Népújság, 1983. március (34. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-12 / 60. szám
10 NÉPÚJSÁG, 1983. március 12., szombat ALGERIA Olaj — az ezredfordulóig*.. Egy ősi arab közmondásban így fohászkodnak a világ teremtőjéhez: „Ö, Allah! Minek is teremtetted a túlvilágon a poklot, amikor evilágon itt a Szahara!” A homoksivatag a hazánknál több mint huszonötször nagyobb Algéria területének kilenctized részét borítja be. Érthető hát, hogy a lakosság nagy része, az ipar és a mezőgazdaság zöme a Földközi - tenger partvidékére, egy viszonylag keskeny, enyhe éghajlatú sávra összpontosul. A sivatagot legfeljebb a Szahara „lovagjai”, a tuagerek lakják. A független Algéria .1962- ben a 130 éves gyarmati kizsákmányolás következtében a nyomor szintjéről indult el. A másfél millió hektár államosított földön gazdálkodó hatezernél több — különféle típusú — mezőgazdasági szövetkezet, a kétmil. lió hektáron működő önirányító , (állami) gazdaságok megvetették a nagyüzemi földművelés és állattenyésztés alapjait. A mostoha éghajlatú, állandó vízhiánnyal küszködő ország mégsem képes fedezni az utóbbi húsz évben megkétszereződött népesség szükségleteit. Algéria az élelmiszer csaknem kétharmadát kénytelen importálni, ami roppant terheket ró a nemzetgazdaságra és jelentős külföldi adósság fel- halmozódásához vezet. Az egyensúlyt egyedül a kőolaj és a földgáz exportja biztosítja. Ám az olajkitermelés jelenlegi üteme — mintegy 50 millió tonna évente — mellett a készletek az ezredforduló táján kimerülnek. Marad a földgáz, amelyből a már felderített készletek alapján Algéria a Szovjetunió, Irán és az Egyesült Államok után a negyedik helyen áll a világon. A szénhidrogének eladásából származó bevételek jelenleg az összes jövedelem 90 százalékát jelentik. Csökkenő világpiaci áruk nyilvánvalóan nehezíti a távlati szociális célok elérését. A kiút — mint ezt Algériában is világosan látják — a feldolgozó iparágak gyorsított fejlesztése. Algéria gazdasági súlyát jóval meghaladó világpolitikai tekintélye józan, szélsőségektől mentes, gyakorlatiasságtól vezérelt külpolitikájának köszönhető. Dimplo- máciájának alapelvei: szolidaritás a nemzeti felszabadító mozgalmakkal, aktív el nem kötelezettség és harc a békéért, kettős kötődés az arab világhoz és Afrikához, Algéria a Szilárdság Frontjának tagjaként következetesen kiáll a palesztin nép államalapítási joga mellett. Közvetíteni próbál Irak és Irán között. Hosszú évek óta támogatja a Nyugat-Szahara függetlenségéért küzdő Poli- sario Frontot. A szocialista országok — köztük hazánk — jelentős mértékben hozzájárultak Algéria gazdasági fejlődéséhez. Ennek ellenére — részben objektív okok miatt — jelenleg mindössze öt százalékkal részesülnek az ország külkereskedelméből, melynek négyötöde a fejlett tőkés államokkal bonyolódik. Algéria jelenleg hazánk harmadik legnagyobb exportpiaca a fejlődő országok között. A kétoldalú árucsereforgalom értéke tavaly első ízben haladta meg a 100 millió dollárt. Legjelentősebb kiviteli cikkeinket a napraforgóolaj, a keltetőtojás, a szakemberek által nyújtott szolgáltatások, orvosi berendezések és gépipari termékek jelentették. Míg importunk zömét foszfát- és narancsvásárlásaink tették ki. Az Algírban levő 16 magyar külkereskedelmi iroda előrejelzése szerint az idei számadatok meghaladják majd az eddigi rekordokat — főleg, ha a magyar vásárlások is "nőnek. Többek között a gazdasági együttműködés fejlesztésének lehetőségeiről is tárgyalt a közelmúltban algériai látogatása során Havasi Ferenc, az MSZMP PB tagja, a Központi Bizottság titkára. Hazánk egyebek mellett 2700 lakás, négy takarmánykeverő üzem, két baromfivágóhíd, tíz jér- cenevelő, és egy vízügyi szakiskola építését kezdi meg 1983-ban Algériában. Mindez meggyőzően bizonyítja, h'ogy hazánk politikai .és gazdasági kapcsolatai az észak-afrikai országgal biztató irányban fejlődnek. Horváth Gábor .Maximális gondatlanság’ Kártérítés a hatósugárért? NATO„hadijáték” A válsághelyzet a Perzsa- öbölben keletkezett Irak és Irán háborúja kapcsán, február 24- én. Narancssárga — azaz „nagyon titkos és sürgős” — űrlapokon riasztották a NATO vezérkarát. A Mons melletti főhadiszálláson és a brüsszeli központ „helyzetkövető” termében a képernyők és villogó világtérképek előtt az atlanti vezérkar, katonák és diplomaták lázas tevékenységbe kezdtek. Surrogtak a távközlési vonalak a központ és a fővárosok, a különböző katonai egységek között. Üzenetek, parancsok, tanácskozások követték egymást, napról napra nyugtázva kelet- nyugati feszültség éleződését, amint fokról fokra konfliktussá érlelődik. Március elején megindult a háború, és felmerült az atomfegyverek bevetésének kérdése. Mindez két hétig, március 9- ig tartott. A válság kétévente Ismétlődik hasonló módon a Wintex Cimex elnevezésű hadvezetési törzsgyakorlat keretében, próbára téve a NATO riasztási rendszerét, válságkezelési mechanizmusait, távközlési rendszereit — élet- és valósághűen „lejátszva” egy konfliktust, amelynek forgatókönyve nincs előre megírva, hanem mint az olasz Comedia del ’Arte műfajában, csak fő vonalakban, és rögtönzésszerűen alakul. A terepen ilyenkor egyetlen ember sem mozdul. A hadműveleteket irányító katonák és politikusok játsszák el a hadijátékot: tanácskoznak, döntést hoznak, utasításokat adnak ki. Az idegi megterhelés viszont valódi, és a legnagyobb próbatételt az üzenetek és parancsok továbbítói állják ki. Az idei feltételezés: az iraki- iráni konfliktus következtében elvágták a Nyugat számára lét- fontosságú olajútvonalakat s ebből világméretű konfliktus alakul ki. Egy érdekesség: 1980-ban a hasonló NATO-gyakorlatot leállították. A kindulópont akkor Tito elnök feltételezett halála és a Jugoszlávia körül ennek kapcsán kirobbant válság volt. Tito halála azonban valőbáh bekövetkezett, s a rendezők jobbnak látták abbahagyni a játékot. összeállította: Huppán Béla Az évszázad jogi esetének minősítette az amerikai sajtó. Pedig a közvetlenül érintetteknek sokkal inkább életük, környezetük sorstragédiája, amelyet az esetleges majd 2,5 millárdos kártérítés sem tehet meg nem történtté. De hol van még a kártérítés? Az „atomper” még csak tavaly ősszel kezdődött Utah állam fővárosában, Salt Lake Cityben. Hogy meddig tarthat, azt megjósolni sem lehet. Miként azt sem, hogy mennyi áldozatot szed még az 12 éven át folytatott kísérletsorozat, amelyet az Egyesült Államok kormánya végeztetett az ötvenes években az atombombákkal. A kezdet 1951, a színhely az Utah és Arizona államok határán fekvő sivatag. 1962- ig több mint 100 nukleáris bombát robbantottak itt fel a föld felszínén. Az első kísérleteknél nemcsak a kirendelt katonák voltak jelen: a „rendező” Atomenergia Bizottság valósággal toborozta a nézőközönséget a környéken lakó településeken. „Gyertek, nézzétek, hogyan csinálják a történelmet” — volt a jelszó. Ügy 25 ezer gyanútlan polgár nézte meg — vagy élte át a közelben — a nukleáris kísérleteket, s majd 200 ezer katona volt jelen a 11 év alatt a robbantásoknál. Azóta kétséget kizáróan megállapították az orvosok, hogy közülük megdöbbentően sokan betegedtek meg rákban. A környék lakossága szintén kénytelen naponta szembenézni a tragédiával: rák, leukémia, torzszülött csecsemők, korai halálesetek sora sújtja a vidéket. 1953 májusában például egy új bombát próbáltak ki. Ez nem lövelte az égbe a szokásos gombát: felhője szétterült és rátelepedett St. George falura. Utóbb kiderült, hogy egy szakértő a korábbi robbantásoknál ötször nagyobb radioaktív koncentrációt mért a levegőben: pontos adatat nem mondhatott, mert Geiger-számlálójának skálája csak 300 milliröntgenig terjedt. 1954-ben egy robbantás idején a közelben forgatott egy filmes stáb. A 150 emberből 91-en betegedtek meg rákban, 46-an meg is haltak. Az amerikai szövetségi államot most majd 1200 polgár pereli 2,4 milliárd dolláros kártérítésre, mert „hanyagul, maximális gondatlansággal” járt el a kísérleteknél. De ennél nyilvánvalóan többről, van szó. Az dől el a bíróságon, hogy vajon joga volt-e (van-e) az államnak a nemzeti biztonságra hivatkozva, sorozatos kísérletekkel ártatlan polgárok tömegének egészségét tudatosan veszélyeztetni? Ugyanis az azóta napvilágra került titkos dokumentumokból kiderült, . hogy a szakemberek nagyjából tisztában voltak a nukleáris robbantások lehetséges következményeivel. A lakosságot mégis azzal nyugtatták, hogy a kísérletek „abszolút veszélytelenek”, s ezt mondták a kirendelt katonáknak is. Egy kongresszusi vizsgálóbizottság két éve joggal állapította meg, hogy a szövetségi kormány semmit nem tett az emberek védelmében. „A másodig világháború — Hirosima, Nagasaki — óta amerikai atomfegyvereknek csak amerikaiak estek áldozatul” — írta keserű iróniával az egyik t* 4# .v,. Egy 1951-es nevadai robbantás szemlélői (Fotó: Der Spiegel — KS) Jönnek a A japánok már megint fejfájást okoznak nyugateurópai és amerikai partnereiknek : nem elég, hogy autóikkal, elektronikai cikkeikkel elárasztották a világpiacot, kereskedő szenvedélyük tárgya most a divat. Európa és amerika japán divatinvázióra számíthat. Párizsban a jövő héten mutatják be a nagy divatházak az idei őszi-téli kreációikat. A Louvre kertjében megrendezendő divatparádén 48 világcég vesz részt, közöttük 11 japán! „Az a céljuk persze, hogy Franciaországot és Olaszországot is kiüssék. De mégis jobb, ha itt van a farkas a tyúkketrecben, mintha szabadon garázdálkodna” — mondja az egyik európai divatszakember és szavaiból kicsendül a félelem. Európa nem túlzottan boldog, hogy már megint jönnek a japánok. Jacques Mouclier, a konfekcióipar egyik vezetője saját magát nyugtatgatja: „Párizsnak kell a divat fővárosának maradnia.. Hogy mennyire jönnek a japánok, arról már az Egyesült Államokban is mesél-' hetnének. Kenzo Takada — a népszerű „jap” — csak az Egyesült Államokban tavaly 517 millió dollárt forgalmazott a japán divattal. Franciaországban az olyan cégek, mint az Yves Saint Laurent és Claude Montana — a női divatkonfekció legnagyobb forgalmazói — szintén kezdenek aggódni... Párizsban már vannak híres divatszalonok, ahol a vevő a csodás japánok! keleti selymek és az európai divatvonalak okos kombinációinak tömegét találhatja meg. Nem hiányzik a japán lelemény sem. A „Ragtime” fantázianévre elkeresztelt japán divatirányzat csomago- lóvászont, zsákvászont és egyéb közönséges- textíliát avatott divatcikké. Foszló aljú szoknyák, lebegő gézcsíkok, gyárilag „molyrágta" szövetek, a varrás kívül van — ez a „ragtime", ami nem a dzsesszt idézi, hanem inkább a rongyot, lévén a „rag” szónak rongy jelentése is. Van persze más is: hosszú zubbonyok, esetlen pulóverek — a „férfidivat” alkalmazása a nőkre. Más japán tervezők már 2000-re gondolnak, futurista elképzeléseik lényege: a ruhának nem szabad „bezárnia” a viselőjét. A japánok azonban szeretik a hagyományokat is: egy japán cég ötven százalékos részesedést vásárolt a Courreges cégben, amely annak idején a hatvanas években hódító útjára bocsátotta a miniszoknyát. A japánok szerint a miniszoknya: halhatatlan. Van már japán cipődivat is — jelszava a „sétáló művészet”. A cipőt például Salvador Dali-reprodukciók díszítik. .. A japán divat lényege: keleti vonalak, anyagok — európai Ízléssel kombinálva. Szóval jönnek a japánok... mondják lemondóan a divatcégek. De mikor? — kérdik a nők. A különbözőség gyűlöletet szül „Fekete” bevándorlók Belgiumban Brüsszel északi szegénynegyede, Schaerbeek községi iskolájában vannak olyan osztályok, ahol a teljes létszám arab bevándorló családok gyerekeiből kerül ki, s az iskolának arab pedagógust kellett alkalmaznia. Schaerbeek, Anderlecht, St-Gilles bejelentett lakossága 30—40 százalékban külföldi: marokkóiak, tunisziak, algériaiak. Sokan jönnek Pakisztánból, Indiából, Zaire-ból jobb sorsot, munkát keresők. A bevándorló családok népesek, szegények, többségük alkalmi munkából tengődik, esetleg munkanélküli vagy szociális segélyből él, amihez, ha bejelentkeztek, joguk van. Sokan azonban bejelentkezés és papírok nélkül is jönnek — egyes belga magáncégek nagy örömére, mivel így feketén (társadalombiztosítás) nélkül, a kollektív szerződéses bértételek töredékéért) alkalmazhatják őket. A bevándorlók zsúfolt, leromlott lakásokban szoronganak, hozzák szokásaikat, vallásukat, babonáikat, nem tudják a nyelvet, érzékenyek, gyakran agresszívek. A bennszülött belgának nem tetszik a jelenlétük. Ezekben a negyedekben fajüldöző hangulat alakul ki, gyakoriak a szélsőséges megnyilvánulások. Schaerbeek polgármestere. Roger Nols tavaly merész gondolattal, s a fennálló törvényekkel szöges ellentétben megtiltotta, hogy községében jelentkezhessenek bevándorlók. „A tanács anyagilag nem bírja ezt” — jelentette ki, s a bevándorlás korlátozását kezdte sürgetni meglehetősen rosszízű kijelentések kíséretében az illetékes szervektől. Fellépése demokratikus társadalmi szervezetek, a faji megkülönböztetést ellenzők részéről heves felzúdulást váltott ki. Roger Nolst azonban választói (akik csak belgák, mert a külföldiek nem szavazhatnak, noha adót fizetnek) óriási többséggel erősítették meg a polgármesteri székben. S most a kormány is mellé állt: Jean Goi igazságügyminiszter a bevándorlást korlátozó intézkedéseket és törvénytervezetet jelentett be a napokban. „Van egy tűrési küszöb... Korlátokat kell szabni, mert gazdasági helyzetünk nem engedi meg azt, amit korábban” — jelentette ki. Az indítvány, ha a parlament elfogadja és törvényerőre emeli, lehetőséget ad majd Nolsnak és társainak a külföldiek távoltartására, szigorítja a belépést az országba, növeli a rendőrség hatáskörét a külföldiekkel kapcsolatban. Aki egy év letelte után sem tud elhelyezkedni, azt hazaküldik. Kétségtelen, hogy a belga gyakorlat meglehetősenr bőkezű és szabadelvű volt eddig — összefüggésben azzal, hogy a fellendülés idején nagy szükség volt a nehéz és piszkos munkákhoz a bevándorlókra. Így alakult ki mára az a helyzet, hogy a tízmilliós országban 110 ezer a marokkói, összesen több százezer az afrikaiak, ázsiaiak száma, s tízezrek tartoznak illegálisan bejelentkezés nélkül az országban. A belga börtönök mintegy hatezer „lakójából” 1280 — csaknem egyötöd — a külföldi. Ezek az adatok erős érveket adnak az idegengyűlölők kezébe. „A különbözőség gyűlöletet szül" — írta Stendhal, aki nem ismerte Roger Nolst. de a kispolgárokat eléggé. Ám az idegenekről kibontakozott élénk lársadalmi és világnézeti vita: a vendég- munkások a bűnözést terjesztik-e vagy hasznos hoz- zájárulói az ország gazdaságának? — egyre akadémiku- sabb. A munkáskezekre — a belgákra is — egyre kevésbé van szükség. Egész Nyugat-Európában itt a legmagasabb a munkanélküliek aránya, a szociális kiadásokat korlátozzák, a vendég- munkásoktól pedig szabadulni akarnak mindenütt, A válságidők egyik jele szerte Nyugat-Európában: újra divatba jön a bőrszín szerinti megkülönböztetés (a gyarmati idők letűnt és „illetlenné" vált maradványa), s akik fellépnek ellene, nem mindig a polgári értékrendet elutasító lázongó fiatalok. hanem gyakran az előkelő, az idegenektől távoli negyedek lakói — a „zugfoglalkoztatók". Bendzsedid Sadli, az ország elnöke (balra) a Palesztina! Nemzeti Tanács februári ülésén Jasszer Arafattal, a PFSZ vezetőjével Petróleum feldolgozó állomás a sivatagban (Fotó: MTI Külföldi Képszolgálat — KS)
