Népújság, 1983. április (34. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-10 / 84. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. április 10., vasárnap Vezetési stílus és t v-kame A vezetői stílusról sok, többnyire bíráló szó esik mostanában. Ezzel kapcsolatban figyelemre méltó tapasztalatokat szerezhettem, szemben a tv-kamerával. Abban a megtiszteltetésben van ugyanis részem, hogy néhány év óta a Xévébörze műsorvezetőiéként csaknem hétről hétre vállalatok és szövetkezetek vezetőit, szakembereit kérdeztem munkájukról, terveikről. Már az is sokat árul el a vezetők személyes stílusából, önértékeléséből, hogy kit ültetnek a kamera elé? A többség felismeri, hogy egy ilyen adás hatásfokát nem kis mértékben határozza meg az informátor, a nyilatkozó egyénisége. Ezért egyre több az olyan vezető, aki nem a maga személyét tolja előtérbe, hanem az általa vezetett gazdasági egység jól felfogott érdekében választja ki azt, aki a leg- altólmasabb képviselője lehet a vállalatnak, szövetkezetnek. Gyakran csaknem forintra kiszámolt érvekkel találkoztam, amikor az igazgató vagy az elnök megmagyarázta: miért éppen azt a szakembert, ágazatvezetőt bízta meg a képernyőn elhangzó tájékoztatással. Arra is volt jó példa, hogy a vállalat propagandaosztály-ve- zetőjére, vagy ha az nem volt, egy vezetői testületre bízták, hogy eldöntse: ki képviselheti leghasznosabban a kamerával szemben — az ügyet. Mert erről van szó; ügyrő' és nem egyéni szereplésről. Ezt ismerik fel többnyire az igazán jó vezetők. Műsorvezetői tapasztalataim „melléktermékeként” tartom számon az autokratikus típusú vezetőkről szerzett megfigyelésemet. Érdekes szokás ugyanis, hogy az ilyen gazdasági műsorban nyilatkozó vállalatvezetőket, szövetkezeti elnököt néhány munkatársa is elkíséri a stúdióba. Van, aki csak azért hozza magával beosztottjait, hogy díszkísérettel érkezzék. Akad azonban, aki úgy gondolja, nem árt, ha kéznél vannak munkatársai, hátha olyan kérdés is felmerül, amire azok mégiscsak jobban tudnak válaszolni. (Az ilyesmi persze már nem az autokratikus vezetési stílus jellemzője!) Az természetes, hogy a mikrofon előtt a leghatározottabb vállalatvezető is lámpalázas lesz. Azon sincs csodálkoznivaló, ha szemben a kamerával a legmaga- biztosabb vezető egyéniség is igyekszik minél előnyösebbnek mutatkozni. Az már elgondolkodtató, hogy ebbeli igyekezetében egyik-másik vállalatvezető — feltűnően és mesterkélten visszafogva valós vezetési stílusát — igencsak szelídnek mutatkozik. Egy olyan vezetőnél figyeltem fel erre a tünetre, átváltozásra, akivel korábban már összehozott az élet. Ez a vezető akkor még az újságíró jelenlétében is módfelett lekezelte munkatársait és nagy hangon döntött az olyan ügyekben is, amelyekben pedig nem ártott volna, ha szakértő beosztottjaira hallgat. Most másodízben, amikor a legutóbbi Tévébörze felvételén találkoztam vele, rá sem lehetett ismerni. Szerény volt, mosolygós, még a nála fiatalabb, vele érkezett munkatársaival is imponálóan udvarias. Láthatóan „adott arra”, hogyan reagálnak a tévések erre a mintaszerű vezetői magatartásra. Aztán a felvétel szünetében meghallottam az egyik munkatársa sóhaját: „Ha a főnökünk a vállalatnál is ilyen megértő hangot használna, és úgy figyelne mindenkire, mint itt a kamera előtt, bizonyára megjavulna a dolgozók közérzete, s több lenne a nyereségünk is.” Azóta is azon tűnődöm, vajon mit tett a szóban forgó munkatárs azért, hogy ilyen vezetőjük legyen. Végtére is — ahogy mondják — kettőn áll a vásár... Még azt is mondani szokták : mindenkinek olyan a főnöke, mint amilyent megérdemel ! Pálos Miklós Többen, mint százan A korszerűen felszerelt konyhában... len a vízelvezető csatorna, a kerítés munkája. És bár mind ezt az építők rövidesen korrigálták, még' mindig reánk marad az udvar, a játszóterek kialakítása. Itt számítunk az eleddig segítőkész nagygombosi állami gazdaságra, a Volán szocialista brigádjaira, a Betonútépítő Vállalatra, a honvéd fiatalokra, a népfront aktíváira, továbbá az olyan példaadó szülők támogatására, amilyen óvónő társunk férje, Dányi Imre, vagy a „csőszeres” Godó Pál. Hogy mit tervezünk az udvaron a kicsinyek egészséges foglalkoztatására ? Elsősorban négy homokozót és egy fedett teraszt szeretnénk építeni, természetesen különböző máAmi alig egy hónapja hihetetlennek tűnt, íme valóság: a fészekfoglaló apróságok csapatai beköltöztek a hatvani Balassi utcai új óvodába, amelyre csaknem tizenegymillió forintot áldozott a helyi tanács. Különösebb ünneplést nem csaptak ez alkalomból. A lényeg volt a fontos. Hogy ma már száz kisgyermekkel foglalkozhat reggeltől estig Hernádi Lászlóné vezető óvónő és munkatársai. Továbbá száz családban csökkentek a gondok azáltal, hogy a szülők nyugodtan mehetnek munkába, kicsinyeikkel ezalatt van, aki törődik. — Lassan, fokozatosan népesült be az intézmény — mondja a vezető óvónő. — Előbb Szénási Sándomé hozta magával Baranyi Dórát, Demjin Lacikát, Bozsik Bettit és a többi társukat a kórházi óvodából, aztán a minicsoportosokat, Vincze Barbaráikat, Oldal Gergőiket fogadtuk, majd rendire adott le „feleslegéből” a Münnich úti, a Dózsa és Vörösmarthy téri óvoda, é6 sikerült enyA korházi óvodások érkeztek elsőként hítenünk a cukorgyári gyermekintézmény túlterheltségén. Persze, sok felől kaptunk segítséget az induláshoz. Mert bizony hiába költözködtünk be az épületbe, bőven akadt itt még tennivaló. A mennyezet beázott, az egyik épületrész világítása zárlatos volt, befejezetszókák, libikókák társaságában. Az épülethez eredetileg tervezett terasz vázát pedig zölddel futtatjuk be, hogy tavasszal, nyáron legyen hol hűsölni... Beszélgetésünk közben derűs tekintetű leányzó toppan az óvodába. Mint hamarosan megtudjuk: Túróczi ZsuzsánHatvani fészekfoglalók Hosszú huzavona után, de elkészült... (Fotó: Szabó Sándor) A létesítmény kis „ruhatárában” ... na! Az egri óvónőképző szakközépiskolából irányították ide, hogy tavaszi egyhetes gyakorlatát töltse el az apróságok között. Mégis kapja nagyon gyorsan a beosztását. Varga Józsefni óvónő mellett fog dolgozni, a „középsős” csoportnál. Terveiről annyit: érettségi után Szarvason, az óvónőképző főiskolán szeretné befejezni tanulmányait. Közben, talán a konyha felől ideszüremlő finom illatok miatt, a gyermekek ellátására terelődik a szó. — Azt hiszem, hogy Sípos Imrini főzőnőnknél jobb vezetőt nem kaphatott volna a konyha — jegyzi meg Antal Albinni, az óvoda második számú irányítója. —Kedélyes, lendületes, jó szakmai felkészültségű asz- szony, kitűnően fogja össze a keze alatt dolgozókat. És hogy akár bűvésznek is elmehetne, erre tanulság a mindenkor változatos, ízekben, tápértékben gazdag étrend, amit egy-egy apróságnak a 12 forint 50 filléres „normából” elővarázsol. Ma délelőtt például tejbegrízt ettek a gyerekek, ebédre karfiol leves, rizses hús lesz, uborkával, uzsonnaként pedig cukros túrót szolgálnak fel, kiflivel. A tejtermék mellett, amikor csak lehet, gyümölcs is kerül az apró asztalokra... Ma délután tartjuk egyébként az első szülői értekezletünket, amikor az intézmény munkarendjét, a ránk váró további feladatokat beszéljük meg az anyukákkal, apukákkal. Bízom benne, hogy hajlanak majd a társadalmi munkát szervező szavunkra is! Amit az új, a napokban benépesült óvodával kapcsolatban megtudtunk még: gyermekszáma őszre jóval a tervezett száz fölé emelkedik. Kényszerhelyzet diktálja így! Megszűnik a Csaba utcai, valamint a nagygombosi óvoda, amelyeket a gyermekek alacsony létszáma miatt mindmáig csak nagy ráfizetéssel tudtak fenntartani. (m. gy.) Nem dughatjuk fejünket a homokba! Szipós vész Helyzetjelentés egy előadás tükrében 1982-ben egy orvoskonferencián dr. Hastily Rózsa, a gyöngyösi ideggondozó intézet gyermekpszichológusa nem kis meglepetést keltett, amikor bejelentette: fölszó. lalásának témája az ifjúsági kábítószerezés lesz, a szipó- zás terjedése városában. Kábítózás, nálunk Magyar- országon? Heves megyiben? Gyöngyösön? Naivnak tűnnek e kérdé. sek, pedig egyszerűen csak hűen tükrözik azt a helyzetet, mennyire keveset tud- nak-tudtak még a legilletékesebbek is az egyre súlyosabb problémáról, nevén nevezve a dolgot, a ragasztózásról. Tízzel kell számukat szorozni Nehéz elhinni, de több mint 15 éve kezdődött. Az első bejelentéseket 1968-ban tették meg Budapesten. A szipózók főleg általános iskolások közül kerültek ki. Nem sok idő kellett hozzá azonban, hogy — lévén jóval olcsóbb az alkoholnál, elérhetőbb a gyógyszereknél — elterjedjen az élvezetszerzésnek ez a módja a középiskolások, egyetemisták között is. 1976-ban már az Állami Ifjúsági Bizottság is foglalkozott a gondokkal. Kimondták, sürgősen ki kell dolgozni a megelőzés lehetőségeit. Hogy mi történt azóta? 1980-ig az országban 1361 földerített esetet regisztráltak — csak Gyöngyösön 120-at. Különben semmi... S ez a semmi sajnos rendkívül sok hiányt takar. Legfőbb baj, hogy nincs eldöntve, kire is tartozik voltaképp mindez. A hatóságokra, az egészségügyre avagy a pedagógusokra ? Többek közt emiatt mind ez ideig nem készült — készülhetett — országos fölmérés arról, hányán is vannak a veszélyeztetettek. A föntebbi adatok ugyanis csak a rendőrségi esetté váló ügyeket, illetve az orvos elé került eseteket tartalmazzák. A szakember, dr. Hasuly Rózsa szerint azonban a számokat nyugodtan szorozni lehet tízzel. Nincs kidolgozott megelőzési mód, s a kezelés egységes mikéntje sem. Gyöngyösön ennek következtében csak a visszaesők kerültek az ideggondozóba. A berendelt 16 gyerek többsége egyetlen beszilgetis után eltűnt a pszichológus szeme elől. A gazdátlanság következményei Jobb félni, mint megijedni... A közmondás időszerűségének alátámasztására elég talán vázolni néhány jellegzetes következményét a szipózás- nak. Az alkalmi ragasztózók „csak” úgy viselkednek nagyjából, mint a részegek. Tehát dülöngélnek, randalíroznak, esetenként látomásaik vannak, erősnek érzik magukat, úgy érzik, képesek repülni, tragikus módon néha a tizedik emeleten is! Akik már rabjává váltak, fejfájásról, ingerlékenységről panaszkodnak. Bűzössé válik a leheletük, károsodik veséjük, májuk — s elvesztvén minden kapcsolatot a társadalommal — hajlamosak lesznek a bűnözésre, az öngyilkosságra. Egyébként légzésbénulásos haláluk sem ritka. Nem dughatjuk tehát fejünket a homokba! Még akkor sem, ha pillanatnyilag kevesebb az elkapott szipózók száma a tavalyinál, tavalyelőttinél. Csak hullámvölgyről van szó, s ha nem teszünk ellene valamit, a folyamat bármely pillanatban megváltozhat. Közeledik a nyár, amikor az eddig iskolapadban ülőknek hirtelen sok lesz a szabad idejük. S nem biztos, hogy szórakozásképp nem pont a ragasztózást választják-e az ötlette- lenebbek. Egy olyan kisvárosban, mint Gyöngyös, ahol gyakorlatilag minden fiú és lány ismeri egymást, elég, ha egy srácnak eszébe jut, rögtön húsz-harminc társat találhat a „bulihoz”. Futótűz- kint terjedhet az ostoba divat — mondja a pszichiáter —, a gyógyulás viszont hónapokba, évekbe telhet. Megelőzni, de hogyan? Könnyebb a megelőzés — vághatnánk rá. De nem egészen így van. Mert arról például, hogy a kábítózáshoz megfelelő anyagokat kivonják a forgalomból szó sem lehet, oly sokféle vegyszer használható ilyesmire is. Az sem járható út, hogy a diákokat, ifjúmunkásokat pórázra fűzzék a tanárok, a szülők. (Más kérdés, hogy jóval több figyelmet kellene a serdülőkre, mi több, 6—20 évesekre fordítani.) Sokkal hatásosabbnak tűnne viszont, ha az iskolákban akár a pedagógusok, akár az orvosok rendszeresen, nem kampányszerűen fölvilágosítanák a gyerekeket, a szülőket arról, milyen rettenetes veszélyeket hordoz az efféle „játék”. Ehhez persze az kellene, hogy maguk a nevelők is tisztában legyenek a dolog mibenlétével. Ha egy valaha jó tanulóból váratlanul sápadt arcú, ingerlékeny, rendetlen tanuló válik, azt ne írják automatikusan a kamaszkor rovására. .. S még egy intő jel. Az elmúlt nyáron dr. Hasuly Rózsa egy nagyszabású, két megye ifjúságát mozgató, rendezvényen mintegy harminc fiatalt kérdezett meg négyszemközt arról, mennyit tud a kábítózásról. Nos, valamennyien pontosan leírták mivel is hogyan lehet...! Németi Zsuzsa
