Népújság, 1983. április (34. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-19 / 91. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1983. április 19., kedd Egy hét... A KÉPERNYŐ ELŐTT ^ • -A tizenharmadik elnök Valami fátum fűződik e veszélyes számhoz: a 13.? Azat Abdullin tévéjátékát nézve valóban nem veszélytelen dolog 13.-nak lenni, még kolhozelnöknek sem. Még akkor sem, vagy talán különösen akkor nem. ha a megelőző tizenkettő után valami teljesen újat, valami merőben más és jobbat akar Vjugin: Bencze Ferenc — mint a haladás tanúja a kolhozelnök. Sőt, nemcsak akar, de már tud is eredményt felmutatni. Jómagam Azat Abdullint nem ismerem, csak nevéből sejtem, hogy feltehetően kazah származású. Ám a gond, a tévéjáték mondandója össznépi, sőt, a szocialista országok minden napjainak közös problémája is. Nyitás az új felé, támogatása a kezdeményező, a gondolkodni, a tenni, a vállalkozni merőknek és állandó konfrontáció a konzervatív erőkkel, azokkal, akik a megszokottat dehogyis áldoznák fel a bizonytalan újért, mégha az utóbbi többel, jobbal is kecsegtetne. Egyszóval ez a szovjet tévéjáték vállalta az ugyan nem napi-, de a korszakos politika szolgálatát s nemcsak egy kolhozelnök soirsá- ról óhajtott szólni, hanem szélesebb értelemben is érzékeltetni, hogy az élet szakadatlan megújítása menynyire szükséges és az mennyi ellentmondással jár. Szaga- gyejev megpezsdíti maga körül az életet, a rengeteg bukás után nemcsak nagyobb és biztosabb kenyeret ad a kolhozbélieknek, de ehhez nagyobb egyéni beleszólást is a közös ügyekbe, több lehetőséget az élet nem anyagi szépségeinek eléréséhez is. Egyszóval sikerült nemcsak a termelést felfuttatnia, de azt gazdaságosabbá is tenni, és nemcsak a tulajdonosi érzést elmélyíteni, de a lehetőségét is megteremteni annak, hogy ezzel az érzéssel sáfárkodni is jól gazdálkodjanak a kolhoz tagjai. Tette ezt miközben emiatt óhatatlanul szembe kellett kerülnie objektív és szubjektív gátakkal is, elavult paragrafusokkal és e paragrafusok bástyái mögül hadakozó elavult nézetekkel is. A bírósági tárgyalás — a szituáció immár közhelyes ugyan, de a megoldás itt mégsem sikertelen — során felvonulnak azok az erők, amelyek felszabadult támogatói immár a tizenharmadik elnök elképzeléseinek, ám azok a gáncsos- kodók is, akik a rend, a biztonság, a hagyományok és egyéb valós, vagy fikciós elképzelések talapzatán állva üzennek hadat a törvény nevében a bátor és eredményes próbálkozásoknak. És a próbálkozónak is. Azat Abdullin — okosan és nem megalkuvásból — nem vállalja el önmaga az ítélet meghozatalát. A bíróság visszavonul, hogy döntsön bűnös-e, vagy sem a kolhoz elnöke, ám az ítéletet a nézőnek kell meghoznia. Hite, vérmérséklete, fogékonysága, az újért való elkötelezettsége, avagy a mozdíthatatlanságba vetett hite szerint. Mihályfy Sándor rendezése nem hagy kétséget az ítéletet illetően, kiérezhetően még erősebben húzza alá azokat a jellemvonásokat, a főhős és társai alakjában, amelyek vonzóak lehetnek a ma nézője számára, s amelynek nyomán e vonzalom egyúttal ítéletet is jelentenek a Jakubovok és társaik ellen, — nem feletti: ellen. Felesleges azt állítani, hogy A tizenharmadik elnök kiemelkedő alkotása lenne a mai tévéjátékoknak, de őszinte elkötelezettsége, problémaérzékenysége, az ellentmondások bátor és nyílt ütköztetése iránti következetessége mindenképpen elismerésre és bizony még követésre is EGY TV-MOSOR MÖGÖTT Liliomok és Julikák nyomában Jelenet a krimi-paródiából (?) méltó. A népes, helyenként igazi drámai feszültségeket is teremteni képes volt szereplőgárdából öze Lajost, Bencze Ferencet és Csomós Marit lehetne kiemelni, ha nem lennénk ezzel valamiképpen méltatlanok a többiekkel szemben. Gyurkó Géza Vérszegény ötletek Kristóf Attila kétszer tévedett: először, amikor megírt egy kisregényt — annak idején a Magyar Nemzet közölte folytatásokban —, másodszor akkor méretezte túl reményeit, amikor ebből — társszerzőként — forgatókönyvet készített. Szombat és vasárnap este vetítették a Mi ügyünk avagy az utolsó hazai maffia hiteles története című műfajtalan produkciót, amely se kriminek se paródiának, se társadalmi szatírának nem minősíthető, pontosabban fogalmazva: mindegyiknek gyenge. Ebből az alapelképzelésből legfeljebb egy épkézláb hu- moreszkre futotta volna. Természetesen rövidre fogva, tömörítve a kevés poén elnyújtott, fecsegő előkészítését Sajnos ebben az esetben épp az ellenkezője történt, a feleslegesen részletező cselekményt megkopott közhelyekkel „fűszerezték”, olyanokkal, amelyekkel egy közepes szintű humorfesztiválra se lehetne benevezni. Ez a jellegtelen történet még egy negyvenöt perces tévéjáték keretében is bágyasz- tott volna, két részben azonban különösképp bántóan hatott. Az sem segített, hogy Dobray György rendező a külsődleges jegyek, a látványosnak tűnő mozzanatok kiemelésével próbálta orvosolni a bajokat. Tisztes szándéka kudarcot vallott, mert képletesen szólva: a jól szabott, kifogástalan minőségű öltöny lötyögött a formátlan alkaton, a torzóra mintázott testen. Ezért volt bántó — többek között — a bűnügyi sztorikhoz illő, sejtelmes zene, amely sajátos módon csak hiányérzetünkre döbbentett rá. Emiatt hatott szinte bemutató jellegűnek Gobbi Hilda, Oszter Sándor tetszetős játéka. Közben önkéntelenül is arra gondoltunk, hogy egy valamire való darabban mennyivel többet nyújthattak volna. így van ez, ha nagy az igyekezet, ha vajúdnak a hegyek és megszületik az a bizonyos kisegér, „aki” a jókora kavarodásban cincogni is elfelejtett... (pécsi) Amatőrök Tulajdonképpen hálásnak kell lennem a Magyarország— Luxemburg mérkőzés televíziós közvetítőjének, mert ismét rádöbbentett arra, hogy milyen nehéz felfogású vagyok. Sehogy nem fért ugyanis abba a kemény kobakomba, hogy miért kellett a focimeccsen annyiszor hangsúlyozni, hogy a vendégcsapat játékosai amatőrök. A mieink nem azok? Vagy hivatalosan bevezették nálunk a profizmust? Netán a mieink nem is amatőrök meg nem is profik? Esetleg ezek is meg azok is? Illetve, hol azok, hol nem azok? Könyörgöm, valaki mondja már meg, hogy micsodák? (szigethy) A televízió három adásban is foglalkozott a budapesti Városligettel és a vurstlival, az egykori régi „lizsé”_vel, amely nemcsak a fővárosiaknak nyújtott érdekes szórakozóhelyet, hanem százezren keresték föl az ünnepek alkalmával a Budapestre látogatók. Akkor is tavasz volt, még fagyos szél bontogatta szárnyát, de a nap sugarai már tavaszt ígértek. A vurstliban szorgalmasan festették át a télben megfakult mutatvá. nyos bódékat, új ruhát kap- tak_ a sárkáuyvasút szakállas törpéi és csodálatos tündérkisasszonyai. Felébredtek téli álmukbó] a ringlispil délceg paripái, új lemezek kerültek a csilingelő villanyzongorákba. A mutatványos bódék molyette plüss és bársony függönyei mögött szorgalmasan készült a vurstli az új szezonra, próbáltak a kardnyelők, a jilí- putiak, a rizsporos arcú bohócok és egyéb csepűrágók. A készülődés izgalma azonban összefonódott egyfajta szomorúsággal, nyomasztó levertséggel. Eltávozott ugyanis körükből a vurstli talán legnépszerűbb alakja, a Maharadzsa, a napbarnított arcú Fényes Béla, a cirkusz, a plasztikon, a bonctani múzeum és a Fortuna mozi tulajdonosa. A Tó-teraszon egy banketten 51 éves korában érte a halál. Temetésén ott szorongott a vurstli népe: ki- festetlen, könnyes szemű bohócok, törpék és artisták. Többségük megérezte azt is, hogy ez a haláleset beletartozik abba a tragédia-sorozatba, amely azt jelenti. hogy kimenős katonák és szerelmeik népszerű szórakozóhelye az utolsó felvonáshoz érkezett. Mert a híres cirkuszos Be. ketow Mátyás öngyilkossága után (a Dunába ölte magát) hanyatlásnak indult a vurstli. Szinte minden évben meghalt valaki, aki ismert alakja volt ennek a különös világnak. Elhunyt Klapáthy Tódor, a legidősebb mutatványos, Kenedi, az öreg bohóc és Czája János, a híres birkózó. Aztán egy nap egy fára felakasztotta magát Dandy Jackson, a lánctörő artista. Rigolót, a rekedt hangú népszerű kikiáltót leszúrták és meghalt Jancsi bohóc is, aki elsőnek énekelt aktuális strófákat magyarul a cirkuszban. De nemcsak ezek a tragikus esetek voltak az okai annak, hogy egymás után szűntek meg a mutatványos bódék, amelyeknek közvetlen közelében működött a nagyrészt bajor érdekeltségű és tőkeerős angolpark, amely egyre több látványosságot és szórakozási lehetőséget nyújtott a látogatóknak. A nagy hal —, mint általában a kapitalizmusban — megette a kishalakat és a második világháború kitörésével az egykori vurstli, a Liliomok és Julikák romantikus világa sorvadásnak indult. A torzszülöttek, csodalények és más ligeti attrakciók ma már csak emléket jelentenek az idősebb korosztálynak a fiataloknak pedig a tv-ben feléledő különös világ, amelynek azonban keserűbb háttereit sem árt ismernünk. B. ö. KAZINCZY-VERSENY Az országos döntő Győrben Az idén is megrendezték a Kazinczy Ferencről elnevezett szép magyar beszéd verseny helyi vetélkedőit, amelyeken sok ezer gimnazista, szakközépiskolás diák és szakmunkástanuló vett részt. Az országos döntőt — április 22-től 24-ig — a hagyományoknak megfelelően az idén is Győrött rendezik meg. Száztizenhét főnyi résztvevővel. Az ünnepélyes eredményhirdetés április 24-én vasárnap lesz a győri városháza dísztermében; a Kazinczy-érmeket az alapító Péohy Blanka adja át. (U/1.) Körülülték a tüzet. Négyen voltak, vagyis inkább hárman, mert a kamasz gyereket nem vették emberszámba. A gyerek olyan élőlény, akiből válhat is ember, meg nem is. Ott sündöröghet a felnőttek között, néha elugratják ezért-azért; hoz friss forrásvizet, üzeneteket továbbít, de azért hallgass a neve. Csak gyerek! Melegedtek, mert hűvös volt az este és a hamarosan beköszöntő éjszaka. A parázson emberderéknyi bükkfa- böhöncök sziporkáztak, és ezer csillagot szórtak, amikor valaki a botjával megpiszkálta a tüzet. A melegedők között Szerencsés Imre volt a legöregebb, de a legrátartibb is. Neki volt fegyvere egyedül, a többieknél csupán bot és balta. Mindig szerette a tüzet bámulni. Ilyenkor úgy érezte, hogy egy másik világban él, ahol mindig nyár és meleg van, enni-innivaló is kerül bőségesen és nagyon közel vannak egymáshoz az emberek. Finom, lágy szavakkal beszélgetnek, érdekes, izgalmas történeteket mesélnek egymásnak, ráérősen nyelnek egyet-egyet a kulacsból, majd jókat nevetnek a tréfákon. Ügy érezte, hogy a tűz összehozza az embereket. Talán a melegével, lehet, hogy a szikráival, vagy a tétován imbolygó füstkarikákkal? A tüzet körülülő- ket még sohasem hallotta veszekedni, egymást szidni, a tűz mindig a megnyugvást, a pihenést, a békességet jelentette. — Piszkáld meg a parazsat, te gyerek! — parancsol, ta Szerencsés Imre. Jókora somfabot volt nála, azzal látott neki ügyeskedni. Lett is egyszeriben olyan csillaghullás, hogy egy kiugró szikra még a puli szőrbundájába is belékapott, mivel összegömbölyödve ott feküdt közöttük. — Meggyújtod a kutyát! — nevetett fel hangosan valaki. — Dobj rá még egy-két hasábot! — biztatta az apja, akinek a parázspirította arcán boldogságot látott. — Ha meg kellett piszkálni, hát megpiszkálta! És tisztességesen! — csipkelődött az előbbi hang. Nem sokkal később rávetett a parázsra még két tüsköt és biztatta őket: — Égjetek és melegítsetek az éjszaka... Erre ugyan senki nem szólt semmit, csak a boros kulacs járt körbe úgy, hogy a kutya meg a gyerek kimaradtak. A néma csendben elbóbiskolt a fiú és olyan hangokat hallott, mintha valahol, a messze erdőségben egy farkas hosszan, félelmetesen vonított volna. Felijedt, de csak a szél támadt fel, mert hajladoztak a körülöttük levő gallyak. Már-már megint szundikálhatnékja támadt, amikor hallotta Szerencsés Imre kemény hangját: — Adj tüzet, te gyerek! A tűznek éppen a túloldalán hevert, ezért iparkodnia kellett, hogy a parázsból kihúzott vékony gallyacska, — amíg odaér — lángon maradjon. Hiába volt azonban minden igyekezete, mert a szél mindig elcsapta a lángot. Szégyellte magát, hogy nem tudja teljesíteni a parancsot, pedig háromszor is megpróbálkozott. Magán látta a tekinteteket, sőt még a kutya is felemelte a fejét. Apja krákogásán is érezte, hogy neki sem tetszik, hogy ilyen ügyetlen fia van. — Ha nincs láng, akkor parazsat hozzál! — recsegte bele az éjszakát váró estébe az öreg. — Parazsat mondott? — Jól hallottad! A láng elalszik, de a parázs éled, ha fújja a szél... Gyorsan keresett két galy- lyat, mert azokkal akart nyakoncsípni egy fényesen izzó diónyi parazsat, a pipára valót. Dudás Berci — egy bamba, bolondos legény —, az egyik hajtó, kuncogni kezdett, mert a parázs sehogyan sem akart megállni a két pálcika között. Nekifogott ötször is, de nem sikerült. — Hazazavarnak még az este — szégyenkezett —, de ekkor megint megszólalt az öreg: — Akkor te adj tüzet, Bér. ci! A gyerek csak gyerek, de te lassan már a legénysorból is kinősz... Rázta a hideg a melegen. Akkor kezdett csak magához térni, amikor a két fadarabbal már Berci próbálkozott — talán tizedszer — sikertelenül. Erre aztán kitört a nevetés! Még a kutya is felállt, és inkább csak megszokásból, vakkantott vagy kettőt, miközben háta mögött a sötétet szaglászta. — Nézze meg az ember! Ilyen tűz mellett még annyi parázs sincs, hogy meggyújt, hassam v,ele a pipámat? — morgolódott Szerencsés ImKörbe járt a kulacs megint. ök ketten, Bercivel, most már feloldódva tovább ügyetlenkedtek. Tudták, hogy vicc az egész, baj nem lesz, és inkább játéknak szánták a kísérletezést, hogy ezen a hosszú estén is lehessen mit nevetni. A baj azért mégsem maradt a hamu alatt, mert a pipa nem égett, és a pipázni akaró, nem tudott rágyújtani. — Szóval, nincs aki parazsat adjon? — kérdezte Szerencsés Imre. Egyszerre csend lett, csak nagynéha a szél koccantotta egymáshoz a tavaly elszáradt gallyakat. Egy kis idő után morcosán feltápászkodott az öreg, a csizmája orrával egy helyen szétlökte a tüzet, kinézett magának egy félhü- velyni gömbölyű parazsat, és hirtelen a tenyerébe kapta. Ott táncolt az izzó parázs az eleven bőrön, az öt ujja között. Bámulta a csodát, azt is, hogy az öreg egy csöppet sem sietett, hanem szépen, komótosan rátette a parazsat a dohány tetejére. A pipa egyszer csak füstölni kezdett, miközben a vén ember a nagyujja körmével komótosan nyomkodta a parazsat. — Ég! — mondta csodálkozva a bolondos legény, de senki nem figyelt rá, és Imre bácsi visszaült az előbbi helyére. A fiú szemében Szerencsés Imre ettől a pillanattól kezdve óriássá nőtt! Tulajdon két szemével látta, hogy az izó parazsat, a tüzet, hogyan táncoltatta a tenyerében. — Varázsló! — töprengett a gyerekfej, de belenyugodni sehogyan sem tudott: — Ha ő igen, akkor én miért nem? — tűnődött. Csak azért, mert gyerek vagyok? (Folytatjuk) HETI AJÁNLAT A televízió programjából versenyzőink számára elsőként a KISZ Filmstúdió filmjét, a Kollégiumot ajánljuk. Kedden este látható a 2-es programban, s egy középiskolás fiúkollégium életét mutatja be. Szól a barátságról, a szerelemről, s a korosztály beilleszkedéséről. A nukleáris forradalom című sorozat harmadik részét csütörtökön délután ismétlik meg, s ugyanezen a napon folytatódik az „Ez az a munkásság” című riportsorozat is. Jancsó Miklós filmjeit több héten át láthattuk. „így jöt~ tem” címmel most portréfilmet sugároz a televízió a vi. lághírű rendezőről. A műsor pénteken a késő esti órákban látható az 1-es programban. Ugyanezen a napon sugározza a 2-es csatorna a Kortár- sunk: Kolozsvári Grandpi- erre Emil című adást. Az író vallomására épülő műsor ötven év sokrétű terméséből válogat. Hetven éve született Jékely Zoltán. A tavaly elhunyt költő önéletrajzi verseiből mutat be egy csokrot a Verseink emléke című adós a szombat délutáni 1-es műsorban. Vasárnap délután indul a Magyar Televízió IV. nemzetközi karmester- versenye. A megnyitó színhelye a szombathelyi Bar- tók-terem.
