Népújság, 1983. március (34. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-15 / 62. szám

NÉPÚJSÁG, 1983. március 15., kedd 5. DIVAT ÉS EGÉSZSÉG Éljen a nagyanyám ruhatára! Ha alaposan megnézzük az üzletek polcait, és ha szor­galmasan tájékozódunk a divat világában, akkor rá kell jönnünk, hogy követése korántsem egyszerű. Külö­nösen, ha igényesek vagyunk jó közérzetünkre, kényel­münkre és egyéniségünket illetően is határozott elképze­léseink vannak. A divat és az egészség ol­lójának két szára minden bizonnyal már a ködös ős­időkben szétnyílt. Saját idő­számításomat tekintve a mo­dern idők egyik nagy mér­földkövére már emlékszem: arra a pillanatra, amikor a hatvanas évek elején valaki meghozta Nyugatról az első nyloninget. És megindult a műanyagok áradata: nylon- jersey ingek, crimplon nad­rágok, kapron harisnyák, si- tex pantallók, lastex nad­rágok, acryl pulóverek, tre- vira kardigánok, dralon, őr­lőn, silón szettek, szivacska­bátok, nylprint, viscoz kel­mék, dublon hálóingek, plüssnylon pongyolák. Esti vetkőzéskor áramfej­lesztőként pattogtak a ruhák, villámlott körülöttük a leve­gő, rázott a sok műanyag holmi. Az ország a műanyag dicsőítésének lázában égett. „Forradalmasította az öltöz­ködést. Tartás. Nem kell vasalni. Jól mosható. Nem nyúlik. Nem megy össze. Nem kopik. Színtartó. Gyűrhetet- len és nyűhetetlíen!” Aztán jöttek az óvatos or­vosi vélemények. A műanyag nem szellőzik. A műanyag befülled, dunsztolja a bőrt, a verejték patakokban folydo- gál. Nem számított. A kel­mék mellett gyártani kezd­ték a műszivacs felsőrésszel kombinált csizmákat, a mű­bőr-cipőket. Aztán az olajárak égig szöktek, és elkezdődött a műanyag hanyatlása. Megje­lentek az első pamuttrikók, és az „egyszerűbb” techno­lógiájú országok első számú divatexportőrökké váltak: Kínából jött a kordbársony, a pamutalsó, a gyerekfarmer. Indiából és Pakisztánból, igaz lassan, de ideért a rongying, a zsugorított ruha, a batisztblúz.A fogadtatás nem volt egyértelmű. Tömött sorok állnak most is a Cent­rum Áruházakban, ahol a nylonjerseyt mérik. A természetes alapanyagú kelmék sok ember szemében semmi kis anyagok. Pedig az orvosok most azon könyö­rögnek: legalább az alsóne­mű legyen tiszta pamutból. Miért szívügyem a pamutjer- sey, a flanell, a delén, a fió­kon, a krepp, frottír, a düf­tin a kord, a vászon, a sifon, a krepdesin, a tiszta selyem, vagy a batiszt, a „tiszta, élő gyapjú”-ról már nem is szól­va? Mert az embernek évezre­dek óta a „barátai”. Mert ezek az anyagok erősen nedvszívók, természetes szer­kezetük révén lélegeztetik a bőrt, követik a test vonalát, tapintásuk finom, esésük lágy, kényelmes. „Embersza­bású” kelmék. Igaz, vannak kevésbé tet­szetős tulajdonságaik is. A pamut, a gyapjú nyúlik, il­letve összemegy és vasalni kell. Lehet választani. Csil-1 lógó műanyagban pároló­dunk, vagy egy héten egy­szer összeszorított foggal ki­támasztjuk a vasalódeszkát? Az orvos azt mondja, saj­nos, az öltözködés meg az egészség nagyon sokszor há­tat fordít egymásnak. Mást csinál a tervező, mást gyárt az ipar és a vásárló azt eszi, amit főznek neki. Csakhogy amint látszik, ez az étel sok­szor kozmás. Talán egyre többen pöckölik félre a pult­ról az egészségtelen, korsze­rűtlen műszálas holmit — pamutot keresve. Remélem, hogy nagyanyám ruhatára feltámad, és korszerűbb lesz, mint valaha! S. A. Gázlámpák és villamostárcsák Budán 1777-ben, Pesten 1794-ben kezdtek olajlámpá­sokat felszerelni a házak ol­dalára, vagy pedig faoszlo­pokra. Ezt a példát Párizs­ból vehették elődeink, ott már évtizedes gyakorlat volt. Fővárosunkban a múlt század közepén petróleum- lámpák világítottak. 1856. után gázlámpákat üzemeltet­tek. Tíz éve még 632 gáz­lámpa világított Budapes­ten. A Fővárosi Gázművek tiszteletreméltó hagyo­mányőrzésének köszönhető, hogy ma este is meggyújta­nak a városban 231 gázlám­pát: kilencvenet az Állat­kertben, harminckettőt a Hunyadi János úton, ugyan­annyit a Palota úton, s né­hányat itt-ott a vámegyed- ben. Négyen viselik gond­ját a gázlámpáknak. Három lámpagyújtogató napról nap­ra végigjárja őket, kampós botjával be- és kikapcsolja a lángot Karbantartásukra már egy szakember is ele­gendő. Mennyivel bonyolultabb volt régen a városi közlekedés viteldíj-rendszere! A lóvas­útion, száz éve még emeletes kocsikon utaztak, az alsó szinten volt az I. és II. osz­tály, fenn a III. — 20, 15, illetve 10 krajcárért. A Mar- git-híd megnyitása, 1879 után az átszálló jegy 12 kraj­cár volt, de csak. Budán vagy Pesten volt érvényes. Aki át akart menni a hídon, a központi városházától mondjuk Zugligetig, 30 kraj­cárt fizetett a kalauznak. Volt vonal jegy 10 krajcárért, szakaszjegy hatért, s a két éven felüli gyerekekért is a rendes viteldíj felét kellett leszurkolni. Ebből az időből mindössze a vonaljegy maradt meg; a jegygyűjtemények a háború alatt elpusztultak. Jött a fogaskerekű, a vil­lamos, a földalatti, a huszas években a busz, 1933. végén Óbudán a troli, már volt HÉV is — mind különféle jegyekkel szolgált. Sajátos szakma alakult ki: a pesti kalauzé, akinek bonyolult tudományát húsz éve még több hetes tanfolyamon ok­tatták. Nem csoda: több mint százharmincféle jegy kiadásával és kezelésével kellett megbirkóznia. A hat­vanas évek közepétől egy csapásra minden egyszerű­södött: megvesszük a havi bérletet, vagy a sárga vagy a kék bi létét. Sokan azt mondják, ut­cáinkon túl sok a jelzőtáb­la, színek és jelzések egész kavalkádjában kell eligazod­nia a közlekedő embernek. Századunk első éveiben még a fővárosi villamosokat is csak különféle színű és jelzésű tárcsák alapján lehetett megkülön­böztetni. November 28-án volt 95 éves a pesti villa­mos. 1887-ben ezen a napon indult próbaútjára (öt évvel később, mint Berlinben) a Nyugati pályaudvar és a Király utca (ma: Majakov­szkij utca) között 3 kocsi, I méter széles keskenyvágá- nyú pályán. A próba-villa- mosvasút gyorsan elnyerte az utazóközönség tetszését. Az első villamosok foly­tatták a lóvasút hagyomá­nyait, amely a különféle já­ratokat, a „viszonylatokat”, a kocsi két sarkán elhelye­zett színes zászlókkal jelöl­ték meg. A Fradi-színű, a zöld-fehér például a Fő út és a Városliget, illetve a Liget és a Nemzeti Színház között járt. Volt fehér-piros zászló a kőbányai járaton, a sárga zászlós a Károly-kaszámyá- tól Zugligetbe vitte utasait. Ezt a gyakorlatot folytatták a villamosvasút-társaságok. igaz, már nem zászlók, ha­nem a kocsik homlokabla­kaiba helyezett színes tár­csák tájékoztatták az utast. 1899-ben 30 más-más színű és figurájú tárcsakombiná­ciót láthattak a villamoso­kon a pestiek. Nem lehetett könnyű megjegyezni, hogy például a zöld-fehér tárcsa, ha két félkörre osztották, az Eskü tértől a Kálvin téren át a Nyugatiig közlekedő ko­csit jelölt, ha viszont egy zöld tárcsa közepén fehér sáv húzódott, akkor a vil­lamos a Kálvin térről a Vá­rosligetbe ment, s igen nagy bajban lehetett a színtévesztő, mert ha kék alapon ugyan­csak fehér sávval díszített kocsira szállt, Újpesten át egész Rákospalotáig kikeve­redett Hogy a dolog egyszerűbb legyen, az öt villamostársa- ság kocsiját is eltérő szí­nekre festették: volt barna, sárga, sötétkék, zöld és ba- burkolatú villamos. Az emberek a századfor­dulóra megelégelték ezt az összevisszaságot és egy át­tekinthetőbb jelrendszer be­vezetését sürgették. Addig- addig írták-mondták a ma­gukét, míg 1910-ben a szá­mozással véget nem vetet­tek az összevisszaságnak. Ér­dekesség: a 13-as számot ki­hagyták. Csak 1948-ban al­kalmazták először. V. GY. Negyvennyolcas honvédeink ----------------------— csákója -----------------------------------­V ásári ajándékként, a far­sangi jelmezek kiegészítő da­rabjaiként még ma is fel-fel- tűnik a csákó, ez a jellegze­tesen csúcsos, elöl szemellen­zővel ellátott fejfedő, amely egykor előírásos hadviseleté volt több ország katonáinak. Mi, magyarok különös sze­retettel emlékezhetünk a csákóra, hiszen éppen akkor vált jelképesen szép viselet­té, amikor nemzeti történel­münk egyik legemlékezete­sebb korszaka érkezett el: nevezetesen az 1848—49-es forradalom és szabadságharc idején. A csákó a hegyes magyar parasztsüvegből alakult ki. Eredetileg nemez­ből vagy fekete posztóból készült, mégpedig két főbb formában. Egyrészt megtar­totta összefüggő hengeres alakját, másrészt nyújtott háromszögletű anyagból so­dorva varrták össze. Ez utóbbinak a csücske vagy lecsüngött vagy „csákósan” — ferdén — elállt. Nos, eme „ferdeség” miatt lett a csákó — csákó. Ismereteink szerint már az 1700-as években csákót hordtak többek között a Győrött állomásozó katonák, s azok a magyar példára megalakult huszárezredek is, amelyeket francia, svéd, han­noveri, porosz stb. zászlók alatt állítottak fel. A fran­ciák shako néven is emleget­ték ezt a magyar származású hadi ruhadarabot. Azt, hogy a csákóból a mai értelemben vett csákó lett, szintén a franciáknak kö­szönhetjük. Mégpedig azért, mert a korábban ellenző nél­kül használt hengerféleségre ők szerkesztettek először egy kis szemellenzőt. Pontosan azért, amiért az efféle kiegé­szítéseket máig alkalmazza a kalaposmesterség meg a sapkaipar: védjenek az eső­től, takarják el a szemkáp­ráztató napot. Az 1800-as évek elején még tovább egyszerűsödött a csákó. Leffentyűjét posztóból való testéhez szorították, a felső peremén pedig erős drótot futtattak körbe, hogy felfogja a kardcsapásokat. Homloki részére pedig kü­lönféle díszek kerültek — aszerint, hogy mely hadnem katonái számára készült. Ezt a formáját elnyervén, valóságos diadalutat járt be a csákó. Elsősorban azért, mert könnyebb volt a korábban használt bőrsisa­koknál, másodsorban meg azért, mert a maga hetykesé­gében igen mutatós, katonás volt. A Monarchia hadseregében 1805-től rendelték el a csákó viselését, természetesen úgy, hogy a hadnemek mindegyi­kében megkülönböztető jel­zést kapott. Amikor 1848. március 15-én kitört a forradalom, a Habsburg-birodalomhoz tar­tozó népek katonáinak túl­nyomó többsége már csákót hordott. A felkelő magyar seregbe tömörülő katonák is ezt hordták a fejükön. Igaz, nem egészen úgy, mint ko­rábban, mert előbb magyar címer lett a csákók ékessé­ge, később pedig egy babér- koszorún átszúrt kard. (Ak­kortól hogy a császári csalá­dot megfosztották a magyar tróntól.) A szabadságharc csákói aztán megannyi különféle díszt, megkülönböztető jelzést kaptak. A nemzetőrök szem­ellenzője fölé például egy föliratos bádogszalag került' a tüzérek szintén bádogsza­laggal tudatták hovatartozá­sukat. A huszárok — ezre- deik szerint — más és más, különösen élénk színű csá­kókat hordtak. A csákó — ez a magyar származású, és a magyar történelem különösen szép napjaiban oly fontos szere­pet játszó katonai viselet — akkor kezdett eltünedezni, amikor a toborzást felváltot­ta a sorozás. Az ékes fejre- való ugyanis egykor a hadi élet önkéntes vállalását jel­képezte. Aztán pedig jöttek a mind nagyobb és mind gyilkosabb fegyverek, ame­lyeknek a kezelőihez immár semmiképp sem illett a könnyed, legényes csákó. Az 1900-as évek elejétől Monar- cha-szerte kényszerű katonai ruházattá lett a sokat emle­getett csukaszürke. A tarka, mutatós csákók múzeumi tárgyakká nemesedtek ... A. L. 48-as huszárok Benczúr Gyula­festmény­részlete H eti umor ét elején Két favágó bekopogtat egy kis ház ajtaján. — Helló. Jim! — Helló — dörmögi a ház gazdája. — Eddievel imént egy holt­testre bukkkantunk az erdő­ben, és azt gondoltuk, te vagy az. — Hogy néz ki az illető? — Hát, körülbelül ugyan­olyan termetű... — Piros flanelling van rajta? — Nem, barna. — Akkor nem én vagyok! ★ A skót vendégségben volt a barátjánál. — Mivel kínált? — kérdi a felesége. — Borral. — Jó volt? — Hogy is mondjam ... Ha kissé rosszabb lett vol­na, akkor egyáltalán meg sem lehetett volna inni. Ha pedig valamivel jobb, akkor ő maga itta volna meg. ★ Az apa újságot olvas, és szemébe ötlik az egyik cikk nagybetűs címe: „Félmillió dolláros szerződést kötöttek egy labdarúgóval.” Az apa elgondolkodva néz rá a fiá­ra, aki éppen a számtanpél­dák megoldásával vesződik, felsóhajt, és hirtelen ráför­med: — Ugyan, mit vacakolsz ezekkel az ostoba példákkal, inkább menj ki az udvarra focizni! Aforizmák Mindenkinek joga van sa­ját istenképhez, és egyetlen teológus sem illetékes arra, hogy a magáét kötelezőnek nyilvánítsa. (Rupert Lay jezsuita szerzetes) ★ A mi modern teológusaink az autópályákon tájékozot­tabbak, mint az üdvösséghez vezető keskeny úton. (Thaddäus Troll) ★ Amit a magánéletben csa­lárd bukásként üldöznének, az manapság sok államban a közgazdaság vívmányának számít. (George Lockham) ★ Lehet valaki nagyon csú­nya, és a televízióban mégis sikere van. (Bruno Kreisky) ★ Amerika boldog ország, ahol mindenki azt teheti —, amit a felesége akar. (William Faulkner) ★ A szerelem annyira prob­lémamentes, mint egy jármű. Csak a vezetők, az utasok és az utak okoznak problé­mát. (Franz Kafka) ★ Az oktalan kiadásokra sok példát lehetne említeni, de egyik sem találóbb, mint a temetőfal építése, mert akik odabent vannak, amúgy sem tudnak kimenni, akik pedig kint vannak, nem akarnak bemenni. (Mark Twain) ★ Képet festeni az ember magától is megtanulhat, de hogyan lehet a képeket el­adni — .ezt az akadémián kellene oktatni. (Olaf Gulbransson) ★ A szerelem egészen sze­mélyes dolog. Nem egy való­di lényt szeretünk, hanem akit magunk teremtettünk önmagunknak. (Marcel Proust) ★ Valamennyien szorosabb­ra akarják húzni a nadrág­szíjat, de mindenki a szom­szédjának a nadrágszíját babrálja. (Norbert Blüm)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents