze szerint szólnak, ne vegyék a fejüket, ne kiáltsák ki őket se ennek, se annak. Nem köny- nyű a demokráciában, a közéleti szereplésben az elemi első osztálya sem! Ezért is fontos, hogy ne csak sokszemközt, hanem négy-hat szem közt is mondjunk és kérjünk 'véleményt. Magánéletünkben, munkahelyünkön, utazás közben, baráti társaságban és minden lehetséges alkalommal váltsunk szót, képviseljük, terjesszük, ha kell, védjük politikánkat. Ne értsen félre senki. Nem arról van szó, hogy a párt- határozatok, közlemények tárházával a hónunk alatt, mint egy misszionárius, embertől emberig közelítve hirdessük a marxizmus igéjét. De arról van szó, hogy keressük a minél több módját a párt politikája népszerűsítésének, hogy kutassuk a véleményeket és arra adjunk is választ, hogy éljünk a közvetlen vita lehetőségével. Nagyon fontos és a beszélgetésnek, véleménycserének fontos feltétele, hogy ne csak mi hirdessük az „igét”, hanem vegyük figyelembe: nemcsak ránk, a mi szavainkra kíváncsiak, hanem partnereink is véleményt akarnak mondani. Visszakérdeznek, kérdéseik, elképzeléseik, aggályaik vannak, amelyekre oda kell figyelni és azokra választ kell adni. Az emberek zöme nemcsak arra kíváncsi, hogy mit várnak tőle, hanem azt is tudni akarja, arra is választ vár: miért? És nem kevésbé fontos azt is megértetni, hogyan járuljon ő hozzá, egyáltalán hozzájárulhat-e az ország dolgához? A nyílt, a világos, az őszinte beszéd — amely pártunk politikáját jellemzi — nemcsak megkönnyíti a véleménycserét, de éppen a segíti a közéletben való szót értésen keresztül elő- részvételt, az aktivitást, a cselekvést. Érdemes tehát néha egymás között is véleményt cserélni közös dolgainkról. Váltsunk hát szót minél több emberrel, és aztán menjünk tovább: mindenki végezze a maga munkáját! Papp János A kistermelők több mint fele tart sertést A mezőgazdasági kistermelés egyik legfontosabb ágazata a sertéstenyésztés; a kistermelőknek több mint fele foglalkozik vele. Szakmai eredményeik szoros ösz- szefüggést mutatnak a nagyJ üzemek különféle szolgáltatásaival; a kocák átadásával, a takarmány biztosításával és az értékesítés megszervezésével — erről tanúskodik a Központi Statisztikai Hivatal reprezentatív felmérése, amely a mezőgazdasági kistermelés alakulását elemezte. A vizsgálat a tíz évvel ezelőtti, szintén országos jellegű felmérés megismétlése volt. Az elmúlt tíz évben a kistermelők adták a vágósertések több mint felét, jelentősen hozzájárulva a kiegyensúlyozott lakossági ellátáshoz és az export fokozásához. Zavartalan munkájukat nagymértékben segítette a zavartalan takarmányellátás. A szükséglet több mint felét az állami és a szövetkezeti takarmányboltokban, vagy közvetlenül a nagyüzemektől szerezhették be. Nem használjuk a biztonsági övét - Nem tudunk elindulni - Szabálytalan pótfényszórók - önkéntesek továbbképzése Évekkel ezelőtt lehetőségem volt arra, hogy egy alkalommal részt vegyek a Budapesti Rendőr-főkapitányság központi éjszakai ügyeletének szolgálatellátásában. Az ügyeletes tiszt örömmel dörzsölgette a kezét: — No, ma megint nyugodt éjszakánk lesz — mondta, majd hozzátette: — Amikor eljön hozzánk egy újságíró, akkor biztos, hogy nem történik semmi. Igaza lett. Végigunatkoz- tuk az éjszakát, s azóta hittem a rendőr-újságíró babonában. A napokban azonban elkísérhettem az egri városi, járási közlekedési alosztály ellenőrzésre induló csoportját. — Reméljük, nem szakad meg a hagyomány — mondta az ellenőrzés kezdetekor Magos Ferenc törzsőrmester, aki kollégájával, Illés Mihály zászlóssal és Cacsal Ferenc Volán-ellenőrrel az Egerbaktáról a megyeszékhely felé vezető úton közlekedőket vette górcső alá, majd így folytatta: — Az utóbbi évek eredménye már, hogy egyre kevesebb szabálytalanul vezetett menetlevéllel találkozunk az ilyen, s hasonló ellenőrzési akciók során. Ami viszont mostanában gondot jelent: nem használják a biztonsági övét. Pedig ez minden autós saját érdeke. Évek során bizonyosodott be, hogy érdemes bekapcsolni. Sokszor mentett már életet. Közben egy volános teherautó, rakományát ellenőrizték. a menetlevéllel, s műszaki állapottal együtt. A sofőr figyelmeztetést kapott, mert az abroncsok már megérettek a cserére. — Sokszor a figyelmeztetés többet használ, mint a bírság — tette hozzá mintegy magyarázatként a törzsőrmester. — Egyébként is, a volános kocsik általában rendben vannak. A probléma abból adódik, hogy a vállalatok fordulópénzt fizetnek a gépjárművezetőknek. Tehát ösztönzik őket a nagyobb teljesítményekre, s ezzel együtt a gyorshajtásra. Az erdőtelki termelőszövetkezet SE 55-38-as rendszámú IFA tehergépkocsinak a vezetőjét azonban arra kellett ösztönözniük az intézkedő rendőröknek, hogy mielőbb vigye javítóműhelybe kocsiját. Nem égett ugyanis a helyzetjelző, valamint a bal oldali irányjelző lámpa, a sárvédő gumik leszakadtak, az abroncsok Ellenőrzés! (Fotó: Szabó Sándor) pedig régen elkoptak. Az emlékeztető pedig: 100 forint helyszíni bírság. Ugyanezen az útszakaszon közlekedett a TP 41-00 rendszámú Dácia. Tulajdonosa a feljelentés sorsára került. Mégpedig azért, mert kocsijára pótfényszórót szerelt fel, ami szabálytalan. — Ez egyébként az utóbbi időben meglehetősen „divatba” jött — hallhattuk Kocsmár Ferenc hadnagytól, aki az akciót ellenőrizte. — Igyekszünk kiszűrni minden ilyen szabálytalankodót a jövőben is. Aki nem akarja, hogy kellemetlensége származzon belőle, szerelje le önként, amíg erre rendőreink nem kérik, mert azért már nagyobb árat kell fizetni. Nem kerülhette el a feljelentés sorsát az SF 20-71- es IFA teherautó tulajdonosa sem. Arról kell majd számot adnia, hogy miért nem vezet menetlevelet. KPM- rendelet írja elő ugyanis, hogy a magántulajdonban le- vő teherautósoknak nemcsak vezetni, hanem öt évig meg is kell őrizniük a menetleveleket. Ez alapján fizetnek ugyanis adót a tanácsnak. Gacsal György őrmester az almári egyenesben teljesített szolgálatot azon a bizonyos délelőttön. Egy budapesti illetőségű személygépkocsi vezetőjének kellett bevonniuk a jogosítványát, mivel annak érvényessége már közel fél éve lejárt. Hogyan közlekedünk országszerte, de különösen Egerben, s az egri járásban? Többek között ezt a helyzetet vázolta Elek László, az Autóközlekedési Tanintézet munkatársa azon a felkészíKevesen voltak ilyen vidámak, mint a füzesabonyi Serényi József, akinél mindent rendben találtak a rendőrök tő előadáson, ami az akcióval 'egyidőben zajlott az önkéntes rendőrök számára. Hangsúlyozta, hogy munkájuk legfontosabb feladata a megelőzés, hiszen eredményről csak akkor adhatunk számot, ha egyre kevesebb lesz a közutakon a baleset. Rávilágított arra, hogy mennyire kevesen ismerik például a Kerecsend felé vezető útszakaszra vonatkozó szabályokat. Előadásában meglepő volt az a tétel, miszerint nem tudunk elindulni, s megállni, ami pedig a gépjárművezetésnek az alapvető gyakorlati ’ részét teszi ki. Csigalassúsággal indulunk ugyanis a lámpánál, s szinte vészfékezve állunk meg ugyanott. Sajnos még mindig nagyon rossz a gépjárművezetők, s a gyalogosok kapcsolata. A járókelők még mindig abban a tévhitben közlekednek, hogy nekik abszolút elsőségük van. Baleseti statisztikánkat összevetve a környező országokéval, megállapította, hogy van még mit tanulnunk. Ezt szolgálta többek között az említett előadás, s a közben zajló közlekedési akció. Az összegzés után Magos törzsőrmester elmondta, hogy szerencsére különösebb probléma nem adódott a most véget ért szolgálati idő alatt. Am azt is hozzátette, hogy bizonyára kedvezőbb lenne a baleseti statisztika, ha a járművezetők nemcsak a rendőrségi autók láttán tisztelnék annyira a kötelező érvényű szabályokat, hanem ez mindennapi gyakorlattá válna a közlekedésben ... Kis Szabó Ervin Ellenőrzés az utakon Emberek és esetek A Törvény Házában A (bírósági folyosóknak és tárgyalótermeknek sajátos a hangulatuk. Sokaknak talán túlontúl is ünnepélyes, így kissé nyomasztó. Épp ezért az emberek többnyire feszült várakozással tel ve mennek oda, és — érthetően — rendszerint visszafogják a hangjukat. Természetes is ez, hiszen sorsok dőlnek el a Törvény Házában. Persze — a közhiedelemmel ellentétben — szó sincs valamiféle misztikumról, rejtélyességről. Már csak azért Sem, mert a jog „szolgálói”, erre hivatottan az igazság keresői maguk is ugyanolyan érző-megértő emberek, mint az ott megjelenni kényszerülők. Sőt: váratlan fordulatokban, olykor pedig humorban sincs hiány. Az alábbi válogatás látott-hallott, mesélt, de mindenképpen megtörtént esetek alapján készült. Az örökös látogató Az idősebb hölgyet régi ismerősként üdvözlik a bíróság dolgozói. Nap mint nap óraműpontossággal érkezik. reggel. Fellapozza kis noteszét, amelyben hetekre előre meglelhetők az érdekesnek ígérkező perek dátumai. Szóval; tökéletes a nyilvántartás. Kényelmesen lépkedve megkeresi a soros ügy tárgyalótermét, amely előtt a tanúk, a hozzátartozók várakoznak szorongva. Pár perc is elegendő neki, hogy felmérje a társaságot, s belőle a legszimpatikusabbnak vélttel szóba elegyedjék. A kérdéseire kapott feleletek után már magabiztosan elemzi az esetet, szakértelme — ki tudja, honnan? — elvitathatatlan. Egyre többen állják körül, figyelmesen hallgatják. Mindenkinek szolgál egy-egy jó tanáccsal, mindenkihez van egy-egy megnyugtató szava. Amikor megérkezik a bíróság, a hallgatóság a terembe vonul, ő viszont továbbmegy egy házzal — kis idő múlva már az emeleti folyosón tüsténkedik. Rendszerint így történik ez .mindig. Egy napon azonban szokatlanul idegesen érkezett. A portás köszönését sem fogadta, a noteszét sem vette elő, csak fel-alá sétálgatott a földszinti tárgyaló közelében. Látva izgatottságát, jó ismerői rögtön rá is kérdeztek: — Csak nem történt valami? Hosszú hallgatás után, nagy sóhajok közepette végre kibökte: — Az történt, hogy beperelt a szomszédom. Bár tudom, hogy a jog szerint nekem lesz igazam, de én még soha nem voltam ott BENT! ; Még soha nem álltam bíróság előtt... Nekem olyan tanú kell... A bíróság már legalább félórája hallgatja a megidézettet, akit a vádlott és védője kért mentő-koronatanúként. Annak vallomása azonban egyáltalán nem kedvező az ítéletre várakozónak. — Nos, van valami hozzáfűznivalója az elhangzottakhoz? — kérdi a vádlottat a tanács elnöke, amikor a tanú befejezi a mon- dókáját. A megszólított meg csak ingatja a fejét. — Kérem, amit a tanú eddig elmondott, az nem felel meg a valóságnak! — jelenti ki határozottan, majd még hozzáteszi: — Egyébként is, kérem, én ezt az embert nem is ismerem! — No de hát maga kérte, hogy idézzük meg a tárgyalásra! — csattan fel a bíró. — Igen, igen — válaszol szemlesütve a fiatalember —, de én olyasvalakire gondoltam, aki azt bizonyítja, hogy nem én követtem el a bűncselekményt... A teremőr Nélküle nem lenne teljes a bíróságról alkotott kép, hiányérzet gyötörné a gyakorta odalátogatót. Elmaradhatatlan, kedves alakja — mondhatni különlegessége, színfoltja — Justitia épületének. Amint gondosan megnyírt és fésült, lesimított hajával, kissé szigorú, de megenyhülni is képes tekintetével, naponta váltogatott barna és szürke öltönyében hátra tett kezekkel végigsétál többször — az maga a méltóság. Mozdulatai határozottak, kimértek, egy lépést sem tesz feleslegesen. Udvariassága lenyűgöző: minden érkezőt, mellette elhaladót egyformán tiszteletteljesen köszönt, valamiféle utánozhatatlan fejbiccentéssel. Ha szükség van rá, készséggel igazít útba, magyaráz el mindent, ami bárkinek nem érthető. Egyáltalán: egész viselkedésével a Törvény Házának amúgy is meglevő tekintélyét erősíti — remélhetőleg még nagyon sokáig. Magyarázat A súlyos bűncselekménysorozat vádlottjai — nyilván az időhúzás szándékával — megpróbálják eljátszani az ostobát, a tájékozatlant. — Ezt én nem értem, tisztelt bíróság! — mondja az elsőrendű, amikor szót kap. — Kérem megmagyarázni azt az idegen szót, amit a bíró úr gyakran használt. — En is kérem! — csatlakozik a másodrendű, majd sorban a többi. Az ügyvéd, hogy mentse a menthetőt, kérdezés nélkül hosszas magyarázkodásba kezd. Példákkal is alátámasztva, színesen megfogalmazott mondatokkal easeteii a szóban forgó kifejezés jelentését. Már vagy negyedórája beszél, amikor a tanács elnöke megelégeli a dolgot. — Felhívom a vádlottak figyelmét — rendelkezik fennhangon —, hogy a továbbiakban tartózkodjanak az iméntihez hasonlóktól. Lévén intelligens emberek, a bíróság ismeri, mit tudnak, mit nem. Hogy mégsem bírságolom meg önöket, azt köszönjék a védőjüknek, aki — bár nem kapott szót — pontosan azt a magyarázatot adta elő, amit én mondtam volna el... Szalay Zoltán
