Népújság, 1983. április (34. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-29 / 100. szám

4 NÉPÚJSÁG, 1983. április 29., péntek Az ősi palócházban kap helyet a honismereti gyűjtemény Kismesterségek háza Poroszlón művészeti Egyesület Heves megyei Szervezetének tagjai már dolgoztak is az elmúlt hetekben: tapasztottak, me­szeltek. Felújításra vár még a tetőszerkezet, s rendezni kell az udvart. Június 20- án érkezik a kismesterségek házába az első alkotócso­port, Nagy Imre debreceni népi iparművész vezetésé­vel. Fafaragók, keramikusok — az ország minden ré­széből — töltenek itt két hetet. Első feladatuk a ház eredeti helyreállítása. Meg­újítják a két kemencét, a „kilső kamrát”, jellegzetes firmájában berendezik a konyhát, a szobát. Tartalmas, érdekes prog­ramoknak ad helyet a po­roszlói palócházikó. Az egri pedagógusoknak díszítőmű­vész-tábort szerveznek, majd a „falunéző” néprajzkutatók indulnak a tiszatáji népi ha­gyományok nyomában. Sok, ősi mesterséget űző ember él ma is Poroszlón: többek között ostorkészítö — aki­nek százéves ostorgyűjtemé­nye van —, fafaragó nép­művész, kosárfonó. A hevesi szövést napjainkban is több idős asszony műveli: az al­kotótáborokban lehetőség nyílik arra, hogy átadják tudományukat. Az alkotóház avatását június végén tervezik. Tánc­házat, játszónapot rendez­nek, amelyeken a legkiseb­bek is megismerkedhetnek a népi játékok készítésével. A poroszlói széles utcán a régi tiszatáji építkezés két jellegzetes, szép palócháza. Fehérre meszelt falaival, nádfedelével, kedves elő- tornácával úgy ül mindkettő az új nagyablakos családi házak között, mint nagyanyó unokái körében. önmagukat kínálják: azok számára, akiknek hivatásuk, vagy választott szenvedélyük a múlt megmentése, a haj­danvolt népszokások ápolása. Ezért is született a közös elhatározás: az egyikből ala­kítsanak tájházat, a másik­ban működjék népművészeti alkotótábor, a tiszatáji mes­terségek jegyében. Az Országos Műemléki Felügyelőség, a Népművelési Intézet, az Ifjú Népművé­szek Heves megyei csoportja vállalkozott arra, hogy meg­teremtsék a lehetőséget a tábor ténykedéséhez. A po­roszlói községi tanács már megvásárolta a házakat, a Közép-Tisza vidéki Intéző Bizottság is segített ötven­ezer forinttal. A helyreállí­tást társadalmi munkában végzik el. Az Országos Nép­A palócházak másikában kap helyet a honismereti gyűjtemény. A halászat mes­terségének ősi kellékei: töb­bek között a csanak, a varsa, a palóc háztartás eszközei: a mángorló, a füstös fazék. A régi használati tárgyakat már egybegyűjtötték, a be­rendezéssel a tájházat maj­dan idegenforgalmi látvá­nyosságnak is szánják. (mikes) Az alkotótábor lakói még a nyáron helyreállítják az épületet A szobában eredetiek a bútorok (Perl Márton felv.j Egy láda sör Bejön egy fickó az egyesületbe és kéri az alapszabályt. — Minek az magának? — Tudni szeretnék egyet s mást! Az alapszabályok általában sok mindent tartalmaznak, nem könnyű eligazodni a paragrafusok között, ezért segí­teni próbálunk: — Mégis, miről van szó? Kérdezze meg, és kikeressük magának az alapszabályból. Nyűglődés, szabadkozás, huzavona, aztán mégis jobbnak látja ha előrukkol: — Fogadtunk egy láda sörben! Tudni szeretném, hogy nyertem vagy vesztettem? Mert, ha egyszerű szótöbbség, akkor enyém az igazság, én nyertem, de ha kétharmados szavazatarány kell, akkor oda a láda sör ... Munka ide, munka oda, cseng a telefon, de a sporttárson valahogyan mégiscsak segíteni kell. Elvégre nem babra megy a játék! Egy láda sör, az egy láda sör! Világos, egy­szerű logika. Elő az alapszabályt. Izgul a legény,, rágja a szája szélét, miközben kényelmesen, komótosan, hangosan böngészget­jük a paragrafusokat. — Ez az! Nyertem! — kiált föl. — Egyszerű szótöbbség is elég. Csend van egy ideig. Most már csak heccből is húzzuk az időt, úgy teszünk, mintha minden rendben lenne, hadd tartson tovább a boldogsága, annál nagyobb lesz majd a puff! Természetesen ennek a paragrafusnak is vannak pont­jai és alpontjai, — melyiknek nincs — és kiderül, hogy éppen a kérdezett konkrét esetben bizony nem elég az 51 százalék. Kétharmados többség kell! Ugyanis az egyszerű szótöbbség csak „általában” igaz, de az alábbi esetekben nem. — Ne örüljön, mert nincs igaza! — Hogyhogy? — Azért, mert amire maga gondol, az csak általában igaz, de az említett konkrét esetben nem. — Ne bolondozzanak! — Elmúlt április 1. Miért is tennénk? Arcáról lefagy a mosoly, szemmel láthatóan elkedvetle­nedik, közelébb hajol az íróasztalhoz. Látszik, hogy legszí­vesebben a tulajdon két szemének hinne. Legfeljebb! — Szóval, oda a láda sör. Veszített! Ünnepélyes ábrázattal hallgatja az „f” pontot, amelynek értelmében ... Csend. Udvariasságból még a telefon is abbahagyja a csörgést. — Akkor pedig fizetek! Ezt úgy mondja, mint akinek a fél életéről kell lemon­dania. Bánatosan, szomorúan, sajnáltatva magát. — Miért nem fogadott csak két üveg sörben? Hirtelen felkapja a fejét. Kimondatlanul is ezt lehetett kiolvasni a szeméből: — Minek néztek engem, emberek? Egy magamfajta fickó csak nem fogad holmi két üveg sörben, ami még egy ki­sebbfajta gyerek fél fogára sem elég. Egy láda! Ez már valami! — Most már mindegy! — áll fel a helyéről és búcsúzóul keserves pillantásokat vet a paragrafusokra. — Mit lehet tenni? — rándítja meg a vállát elmenőben. — Egyet azért megtehet! Felcsillan a szeme. — Holnapután május elseje! Akkor délután vegye meg a láda sört, és igyák meg a haverral „ketten”. — De milyen igaza van! Akkor csak egy fél ládával buktam! Olyan örömmel távozik, mintha együtt találtuk volna fel a kanálban a mélyedést. — Lám, mire is jók ezek a huncut paragrafusok ... Szalay István Harmincéves a Tisza-kutalás A Magyar Tudományos Akadémia Tisza-kutató Bi­zottsága csütörtökön tar­totta tizennegyedik konfe­renciáját Szegeden. Ez al­kalommal megemlékeztek arról is, hogy harminc év­vel ezelőtt kezdődött meg a folyónak és környezetének feltérképezése, beható kuta­tása. 2. rész Az egyetlen, emberre emlékeztető rajta meg­égett válla és perzselt jobb keze. Mindaddig, míg haza nem érkezik, és kiértékelés­re váró, személytelen esetté válik. A párja és a gyerekek várják. Támasztékot kell lelnie, hogy lábra álljon, gyorsabban haladjon. Előre. Előre — ahogy tanították. Nem tudja, miért megy to­vább előre, hiszen vissza­hívták. Ha egy kicsit meg­sértené a védőruháját, haza­szállítanák. Jelentéktelen sé­rüléssel megúszná. hamar talpra állna, s bár nem kö­teleznék rá, valamelyik kol­légájával gyorsan sterilizál- tatná magát. Talán mégis nyílhatna módja arra. hogy a rémületben emberarcúvá, kedvessé váló nők valame­lyikének ölelésében felmele­gedve olyan álmokat lásson, amilyeneket szépséges fele­sége mellett remélt valaha. Erre hivatkozva indították egy részüket a frontra — s ennek hiánya miatt, örömte- lenségben nem védte más részük az életét? Mert nem volt mit védeni? Ebédkészítés közben üstre görnyedt, üstre égett kato­nán kapaszkodik fej a két lába. „Az ember felemelke­dése.” Tántorogva botorkál előre, egyelőre még a pusz­tulás középpontja felé. Hiába volt hát minden. Ezen a frontszakaszon ugyan nem találkozott volt tanítvá­nyaival, mégis sokuk üszkö­söd hét a front mentén — vagy a túlsó oldalon méri fel a sugár hatását, ő is fel­mérheti a saját hatását. Hiá­ba ébresztgette a gyermekek­ben a kételkedést, hiába okí­totta őket a mérlegelésre, a világ megosztott igazának — igazságtalanságának — fel­fogására, nem sikerült. Ha népe múltjának értékeire vonta türelmetlen figyelmü­ket, a fiúk harci indulót fa­ragtak belőle. Ellentétükre fordultak szándékai az érzé­ketlen, minden mohón kisa­játító, bekebelező, rohamá­ban vak világban. Bűnössé vált. Ráadásul kevesebbet törődött az utolsó, még menthető értékekkel: a csa­ládjával, a barátaival. Apró, szőke, páraás csipe- jű, renyhülő, ám neki mé­gis édes mellű párja szakadt az emlékeibe. Egyre keve­sebbet ölelték egymást, mert ő azt hitte, fontosabb dolga van. Elfeledte, hogy a má­sikkal nyert öröm párája nélkül nem hihetnek senki­nek. Tántorogva siet a párja fe­lé a romok, az égett, sík vi­dék közepén. Imbolygó alak tűnik fel előtte. A számítások ellenére mégis túlélte hát valaki! Megajándékozza mégis ez a fura élet: segíthet emberen? Az alak megbotlik, elvágó­dik. Sietősebbre fogja lépte­it, mellé ér, lehajol hozzá. Súlyos sebesült. A jobb váll, a bal kézfej megégett, a vé­dőruha nagy felületen sé­rült. A jobb kar ízület alatt teljesen leválasztandó, a bal szár a könyék alatt. Még ak­kor is halálos a fertőzés. Ol­dalára fordíja a testet: a testet: a védő ruha kulcs­csontig felrepedt, a sugár a mellkasba hatolt. Reményte­len. Nézi. ahogy az ember két lába túrja az égett föl­det. Mintha menne. Menjen hát, ha olyan fon­tos dolga van. Felemeli, tá­mogatja, míg megáll a lábán, és valami értelmetlen erőtől hajtva, vakon, cikcakkban elindul — épp az ő vonalaik felé. Eldobja a fényképezőgépet, eldobja oldalfegyverét. Kí­váncsian, fáradtan elindul a sebesülttel ellentétes irány­ba. Hátha lábra segíthet még egy roncsot, utolsó száz méterre indíthatja, kétszáz méter reményét adva neku (Vége) Jogos Névtelen telefon. Sértődött pedagógus a vonal másik ol­dalán. Társadalmi munkát végzett Egerben, a stadion­ban. Nem, dehogyis a társa­dalmi munka ellen van kifo­gása. Nem erről van szó. Pe­dagógusi hivatásának lebe­csülését érzi abban, hogy a mérkőzéseken szétdobált sze­metet, szétköpködött napra­forgómagot söpörtették, sze­dették össze vele társadalmi munka címén és ürügyén. Nem szégyen a munka semmilyen fajtája, formája. Csak ne járassuk le sem a társadalmi — a nevében is benne rejlik: a társadalo­mért szervezett — munka rangját, s ne sértsük a ben­ne részt vevő embereket. Le­hetőleg olyan munkára moz­gósítsunk, amely a képzett­ségnek és a kedvnek is megfelel. A társadalmi munka ugyanis arra való, hogy lel­kesítsen, mozgósítson a kö­zösség érdekében. És nem arra, hogy keserű­séget okozzon. —SzyA—

Next

/
Thumbnails
Contents