Népújság, 1983. március (34. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-03 / 52. szám

NÉPÚJSÁG, 1983. március 3., csütörtök 3. „Emlékül a kis tanár néninek”, olvasható egysziz alak­ká formált karton lapon, melynek másik oldalán a hetedik osztály minden tagjának aláírása található. Szépen hímzett kis kendőcske, melynek népi motívu­mait a nyolcadik osztályosok dolgozták ki. Illyés Gyu­la: Mert szemben ülsz velem című kötetének első tisz­ta lapjára az ötödik osztályosok fogalmaztak őszinte, tisztelő sorokat Hivatás Köztudomású, hogy a pe­dagógusoknak nem szabad elfogadni ajándékot. Ezek a tárgyak mégiscsak elju­tottak a gyerekéktől a IV. éves tanárjelöltekhez, akik február teljes hónapját vi­déki iskolában töltötték el, s úgy látszik, nem ered­ménytelenül. A tanár néni tiltakozása hiábavalónak bi­zonyult, mert a posta tel­jesítette a kötelességét, s sok-sok kedves ajándékkal dicsekedhetnek a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola utolsó éves, diplomázás előtt álló hallgatói. Az élménybeszámolók még hetekig tartanak, és egy életre szólóak. Az első ön­álló „négyszemközti” ta­lálkozás a gyerekekkel olyan élmények gazdag for­rásává vált, amely kiapad­hatatlan. Megmérhették magukat az élet — a szak­ma — valódi és érzékeny mérlegén, hiszen mindkét szaktárgyukból legalább 15— 15 órát kellett tartaniuk. Ezen túlmenően osztályfő­nöki órát, rajfoglalkozásokat vezettek. A félévi nevelő- testületi értekezleteken hall­hatták idősebb kollégáik ta­pasztalatokkal teli véle­ményét és természetesen a kialakult vitákat is. A szü­lői értekezletek, a napközi otthoni foglalkozások mel­lett a területi szaktárgyi versenyek szemtanúi is vol­tak, és szükségszerű, hogy az iskolai farsangi rendez­vények szervezői és lebonyo­lítói is. Egyszóval a teljes pedagógusélet valóságát él­ték egy hónapon át, segí­tő és támogató, tapasztalt szaktanárokkal, igazgatókkal úttörő-csapatvezetőkkel együtt. A sokféle munkaforma eredményes alkalmazásához feltétlenül szükséges a pon­tos és lelkiismertes tanári előkészület, mely a nagyfo­kú önállóságot, a helyzethez való alkalmazkodást is fel­tételezi. Az új általános is­kolai tantervek és tanköny­vek legfrissebb szemléletét átélve pedagógus felelősség- tudattal kellett a tanórá­kat levezetniük, amely ko­moly megterhelést is je­lentett. Mindezt kárpótolta a friss, új szellemet felfe­dező gyermekek érdeklődé­se, kíváncsisága, amely át­lendítette őket a kezdeti lépések akadályain, és a si­kerek hatványozottan fo­(Tudósítónktól): Kál község szélső házait elhagyva, a boconádi út mentén egyre épülő és gya­rapodó üzem vonja magára a figyelmet. A hajdani be­tongyártó kisüzem helyén immár hatodik éve működik a Ganz Kapcsolók és Készü­lékek Gyárának káli üzeme. Mint Krisztián István üzem­vezető elmondta: az anya­üzem jelentős beruházásával nőtt és fejlődött ki. Az idei termelési tervük már 195 millió forint. Jelenleg is 10 különféle településről járnak ebbe a három műszakos üzembe, amely a gondok és nehézségek közepette is igyekszik jól helytállni. Ezt bizonyítja, hogy eddig jóformán minden évben meg­és érték kozták a pedagógusmunka szépségét és igazságát. A népművelés szakosok a gyakorlat idejének felét e szaktárgyak oktatására, a másik felét a népművelő munka gyakorlására fordí­tották községi és üzemi mű­velődési otthonokban. Kilenc megye 153 iskolá­jába szerveztük meg a 295 IV. éves pedagógusjelölt külső iskolai gyakorlatát. Jelentős részük olyan bázis­iskolákban dolgozhatott, ahol évek óta, sőt lassan egy évtizede vállalják hall­gatóinkat. Köszönet illeti mindazokat a kollégákat, akik az egyhó­napos gyakorlat során figye­lemmel kísérték és segítet­ték tanárjelöltjeinket ebben az erőpróbában, melyre úgy látszik érdemesnek bizonyul­tak. A főiskola oktatói gyak­ran látogatták meg a tanár­jelöltek óráit és beszélgettek a vezető tanárokkal, igazga­tókkal és természetesen a gyakorló hallgatóval is. A személyesen szerzett tapasz­talatok biztatóak. Több igaz­gató nyilatkozott úgy, szíve­sen látná a tanárjelöltet szeptemberben a testületé­ben. Elismerték metodikai felkészültségüket, hivatás- tudatukat és különösen szak­mai tájékozottságukat. Töb­ben olyan bátraknak bizo­nyultak, hogy bemutató ta­nítást tartottak szaktárgyak­ból az érdeklődő kollégáik­nak. Mindezek mellett a legfon­tosabb az a tény, hogy szin­te kivétel nélkül minden ta­nárjelöltet arra kértek a bú­csúzó órán a gyerekek, hogy „még maradjon a tanár né­ni, tanár bácsi legalább egy hónapig”. Ez a kérés már nem teljesíthető, mert még a szakdolgozatok elkészítése és az év végi vizsgák után következnek az államvizs­gák, amelyek újabb erőfeszí­téseket kívánnak a diplomá­zó tanárjelöltektől. Az élet főpróbája viszont jól sike­rült, ezt az elmúlt hónap igazolta. Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy az egri végzős tanárjelölteknek körülbelül 90 százaléka ta­nítani akar, elkötelezte őket a négy év alatt szerzett és most a gyakorlaton felfede­zett emberi érték. Or. Gál István, a Ho SÍ Minh Tanárképző Főiskola főigazgató-helyettese kapták a kiváló gyáregység kitüntető címet, hogy a haj­dani mezőgazdasági és ház­tartásbeli dolgozók ma 14 szocialista brigádban egye­sülve dolgoznak. A kis üzem jó munkájá­nak elismerése mellett ér­demes még szólni a további fejlődés és fejlesztés lehető­ségeiről. Az elkövetkezendő évek során tovább fokozódik az üzem produktuma, terme­lési értéke. Még az idén új festőműhely épül, új utak­kal, öltözőkkel, szociális he­lyiségekkel, kazánházzal gya­rapodnak. Céljuk, hogy az egyre fejlődő, korszerűsödő üzem még többet tehessen és tegyen a népgazdaság hasz­nára. Császár István Két felszállás között A pilótával Mint ahogy nagyapáink elképzelhetetlennek tartották a mezőgazdasági munkát a lovak segítsége nélkül, úgy ma már szinte mindennapos a vetések, szőlőtáblák, gyü­mölcsösök fölött elhúzó re­pülőgépek látványa. Ám még most is vonzza a tekintetün­ket a gépmadár, irigyelve a pilótát ügyességéért, bizton­ságosnak tűnő, ugyanakkor mégis merésznek hitt „mu­tatványaiért”, a légtér ural­máért. Az elmúlt héten a repülő növényvédő szolgálat egyik gépe a kál-kápolnai Károlyi Mihály Termelőszövetkezet őszi vetéseit műtrágyázta. Két felszállás között, amíg újra megtöltötték a gépet, váltottunk néhány szót a pi­lótával, Quint Attilával. — Sokan irigyelnek ben­nünket? Nem is csoda. Na­gyon szeretek repülni, mond­hatnám, ez az életem. Igaz, nekem már a kezdet kezde­tén is szerencsém volt. Be- leszülettem a repülésbe. Apám is pilóta, s elmondása szerint úgy másfél éves le­hettem, amikor először föl­vittek Budapest fölé egy sé­tarepülésre. Negyven év „A repülés az életein” szolgálat után ment nyug­díjba, s én vettem át az örö­két. — Soha nem fél? Mondjuk a le- és felszállásoknál sem? — Rutin kérdése az egész. Én is már 10 éve csinálom. Nyíregyházán végeztem a fő­iskolán. Már ott megtanít­ják, hogy ne féljen soha a pilóta. De apám révén én már akkor is sokat repültem, igaz, csak utasként, de leg­alább megszoktam a légte­ret. a magasságot. A le- és felszállás sem jelent különö­sebb nehézséget. Olyan ez, mint az autóvezetésnél az indulás és a megállás. — Miért pont itt, a nö- vényvédősöknél vállalt ál­lást? — Mert itt valójában so­kat lehet repülni. Naponta, ha az időjárás megengedi, négy-öt órát. Ez pedig 40— 50 le-, felszállást jelent. Most éppen műtrágyát szórunk. Egy-egy alkalommal 10 má­zsát viszek fel egyszerre, s hét-nyolc percenként fordu­lok. — Fentről honnan tudja, hogy éppen melyik területen kell szétszórni a műtrágyát? — Két traktor mutatja aü irányt. A tábla két végén állnak, s mindig a kettő kö­zötti terület a célpont. A raktér gyorsan megtelt, ami a búcsúzásunkat jelen­tette. Szívesen vele tartot­tunk volna, ám a szabályok mindezt nem teszik lehető­vé. Így aztán nekünk sem maradt más, mint sóvárogva a felemelkedő AN—2-es után nézni, miután a két jel, a két traktor irányába szórni kezdte a műtrágyát. Gyer­mekkori álmunk húzott el a fejünk fölött... Műtrágyával töltik fel a gépet (Fotó: Szántó György) Kis Szabó Ervin Szabad időről ugyan ki beszélhet...? Munkásasszony a termelőszövetkezetben (Fotó: Perl Márton) I mmár 12 esztendeje ■ annak, hogy a már­káz! Mátra völgye Termelő- szövetkezet melléküzemágat létesített. Merőben szokat­lan munkát kínáltak első­sorban azoknak az asszo­nyoknak, akik egészségi okok miatt csak nehezen bírták a mezőgazdasági munkát: áramváltók, transz­formátorok készítése a BHG számára. Akkoriban a melléküzem- ág éves termelési értéke 2—3 millió forint között volt, jelenleg pedig már közel 15 millió forint az éves tervük. Ma 234-en dolgoznak, va­lamikor húszán kezdték, köztük Sziráki János né, aki két évtizeddel ezelőtt lett a termelőszövetkezet tagja. Barátságosan mosolyog, amikor a kezdetről beszé­lünk. — Bizony, számomra nem volt miami könnyű az első tíz esztendő. A mezőgazda- sági munka, meg az én fi­zikumom nem nagyon „jön össze", de dolgozni persze, kell, főleg, ha az ember egyedül neveli a gyermekét. Minden esetre, valahogy eltelt az az időszak is, és elsők közt jelentkeztem, amikor megtudtam, hogy melléküzemág lesz a terme­lőszövetkezetünkben. Két csoportvezető után én vol­tam a harmadik a sorban, és bár ennek különösebb je­lentősége nincs, én azért örülök neki. — Mi pedig annak örül­tünk — kapcsolódik be a beszélgetésbe Skoda Kálmán, a tekercselő üzem vezetője —, hogy a rászoruló asszo­nyoknak könnyen megtanul­ható és aránylag jó jöve­delmet biztosító foglalkozást tudtunk adni. Azóta már az újabbak is jól belejöttek a munkába, és négy szocialis­ta brigádban eredményesen dolgoznak. Talán nem tűnik szerénytelenségnek, ha meg­mondom: a BHG szakembe­rei gyakran ellátogatnak hozzánk, és nem rejtik vé­ka alá, hogy igen elégedet­tek a munkánkkal. Ami pe­dig engem illet, én jó néhány asszony munkájával vagyok elégedett, és ezek közé tar­tozik Szirákiné is... — Azelőtt nem is hallot­tam róla, hogy egyáltalán létezik ilyen munka — em­lékezik vissza kezdő korára a vékony asszony, akiről bi­zony senki sem mondaná, hogy már — nagymama. — Kétféle tekercselést végez­tünk, hamar megbarátkoz­tunk vele, és a folytatás sem volt nehezebb. — Így hát a keresettel sem igen lehetett problé­ma. .. — A melléküzemágban ke­vesebbet keresünk, mint azok a termelőszövetkezeti tagok, akik odakint dolgoz­nak a mezőgazdaságban. Ha viszont meggondoljuk, hogy az mennyivel nehe­zebb munka, és sokan nem is bírnánk, akkor azt hiszem, elégedettek lehetünk. — Jelenleg mi a feladata? — Most tekercsellenőrző bemérést végzünk a munka­társnőmmel, Záprel lstvánné- val. Ez amolyan meónak megfelelő feladat, innen már a kész tekercs kerül ki, csu­pán a forrasztás van hátra. — A munkaidő itt is nyolc óra, de nem nagyon meg­erőltető. Viszont van ügye, második műszak is... — De még mennyire! A Lenin úton van a házam, azt rendben tartani, aztán a kert, a háztáji szőlő. Nyolcszáz ölet kell megdol­goznom, képzelheti, hogy szabad időről az én esetem­ben nemigen lehet beszélni. Ha pedig mégis akad egy- egy félórám, akar ott a há­romhónapos kisunokám, ő azután* minden percemet ki­tölti. . B. Kun Tibor Növekvő termelés a káli Ganz-kapcsolóban

Next

/
Thumbnails
Contents