Népújság, 1983. március (34. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-04 / 53. szám

DlBflujmq 1983. március 4., péntek Kilencven évvel ezelőtt született Rákos Ferenc jo­gász, a jogtudo­mányok kandidá­tusa, Író és mű­fordító. A buda­pesti egyetemen 1916-ban szerzett Jogi doktori dip­lomát, s már az 1910-es évek ele­jétől aktívan részt vett az SZDP munkájában. Vé­gigharcolta az első világháborút: 1918 őszén a kispesti Munkás- tanács elnöke volt. Részt vett a KMP megalapításában, s a pro­letárdiktatúra Idején a Budapesti Forradalmi Törvényszék, majd a Katonai Forradalmi Törvényszék elnöke, rövid Ideig pedig a Vö­rös Őrség főparancsnoka. A fe­hérterror elől Ausztriába mene­kült, ahol 1920-ig internálták. Ekkor a párt Ungvárra küldte, s az ottani pártlapot szerkesz­tette, majd Bécsbe visszatérve, a Proletár című lap szerkesztője lett. Miután 1948-ban hazatérhe­tett, irodalmi munkából élt, ké­sőbb könyvkiadói igazgatóként dolgozott. 1956-tól a Legfőbb Ügyészség politikai főosztályát vezette, 1960-ban történt nyugdí­jazásáig. Számos jogi tanulmányt Irt; orosz tudományos és szép­irodalmi műveket fordított; el­beszéléseit, kritikáit, cikkeit több irodalmi folyóirat közölte. A Nap kél 6.20 órakor, nyugszik 17.32 órakor. A Hold kél 23.46 órakor, nyugszik 9.01 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon KÁZMÉR nevű kedves olvasóinkat! A név a lengyel Kazlmierz név­ből származik. Jelentése: „bé­két hozó” a név értelme. |fljppto{ldőjárás Várható Időjárás az ország terü­letére ma estig: az ország keleti részén általában kevés lesz a felhő, csapadék nem várható. Máshol változóan felhős Időre kell ^számítani, és egy-két he­lyen előfordulhat eső, Illetve hó- szállingózás. A hőmérséklet haj­nalban mínusz 2, mínusz 7, ko­ra délután 2 és 7 fok között ala­kul. Ez aztán igen... Olvasom a hirdetést: „Nálunk nem a létszám növelése a cél, ezért csak talpraesett és munkát szerető dolgozók jelentkezését várjuk." Ez aztán igen. Korrekt vállalat, nem árul zsákba­macskát, nem kell neki akárki. Korrekt vállalathoz — talpraesett dolgozó. Valahogy mégis egy régi, Ludas Matyiban megje­lent karikatúra jut eszembe, talán Házassági hirdetés volt a címe. Elhanyagolt külsejű, borostás, hatvan év körüli férfi szól egy ugyancsak hatvan év körüli, ugyancsak elhanyagolt külsejű „hölgyhöz": — Maga az a harmincöt éves, jól szituált, repre­zentatív megjelenésű hölgy? Igen? — Es maga az a minden káros szenvedélytől men­tes, intelligens, sportos külsejű, magas, barna, negy­venes férfi? (kaposi) — ELŐADÁS. Csütörtökön délután Egerben, a TIT He­ves megyei Szervezete, a MAB Filozófiai Szakbizott­sága, valamint a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola előadói konferenciát rendezett. Ágh Attila filozófus tartott elő­adást „A politikatudomány szerepe Marx Károly mun­kásságában” címmel. — PÁLYÁZATI felhívás. „Fiatalok a mikroelektroni­ka altaliiiaztiáárt” címmel pályázatot hirdettek hét té­makörben, hogy elősegítsék a népgazdaság különböző területein kialakuló elektro­nizálás! folyamatokat. Je­lentkezni a MTESZ szakmai koordinációs titkárságán (Budapest, V., Kossuth tér 6—8.) lehet, ahol átvehető a részletes pályázati kiírás is. — NEMCSAK A DICSŐSÉG! Munkavédelmi vetélkedőt rendeztek tegnap a gyöngyö­si Bugát Pál Kórházban 17 csapat részvételével. Az el­ső két helyezett a megyei döntőbe jutott, a győztesek pénzjutalomban, a helyezet­tek tárgyjutalomban ré­szesültek. Persze, nemcsak a dicsőség és a jutalom itt a lényeg, hanem a tudás, amit egymással versengve is gyarapitottak az egészség­ügy dolgozói — ELKO-SZERVlZ. Recsken jó ütemben haliad a telepü­Egerben: felnőttbetegek részére este 19 órától másnap reggel 7 óráig a Bajcsy-ZsUlnszky utca 6. szám alatt. Telefon; 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nappali ügyelet: 12.30 órától 15.30 óráig. Ügyelet helye: kórház gyer­mekosztálya. Telefon: 10-841. Nappali ügyelet alatt kihívás nem teljesíthető. Gyöngyösön: 19 órától holnap lés ipari jellegű szolgáltatá­séit biztosító, főként híradás­technikai eszközök javításá­val foglalkozó szervizállomás építésének munkálata. A hajdani g-ELKA szerepét átvállaló egri ELKO kiren­deltségét április 4-re kíván­ják átadni rendeltetésének. — BARÁTSÁG ’83. Ma este fél hétkor Gyöngyösön, a Mátraalji Szénbányák Vál­lalat központjában Barátság *83 címmel ifjúsági találko­zót és farsangi bált rendez­nek. — TÁRLATNYITÁ5 HEVE­SEN. A Móricz Zsigmond Művelődési Központ és a helyi Rákóczi Tsz folyamato­san együttműködik a műve­lődéspolitikai feladatok meg­oldásén. Ez évben például négy kiállítást rendeznek a közös gazdaság dolgozóinak. Az első tárlatot tegnap dél­ben nyitották meg Gabii Al­bert festőművész munkáiból", a termelőszövetkezet iroda­házában. 3-503 ügyeletes szerkesztőink: MENTUSZ KAROLY és MOLDVAY GYŐZŐ Telex: 063-350 reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rende­lések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: 17 órától holnap reggel 8 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „faház”, Hatvan, Kos­suth tér 18. Telefon: 10-04. KOJAL-készenlét Egerben dél­után 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 17-398, 14-486, 10-004. Költöznek a dinnyések Befej'ezték a fejtrágyázást a csányi Búzakalászban Horváth Sándor és Patai Tibor: Lassan ezzel a géppel is végzünk! Ikl emcsak az időjárás fordult vígabbra teg­nap reggel Csányban. Jobb hangulatban fogadott ben­nünket Rai György téesz- elnök is, elmondván, hogy a gabonaprogramnak meg­felelően növelt 1270 hektár­nyi kalászos területen befe­jezték a fejtrágyázást, és már hordják az istállótrá­gyát a melegágyi kerté­szetbe. Végéhez közeleg to­vábbá a tavaszi munkák szempontjából oly fontos gépjavítás, noha főként a TK—150-es erőgépeknél al­katrészhiány gondjuk volt. Beszélt az elnök a múlt esz­tendei eredményekről is, amelyek a tervezetthez kö­zel alakultak a Búzakalász­ban. Hogy mi miatt nem si­került úgy minden, ahogyan arra számítottak? A hosz- szú szárazságot megsínylet­te a dinnye, így aztán 6 millió forinttal kevesebb lett a belőle származó ár­bevétel. Idei termékszerkezetüket, illetve a vetésterületüket emiatt módosították a csányi- ak. Például 60 hektárral kevesebb dinnyeföldet adnak Irány Marcali, a Vörös Hajnal Tsz (Fotó: Szabó Sándor) részesművelésben, de ugyan­ennyivel növelik a jól fi­zető napraforgó területet, és 20 hektárral a pritamint, amelyek tavaly jól „bizonyí­tottak”. Ami az egyéb terve­ket" illeti: építkezést kell fi­nanszíroznia a közös gazda­ságnak. Négy szolgálati la­kásról van szó, amire — 3 millió forint a költségelő­irányzat — jövőre már szük­ség lesz, mert négy vezető szakember is nyugdíjba megy, és helyből nem tud­ják az utánpótlást biztosí­tani. Egyébként a csányi ut­cák ezen a reggelen igen­csak benépesültek teherau­tókkal, költözködő emberek­kel. Ahogy megtudtuk, raj­zanak már szét az ország különböző tájaira a dinnye­termesztés „mindenható” szakemberei, és viszik ma­gukkal bútorzatukat, kony­hafelszerelésüket, no meg a családot is. Rai György sze­rint háromszáz kisebb-na- gyobb közösségről van szó, amelyek — a tavalyi sikere­ken felbuzdulva — nagyrészt Somogy megyét, a Balaton környéki termelőszövetke­zeteket „szállják meg”. Bu­gyi Zoltán és népes család­ja például Marcaliba, a Vö­rös Hajnal Tsz-hez szerző­dött, ahol hetedmagával 60 hektárnyi területen fog dinnyét termeszteni. A tár­saság jókívánságainkkal vágott a hosszú útnak... (moldvay) EGYÜTTES ÜLÉS NAPIRENDJÉN Sikeres szövetkezetek gaimi, szövetkezetpolitikai Diákok a pódiumon (Tudósítónktól): Az amatőr diákszín'játszás iránt érdeklődőket várja szombat-vasárnap Egerben, a Helyőrségi Művelődési Központ díszterme, ahol e két nap alatt tizenkilenc me­gyei középiskolás csoport mutatja’ be produkcióját. Az egriek, gyöngyösiek, hatvani­ak, selypiek, hevesiek és fü­zesabonyiak játékát szakértő zsűri bírálja majd el: A be­mutatkozó irodalmi színpa­dok és műkedvelő csoportok úgynevezett diáiknapi minő­sítést kapnak, s majdan a megyei seregszemle legjobb­jai ismételhetik meg műso­rukat Sárospatakon' az or­szágos diáknapok egyik szín­helyén. Egyébként az e hét végi program csak egy része an­nak a rendezvénysorozatnak, melyet márciusban bonyolí­tanak le Heves megye kü­lönböző helyiségeiben," s amelyen szavalók, énekkarok, hangszeresek, szólóéneke­sek és egyéb művészeti ágak képviselői lépnék fel. Doros Judit — ŰJ KISZ-SZERVEZET. Füzesabonyban új, önálló KISZ-alapszervezetet hoztak létre a KlOSZ-nál. A hely­beli ifjú kisiparosok Juhász Jánosáét választották moz­galmi titkárukká. Eredményes évet zártak tavaly a MÉSZÖV tagszövet­kezetei. Az áfészék az előző évinél magasabb színvona­lú áruellátást; biztosítottak megyénkben: bolti kiskeres­kedelmük és vendéglátásuk egyaránt meghaladta a ter­vezettet, ipari, szolgáltatási tevékenységük is fejlődött. A takarékszövetkezetek be­tétállománya a korábbi esz­tendőhöz képest 195, a prog­ramhoz viszonyítva pedig 34 millió forinttal nőtt, s így elérte az 1,9 milliárdot. A 21 lakásszövetkezet együtte­sen már 5278 otthon kezelé­séről, fenntartásáról gondos­kodik. S határozott a moz­Az Országos Takarékpénz­tár közzétette azt a jegyzé­ket, amely azoknak a nyer­tes gépkocsi-nyereménybetét­könyveknek a számait tar­talmazza, amelyeket 1982. novemberig sorsoltak. A tu­lajdonosok azonban nyere­ményigényüket 1983. február 28-ig nem jelentették be. Így a nyertesek csak a kisorsolt személygépkocsik hivatalos megállapított fogyasztói árá­ra tarthatnak igényt. munka további javulása is. — Röviden így összegezhető a megyei szövetség elnöksé­gének tegnap« értékelése, amelynek alapján a testület a KPVDSZ Heves megyei Bizottságával, a délelőtti együttes ülésen a szocialista munkaverseny legjobbjait a „Kiváló Szövetkezet" kitün­tetésre Is javasolta. Így az elkövetkezendő hetekben a GYÖNGYSZÖV, a hatvani és lőrinci áfész, a gyöngyös­patai, hatvani, illetve nagy- rédei takarékszövetkezet, aa egri Csebokszári valamint a gyöngyösi Április 4. tér la­kásszövetkezete reményked­het a magas elismerésben. Heves megyéből a 10 000 forintos összegű gépkoc&i- nyereménybetétkönyv-tu- lajdonosok közül 9 013 032 sorszámú jelentkezését vár­ják. Az 5000 forintos betét­könyvek közül pedig a 9 546 774, 9 581278, 9 597 008, 9 610 069, 9 611 3136, 9 642 939, 9 643 310, 9 657 646, 9 661 875, 9 664 982 sorszámúak tulaj­donosai vehetik át a nyer­tes személygépkocsik fo­gyasztói árát Tizenegy gépkocsi gazdát keres! Szombaton olvashatják Termelési rendsze­rek a gabona- programért Hogyan dolgoznak He­ves megyében a terme­lési rendszerek? Erről számolunk be egy pén­teki tanácskozás kap­csán az első oldalon. Merre billen a mérleg nyelve? Dr. Sütő Dezsővel, a Pénzügyminisztérium El­lenőrzési Főigazgatósá- gáhak főigazgatójával készített interjúnkat kö­zöljük a 3. oldalon. Dt nap a fehér köpenyben Hogyan hatott az ötna­pos munkahét az egész­ségügyi intézményekben dolgozókra. Erre a kér­désre keresi a választ G. Molnár Ferenc a 6. ol­dalon. Amíg a krimi tart Mikes Márta a hét végi orvosi ügyelet megyei tapasztalatairól ir a 6. oldalon. A forgalmistának maga felé hajlott a keze Feketefuvar — vasúton Eseménytelenül telt Hor­váth József forgalmista szol­gálata a selypi vasútállomá­son egészen addig, amíg be nem futott a Hatvanból irá­nyított üres tehervonat. A cukorgyári megrendelésre érkezett szerelvényt a kocsi- felírók annak rendje-módja szerint átvizsgálták, majd jelentették a szolgálattevő­nek, hogy az egyik kocsiban szenet találtak. A forgal­mista úgy döntött, hogy ezt a kocsit vegyék ki a többi közül, s fogjanak hozzá a szerelvény rendezéséhez. Később utasította a moz­dony vezetőjét, hogy az egyedül álló kocsit húzza fel az apci csonkavágányra. Itt vesztegelt a teherszállító másnap reggelig, amíg la nem telt a forgalmista szol­gálata. Ekkor ugyanis Hor­váth fuvarost fogadott és haza szállíttatta a kocsiban talált — hozzávetőlegesen húsz mázsa — szenet. A vasúti fekete fuvarra azon­ban fény derült, s a forgal­mistát felelősségre vonták a történtek miatt. Az ügyben a rendőrség folytatja a vizsgálatot. Közlemény Értesítjük Eger város, egri Járás és a füzesabonyi Járás lakosságát, hogy 1983. márci­us 1-vel kezdődően szombati napokon a megyei Rendelő­intézetben — a minimális be­tegforgalom miatt — a Járó­beteg-ellátás szünetel. Sürgős szakellátást a kór­ház felvételes osztálya, illet­ve a kórház osztályai nyúj­tanak. Megyei Kórház Főigazgatósága NÉPÚJSÁG - a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: GYURKÓ GÉZA. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI LEVENTE. - Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3„ 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-350. Telefon: 13-352; 13-503; 13-644; 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-Ó97. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz„ 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-349. Telefon: 12-656;' 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34- Ft, negyedévre 102,- Ft. egy évre 400,- Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index': 20062. - Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZ5EFNÉ. - HU ISSN 0133-0705.

Next

/
Thumbnails
Contents