Népújság, 1983. április (34. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-17 / 90. szám
Mnmna 1983. április 17., vasárnap Negyvenöt évvel ezelőtt halt meg Karlovszky Bertalan festőművész. Külföldi tanulmányai után Budapesten festőiskolát nyitott. Hatvan évvel ezelőtt nyílt meg az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt XII. kongresszusa, melynek határozatain kifejezésre jutott a szocializmus felépítésének lenini terve. Ez volt az Októberi Forradalom óta az első kongresszus, amelyen Lenin — betegsége miatt — nem vett részt. A Központi Bizottság beszámolója alapján hozott határozatban a kongresszus hangsúlyozta, hogy az új gazdasági politika (NÉP) talajt teremt a pártban az elhajlásoknak. Ezek közül különösen veszélyesek azok, amelyek szembeállítják a szovjet államot a munkásosztállyal, a pártot az álammal. A kongresszus nyomatékosan figyelmeztetett mindenkit: azok ellen, akik megpróbálják a pártot a lenini útról letéríteni, vagy egységét megbontani, erélyes harc indul, amely esetleg a pártból való kizárással is végződhet. A Nap kél 5.53 órakor, nyugszik 19.36 órakor. A Hold kél 8.24 órakor, nyugszik 0.33 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon RUDOLF nevű kedves olvasóinkat! Ögermán eredetű név, jelentése: „dicsőséges farkas”. <k ^[időjárás Várható időjárás ma estig: változóan felhős ég, eső már nem valószínű. Eleinte még többfelé élénk, időnként megerősödő északnyugati szél, később mérsékelt légmozgás. Hűvös éjszaka, tovább erősödő nappali fel- melegedés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13, 18 fok között. ■ Igen Jóska újságolja, hogy egyhetes kérlelés, udvarlás után Éva tegnap este igent mondott neki. — No, és akkor mikor lesz az esküvő? — kérdezik munkatársai, kíváncsian. — Ugyan... Hát miért kell ahhoz esküvő? — KÉPVISELŐI FOGADÓNAP. Hétfőn Párádon lesz képviselői fogadónap. A nagyközségi tanács vb-termében délután 2—5 óra között várja a helybeli választópolgárokat Zsidei Istvánná, a körzet országgyűlési képviselője. — RADNÓTI-EST. Hétfőn este 7 órakor Egerben, a Dobos cukrászdában a zenés irodalmi presszó sorozatban Virágh Tibor előadóművész és Marik Erzsébet zongora- művész előadóestjére kerül sor Ébredj már, aluvó! címmel Radnóti Miklósra emlékezve. Lottótájékoztató A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 15. játékheti lottónyeremé. nyék a nyereményilleték levonása után a következők: 5 találatos szelvény nem volt. 4 találatos szelvények száma 92 darab, nyereményük egyenként 100 560 forint. 3 találatos szelvénye 7547 fogadónak volt, nyereményük egyenként 613 forint. A 2 találatos szelvények száma 224 406 darab, ezekre egyenként 26 forintot fizetnek. — KIJEVI TRIÓ. Egerben, hétfőn este 7 órakor a dohánygyár színháztermében szovjet zenészek adnak hangEgerben: Bajcsy-Zsillnszky utca 6. szám alatt. Felnőttek gyermekek részére. Telefon: 11-000. Az ügyelethez tartozó községek: Verpelét. Tarnaszentmária, Bátor. Hevesaranyos, Egerbocs. Egerszalók. Egerszólát. Kere- csend. Demlén. Ostoros. Nova). Makiár. Andornaktálya. Felső- tárkány NoszvaJ. Egerbakta. Szarvaskő Egriek részére a gyermekorvosi ügyelet, szombaton reggel 8 órától, hétfő reggel 7.45 óráig a kórház gyermekosztályán. Telefon: 10-841. Fogorvosi ügyelet szombaton. 14 órától este 20 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 8 órától este 20 óráig, a Technika Házában. Gyöngyösön: szombaton 7 órától, hétfő reggel 7 óráig. Telefon: 11-727. Fogorvosi ügyelet: szombaton 15—1B óráig, vasárnap és ünnepnap 8—12 óráig. Mindkét ügyelet helye: Széchenyi u. 1. Gyermekorvosi ügyelet: szombaton 8—12 és 14—18 óráig, vasárnap és ünnepnap 8—12 óráig. versenyt a Filharmónia bérletsorozatának keretében. A Kijevi trió műsorában Beethoven-, Glinka- és Sosztá- kovics-művek szerepelnek. — ANDORNAKTÁLYAI SIKER. Sorrendben ötödik alkalommal nyerte meg azAn- dornaktályai Általános Iskola csapata a diákok részére kiírt járási elsősegélynyújtó versenyt. Az andornaktályai- ak szerezték meg a megyei elsőséget is tavaly, amit a jövő héten Egerben megvédhetnek, a Vöröskereszt Heves megyei Szervezetének rendezvényén. — A SPORTCSARNOKBAN. Hétfőn 19.30 órai kezdettel az egri Kemény Ferenc Sportcsarnokban Korda György, Balázs Klári, Szánti Jutka zenés műsorára kerül sor, amelyen közreműködik Komjáthy György és az Express együttes. 3-503 Ügyeletes szerkesztőink: FAZEKAS ISTVÁN és SZIGETHY ANDRÁS Telex: 063-350 Ügyelet helye: Puskin utcai gyermekrendelő. A gyermek fekvőbetegeket, a felnőtt körzeti ügyelet látja el. Kihívás: 11-727-es telefonon. Hatvanban: szombaton 07 órától hétfő reggel: — Hatvan város lakossága részére 08 óráig —, a községek lakossága részére. 07 óráig. Az ügyelet helye:Kórház ..fa- ház”. Hatvan. Kossuth tér. 18. Telefon: 10-04. Fogorvosi ügyelet: szombatonként 6.30 órától 14 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon 8.30 órától 11 óráig. Ügyelet helye: Hatvan, Cukorgyár, fogorvosi rendelő. Gyermekorvosi ügyelet: szombatonként 08 órától 12 óráig. Helye: Hatvan, Horváth S. u. 21. Vasárnap 8—10 óráig. Telefon: 16-23. KOjAL-készenlét Egerben: délután 17 órától, hétfő reggel 7 óráig. Telefon: h-066, 16-698, 10-004. Hevesen: szombat reggeltől hétfő reggelig, a Deák Ferenc u. 41. szám alatt. Telefon: 125. Az ügyelet Heves járás minden községére kiterjed. Sör a patakban (Foto: Kőhidi Imre) A klubpályázat eredményei Együtt, egymásért, ez volt a központi gondolata a Heves megyei Ifjúsági Klubtanács elmúlt évi klubpályázatának, amelynek ünnepélyes eredményhirdetésére tegnap került sor Egerben, a Megyei Művelődési Központban. A pályázatra 26 közösség nevezett, a legjobbakat díjazták, ezeket Haffner László ifjúsági titkár értékelő, elismerő szavak után adta át. Kiváló ifjúsági klub címet kapott a komlói Nebuló, a hatvani Ifjúsági, a karácson- di Alfa, az egri KÉVE és a gyöngyöshalászi Barátság Klub. Dicsérő oklevélben részesült a füzesabonyi Bartók Béla, a gyöngyösi Mini, az egri Hajtómű, a kiskörei Zsongó és a herédi Ifjúsági Klub. Több éves rendszeres kiemelkedő munkájáért ebben az évben elsőként került kiosztásra az Örökös Kiváló Klub cím. Akik kiérdemelték: az andornaktályai Dolgozók és Diákok Ifjúsági Klubja, valamint az adácsi Zéta Klub. Kiváló ifjúsági klubvezető elismerésben hárman részesültek, Bozsik István (Gyöngyös), Szeredi Erzsébet (Eger), Stefánovics Józsefné (Heréd). (Tudósítónktól): A Vöröskereszt tavalyi, VI. kongresszusa óta megyénkben is megélénkült az alapszervezetek munkája. A szervezet közel negyvenezres tábora igényesebben dolgozik. A megyei vezetőség irányításával összesen 361 alap. szervezetben teljesítenek humanista feladatokat. Tervszerűen és tudatosan vesznek részt az egészség- és családvédelem fejlesztésében, szakképzett oktatók serege tanítja az elsősegélynyújtást, folyvást gyarapodik az önkéntes véradók tábora. Munkájukat a társadalmi igényekhez és a helyi adottságokhoz igazítják. Bojtos Tihamérné, a megyei vezetőség főelőadója az eredmények közt említette, hogy a Vöröskereszt egészségneveléssel foglalkozó előadásai több helyen ankéttá, vitafórummá alakulnak át, A megye lakossága a korábbinál is nagyobb érdeklődés(Tudósítónktól) A múlt esztendőben Poroszlón történt nagyszabású verekedés végére a közelmúltban került pont a füzesabonyi járásbíróságon. Az ügyben a 13. rendű vádlottként feltüntetett F. T. élettársa egy korábbi verekedés következtében meghalt. Puporka Rudolf halálos sérüléséért az Egri Megyei Bíróság a tetteseket büntetőjogilag felelősségre vonta. A kedélyek azonban nem csillapodtak le. Haragos viszony alakult ki az elhunyt rokonai és a Balogh család között. Puporka Rudolf élet- biztosítása folytán hatvanezer forintot helyeztek letétbe a gyámhatóságnál a kisAmióta lefedték a vízlevezető árkot az egri vasútállomáshoz vezető úton, már a sokadik alkalommal jártak pórul a gépkocsivezetők. A sarki bolt ellátásához ugyanis nem biztosítottak rakodó- területet, ezenkívül a parkírozó autók miatt rendkívül nehéz megközelíteni az üzletet. Ezért — különösen a helyismerettel nem rendelkező gépkocsivezetők — sokszor próbálkoztak a füvesített térségen át megközelíteni az élelmiszerboltot. Erre sei kíséri a kiscsoportos fog. lalkozásokat, a kerekasztal- beszélgetéseicet. A szervezet ugyanekkor változatos módszerekkel, pályázatok kiírásával igyekszik megfelelni a lakossági igényeknek. Az ifjúság családi életre neveléséről például tavaly 200 pályázatot nyújtottak be a fiatalok. Népszerűek voltak a csecsemőgondozási versenyek, eredményesek a házi betegápolási, csecsemőgondozási és üzemegészségügyi tanfolyamok. Ezeken a rendezvényeken több tízezren vettek részt az elmúlt évben is. Figyelemre méltó az alapszervezetek környezetvédelmi munkája, eredményesen támogatják a hátrányos helyzetű családokat és egyéneket, A szocialista brigádok élen járnak a vöröskeresztes munkában. A tavalyi évben a finomszerelvénygyári kollektívák kezdeményezésére és támogatásával összesen 180 Hajdú megyei, hevesi és korú gyermek részére. A Balogh család és rokonság azt követelte a Farkas családtól, s annak rokonaitól, hogy a 60 ezer forintot vegyék föl, és osszák el egymás között fele-fele arányban. Erre természetesen nem kerülhetett sor, mivel a fiatal akkor még nem töltötte be a 18. életévét. Az említettek miatt a két rokonság között töbször volt már nézeteltérés, verekedés. így volt ez július 14-én is, amikor Balogh Ernöné (az elhunyt édesanyja) és F. T. (az elhunyt élettársa) között Poroszlón, a Bem utcában szóváltásra, majd tettleges- ségre került sor. A verekedésbe, amely a Balogh család udvarán kezdődött, majd fizetett rá tegnap délelőtt a Volán YG 38-07-es számú teherautójának vezetője is, aki négyezer üveg sört szál. lított. Nehéz terhe alatt a patakot fedő áthidalók leszakadtak, és a ZIL rakománya a gyepre, a patakba szóródott. Az anyagi kár jelentéktelen, de e kevés tanulópénz is intse arra a szállításért felelősöket: vagy oktassák ki a gépkocsivezetőket e veszélyforrásokra, vagy alakítsanak ki a bolthoz közeli rakodóterületet. nógrádi mozgássérült gyerek üdülhetett a festői Párádon. A munkahelyi és lakótelepi alapszervezetek is jelentékeny segítséget nyújtanak az öregek, a rászoruló családok gondozásában. A kórházak egészségügyi ellátásához szükséges vért az önkéntes véradók sok ezres tábora adja, térítést nem várva. Tiszanánán, Demjén. ben, Szilváváradon és másutt is hozzájárultak ahhoz, hogy az elmúlt évben a tervezett, nél több, 6800 liter életmentő vért vehettek át az erre a célra kijelölt állomások. A május 8-i egészségügyi világnap jelszava: Tanulj, hogy segíthess! Megyénk Vöröskereszt-szervezetének vezetősége ennek megfelelően állította össze idei programját, amelyben első helyen az ifjúság oktatása áll. A családvédelemben viszont a komplex családgondozási munkát helyezik előtérbe. az utcán folytatódott, bekapcsolódott a rokonság is. Az „ütközetben” különböző méretű botokat, kapát, sőt még vasvillát is használtak. A tömegverekedésnek több könnyű és Burai Sándor elsőrendű vádlott személyében egy nyolc napon túl gyógyuló sérültje is lett. A Füzesabonyi Járásbíróság dr. Medgyesi Iván büntetőtanácsa 11 vádlottat egy- rendbeli, csoportosan elkövetett garázdálkodásért — közülük négyet könnyű testi sértésért is — jogerősen ezertől háromezerötszáz forintig terjedő pénzbüntetésre ítélt. A negyedrendű vádlott, Balogh Ferenc fellebbezett, ítélet nem jogerős. Szigetváry József Hatvanban és Egerben Tisztasági akció és városszépítés A Hazafias Népfront, a KISZ, a társadalmi és tö- tömegszervezetek országos szerveinek kezdeményezésére tegnap kétnapos hulladék- gyűjtési és tisztasági akció kezdődött Hatvanban. Szombaton a lakók megszabadulhattak a tél folyamán felhalmozódott szeméttől, s a felhívás szerint elvégezték a házak előtt és a közterületeken a tavaszi nagytakarítást. A hasznos hulladék gyűjtőhelyekre szállításáról az úttörők gondoskodtak. Az akciót szervező városi operatív bizottság tervei szerint a hulladékgyűjtésből nyert összeget a Grassalko. vich-kastély felújítására fordítják, amely majdan művelődési célokat fog szolgálni. A tisztasági akció ma tovább folytatódik. Tegnap Egerben számos helyütt szerveztek városszépítő társadalmi munkát. Több általános iskola tanulói fogtak ásót, gereblyét, hogy parkosítsák az iskolaudvart, az épület előtti területet. A hősök temetőjében a munkahelyi KlSZ.szerveze- tek és a középiskolás diákok szerveztek parképítő akciót. A város szabadidő-parkjában pedig szocialista brigádok, középiskolás és KlSZ-fiata- lok munkálkodtak. A 3-as számú Általános Iskolában a 4_es pártkörzet, a szülői munkaközösség, az Amfora Vállalat és a honvédség végzett nagyszabású társadalmi munkát. Virágágyásokat alakítottak ki, lefestették a padokat, felújították a sportpályát, és KRESZ-parkot alakítottak ki az iskola udvarán. Vásárnaptár Ezen a hétvégén kevésbé választékos a belkereskedelem vásárnaptára; elsősorban az autó- vásárkínálat bőséges. Április 17-én, vasárnap Hevesen, Kókán, Kunszentmiklóson, Mázaszászváron, Tiszakécskén és Tiszasülyön lesz országos állat- és kirakóvásár. Autóvásárt rendeznek Ajkán, Cegléden, Debrecenben, Dunaújvárosban, Kaposváron, Kisterenyén, Mázaszászváron, Miskolcon, Mohácson, Nagykanizsán, Nyíregyházán, Orosházán, Pécsett, Sopronban, Szigetváron, Szolnokon és Tatabányán. A Merkúrtól jelentjük Gépkocsi-átvételi sorszámok állása 1983. április 16-án: Trabant Lim. H„ Bp. 519 Trabant H. Combi, Bp. 25 Trabant Lim„ Bp. 14 616 Trabant Llm., Db. 11114 Trabant Combi, Bp. 7 143 Wartburg Lim., Bp. 8134 Wartburg de Luxe, Bp. 11 224 Wartb. de L., tolót., Bp. 2110 Wartb. L„ tolót., Bp. 1 362 Wartburg Tourist, Bp. 4 171 Skoda 105 S, Bp. 6 710 Skoda 105 S, Db. 5 259 Skoda 120 L, Bp. 12 811 Skoda 120 L, Db. 7 877 Skoda 120 GLS, Bp. 304 Lada 1200, Bp. 21571 Lada 1200, Db. 13 446 Lada 1300 S, Bp. 8 907 Lada 1300 S, Db. 5 932 Lada 1500, Bp. 8 742 Lada 1500. Db. 5 960 Lada Combi, Bp. 4 664 Lada Combi, Db. 2 425 Moszkvics, Bp. 12 052 Polski Fiat 126 p, Bp. 16 056 Polski Fiat 1500, Győr 3 532 Dacia, Bp. 12 112 Dacia, Db. 5 562 Zasztava, Bp. 1 202 VILÁGNAPRA KÉSZÜLNEK Sokirányú munka a Vöröskereszt alapszervezeteiben Mika István A TÁRGYALÓTEREMBŐL „Rokonháború” Poroszlón NEPÜISAG - a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: GYURKÓ GÉZA. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI LEVENTE. - Kiadja: a Heves meavei Lapkiadó Vallalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-350. Telefon: 13-352- 13-503- 13-644- 13-QAS GvflnWn u< 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf.: 23.). Telex* 063-349 Telefon* 12 656*' 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft negyedévre 102,- Ft. egy évre 400.- Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál'és a kézbesítőknél. Index20062. - Révai Nyomda Egn Gyáregysege, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVATH JÓZSEFNÉ. - HU ISSN 0133-0705.