Népújság, 1983. március (34. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-19 / 66. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1983. március 19., szombat Lassan, de elkészül majd... (Fotó: Szabó Sándor) Meddig húzzák még...? Avagy: hatvani óvodaépítés egymásra mutogatással Levél a szerkesztőségnek: „Szeretnénk felhívni az újság figyelmét a Balassi utcában épülő óvodára. Azt hisszük, Hatvaniban körülményesebben intézmény még nem készült. Pedig nagy szükség lenne rá. Legalább száz családot érintő kérdésről van szó. Szülőkről, akik távolabbi óvodákba hordozzák él kicsinyeiket, vagy munkát sem tudnak vállalni, mert valakinek otthon kell maradnia a helyi óvodákból kirekedt aprósággal. Ki ezért a felelős? És meddig húzzák még a tavaly ősszel esedékessé vált átadást. ..?” Első utunk a — posta nyomán — a Balassi utcába vezetett, ahol ugyan nem találkozhattunk Tóth János művezetővel, de az észlelt állapot mutatta: akad itt bőven tennivaló. Oroszi József például a szépen pirosra vakolt épület különböző helyiségeiben a „sportpadló” ragasztásának pótlásával foglalatoskodott. Az Építőipari Szövetkezet — mint generálkivitelező — villany- szerelői a még fedetlen terasz lámpatestjeit csavarozták a falra. Az egyik mosdóban csövet hegesztettek a szakmunkások, két ajtóval odébb feltört betonaljazat nézett vissza ránk. A majdani intézmény személyzetéből azonban ketten már az egyik irodahelyiségben serénykedtek. A heverőkre kerülő párnahuzatok gombját varrogatta Dányi Imréné óvónő és Úti Mihályné dajka. Ahogy mondották: tavaly ősszel valóban meg kellett volna már nyitni az óvodát, de most örömest kiegyeznének egy áprilisi avatással! o Építőipari Szövetkezet. Farsang Csaba főmérnök: — Megalapozatlan, nem kellően előkészített beruházás ez, amiért a főbonyolító AGROBER-t okolom elsősorban. De a rendezetlenségben ugyanúgy ludas a tanács tervcsoportjai és nem hagyom ki a sorból saját magunkat. Egy ilyen kis cég, különböző akoállaXkozökkal, képtelen esztendőn belül tizenegymillió forintos beruházást produkálni. Különben kezdeményeztünk műszaki átadást már 1982 decemberében, a hiánypótlást követően pedig február 28-ra jeleztünk kész állapotot az AGROBER-nek. És ha kijön tőlük valaki, együtt végigjárjuk az egész létesítményt, az észrevételükkel párhuzamosan rögtön kijavítjuk a hibákat. Hogy mii vetette vissza leginkább az egész ügyet? A Közmű- és Mélyépítő Vállalat késedelmeske- dett a gázcsőfektetéssel. Amikor ebben segített a tanács műszáki osztálya, akkor meg kisült, hogy rossz a terv. Másfél méterrel beljebb kellett vinni a nyomvonalat, ami újabb engedélyezési procedúrával járt. Mindezek ellenére állítom: ha az AGROBER is rajta van, április negyediké alkalmából ünnepélyes óvodaavatás lehet a Balassi utcában. o Városi tanács, tervcsoport, Szabó Attila műszaki főelőadó: — Ügy érzem, van igazság az Építőipari Szövetkezet főmérnökének a szavaiban. Mert a Közmű- és Mélyépítő Vállalat alig egy hónappal a tervezett átadás előtt vonult fel, hogy a gázosőfektetést elvégezze. És eközben adódtak az emlegetett anomáliák. Előbb csőhiány, majd új nyomvonalkijelölés, miegyéb. Ugyanakkor nem hallgathatom el, hogy az építők munkája lehetett volna szervezettebb, átgondoltabb. Elhúzódott például egyik alvállalkozójuk, az orosházi kazánszerelők bekapcsolódása. Az ő ténykedésük összefügg Megyeszékhelyünk a történeti városok nemzetközi bizottságának központja (Fotó: Perl Márton) a padlóburkolással. A műanyag „sportpadlót” ugyanis hideg aljazaitbetanra lehetetlen ragasztani. Várni kellett vele, és ez késleltetett egyéb szakipari munkákat. Ami pedig bennünket illet: nem tudok olyan rendelésről, amit ne időben tettünk volna meg! Takács Péter, a hatvani tanács műszaki osztályvezetője: — Kérem, reánk mindezen ügyek nem tartoznak. Bár menet közben többször nyújtottunk közvetlen segítséget az Építőipari Szövetkezetnek. Gondolok a gázcső beszerzésére! A-mii dolgunk, hogy a használatba vételt, illetve annak a feltételeit ellenőrizzük a KÖJÁL és más szervek bevonásával. Ha készt jelez a főbonyolító és a kivitelező, akkor mi ott leszünk, s amennyiben nincs probléma, zöld jelzést kap az óvodanyitás. o Egy nappal később, ismét az építkezésen. De most már az AGROBER bonyolítójával, Koós Lászlóval, aki 1981-től az óvodaépítésen tartja a kezét. Elmondjuk: a különböző szervek, üzemek képviselői miként beszélnek az ügyről, miféle reményeket táplálnak az ünnepélyes avatással kapcsolatban. Az AGROBER-t érintő főmérnöki véleménynyel nem ért egyet, visszautasítja. Majd azt is közli, hogy hivatalosan nem nyilatkozhat a különböző kérdésekben. De amikor saját nézete felől érdeklődünk, beszédesebbé válik. Utal a kései indításra, az alvállalkozókkal való hosszadalmas egyezkedésire, a gázmizériára, és mindezzel együtt meglehetősen keményen bírálja az építők lezser munkastílusát, a műszaki viffigálódások során fölfedezett hibákat. Majd amikor a lényeg felől kérdezősködünk, kifejti, hogy elképzelhetőnek tartja a várva várt Balassi Bálint utcai új óvoda áprilisi „beüzemelését”. Az áment azonban csak az AGROBER igazgatójának és a tanácsi vezetőknek rövidesen várható, együttes szemléje után lehet kimondani. Hogy az pozitív vagy negatív lesz? Azt hisszük: sem levélírónkat, sem az érintett száz családot igazán nem nyugtatja meg. A közhangulat akkor fordul jóra, amikor majd száz-százhúsz apróságtól lesz zajos a környék. Erre kellene most gondolnia minden érdekeltnek viták, torzsalkodások, egymás ra- mutogatások helyett...! Moldvay Győző Az ICOMOS angol mozaikszó, magyarra fordítva az International Council on Monuments and Sites úgy hangzik, hogy Műemlékek és Történeti Együttesek Nemzetközi Tanácsa. Ez a szervezet 1965-ben alakult, székhelye Párizsban van. Tagországainak száma jelenleg hatvankettő. Az ICOMOS- nak számos albizottsága van, ezek közül a legfontosabb és a legnagyobb jelentőségű a történelmi városok nemzetközi bizottsága, amelynek székhelyéül 1982 végén Elgert jelölte ki hazánk kezdeményezésére az ICOMOS végrehajtó bizottsága. E kezdeményezésben jelentős szerepet játszott Eger város Tanácsa és az Országos Műemléki Felügyelőség. A történeti városok nemzetközi bizottsága előreláthatólag 1984-től kezdve fejtheti ki érdemi tevékenységét egri székhellyel. Egy kis történelem A II. világháború óta fő figyelmét az épületegyüttesekre, az összefüggő városrészekre irányítja a műemlékvédelem. Régi gond volt az ICOMOS-ban, hogy a történelmi városokkal foglalkozó szakbizottság gyakorlatilag szinte nem működött, amióta lengyel elnöke tíz esztendeje elhunyt. Újjászületésére több javaslat született, de egyik sem vált be. Végül 1979-ben az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága kérte, hogy az újjászervezést és a működtetést bízzák Magyarországra. Nem általános, de nem is egyedi gyakorlat, hogy egy-egy szakbizottság működtetését egy-egy tagország vállalja. Így működik a népi építészeti bizottság például Bulgáriában, a történeti kerteké Belgiumban. A fent említett ügyben 19Ő2 végéig nem született döntés. Időközben azonban híre ment a magyar kezdeményezésnek és más országok is jelentkeztek, hogy vállalnák a bizottság működtetését. Toledo vagy Eger? A javaslatok közül Spanyolországé látszott leginkább veszélyeztetni Eger helyzetét, ők ugyanis a ritka szépségű Toledót javasolták székhelynek. A tunéziaiak és a kanadaiak pedig azért rendelkeztek jó esélyekkel, mert képviselőik az ICOMOS felső vezetésének tagjai. A múlt év decemberében tartott végrehajtó bizottsági ülésen mégis a magyar javaslatot fogadták el. Méltányolták hazánk műemlékvédelmének eredményeit, Eger hírét, amihez nem kis mértékben járult hozzá a Heves megye székhelyén rendszeresen megszervezett műemlékvédelmi nyári egyetem. Eger tehát legyőzte Toledót. A nemzetközi szervezet helyének Egerben a kispré- posti palotát jelölték ki, ahol még különböző problémák nehezítik az épület átadását az ICOMOS-nak. Addig is azonban a bizottság már megkapta azt a feladatot, hogy lásson hozzá egy olyan okmány kidolgozásához, amely az 1964-ben elfogadott, úgynevezett velencei karta analógiájára, a történeti értékű együttesek és történeti városok megóvásának, helyreállításának alapelveit foglalja össze. A történeti városok nemzetközi bizottságának elnöki teendőivel Román Andrást, a műszaki tudományok kandidátusát, az Országos Műemléki Felügyelőség építészmérnök osztályvezetőjét bízták meg. W inkler Egon esete is azt bizonyítja, hogy az igazságot nem minden esetben az arra illetékes hivatalos szervek szolgáltatják. De nem is ez a fontos: a fontos, hogy az igazságot valaki szolgáltassa. Ez a Winkler Egon költő volt, hívő, rajongó, a pattanásokkal rügyező fiúk tiszta hitével. Pedig sörényét már rég elvesztette, szálanként simította oldalra haját, kinyúlt szvetterekben járt, mint az aggastyán kamaszok, a negyvenediket taposta. Feleségét, Editet megszolgálta magának, három esztendő szigorú böjtjével, a savnál is állhatatosabb rajongással, ami minden ellenállást végül is szétmar. Rajongott és hitt, s még akkor is szent maradt — káromló, bántó szava sosem volt —, mikor Edit többé nem mondta, hogy „fáj a fejem, nehéz napom volt, hagyj”, meg hogy „ne várj, hová is megyek? a fogorvoshoz megyek”, amikor a nő már nem is volt többé óvatos, tapintatos, amikor már pimaszul szemtelen sem volt, amikor egyszerűen megkérte Winkler Egont, hogy hagyja el a lakást és életét, mert terhére van. Egem ekkor is szent maradt, és rajongott tovább: csomagolt és ment. Vagyishát Egon — ahogy barátai keresetlenül, de találóan mondják: egy szent barom volt. Hová ment, s mit vitt magával? Nem többet, mint ami egy sportszatyorba belefér. De hát nyár volt még... A városban szobát nem kapott: a hegyek közé vonult, vagyis a Szabadság-hegyen egy víkendház kamrahelyiségét — borsos áron, havi ezer forintért — kibérelte. A nyaraló — ahogy Egon nevezte új otthonát — deszkából épült, de cserépteteje s verandája volt, a verandán, szobája ajtaja fölé pedig egy szarvasagancs szegelve, a trófea alatt fehér temperával írva: Párád 1928. A nyaralónak konyhája volt, egy nagyobb szobája — itt laktak a háziak, nyugdíjas patikus és nővére —, s a kis- szoba, az a bizonyos kamra, amit Egon bérelt a nyári hónapokra ezerért, a téliekre kétszázért. A kamrában egy emeletes ágy állt, lavórnak csővázkeret, a szekrény is kifosztott és omló volt, mint egy elhagyott, gazzal benőtt rom: polcai, fiókjai sem voltak, csak emlékei, szögek akasztónak oldalába verve. Itt lakott most, s rajongott tovább: „Ha tudnátok, milyen a táj, a panoráma, a hajnal legszebb fent a hegyen, s képzeljétek, csak csupa i és e magánhangzójú utcán lehet feljutni hozzám: Cinege, Csipke, Kikelet...” Ha óvtuk, figyelmeztettük — ezer uzsora egy ilyen egértanyáért, és most nyár van, de mi lesz, ha megérkeznek az őszi esők, a fagyos, téli idők — csak tovább rajongott: „ha kedvem tartja, alulra fekszem, ha akarom, felülre, két helyen is alhatok, romantikus ez a hely, ti nem is tudjátok. És ősszel lehurcolkodnak a gaz- dáék, egyedül maradok, és akkor már csak kétszáz a bér, egyedül, egy nyaralóban!” Egyedül maradt fenn a tüdőt szaggató, fagyos ködökkel, a csatakos utakkal, a deszkákon átjáró huzattal, a havas esőkkel, a bádoglavor- ral és a lavórba fagyott vízzel, a vasággyal, az ágy első és második emeletével, a kihalt, csupa i és csupa e magánhangzójú utcákkal. Valamiféle szent mamlasz volt; a befüggönyözött, meleg kávéházakból, csevelyek, ugratások, langymeleg termál- medencéiből volt ereje s hite kiszállni, s elindulni a keményre fagyott utaknak egy hegyoldalban álló, magányos deszkabódé felé. Kamasz-hívő volt: hitt tovább a nőben, rajongott Editért, mintha csak csupán bújócskáról lenne szó, ő most elbújt, fent, a hegyen (mert Eklit elküldte, bújjon el), nemsoká majd kiabál érte — belátja a dolgokat —, szabad a gazda, merre vagy, előjöhetsz, s ő akkor majd veszi a sportszatyrát, előjön! Hát, rémes egy mafla alak volt. Rovására tréfák születtek : Egon nyaralójában, ha rablók járnak, és teljes munkát végeznek, akkor" sem lehet megtudni, járt-e nála valaki: semmi sem hiányozhatna. Miről lehetne tudni, ha a Kikelet utcai deszkabódéba betörtek? Mi hiányozna? Hiszen már az egerek is rég elpucoltak! így tegnap. Ma aztán — füstben úszó, jó melegben, befüggönyözött kávéházablakok mögött — • meséli: képzeljétek, betörő vagy betörők jártak nálam! Egyszerre csaptak rá: — És ezt te honnan tudod? — Tudjátok, a verandán, a szobám ajtaja fölött egy agancs volt. Ezt az agancsot az este, de lehet, hogy nappal, amíg lent voltam a városban, leszedték, ellopták. Befüggönyözött kávéházi ablakok mögött, fehér asztalnál, füstben úszó, jó melegben ülünk, hallgatunk. Egyikünk azt mondja: — Ezt a rehabilitációt Egon igazán kifagyta magának... De ez otromba beszéd. Az agancsot háza faláról valakinek — ha betörő is — elvégre már el kellett vinnie. Kőbányai György
