Népújság, 1983. május (34. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-18 / 116. szám
/ 6. NÉPÚJSÁG, 1983. május 18., szerda LABDARÚGÁS Szerdán: Hódmezővásárhelyen Elérkezett a bajnoki hajrához az új és átszervezett labdarúgó NB II. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy már csak hét forduló van -,hátra június 12-ig, a befe- -ijezésig és a megszokott menetrenden változtatva hétköznapokon, azaz szerdai -Tíiapokon is összemérik tudásukat a csapatok. Ez a '^sűrített program — a várat- ,,lanul beköszöntött nagy hő- : séggel fűszerezve — hatal- /^nas megterhelést jelent a játékosoknak. A sorsolás jósoltából például a csapatokénak egyik napról a másikra ^fpbb száz kilométert is utaz- y niuk kell. így a megszokott edzésekről át kellett térniük iSgy egészen másfajtára, és ,|em kis feladatot jelent az együttesek „idegi és fizikai ^karbantartása” sem az edzőknek, amikor erre az időszakra esik a feljutás és kiesés sorsának eldöntése a szoros mezőnyben. Van tehát miért odafigyelni erre az osztályra! Megyénk egyetlen NB Il-es gárdája az ESE, a vasárnapi 2—1-es vereséggel végződött kecskeméti kirándulás után ma ismét idegenben, Hódmezővásárhelyen szerepel. Aligha kell hangsúlyozni, hogy ezen a kilencven perqf Az Eger SE OB II-es sakkozói Lipcsében szerepeltek. A város közlekedési vállalatának együttese ellen . a nyolctáblás csapattalálkozót 5—3 arányban nyerték. Győzött: András, Benedek, Forgó Z., Vadászi. Döntetlent ért el: Rauch, Racskó. Az egyéni villámversenyben Forgó Zoltán végzett az első helyen. ★ A hét végén mindkét mérkőzését elveszítette a Gyöngyösi SE OB I*es férfi teniszcsapata. Alsóág: GYSE— Nyíregyháza 3—6, Elektro- mos—GYSE 6—3. ★ Hat csapat részvételével megkezdődött az egri várocen át két olyan együttes küzd meg a bajnoki pontokért, amelyik nagyon és túlontúl is ismeri egymást. Évek óta szoros, kemény, fordulatokban gazdag, izgalmakban bővelkedő mérkőzéseket vívtak egymással mindkét városban; s aligha van mit rejtegetniük egymás elől. Legtöbbször a szerencse döntött valamelyikük javára. A csapat edzője az a Bánkúti László, aki hat évig az egriek szakmai munkáját irányította, de Egerből került a játékosok sorába Stark és Fifala is ... Az érdekességekhez tartozik még, hogy mindkét gárda vasárnap vereséget szenvedett, — természetesen idegenben. A Hódmezővásárhely Ózdon 5—1-gyel került padlóra, s ezzel alighanem kiütötte magát az NB I-be kerülésért harcolók sorából. Híreink szerint nem is tértek haza vasárnap este Ózdról, hanem Gyopáros- fürdőre utaztak, ahonnét csak a mérkőzés kezdetére érkeznek meg. Az ugyancsak vereséget szenvedett ESE a tegnapi edzés után Egerből indult el Békéscsabára, ahonnét ma délután folytatják majd útjukat Vásárhelyre. Szentsí női kispályás labdarúgóbajnokság idei küzdelemsorozata. Az »első forduló eredményei: Kórház—Technolux 5—1, Nyomda— Gyógyszertári Központ 5—0, Dohánygyár—Számítóközpont 2—2. A Lendület Tündérparti sporttelepén szerdán 16 órától újabb mérkőzésekre kerül sor. ★ A Grand Prix pontverseny Párizsban kiadott páros erőlistáján tovább növelte előnyét a kétszeres világbajnok Taróczy Günthardt magyar, svájci egység, miután az NSZK nemzetközi bajnokságán is az élen végzett. Az élcsoport állása: 1. Taróczy, Günthardt 202 pont (5 tornából), 2. Curren, Denmarjay Tibor, a piros-kékek vezető edzője, aki nehezen tért napirendre a kecskeméti ponthullások miatt, mondotta: — Nem a Kecskemét győzött le bennünket, hanem mi vertük meg magunkat. Minden tekintetben jobbak voltunk tőlük, — mármint a mezőnyfölényt illeti —, de most sem tudtuk levetkőzni régi hibánkat: a helyzetek sorozatát hagytuk kihasználatlanul. Idegenben ez nagy könnyelműség. Általában nem is lehet megúszni büntetlenül. Ráadásul az ellenfélnek is mi teremtettük meg a gólhelyzeteket. Ezek után csak abban bizakodhatok, hogy szerdán a harci szellemünk nem törik meg és végre ki tudjuk majd használni lehetőségeinket. Döntetlen körüli eredményre számítok. Mivel Lengyel begyűjtötte második sárga lapját is, ezért változás lesz a csapatban. Az utazó 14 játékosból — Bartos, Birin- csik, Méhesi, Varga, Szert; Móricz, Csepregi, Horváth, Kiss, Jávorszky, Bodolai, Zá- gonyi, Patvaros, Zsidőt — küldöm majd pályára a kezdő csapatok (fazekas) ton (dél-afrikai, amerikai) 159 (5). 3. Slozil, Smid (csehszlovák) 130 (5), 4. Fleming, McEnroe (amerikai) 103 (3), 5. Järryd, Simönsson (svéd) 74 (6). Taróczy Balázs versenykörútjának következő állomása a római olasz nemzetközi bajnokság, ahoj a spanyol Orantes ellen lép pályára az első fordulóban. ★ HTG Vasas—Egri Finom- mechanika 26—22 (13—14). NB II-es férfi kézilabdamérkőzés, Budapest. V.: Láda, Rózsa. Finommechanika: Kékesi — Valyon 1, Bóta 4, Sajóvölgyi 1, Lakatos 6, Te- renyei 10, Madarász. Csere: Aczél, Scheili, Pongrácz,, Kádár. Edző: Brandstädter RÖPLABDA Veretlenül bajnok az ESE Kazincbarcikai FSC— Eger SE 0—3 (10, 8, 9) NB II-es női röplabdamérkőzés Kazincbarcika, 80 néző. V.: Rombai, Surlin. ESE: Seregi, Gazdag, Pálos, Liktor, Béres, Szakmár. Cs.: Kendernai, Csáki. Edző: Bodnár János. A főiskolás csapat legnagyobb erőfeszítései ellenére sem tudott játszmát nyerni a listavezető ellen. A két együttes közötti tudáskülönbség miatt nem alakulhatott ki érdemi játék. Az egriek biztosan nyerték utolsó találkozójukat is és ezzel veretlenül végeztek az NB II. Keleti-csoportjában az első helyen. A bajnokság megnyerésével osztályozóra kerültek, melyet június 4-én Szegeden kezdenek. ★ Az elmúlt heti .bajnoki fordulóra épülve tornát bonyolítottak le Egerben. Az eseményt a szlovák I. osztályú bajnokságban szereplő Banska Bystrica csapata tette nemzetközivé. Az osztályozó rendszerében lebonyolított torna a csapat játékának egységesítését és szerkezetének kialakítását kitűnően szolgálta. Főként a döntőben volt örömteli, hogy stílusukat sikerült a rutinos szlovákokra kényszeríteni, azonban továbbra is hiányosságként jelentkezik az egri sánc alacsonysága. A torna eredményei: DUSE—Banska Bystrica 1— 3, Banska Bystrica—Eger SE 3—2, Eger SE—DUSE 3—1, Banska Bystrica—DUSE 3— 0, Eger SE—DUSE 3—0. Döntő: Eger SE—Banska Bystrica 3—1. Kiss Lenkéék , lendületben Több napos hallgatás után a hírügynökségek kedden ismét beszámoltak a Havannában zajló nagyszabású nemzetközi női kosárlabdatornáról, amely lényegében a Jövő évi olimpiai selejtező főpróbájának számit. A magyar válogatott ötödik mérkőzésén negyedik győzelmét szerezte, Kuba „B”-válogatottJánál SS: S0 (52:41) arányban bizonyultak Jobbnak Klllik László tanítványai. Az együttes két legeredményesebb Játékosa Kiss Lenke (26) és Boksay (20) volt, míg az' ellenfélnél Santos (23) és Cueste (20) remekelt. Az állás 5 forduló után: 1. Kuba „A” 9 pont, 2. Csehszlovákia 9, 3. Bulgária 9, 4. Magyarország 9, 5. Kuba „B” 7, 6. Franciaország 7, 7. Egyesült Államok 5, 8. Kuba lfj. vál. 5 p. A következő fordulóban az Egyesült Államokkal találkozik Magyarország. A kosárdobóllstát Kiss Lenke vezeti 109 ponttal, Boksay a 9. SÍ ponttal. A Prensa Latina kubai hírügynökség egyébként Kiss Lenkét a világ egyik legjobb Játékosának minősíti. Gábor. A Finommechanika a második félidő 10. percéig vezetett a találkozón. Ettől kezdve sorozatban hibáztak az egriek, kimaradtak a büntetődobások is, így vesztesként hagyták el a pályát. ★ Május 19—20'án, 15 órai kezdettel a stadionban rendezik meg Eger város atlétikai bajnokságát. A versenyszámokra a nevezéseket a helyszínen lehet leadni. ★ A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége hétfő délutáni ülésén meghallgatta és tudomásul vette a főtitkár jelentését az előző ülés óta végzett munkáról. Az MLSZ foglalkozott ügyrendi kérdésekkel is, továbbá az 1983/84. évi versenykiírások tervezetével. A bajnokjelöltek közül otthon az FTC A labdarúgó NB I. 25. fordulója Majdnem kéthetes szünet, válogatott erőpróbák után szerdán újabb fordulót bonyolítanak le a labdarúgó NB I-ben is. Nagy találgatás előzi meg ezt a „jubileumi”, a 25. fordulót, hiszen sok minden tisztázódhat. Többek között már az is, hogy a Békéscsaba együttese valóban lelkileg is feladta-e a bennmaradásért vívott kellemetlen harcot, amint arról egyre többen beszélnek? A Viharsarok reprezentatív csapata otthonában fogadja a debreceni együttest, s a két pont megszerzése létfontosságú számára. A „felsőházban” is lényeges 90 percek elé néznek az aranyéremre igényt támasztó egyesületek. A szinte azonos lendülettel a babérért versenyt futók közül papíron a legelőnyösebb helyzetben a Ferencváros csapata van, mert otthonában fogadja a Pécsi MSC-t. A dunántúli csapat nem lehet büszke idei pontgyűjteményére. Alig ha hihetik játékosai, hogy pontot rabolhatnak bástyáik megerősítésére a zöld-fehérek otthonában. Bizonyára sok szó esik már a 26. forduló slágercsatájáról, az FTC győri kirándulásáról is. nemde? — Fél szemmel Győrre, féllel pedig Nyíregyházára tekintünk. A Rába ugyanis szerdán a Nyírségben játszik, s ott senkinek sincs sétameccse. A következő forduló Győrött? Ha ott nyernénk, akkor lassan készíthetjük az örömtüzeket... de hol van az még?! A jelenleg egy pont előnnyel vezető (34 pont) győriek valóban izzadságos erőpróba elé tekintenek, már csak azért is, mert a mezőny második felében elhelyezkedő NYVSSC mindig kapható az éppen „soros nagycsapatok” elieni bravúrra. Nagy kérdés, hogy a ferencvárosiakkal együtt 33—33 ponttal rendelkező Bp. Honvéd miként zárja csepeli kirándulását? Legutóbb, május elején az MNK-elődöntőben a kispestiek lehengerelték a Csepelt, amely jelenleg 30 ponttal a negyedik. Ha Keszthelyi Mihály csapata nyerne, úgy ismét dobogós helyről beszélhetnének a gyáriak szigetén. Nyugalmas, de akár rangadó szintű összecsapás lehet Tatabányán az újpestiek vendégjátékának eredménye, mert különös terve előkelő helyre nincs a mérkőző feleknek. A 28 ponttal 5. lila-fehérek ellen a mögöttük két hellyel következő bányászok mérsékelhetik a lilákkal szembeni 4 pontos hátrányukat. Eredményes helytállást tervez otthonában a Vasas a sereghajtók között is hihetetlenül rossz helyen levő Videoton ellen. Amennyiben az angyalföldi legénység valóra váltja kétségkívül jelentősebb reményeit, úgy a fehérvári csapat még kritikusabb helyzetbe kerül. Az utóbbi fordulók tapasztalatai alapján a „vidi”-től túlzottan nagy formajavulás aligha várható. Cseppet sem rózsás az MTK-VM hangulata amelynek a nyugodt pozíciót élvező ZTE lesz az ellenfele. A kék-fehér csapat a 14., a zalaiak pedig a nyolcadikok 21 pontjukkal. Javításra készül viszont a Haladás csapata, amelynek legutóbbi hazai csatáján (a Tatabánya nyert akkor Szombathelyen 2:0-ra) sportszer rűtlen jelenetek is előfordultak. Mint ígérik, a Diósgyőr otthonában kettőzött erővel küzdenek majd, mert eddigi húsz pontjuk édeskevés. A DVTK mindössze egy ponttal előzi meg őket, de minden bizonnyal mindkét együttes elégedett lenne a döntetlennel. Valamennyi összecsapás 18 órakor kezdődik, kivéve a Csepel—Bp. Honvéd mérkőzést, ahol a kezdési idő 16.00 óra. A műsor: Csepel—Bp. Honvéd, Tatabánya—0. Dózsa, Ferencváros—Pécsi MSC, Vasas—Videoton, MTK-VM—Zalaegerszeg, Nyíregyháza—Rába ETO, Békéscsaba—DMVSC. Diósgyőr—Haladás VSE.---------——-------------------------------------------------------------------Bi )ü Csak röviden... Az első lépések Ha kezdetben divathóbortnak is tűnt, mára világbajnoki, sőt olimpiai sportággá nőtte ki magát a széldeszkázás, csúnya szó. val a szörf. Az MHSZ egri Dobó István Könnyűbúvár Klubja most tanfolyamot szervezett a sportág alapjainak elsajátítására — és az új sporteszköz gyártására is megtörténtek az előkészületek megyénkben. A tanfolyam első pillanatait örökítették meg képeink az egerszalóki tavon. A tanítvány... 4 ...és a mester: Egri Károly (Fató: Kőhidi Imre) TÖMEGSPORT Víz alatt és melegítőben A kedvezőre fordult időjárás is hozzájárult ahhoz, hogy a nyílt uszodai napon sokan összegyűl, tek az egri nyitott uszodában. Az Eger Sportegyesület, a városi KISZ-bizottság és a sportlétesítmények igazgatósága által felkínált programban tíz versenyszám közül választhattak a jelentkezők. A legnépszerűbbnek a matracon úszás bizonyult, melynek rajt utáni pillanatai nagy derültséget váltottak ki a közönség soraiban. Nem kevésbé volt csendes a lelátó, amikor a melegítőben úszók versenyeztek. Az OB I-es csapat kapusát Kiss Pétert is alaposan megdolgoztatta a sok vállalkozó, a 4 m-es dobásoknál. Elismerő taps köszöntötte a víz alatti távúszás győzteseit, akiknek az 50 m-es medence rövidnek bizonyult, ezért megfordultak. Az egyéni teljesítmények közül kimagaslott dr. Sípos Péter (Kórház) eredményessége, aki egymaga hat számban végzett az első helyen. A legtöbb indulóval részt vevő iskola — már hagyománynak szá- mítóan — a Dobó gimnázium volt, amely Juhász Antalné jó szervező munkájának köszönhető. KEDVEZMÉNYES TAGFELVÉTEL! A MAGYAR AUTÓKLUB Heves megyei Szervezete 1983. május 16-től 22-ig az egri Ifjúsági Házban várja a megye autósait! Az Ifjúsági Ház „Volánpörgetők” címmel, találkozássorozatot indít a száguldás szerelmeseivel Legyen a vendégünk! ONT IS VÁRJA a Heves megyei Szervezete. INFORMÁCIÓADÁS május 19-én, 17 órakor az Autó- versenyzők c. színes magyar filmet vetítjük, majd ezt követően Kiss Dezső autóversenyzővel és Földi Attila sportújságíróval találkozhatnak az érdeklődők.