Népújság, 1983. március (34. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-05 / 54. szám

IRODALOM ÉS MŰVÉSZET NÉPÚJSÁG, 1983. március 5., szombat

1983. február 25-én, New York egyik szállodájából röpítették világszerte az amerikai irodalom gyászát. A világhírű drámaíró halálának híre még aznap eljutott hozzánk is. Már évek óta nem hallottunk róla. Halálhíre mégis megdöbbentett. Pazarolta magát és ellobogott? Mint a két végén meggyújtott gyertya.

Tipikus amerikai volt. Jóképű, szélesvállú, vérmes. Szögletes arcában huncut szempár, egyenes metszésű orra alatt gondosan stuccolt bajusz: külseje inkább filmszínészre, mint íróra emlékeztet. Mindenkor készségesen nyilatkozott a riportereknek s bármikor a kamerák elé állt, hol egy sex-bombával karonfogva, hol szerzetes öccsével sétálva, önreklámozása dac és csüggedt beletörődés. Ajánlólevele a siker. Az egész világon játgz- szák. Nálunk a hatvanas és hetvenes években szinte háziszerző volt. Darabjai telt házak előtt futnak Londonban, Moszkvában, Párizsban és otthon, a Broadway-n. Több művéből filmet készítettek, könyvei a legdrágább kiadásokban is gyorsan elfogynak s gyakran jelenik meg a milliós példányszámú paperback-ekben. Két Pulitzer- díjat kapott.

1914-ben született a Mississippi állambeli Columbus- ban Thomas Lanier, aki Tennessee Williams néven lett ismert író. Régi bevándorlók utódjaként az amerikai Délen szerezte első és irodalmi pályáját alapvetően meghatározó élményeit, ott ahol a nagy amerikai olvasztóTennessee Williams fejfájára

tégely épp hogy csak megkezdte munkáját, és társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek, valamint a nemzeti és faji előítéletek veszedelmes feszültségeket gerjesztettek. Gyermeki megrendüléssel véste emlékezetébe szülővárosának sivár, déli mindennapjait, a bosszúsóvár ültetvényesek randalirozásait, a hétpróbás szerencselovagok fajtalankodásait, a néger varázsló eksztatikus fohászait, a szerelmi gyötrődések segély-sikolyait. Míg ezek az élmények drámai formát öltöttek Tennessee Williams kijárta az amerikai írók kötelező iskoláját: egy ideig cipőgyári munkás, azután liftesfiú, szállodai boy, mozijegykezelő és pincér. Zsebében az iowai egyetem diplomájával.

Tennesse Williams azokhoz az illúziótlan és nagyhangú írókhoz tartozik, akik a fiatalabb amerikai nemzedék szellemi válságát tükrözik a második világháború utáni drámairodalomban. Első sikeres művei írásakor a XIX. század modern drámájának csaknem valamennyi úttörője, Strindberg, Hauptmann, Csehov, Ibsen, de még Maeterlinck is fogja a kezét, s a XX. századból átnyúlt érte Brecht, Pirandello és O’Neill. Első nagy sikere az Cvegfigurák (1944) az illúziók és a valóság ellentétét, a múlt és jelen egymásbafonódását ábrázolja egy magányos, nyomorék fiatal nő életsorsában, aki az álmok világába menekül a valóság csalódásai elől. Már itt megpendítette élete főtémáját. Üjra és újra azt a tragikus végű küzdelmet kíséri végig, amelyet egy-egy törékeny, tétova, önmaga érzéseinek és álmainak kiszolgáltatott ember vív meg a körülötte levő „egészségesek” céltudatos és könyörtelen társadalmával. Ilyen védtelen s eleve bukásra ítélt drámai hős a Nyár és füst (1948) polgárlánya és A vágy villamosa (1947) hősnője: Blanche is. A Macska a forró bádogtetőn (1955) hősnője, Margaret, a „macska” az egyetlen, aki ki akar törni a reménytelenség világából: minden más Williams-hős a forró bádogtetőn táncol, nyávog és vár zsákmányra, szerelemre, megértésre. A nagy drámai tabló utolsó remekműve a görög héroszok és tragikus hősök világát idéző Orpheus alászáll (1957). Későbbi drámáiban sem tudott kilépni eddigi műveiben meghatározott, maga teremtette zárt, szinte mozdulatlan, álom-logikájú világából.

A tudatos, téma- és konfliktusleszűkítés módszerének korlátái ellenére Tennessee Williams életműve tiszta és igaz költői vallomás. A korszak pulzusára tapintott és megérezte és kifejezte, hogy az érdek és az önzés szenvedést és nyomorúságot szül. Egész életművében az ifjúság édes madara hallatja énekét, és ez bátorítja sok hősét a boldogságra.

Vadon Lehel

A Bajazzók szerzője

Leoncavallo emléke

„Szabad, szabad, nagyérdemű közönség! Én a prológ vagyok..— Így kezdődik Ruggiero Leoncavallo közismert Bajazzók című szövege. (A legújabb éleb rajzok felhívják a figyelmet arra, hogy a zeneszerző személynevében, tévesen, több van egy „i” betűvel. Nem Ruggiero — ahogy nálunk is írják —, hanem Ruggero, amely a francia Roger olasz megfelelője.) Leoncavallo 125 esztendővel ezelőtt, 1858. március 8-án született Nápolyban, s 1919. augusztus 9-én hunyt el a Firenze közelében levő Montecatiniben.

A nápolyi rendőrség egyik szerény fizetésű tisztviselőjének fia a szülővárosában járt konzervatóriumba.

Utóbb a bolognai egyetem növendéke lett. A zenei pályára lépett, de nehezen boldogult. Évekig kávéházi muzsikusként kereste kenyerét, zongoraóráikat adott vagy kisegyütteseket dirigált 1890-ben a Sonsogno zeneműkiadó cég pályázatot hirdetett egyíelvonásos

opera írására. Leoncavallo ekkor készült el saját szövegére írt Bajazzók című kétfelvonásos dalművével. Beküldte a pályázatra. A pályázat győztese Pietro Mascagni lett Paras ztbecsü- let-ével, s egyszeriben lázba hozta vele a közönséget. A Bajazzók 1892. május 21-én a milánói Dal Verme Színházban történt bemutatóján Leoncavallo műve ugyanilyen lelkes fogadtatásban részesült. Napok alatt megismerték a szerző nevét. A

különböző országok zenés színházai versengve igyekeztek megszerezni az új mű előadási jogait. Mascagni féltékeny hi vei nem nyugodtak bele a „konkurren- eiáfoa”, igyekeztek annak örömpoharát ürömmel vegyíteni. Nyíltan plágiummal vádolták meg Leoncavallo törvényszéki iratokkal volt kénytelen bebizonyítani, hogy az operájában felidézett tragédia valóban megtörtént, s erről a históriáról ő már gyermekkorában hal lőtt.

Magyarországon a milánói ősbemutató utáni évben, 1893. március 28-án rendezték meg a Bajazzók premierjét A budapesti Operaházban Nedda szerepét Vas- quez Italia, Caniót Signori- ni Ferenc, Toniót Ödry Lehel, Beppót Dalnoki Béni, Silviót Beck Vilmos énekelte. A közönség ugyanolyan lelkesedéssel hallgatta, mint ahogy 1890-ben Mascagni Parasztbecsület-ét. A szerző a nagy siker örömére a bemutató .évének novemberében Budapestre jött, és megnézte operájának előadását. Lelkesen ünnepelték. A korabeli lapok magasztalással írtak róla.

Az olasz mester jó barátságban volt Giacomo Puccinivel. Sűrűn találkoztak egy milánói kávéházban. Egy napon Puccini izgatottan érkezett meg, és nyomban elmondta, hogy végre talált magának a Manón Lescaut után megfelelő szövegkönyvet. Murger „Vie de la Boheme” (Bohémélet) című regényéből irat magának librettót. A közlés úgy érte Leoncavallót, mint a villám- csapás, hiszen ő is ebből a műből készült komponálni operát. Felugrott a helyéről, és elrohant a Securio című lap szerkesztőségébe. Arra kérte a lap szerkesztőjét, nyomban adjanak le egy hírt: „Maestro Leoncavallo Murger Bohémélet-jét zenésíti meg”. Igen ám, de Puccini ugyanezt kérte a Corriere della Sera szerkesztőségétől: „Maestro Puccini Murger Bohémélet-jé- ből ír operát”. Másnap reggel mind a két lapban megjelent a közlemény. Az idő döntött. Puccini Bohémélet-e fennmaradt, Leoncavallóé a feledésbe merült. Volt még

néhány más műve is, amely- lyel meg akarta ismételni a Bajazzók sikerét, de eredménytelenül. Ilyen volt Zaza című zenedrámája. Maja című operája, a Mediciek és még néhány egyéb színpadi darabja. Csak a könyvtárakban várják feltámadásukat, ha ugyanaz a sors nem éri őket, mint „Berlini Roland”-ját, amelyet II. Vilmos német császár rendelt meg tőle, s szintén megbukott. Az „I pagliacd”, azaz a Bajazzók tette világhírűvé Leoncavallot, s ez az alkotása mindmáig műsoron van.

Kristóf Károly

Szilvásy Nándor 1974-es nőnapi plakátja

Nőnapi plakátok

Szövetkezetiek keresnek, távoli rokonok. Fiatalok. Egyikük gépészmérnök, másikuk brigádvezető.

Hamarjában előadják

mondókájukat; író-olvasó találkozóra menjek haza a faluba.

— Olvastátok a könyveimet? — kérdezem kiváncsi- sággal.

— Én nem — mondja a gépészmérnök rokon —, annyi a hajtás, hogy egyetlenegy könyvet se tudok a kezembe venni. így van ez évről évre.

Lohad a lelkesedésem.

A brigádvezető rokon következik.

— Megvásárolnánk az egész brigádnak a könyveidet, hogyan juthatnánk hozzájuk?

Megállapodunk az íróolvasó találkozó időpontjában, s hogy arról még levélben értesitenek. Előhozakodnak a gondjukkal is, kábeleket szeretnének venni, ismerék-e a gyárban valakit?

Percek alatt elrendeződik az ügy. Boldogan válnak el tőlem a földiek. Azóta se hírük, se hamvuk. Hány éve is?..,

e

A faluba utazom. A busz tömve, leginkább asszonyok, gyerekek szállnak le s fel.

Terebélyes útitársaim szóval tartják egymást.

— Megnéztem a városi piacot, de drága és hitvány. Szebb portékát csak a maszekok kínáltak, nincs kedvemre való. Potyára rázat- tam az ülepemet.

— Szerencsére megfőztem, és a hűtőbe tettem. Háromnégy napi pörköltet készítek egyszerre, rájár a családom, így haladok más munkával is. Csak válogatnak, el se hinném, ha más mondaná.

A táj ismerős, hagyományos növényekkel. Behemót gép veti a búzát, kombájn zörög a kukoricásban, pap- rikaszüretelőket is látok. Kevés az ember, sok a diák.

A busz sűrűn megáll. Csupasz major képe villan elém, magával hozza a múltamat Akkor éppen aktatáskásnak számítottam, szövetkezetszervezőnek. Közgyűlésre érkeztem, kerékpárral. Korgott a gyomrom, felmásztam az útszéli eperfára, és teliettem magamat.

A közgyűlést este tartottuk, lámpafénynél, a telefüstölt szobában. Vitatkoztunk, és éjfél jóval elmúlt, mire kifáradtunk, befejeződhetett a világmegváltás. Szedelőzködíünk. Az éjjeliőr bekiáltott:

— Addig el ne menjetek mán, míg a jószágokat fel nem támogatjuk.

Gyatra istálló, csontsovány lovak, tehenek, önerejükből nem tudnak lábra állni. Feltámogattuk őket. Éppen ebben a majorban történt.