Népújság, 1983. április (34. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-19 / 91. szám

NÉPÚJSÁG, 1983. április 19., kedd Lipovics jó formában védett az elmúlt hét végén, különösen Budapesten jeleskedett (Fotó: Szántó György) VÍZILABDA OB I. Két pont idegenből Hét végén a vízilabda OB I-ben — a szokásostól elté­rően — három fordulót bo­nyolítottak le. Az Eger SE csapata egyszer itthon, két­szer pedig idegenben ját­szott. A mérleg: két vereség, egy győzelem. A mérkőzések előtt Pozsgay Zsolt edző a következőket mondotta: — Ismerve az ellenfele­ket, három pontra számít­hatunk. Nos, ezúttal a három pont­ból kettő lett. Mindez pedig nem jelenti azt, hogy gyen­gén szerepelt volna a gár­da, s még azt sem, hogy tel­jesítményüket ne minősít­hetnénk jónak. A pénteki hazai mérkőzésükről már be. számoltunk, miszerint a Ta­tabányától egy gólos veresé­get szenvedtek. Balszeren­cséjükre a szombati vissza­vágón sem sikerült pontot szerezniük. Vasárnap viszont magabiztos játékkal, megér­demelten győztek. Tatabányai Bányász- Egér SE 9—7 (3—2, 4—1, 1—2, 1—2) Tatabánya. V: Vuszek, Dombi. Eger SE: Kiss — Nagy, Vecseri, VINCZE 2, Gyula­vári 1, BÚZA 3, SOÖS. Cse­re: Ancsán 1, dr. Sike, Kele. men, Danes, Fülöp. Edző: Pozsgay Zsolt. Gól emberelőnyből: 5/3, ill. 2/1. 4 m-esből: 1/1, ill. 2/2. Emberhátrányból: 0, ill. 1. Az első negyed kiegyenlí­tett küzdelme után a máso­dik hét perc fordulópontot jelentett, amikor is az él­csoportban tanyázó bányász­városiaknak sikerült 7—3-ra elhúzniuk. Ezután az egri játékosok percei következ­tek, valamelyest sikerült le- faragniok a bosszantó hát­rányból. A befejező játék­részben újfent rákapcsoltak a vendégek. Végeredmény­ben a tatabányaiak, dr. Ke­mény eredményességének köszönhették, hogy otthonuk, ban maradt a két pont. Eger SE—Tungsram SC 8—7( 2—2, 1—2, 3—2, 2—1) Komjádi uszoda. V: Samu, Kiss L. Eger SE: LIPOVICS — GYULAVÁRI 4, BÚZA 1, Nagy, Kelemen 1, Vincze 1, Madarasi 1. Csere: Ancsán, Vecseri, Danes, Bíró. Gól emberelőnyből: 7/3, ill. 8/4. 4 m-esből: 1/1, ill. 0/0. Az előző napi kisiklást a Tungsram SC elleni talál­kozó feledtette, amelyen az Eger SE titkon várt szép fegyvertényt hajtott végre. Már az első negyedben érez­ni lehetett, hogy nem lesz könnyű a vetélytárs együt­tes fölé kerekedni. A máso­dik játékrészben igaz egy- gólos vezetésre tettek szert a fővárosiak, mindez azon­ban nem csillapította az eg­riek játékkedvét. Az össze­csapás hajrájáig fej-fej mel­lett szerezték góljaikat a csa. patok. Mindez jól példáz­za, hogy izgalmakban bővel­kedő találkozón mérettek meg a játékosok. A befeje­zés előtt egy perccel Gyula­vári keze villant eredmé­nyesen, amely a vezetést je­lentette csapatának. Hátra volt még fél perc, amikor- is a fővárosiak emberelőnybe kerültek, de lehetőséggel vé­gül is nem éltek. Elsősorban Lipovics és Gyulavári remek formája hatott ösztönzőleg a klubtársakra. Ennek ered­ményeként bebizonyították, hogy együtt többre is képe­sek a döntetlennél. A hét végén az Eger SE otthoná­ban fogadja a Tungsram SC-t, s minden bizonnyal a visszavágó mérkőzés sem lesz mentes az izgalmaktól. (íereny) A bajnokság 1. Vasas 2. BVSC 3. Szolnok 4. Ü. Dózsa 5. Bp. Honvéd 6. Tatabánya 7. Bp. Sp. 8. Eger SE 9. Tungsram 10. FTC 11. SZEOL 12. Med. OSC 13. Volán SC 14. KSI állása: 5 5 ------ 68-34 10 5 5 ------ 65-41 10 5 3 2 — 50-44 8 5311 51-43 7 5311 48-40 7 5311 41-34 7 5221 41-40 6 52—3 36-41 4 5113 49-51 3 5113 54-59 3 5113 41-50 3 5—23 41-49 2 5 ------ 5 35-59 0 5 ------ 5 39-74 0 R ÖPLABDA Eger SE- Vasas 0-3 (9; 3; 2) Női MNK-mérkőzés, a leg­jobb nyolc közé jutásért. Eger, Közgazdasági Szakkö. zépiskola, 180 néző. V.: Gru_ bér, Gallai. ESE: Szakmár, Liktor, Se­regi, Gazdag, Béres, Héri. Cs.: Pálos, Nagy. Edző: Bod­nár János. A fővárosi együttes komp. lett csapatával érkezett Egerbe. Az egri lányok a tisztes helytállásért harcol, tak, s az első játszmában az eredményen túl a játék is izgalmas, látványos volt. El­sősorban a jól sikerült nyi­tásfogadásaik és a várt meg. illetődöttség hiánya tette szorosabbá ezt a játékrészt. Később a vendégek elsősor­ban Bánhegyiné variált nyi­tásaival sorra érték el pont­jaikat. Néhány labdamenet­től eltekintve a harmadik játszma is a többszörös baj­nok fölényének jegyében telt el. A mérkőzés végén Déri Rezső, a Vasas mesteredzője gratulált az egrieknek és megjegyezte, hogy ez a csa­pat képes lehet az NB I-ben való bentmaradásra. Termé­szetesen az osztályozón való sikeres szereplés után, amelyben az egri röplabdá- zók joggal bízhatnak. 1. Atalanta—Reggiana 5—1 1 2. Atalanta—Reggiana I. fi. 3—« 1 3. Bari—Catania 1—0 1 4. Bari—Catania I. fi. 0—0 x 5. Bologna—Arezxo 1—0 1 0. Bologna—Arezzo I. fi . 0—0 x 7. Campobaaao—Catreae 1—1 x 1. Campobaaao—Cavese I. fi. 0—0 x S. Como-Varese 2—2 x 10. Lazio—Foggia 0—0 x 11. Milan—Cremonese 1—1 x 12. Palermo—Léccé 2—0 1 13. Perugia—Sambened. 0—0 x +1 Piatoese—Monza 0—1 2 Nyeremények: 13+1 találat (10 db) - 123 401 Ft, 13 találat (112 db) = 24 371 Ft, 12 találat (2133 db) - 91! Ft, 11 találat (10 4M db) = 102 Ft, 10 találat (105 023 db) = 30 Ft. ÚSZÓ SERDÜLŐ OB Bajnok az ESE vegyes váltója Háromnapos programmal került megrendezésre az év első országos bajnoksága. A szakosztályok első számú ér­tékmérőjeként számon tar­tott bajnoki pontokért kiéle­zett küzdelem folyt. Jellemző tendencia, hogy az elérhető pontok egyre több klub kö­zött oszlanak meg. Az Eger SE a várakozásnak megfele­lően negyvenet, mig a GYSE az előző évinél lényegesen többet — tízet szerzett A részletesebb eredmények élére az ESE leány vegyes­váltójának aranyérme kíván­kozik, melyet nagy küzde­lemben megérdemelten nyer­tek. Barta Mónika és Ujjadi Krisztina válogatottakhoz méltóan „hozták” helyezései­ket. Cseh Istvánt a 100 m-es hátúszás előfutamában sza­bálytalan forduló miatt ki­zárták, amellyel biztos érem­től fosztotta meg önmagát. Később a 200 m hátúszásban ezüstéremmel vigasztalódha­tott. Másik hátúszó remény­sége az egrieknek. Phol Anett teljesítette a szűkített IBV-szintet, amellyel negye­dik helyezést ért el 100 m háton. A gyöngyösiek ered­ményességét elsősorban Bal­ta Zoltán teljesítményei ad­ják. A sokoldalú, tehetséges fiú egymaga kilenc pontot gyűjtött és öt számban volt döntőst A szakosztály mun­káját a fiú gyorsváltó pont­szerzése bizonyítja. Ennek és az előbbiekben már említett eredményességnek Takács László vezető a kovácsa. Eredmények. Lányok. 100 m mell: 2. Ujjady (ESE) 1:17,70; 200 m mell: 4. Ujjady 2:50,61... 8. Phol (ESE) 2:59,4i2; 100 m hát: 2. Barta (ESE) 1:07,24... 4. Phol 1:09,73; 200 m hát: 3. Barta 2:26,44; 200 m vegyes: 6. Bar­te 2:32,62... 8. Phol 2:35,56; 100 m gyors: 5. Molnár (ESE) 1:02,56; 200 m gyors: 'Mol­nár 2:16,73; 400 m gyors: 8. Molnár 4:58,86; 4X100 m vegyesváltó: 1. Eger SE (Bar­ta, Ujjady, Ripka, Molnár) 4:38,32: 4X100 m gyorsvál­tó: 3. Eger SE (Phol, Ripka, Molnár, Barta) 4:14,0. Fiúk. 200 m hát: 2. Cseh (ESE) 2:17,35; 100 m pillan­gó: 3. Bállá (GYSE) 1:02,9; 100 m gyors: 6. Bállá 58,01; 200 m gyors: 4. Bállá 2:06,25; 200 m vegyes: 6. Bállá 2:21,36; 100 m hát: 8. Bállá 1:08,23. 4X 100 m vegyesvál­tó: 6. Eger SE (Kiss, Urbán, Cseh, Denk) 4:28,93. 4X200 m gyorsváltó: 6. GYSE (Tóth, Jaros, Nagy, Bállá) 8:57,97. VÍVÁS Érmek,helyezések Debrecenből Debrecenben rendezték meg a vidéki serdülő és if­júsági vívó egyéni bajnok­ságot. A négy fegyvernem­ben több mint kétszáz ver­senyző lépett pástra, hogy eldöntsék a bajnoki címek sorsát, valamint értékes pon­tokat szerezzenek a minősí­tésükhöz. Az egri serdülő ví­vók közü] Kameniczky Judit szerepelt a legjobban. Az erős és nagy létszámú me­zőnyben a harmadik lett. Li- tauszky Krisztina és Nyerges Ágnes a döntő előtt esett ki a további küzdelemből. A fiú tőrözők mezőnyében Cse- kő Mihálynak döntő előtti kiesése miatt meg kellett elégednie a 9—12. hellyel. Kardban Tamasi Zsolt a nyolcadik helyen végzett. Az ifjúságiak versenye ugyan­csak „maratoni” volt. A reg­gel nyolckor kezdődő ver­seny este hatkor fejeződött be. Az egriek egyetlen baj­noki címét holtverseny után Rabóczky Anita szerezte. A papírforma szerint voltak nála esélyesebb és jobb vívók is a döntőben, de hallatlan lel­kesedéssel és küzdeni aka­rással föléjük tudott nőni, s ha váratlanul is, de telje­sen megérdemelten szerezte meg az aranyérmet. Kardban Kovács Antal negyedik, Ga. lovics Béla pedig 6. lett. A férfi tőrözők küzdelme je­lentette a legizgalmasabb és legmagasabb szín­vonalú versenyt. Szekré­nyes József és Bóta Gábor korai kiesése után már csak Gömöri Zsolt és- Balogh Mi. hály maradt versenyben az egriek közül. Gömöri a kö­zépdöntőben búcsúzni kény­szerült a további küzdelem­től. Úgy tűnt, sokat kivett belőle az előtte lebonyolított párbajtőrverseny, ahol a döntőbe jutott és a nyolca­dik lett. Balogh jó és nyugodt ví­vással, izgalmas csatából ke­rült a döntőbe. A körülmé­nyekre jellemző, hogy már kiesésre állt, amikor a me­zőny egyik legjobb vívóját nullra verte, így találatará­nyát feljavítva fordítani tu­dott. A döntő küzdelmeit szoros eredmények és felfokozott indulatok jellemezték. Az első hely sorsa végül ötös holtverseny után dőlt el egy pécsi vívó javára. Balogh az előkelő harmadik helyet sze­rezte meg, amely nagyon jó eredmény. Döcögve is fél tucat gól Nyilasi — két mesteri sza- badrúgásgól (Fotó: Szántó György) Budapesten a Népstadion­ban lejátszotta második EB- selejtező mérkőzését is a magyar labdarúgó-válogatott A Luxemburg ellen idegen­ben elért 6—2-es győzelem alapján csak az lehetett a kérdés, hogy a budapesti visszavágón milyen arányban kerekedik felül együttesünk szerény képességű ellenfelé­vel szemben. Annak ellené­re, hogy az első félidőben már 3—0-ra vezetett a ma­gyar csapat, a játék egyál­talán nem volt eléggé meg­győző, átgondolt. Igaz, sérü­lés miatt Pölöskei, majd Póczik is kivált a csapatból, de úgy tűnt, hogy kettejük közül csak Póczik kiválása érintette kellemetlenül az együttest. Hajszán ugyanis eredeti helyére kerülését szép góllal és több helyzet kidol­gozásával hálálta meg. Az első félidő másik két gólját Nyilasi szabadrúgásból és Kiss távoli lövésből szerez­te. Szünet után lefékezett vá­logatottunk, sőt el méláztok a védők, s az addig a fele­zővonalon is alig túljutó amatőr ellenfél egy perc alatt két gólt szerzett. Ez a fi­gyelmeztetés felrázta a mie­inket, élénkebb lett az iram, gólratörőbb a támadásveze­tés, aminek meg is lett az eredménye ismét 6—2 arány­ban győzött csapatunk. Szen­tes, aki egymaga helyzetek sorát hagyta ki egyszer azért betalált, majd Nyilasi ismé­telt szabadrúgásból és a cse­reként beállt Burcsa fejezte be a találkozó legszebb ak­cióját sikerrel. A sok kiha­gyott gólhelyzet mellett Han- nich még egy 11-est is hi­bázott. összességében ismét csak az eredménnyel lehetett elé­gedett Mészöly Kálmán szö­vetségi kapitány. Az angolok ellen következő, a Wembley Stadionban sorra kerülő leg­közelebbi EB-selejtezón ugyanis az eddigieknél sok­kal többet kell mutatnia va­lamennyi játékosunknak ah­hoz, hogy eséllyel vegye fel a küzdelmet a csoportelső­ség megszerzéséért. A Népstadionban egyéb­ként a csoportunkba sorsolt valamennyi válogatott meg­figyelője jelen volt. Magyarország— Luxemburg 6—2 (3—0) Európa-bajnoki labdarúgó selejtező mérkőzés, Népsta­dion, 15 000 néző. V: Azzo- pardi (máltai). Magyarország: Katzirz—Pé­ter, Kerekes, Garaba, Tóth— Haonich, Nyilasi, Póczik (Burcsa a 27. percben), Haj­szán, Kiss, Pölöskei (Szen­tes a 25. percben). Luxemburg: Defrang—Mic- haux, Bossi, Dresch, Meuni- er—Girres, R. Sehreiner (Nurenberg a 46. percben), Weis, A. Schreiner—Reiter, Malget (Wagner, a 66. perc­ben). Góllövők: Hajszán (23. p), Nyilasi (34. p), Kiss (37. p), Reiter (57. p), Malget (58. p), Szentes (61. p), Nyilasi (63. p), Burcsa (65. p). Az EB-selejtezö 3. csoport­jának állása: 1. Anglia 4 2 2 - 14- 2 6 2. Magyarország 2 2 12-4 4 3. Dánia 2 11-4-33 4. Görögorsz. 3 1112-33 5. Luxemburg 4 ------ 4 5-25 — Idei első győzelem Eger SE—Győri Richards 29—14 (14—6) NB I. B-s női kézilabda­mérkőzés. Eger, körcsarnok: 200 néző. V: Csatlós, Tavar- nay. Eger: Csanálosiné — Kovács 3, Vass 3, Csabáné 7, Káló 7, Lengyelné 9, Juhász. Cs. Jacsó, Hegedűs. Edző: Hege­dűs Gábor. Jó iramú, de közepes szín­vonalú mérkőzésen fölényes biztonsággal szerezte meg idei első győzelmét az ESE. Az újonc győri gárda, eddi­gi eredményeivel szemben, ezúttal meglehetősen kevés ellenállást tanúsított, a nagy kedvvel játszó hazaiak szin­te tetszés szerint érték el góljaikat, A biztos vezetés közben gyors indítások gya­korlására is vállalkoztak az egriek, feladva ezzel a még nagyobb különbségű győze­lem lehetőségét. Egyénileg Csanálosiné, Káló és Len­gyelné tűnt ki. Bérezik: minden rendben Tatai gyakorlásait befejez­ve hétfőn már Budapesten edzett a Tokióba készülő asztalitenisz-válogatott. Bér­ezik Zoltán vezető edző elé­gedetten könyvelte el, hogy mindenki rendben van, a je­lek szerint javuló forróéban várja a küldöttség a szerda reggeli indulást. — Sokat foglalkoztunk az­zal is, hogy — a sorsolás is­meretében — miként ké­szüljenek fel játékosaink a várható ellenfelekre — mondta. — A gyakori be­szélgetések egybehangzó megállapítása: nagyon ne­héz dolgunk lesz, hiszen előbb-utóbb mindenki ázsi­aiakkal kerül szembe. De ilyen más világbajnokságo­kon is volt már, tehát érde­mes reménykedni. Szerdán reggel 8 órakor repül el a csapat, Moszkvá­ban hat óra a várakozási idő, s aztán közvetlenül a tokiói végállomásig tart az út. Az érkezés japán idő sze­rint — hét óra az időkülönb­ség — csütörtök délelőtt lesz. Az időeltolódás egyébként annyit jelent, hogy amikor Tokióban befejeződnek a délelőtti versenyek, Buda­pesten még csak reggel van, az esti program végeztével pedig kora délután. A világbajnokság az eddi­gi szokásoknak megfelelően, a csapatversenyekkel kez­dődik, a csoportokon belül körmérkőzést vívnak, aztán a helyosztókért „keresztbe- játszanak”, s a győztesek, il. letve vesztesek egymás fő­zött döntik el a végső sor­rendet. Az április 28-i nyi­tány után hat napig tart a csapatbajnokság, a döntők május 3-án lesznek. Ezt kö­vetően pihenőnapot kapnak a játékosok, május 5—6—7- én az egyéni és páros küz­delmek első fordulóit bo­nyolítják le, 8-án a férfi és női párosban lejátsszák a döntőt, 9-én pedig a férfi és női egyesben, valamint a vegyes párosban lesznek a befejező összecsapások. Mint ismeretes, a legutób­bi, 1981-ben Újvidéken ren­dezett világbanokságon a kínaiak elsöprő fölényt arat­tak, minden számot meg­nyertek, sőt az egyénikben és a párosokban csak ők játszottak az első helyekért.

Next

/
Thumbnails
Contents