Népújság, 1983. május (34. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-17 / 115. szám

—^^MII'1—11 ml Ill 4. NÉPÚJSÁG, 1983. május 17., kedd •> ­­_ A f-r |f KÉPERNYŐ iIGl• • * ELŐTT __________________________________________________________________________ ______________________ V — —­Vassza Zseleznova Kritikus óvatosan dicsérj! ..Ezt a „római közmondást” magam találtam ki önma­gam számára és nem is ok nélkül. Most, hogy Gorkij Vassza Zseleznova című drá­májának tévéváltozatát óhaj­tom méltatni, akadozva és félénken buggyannak elő a dicsérő szavak, mert mit le­het tudni... Hátha! A múlt­koriban emelkedett (?) han­gú kritikában méltattam Heltai Jenő A néma levente című játékának tévéváltoza- tát, nem fukarkodva a di­csérő szavakkal. Jóformán magam maradtam a poron­domnak azon az oldalán,' ahol a dicsérő szavakat fo­galmazták meg... A magyar kritikusok jó része kemé­nyen elutasította ezt a tévé­játékot. Vagy én nem azt láttam, amit ők, vagy ők nem arról írtak, amiről én, esetleg az is lehet, hogy nem volt iga­zam. De hát ez a minden­fajta kritika hátulütője, hogy még az is kiderülhet, igaza van a megjegyzések író­jának. Meg az is, hogy nincs. Isten mentsen, hogy egy. tévéjáték okán az utókorra apelláljak, amely majd en­gem igazol, avagy még job­ban elmarasztal, csupán a dilemmám milyenségéről szerettem volna e kissé hosz- szúra nyúlt bevezetőben írni. Mégis én megint bátran leírom: kitűnő előadást lát­tam, remek színészi játék­kal, Havas Péter bensőséges hangvételű, újszerűén értel­mezett — vagy másszerűen?! — rendezésében. A Zselez­nova család, a halálraítélt osztály képviselői, ahol már csak az anya, a nagyanya tartja kézben és kordában a rendet. Ez a vékonyan erős szál tartja fenn a világban a családot — és a Zseleznov- féle világot — amelynek tag­jai mind reménytelenebbül téblábolnak egy akvárium­életben. Vassza Zseleznovg meghal, az összetartó, a meg- és fenntartó szál elszakad. Az akvárium széttörik, s még láthatjuk az utolsó kocká­kon, mint rabolják-marják szét a halott felett a vagyont, a pénzt, hogy eltékozoltas- sék majd minden. Újszerű értelmezésről szól­tam az imént, vélem, hogy jól is fogalmaztam: Vassza Zseleznova keménységével, logikus következetességével próbálja megvédeni a maga módján ésszerű érvekkel is és tettekkel is a családját. És véle világát. A „forra­dalmár” Rachel vele szem­ben, a rendezői értelmezés szerint, itt sokkal gyengébb lelki és fizikai alkat. Az „erő” törvényei szerint Vasz- sza Zseleznovának járna ki a győzelem. Ám a tár­sadalom erői más törvények szerint ítélkeznek. Nem fi­zikai, sőt még nem is az észérvek „igazságai”, hanem a társadalom osztálymoz­gása, belső törvényszerűsé­gei jelentik ' az egyetlen, az igazi, a döntő erőt. S ezzel szemben el kell buknia a Zseleznova családnak. Két nagy alakítás teszi igazán emlékezetessé a tévé­játékot: Sulyok Máriáé és Páger Antalé. Rezdülések­ből, apró kis villanásokból, hangsúlyokból áll össze hő­seik portréja, s ezek a port­rék egyszerre igazán emberi arcúak és egyszerre elriasz- tóan embertelenek. Egy hangszínváltás elég ahhoz, hogy megértsük és megtud­juk mit érez családjával szemben Vassza Zseleznova, egy félbemaradt gesztus, hogy mivé lett és mivé le­het már csak Prohor Páger Antal megformálásában. Sze­mes Mari, talán a rendezői szándék miatt is, most ke­vésbé tűnt számomra ka­rakteresnek. A tévéjáték többi szereplői e gorkiji vi­lág egy-egy típusát formál­ták meg elhitető erővel. Gyurkó Géza Egy cím és más semmi Nem tartozom a Berkesi András műveit lekicsinylők, azokra kígyót-békát kiáltok táborába. Nem, mert tudom, hogy minden műfajban — így a krimi kategóriájában is — lehet maradandót, sőt irodalmi — a sznobok most felháborodhatnak — értékűt alkotni. Ráadásul a „finy- nyásaknak” savanyú a szőlő, azaz irigylik a szerzőtől a kétségtelen közönségsikert, s annak anyagi velejáróit, nem is beszélve az olvasottsági mutatókról. Természetesen az is igaz, hogy a közkedvelt író — ne vitassuk el. tőle ezt a cí­met — nem mestere a jel­lemfestésnek, olykor elna­gyolt munkákkal lép a kö­zönség elé. Ezek sorába tar­tozik az a regénye, amelyből az elmúlt hét végén bemuta­tott kétrészes tévéfilm, a Ha az igazságra esküdtél készült. A sztori forrása" valószínű­leg a valaha martfűi rém­ként emlegetett kéjgyilkos borzalmas bűnlajstroma volt. Ehhez megpróbált társadal­mi motívumokat ötvözni, azt hirdetve, hogy az igaz­ságszolgáltatás igen ritka tévedéseit is korrigálni kell, akkor is, ha ezt presztízs­okok akadályozzák. A két szál összhangjának kialakí­tása, helyes arányainak ki­jelölése nem sikerült. Mind­egyikről szó esik, de csak érintőlegesen, épp a lénye­get elsikkasztva, megmarad­va a közhelyek szintjén. Így aztán hiányzik a „hor­ror”, elhalványulnak a va­lódi vétkes torz személyi­ségjegyei, de a bűnüldözés­ben közreműködők karaktere is elmosódik. Ennek hatására csorbát szenved a cselek­ményszövés, lassul a tempó, a fergeteges lendület meg­törik, s egyre több unalmas részlet tarkítja. Ezt nem vette észre a ren­dező Hintsch György, aki egyben a forgatókönyvíró szerepkörét is vállalta, azaz tévedéseit hatványozta. Emiatt téblábolnak a sze­replők, ezért dolgozik csak külsődleges, üresen látványos eszközökkel Inke László és Bitskei Tibor. Ez a magya­rázata annak, hogy az egyéb­ként tehetséges Blaskó Pé­ter semmit sem tud kezdeni az ártatlanul megvádolt Varga Béla figurájával. Így torzult az első hallásra ígé­retesnek tűnő vállalkozás a nézőktől két estét rabló művé. Egy jó cím csillogása ugyanis senkit sem kárpótol százhuszonöt percnyi időpa­zarlásért ... (pécsi) Amúgy nem csalódtam,.. A negyedik nagy karmes­terverseny lezajlott. Ezt ed­dig senki nem csinálja, csak a magyar tévé. A korábbiak­hoz képest sok-sok új vonás­sal; természetesen sok új eredménnyel, arccal, tehet­séggel ismerkedtünk meg. Azt is mondhatnánk, hogy azt kaptuk, amit vártunk. Bár a díjkiosztás telefonos kalandja legmerészebb el­képzeléseinket is felülmúlta. Valamit azonban nem ér­tek. Még az idő kezdetekor Szombathelyen feltűnt egy rokonszenves ír, Robert Houlihan. Nemcsak verseny közben, de a magánélet szfé­ráiban is bemutatták ezt az első látásra megnyerő fiatal­embert, aki ráadásul állandó témát is szolgáltatott szerep­lésével. A tévések és a zsűri számára is, mert tudott és bírta is a verseny minden szakaszát. Első helyen ju­tott a döntőbe. A számok törvénye szerint. A folyton változó zsűrik ítélete sze­rint. Aztán a döntőben is állta a sarat. Legalább úgy, mint a többi. Aztán a har­madik helyen végzett — az utolsó menetben szereplő zsűri jóvoltából. A gálán le- törten vezényelt, ötször bab­rálta az orrát, még meg is törülközött, mert ezt az el­bánást — a közönség külön- díját ugyan megkapta —, nem érdemelte meg. Mi is így éreztük a tévé előtt ülve. Mert... Ha van egy ver­seny, ahol egészen a mezőny végéig mindenki favorittá lépteti elő ezt az embert, akinek vitathatatlan képes­ségei, egyénisége, humora, eredetiségének látható jelei vannak, akkor miért nem adja meg neki időben azt a kis kritikai, vagy egyéb el­igazítást valaki, hogy a vég­játszmában ritmusban, a saját szintjén tudjon ma­radni? Ha van egy mezőny, ahol annyi a szempont és a megmérendő, miért épp az utolsó menetben „áll fejre egy ember”, akit addig egy­hangú bátorítás vezényelt? S van-e jobb mérce, mint a zenekarok és a közönség tetszése? Amúgy nem csalódtam. Mert az is igaz, hogy ezen a fesztiválszerű rendezvé­nyen hallhattam Szokolay Concerto-jának hatodik té­telét, a Glorificazione-t. Ez önmagában is a mai magyar zene csúcsteljesítménye, idé­zi a nagy barokk mestere­ket! (farkas) 13. — Nincs most halra szük­sége? Jöjjön csak, amikor a feleségét meg akarja ör­vendeztetni... Itt vagyok én mindig valahol az ér men­tén ... — A feleségem nem sze­reti a halat — mondta fa­nyarul, és most ismét Em- mikére gondolt. Belemarkolt valami éles körmökkel. Mit csinál most Emmike? Talán ismét azzal a fiatal ügyvéd­del sétál, aki a múltkor ha­zakísérte? Milyen meglepe­tést okozott az ő váratlan megjelenése. A felesége szinte megkövült. Persze, nem várta. Az ügyvéd meg hébegett-habogott. Aztán gyorsan elinalt. — Tudja, hogyan lehet íz­letes halászlét főzni? — szó­lalt meg ismét az öreg, de Tamás nem volt most kí­váncsi az ízletes halászlé el­készítési módjára. Nyugtalanul felpattant, rendbeszedte a ruháját, le­porolta a nadrágját és elkö­szönt. — Majd egyszer, ha időm lesz, akkor kijövök magához, Kálmán bácsi. Most sietnem kell. Ne haragudjon. Az öreg nem szólt, csak biccentett, mint aki érti. Ott maradt a parton, s te­kintetével követte a gyorsan távolodó fiatalembert. Kissé csodálkozott is, mert Tamás nem jobbra kanyarodott, Kelemenék háza felé, hanem nekivágott a határnak, to­ronyiránt haladt Tóvár felé... Besötétedett, mire ismét a lakása elé ért. A konyhában szétnézett, ennivaló után "kutatott, de csak egy darab száraz kenyeret talált: És a hűtőszekrényben egy száraz sajtdarabot. Azt rágcsálta, mert nagyon éhes volt. Aztán sokáig ült a reka- mié szélén a semmibe bá­mulva. A feleségére gon­dolt, s most érzett először féltékenységet. Furcsa érzés. Szúrja belül, nyugtalanítja, hiába fekszik le, s hiába számol ezerig, aztán ismét ezerig, nem jön álom a sze­mére. Csak hánykolódik, fo­rog, ha meg egy-egy percre elnyomja a fáradtság, ször­nyű álmai vannak. Mintha egy sűrű sötét erdőben bo- lyongana, menekülne valami rettenetes elől. A féltékeny­ség rémségével birkózik ... Emmike sem aludt azon az éjszakán, öt ugyan nem gyötörte féltékenység, más oka volt ébrenlétének: dr. Nagy László társaságában töltötte az éjszaka egy ré­szét. Amikor férje hirtelen elhatározással úgy döntött, hogy elutazik Szegedről, s hazatér Tóvárra, megdöb­bent. Attól tartott, hogy Ta­más észrevett valamit abból, ami a lelkében kavargott, s amit még ő sem mert előre kimondani. Azt, hogy sze­relmes Lackóba. Hogy kí­vánja. S hogy Tamást már nem szereti. De szerette-e egyáltalán? Ágota néninek azt mondta, fáj a feje, hogy sétálni megy, s lehet, hogy kissé tovább marad. Akkor még nem fo­galmazódott meg benne a döntés. De amint az. utcára ért, s meglátta a sarki te­lefonfülkét, gyors elhatáro­zással belépett, és Lackót hívta. Sokáig csengett a te­lefon, amíg felvették. Az ügyvéd jelentkezett. — Maga az? —■ csodálko­zott és hirtelen elhallgatott a döbbenettől. — Történt valami? — kérdezte aztán fojtottan. — Semmi. Azaz, a férjem hirtelen hazautazott. — Értem ... — Én meg sétálgatok az al­konyaiban. Gondoltam, hát­ha magának is kedve támad egy kis sétára, Lackó. Ha igen, akkor találkozhatnánk. Ismét csend, aztán még fojtottabban, szinte rekedten megérkezett a férfi hangja a távolból: — Hogyne. Persze, hogy kedvem van magával együtt lenni. Hiszen tudja, hogy csak erről ábrándozom szün­telen ... — Az udvarlást majd ké­sőbb, Lackó. Siessen. Mennyi idő múlva és hol találkoz- 'hatnánk? A Tisza-parti sétányon ta­lálkoztak, a szálloda előtt. Az ügyvéd izgatott volt, sze­me csillogott. Hosszan csó­kolgatta Emmike kezét. Az asszony szinte kivirágzott. Nem szóltak egymáshoz, Emmike szorosan hozzási­mult a férfihoz. így lépked­tek, majd betértek egy mel­lékutcába. — Hová megyünk? — kér­dezte később az asszony, és hirtelen megzökkent. Für­készve nézte a férfit. — Ho­vá visz, Lackó? — Gondoltam, hogy meg­hívom a lakásomra, Em­mike. Tudja, hogy egyedül élek. Egy feketére. Egy li­kőrre. Maga szereti a ma­raschino t, ugye? Szereztem két üveggel a szabadkai barátaimtól. (Folytatjuk) Barlangkoncertek Aggteleken Két évi szünet után ismét hangversenyeket rendeznek az aggteleki cseppkőbarlangban. A kiváló akusztikájú földalatti hangversenyteremben a képen látható P. Mobil együttes fel­lépését ebben az évben még kilenc koncert követi (Fotó: MTI — Kozma István felv. — KS) Zenei esték Egerben Kollektív kollokvium — koncerten A Ho Si Minh Tanárkép­ző Főiskola idén végző ének-zene szakos hallgatói hétfőn és pénteken a Líce­um zenetermében rendezték meg vizsgahangversenyüket. Nyilvánosan és sikerrel. Tar Lőrinc főiskolai docens ta­nítványai nem zárt ajtók mögött mutatták meg, mit tanultak, hanem a pódium­ra léptek. Az első hallásra csak ér­dekesnek tűnt az ötlet, ez a nyilvános, kollektív vizsgá­zás. A hallgatóik önállóan, az egyéniségükhöz jól vagy rosszul illő, de mindenkép­pen maguk által választott két művel — egy komo­lyabb és egy vidámabb ter­mészetűvel — készültek a vizsgára. Egyúttal a negy- venegynéhámy kórusmű így, egyben valamennyi végzős hallgató számára emlék és útravaló is. A fiatalok a legnagyobb figyelemmel, összeszedett- séggel szolgálták közös ügyüket. Ismervén társaik jó és gyengébb oldalait, se­gítették egymást az egyes számoknál. S ha néhány bá­tortalanabb vizsgázónál, ép­pen a határozott egyéniség hiánya miatt egy-egy tech­nikailag kényesebb megol­dás nem megfelelően sike­Höndel Messiása Vasárnap délután adta elő a Budapest-városmajori templom zene- és énekka­ra Händel nagyszabású ora­tóriumát, a Messiást az eg­ri bazilikában. A mű von­zása azonban biztosította a lelkes és értő közönséget: a Messiás nem egy a Händel- oratóriumok között, hanem a legnépszerűbb, a legna­gyobb hatású. A budapesti együttes Zi- mányi István karmesteri ve­zetésével szólaltatta meg ezt rült, a közönség — a főis­kola fiatalabb évjárataiból — „korrigálta” a tapssal. Megállapítható volt: az egyéniség jegyei kiütköz­nek; néha csak apró rész­letekben, de jelentkezik az a többlet, vagy az a más­ság, amely az egyik felfo­gást a másiktól elválasztja. Érdekes összehasonlításra adott például alkalmat, ahogyan Nemesné Kolop Katalin és Somogyi Márta Kodály pünkösdölőjét vezé­nyelte. A Bartók- és Kodály-mű- vek mellett szép számban hallottunk Bárdos-műveket is. S egyáltalán; ezek a fiatalok a kórusirodalom széles területén mozognak. Tanulságaiért is élmény- számba ment ez a hangver­seny. No meg azért, mert felfigyelhettünk a hallgatók közül néhányra: Melles Eri­kára, Gástik Andreára, Ga- lovits Eszterre, Marczis Er­zsébetre, Marián .Erikára, Bogenfürst Erikára, Hári Editre. A mai forma és ál­lás szerint róluk tudjuk elsősorban elképzelni, hogy zeneszeretetük, ügybuzgal­muk túllendíti őket az is­kolai oktatás keretein és te­vékeny munkásai lesznek a közös éneklésnek a gyer­mekek világán túl is. az egri bazilikában a nagyhatású művet. Ez a viszonylag kis létszámú együttes kitűnően vizsgá­zott. A karmester jó dra­maturgiai felkészültséggel osztotta a hangsúlyokat és nagy biztonsággal vezette a zenekart. A négy szólista, Verebes Ibolya, Bogdány Anna, Hor­váth József és Moldvai Jó­zsef érett oratórium-éneke­sek, színesen gazdagították a mű hatását. Farkas András Ezen a héten folytatódik a második. magyar hadsereg történetéről szóló filmsoro-. zat, a Krónika. Kedden 22 órától és pénteken 22.15'től tekinthetők meg az újabb részek. Kedden még egy ér­dekes műsor lesz: Együtt a nemzetiségekért címmel a pécsi és a szegedi körzeti stúdió nemzetiségi politi­kánkról szóló fóruma látha­tó a 2-es csatornán, 20.01-tőt A Hatvanhat szerdai vendé­ge Sólyom Ferenc, a SZOT főtitkára. A munkavédelmi kérdésekről szóló vitaműsor 21.50-kor kezdődik. Csütörtö­kön, a Panoráma világpoli­tikai magazin jelentkezik 21.15-től. A szombati színész­múzeum Bajor Gizit mutat­ja be a 2-es csatornán 18.20 órától. Este egy érdekes színházi előadás kínálkozik: 1789 címmel egy francia együttes mutatkozik be. Az adás kezdete: 21.30, a 2-es csatornán. Vasárnap folyta­tódik az „Ez az a munkás­ság ...” című sorozat. A könyvek közül e héten Semprun: Nagy utazás című regényét ajánljuk. Ez témá­jában kapcsolódik Soholov Emberi sors című kisregé­nyéhez, szintén a második világháború szörnyű élmé­nyeiből táplálkozik. A Nép­újság hét végi magazinjá­ban Heves megyei alkotók műveiből olvashatnak össze­állítást. A legutóbbi irodal­mi pályázat legsikeresebb írásai közül válogattunk. Gyöngyösön 19-én, csütörtö­kön ígérkezik érdekes mű­sor: a Magyar Állami Népi Együttes Lakodalmas című produkciójával mutatkozik be.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents